Megkezdődött a Cozma-ügyben emberöléssel vádoltak büntetőpere hétfőn a Veszprém Megyei Bíróságon; a tárgyaláson az elsőrendű vádlott nem tett vallomást.
Mintegy 150 fővel, orosházi központtal felállítják a készenléti rendőrség XI. bevetési osztályát - közölte a város fideszes alpolgármestere, országgyűlési képviselője és polgármesterjelöltje hétfői sajtótájékoztatóján.
A Nógrád megyei Mátraverebélyben indul polgármesterjelöltként Seres Mária, a Civil Mozgalom (CM) elnöke; a jelölt hétfőn elmondta: szeretné megmutatni, hogy nincs reménytelen település.
Mintegy száz, szolgálatban nem lévő Malév-pilóta demonstrált hétfőn délelőtt a kétórás figyelmeztető sztrájk félidejében Ferihegyen, törvényes munka- és pihenőidőt követelve.
Huszonkét drogfogyasztó fiatalt állított elő a rendőrség egy házibuliból Pécsen szombaton - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
Rálőttek egy rendőrre vasárnap egy műanyag gömblövedékeket kilövő úgynevezett airsoft pisztollyal Pécsett. Az ügyben eljáró Baranya Megyei Főügyészségnél hétfőn későbbre ígértek az MTI-nek tájékoztatást az esetről.
Felekezeteken és határokon átívelő összefogás a közös nemzetért a mottója a Van kiút... című vallási konferenciasorozatnak, amelynek hatodik rendezvényét csütörtökön tartják Szegeden.
Képviselői esküvel kezd, majd Orbán Viktor beszédével folytat a Ház. Kövér László debütál az házelnöki bársonyszékben. Bánffy György színészre és az Afganisztánban elhunyt katonákra emlékeznek. S születőben a nemzeti média is.
Hároméves átfogó kormányzati programmal kellene megoldani a devizahitelelesek törlesztési nehézségeit, amely együtt járna az elmaradt közüzemi számlák rendezésével is - hangzott el Mesterházy Attila MSZP-elnök és Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnökének közös hétfői sajtótájékoztatóján.
Emeli 5 forinttal a 95-ös benzin és szintén 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A Zagyva-Tarna vízgyűjtőjén az utóbbi öt nap alatt lehullott jelentős mennyiségű csapadék árhullámot idézett elő a Zagyván, emiatt harmadfokú védelmi készültséget kellett elrendelni - közölte a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig) hétfőn az MTI-vel.
Derűlátást, mértéktartást és reális elvárásokat lehet tapasztalni ma Magyarországon, ellentétben azzal a közhiedelemmel, hogy a magyar délibábokat kergető nép - mondta Orbán Viktor napirend előtt, a parlament nyári szünet utáni első ülésén. A kormányfő szerint a jelenlegi Országgyűlés elmondhatja magáról, ez a cselekvés parlamentje, az elmúlt húsz év legdolgosabb és legelszántabb Országgyűlése.
Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót indít a rendőrség kedden, hogy ellenőrizze a biztonsági öv és a biztonsági gyermekülés használatát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A Nógrád megyei Mátraverebélyben indul polgármesterjelöltként Seres Mária, a Civil Mozgalom (CM) elnöke; a jelölt az MTI-nek hétfőn elmondta: szeretné megmutatni, hogy nincs reménytelen település.
Rálőttek egy rendőrre vasárnap egy műanyag gömblövedékeket kilövő úgynevezett airsoft pisztollyal Pécsett. Az ügyben eljáró Baranya Megyei Főügyészségnél hétfőn későbbre ígértek az MTI-nek tájékoztatást az esetről.
Az elmúlt hónapok rendkívül csapadékos időjárása miatt még egy átlagos őszi-téli csapadékmennyiség esetén is hosszú ideig tartó belvízi védekezésre kell számítani Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - olvasható a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság honlapjára feltett összegzésében.
A Jobbik az országgyűlési képviselőkre is kiterjesztené a közszférában bevezetett bérplafont. Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető hétfőn a Parlamentben, a Ház őszi ülésszakának megkezdése előtt újságíróknak azt mondta: helyesnek tartaná, ha a politikusok fizetését nem kétmillió forintban, hanem egymillióban maximálnák.
Huszonkét drogfogyasztó fiatalt állított elő a rendőrség egy házibuliból Pécsen szombaton - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Idénre 3,8, jövőre pedig 3 százalékos GDP arányos államháztartási hiányról beszélt Orbán Viktor az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján, hétfőn, napirend előtt.
A Zagyva-Tarna vízgyűjtőjén az utóbbi öt nap alatt lehullott jelentős mennyiségű csapadék árhullámot idézett elő a Zagyván, emiatt harmadfokú védelmi készültséget kellett elrendelni - közölte a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig) hétfőn.
A hírek szerinti több ezer milliárd forintos forráskivonásról, az adózatlan jövedelem-kiáramlásról és a munkavállalói kiszolgáltatottságról is kérdezett a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva hétfőn a parlamentben Schiffer András. Az LMP frakcióvezetője szerint a kormány társadalompolitikája nem szegénység-, hanem szegényellenes.
Meg kellene szüntetni az élősködést az országon - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője hétfőn a parlamentben, a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.
Noha a kormány novemberre irányozta elő az egyház-finanszírozási szabályozás átvilágítását, egy a témát csupán balkézről érintő, kiszivárogtatott oktatáspolitikai dokumentum már most nem csekély indulatokat korbácsolt az érintettek körében - írja a Hetek.
Mesterházy Attila politikai kalandorkodásnak nevezte Orbán Viktor elmúlt száznapos tevékenységét, a Jobbik szerint meg kellene szüntetni az élősködést az országon, az LMP frakcióvezetője pedig arról beszélt az őszi ülésszak nyitónapján, hogy a kormány társadalompolitikája nem szegénység-, hanem szegényellenes.
Mesterházy Attila politikai kalandorkodásnak nevezte Orbán Viktor elmúlt száznapos tevékenységét, amely rossz irányba viszi az országot.A szocialista frakcióvezető a miniszterelnök napirend előtti szavaira reagálva hétfőn a parlamentben úgy vélekedett: az Orbán Viktor által épített új rendszerre az országnak nincs szüksége, ez az irány rossz, amin változtatni kell.
A Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének közlése szerint, ha ezen a tárgyaláson nem sikerül megegyezést elérni, akkor szerdán 10 órakor határozatlan idejű munkabeszüntetést kezdenek.
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt másfél év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Kaposvári Városi Bíróság hétfőn egy 36 éves igali férfit, aki munkaadóként nem tartotta be a munkavédelmi szabályokat.
Felismerte a testvérétől korábban ellopott traktort egy balatonőszödi férfi az M7-es autópályán, amint azt éppen egy autómentő platóján szállították; értesítette a rendőrséget.