Még csak körvonalazódik az MTV őszi, szeptember közepétől induló műsorterve - legalábbis ezt a választ kaptuk kérdésünkre a köztévétől. A "lehetetlen" anyagi helyzetben is megpróbálják a szűkös forrásokból a legtöbbet kihozni. Lesz vasárnap esti politikai és kulturális műsor, és megújul a Ma reggel. Az új, más intézményektől átigazolt műsorvezetők többsége a jobboldalhoz köthető, köztük van…
Korábban a minőség szinonimájának számító márkákat és több prémium gyártót egyaránt maga mögé utasított a legnagyobb koreai autógyártó a német szakfolyóirat gigantikus felmérésében
Tovább nőtt az útlevéligénylők száma a hazai okmányirodákban. Naponta már kétezer kérelmet adnak be, ez csaknem kétszer annyi, mint egy átlagos nap forgalma - mondta el az InfoRádiónak a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának főosztályvezetője. Pongrácz Tamás arról is tájékoztatott, hogy a sürgősséget már nem kell indokolni, csak kétszer annyiba kerül, mint a normál…
A Ferenciek terétől a Szabadság térig húzódó, nemrég átépített új "belvárosi főutcán" tartott biciklis bejárást kedden a Magyar Kerékpárosklub közlekedési és önkormányzati szakemberek részvételével.
Vádat emelt az ügyészség az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja ellen, az ügy iratai a napokban megérkeztek a Baranya Megyei Bíróságra.
Vádat emelt az ügyészség az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja ellen, az ügy iratai a napokban megérkeztek a Baranya Megyei Bíróságra.
Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója holnap veheti át a kormánytisztviselői kinevezéséről szóló okmányt és abban pillanatban közlik is vele, hogy nem tartanak igényt tovább a munkájára. Az utóbbiról, tehát a felmentésének lehetőségéről eddig az interneten szerezhetett tudomást, illetve telefonon tegnap értesítették.
Szárazföldünk északi részén több középpontú ciklonrendszer helyezkedik el. Az egyik ciklonközéppont Izland, a másik a Norvég-tenger felett van, közel a skandináv partokhoz. Előbbi csak a Brit-szigetek időjárására van hatással, az utóbbihoz kapcsolódó hidegfront viszont egészen az Alpokig húzódik.
A 16 éves diáklányt szombatra virradóra életveszélyesen megsebesített Dunaújvárosban egy 34 éves tanárnő. A Szent Pantaleon Kórház - ahol életmentő műtétet hajtottak végre a lányon, s ahol jelenleg is ápolják - a szülők kérésére állapotáról nem adott ennél több információt.
Életveszélyesen megsebesítette 16 éves lányismerősét szombatra virradó éjszaka egy 34 éves nő Dunaújvárosban; a fiatal lány erőszakosan dörömbölt az asszony földszinti lakásának az ablakán, s többszöri felszólításra sem akart távozni - közölte el az MTI-vel a rendőrség.
Már januárban életbe léphet az a törvény, amely negyven év munkaviszony után lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását - közölte az InfoRádióval a Fidesz szakpolitikusa. Iván László szerint ez a változtatás a korábbi hírekkel ellentétben nem több tízezer, hanem csak hatezer nőt érint. Tervezik a férfiak nyugdíjazásának megreformálását is, de nem jövőre.
A mandátumának végéhez közeledő főpolgármester hivatali ideje alatt nem csupán a 4-es metró miatt robbant ki botrány, hanem egyebek mellett a csepeli szennyvíztisztó telep megépítése ügyében is, de más fővárosi cégeknél szintén vizsgálódnak a nyomozók. Elképzelhető, hogy a fővárost 20 éve vezető Demszky Gábor másfél éves programja pénteken bukott meg, amikor a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem adta…
A Lehet Más a Politika a foglalkoztatás és a fenntarthatóság szempontjait követve jelentősen módosítaná az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) mostani, "elavult és önellentmondásos koncepcióját, és számos konkrétummal bővítené a programot".
A mai napon a Magyar Nemzet által leközölt cikkre reagálva, az Euronics Műszaki Áruházlánc, ezúton tájékoztatja a sajtó munkatársait, hogy a jelenleg 126 magyarországi üzletet eredményesen üzemeltető társaság, a debreceni, az Elektro Quality Kft által üzemeltetett egységét ideiglenesen zárta be, miután egy elszámolási vita alakult ki az ingatlan tulajdonosával - írja a cég közleménye.
Egy szombathelyi vállalkozás ingyen vállalta az augusztus 20-i budapesti tűzijáték megrendezését - jelentette be a kormányszóvivő. Nagy Anna elmondta, az államalapítás ünnepére egy veresegyházi cukrász elkészítette az Ország Tortáját, amely idén szilvagombócból lesz.
Megtagadta annak a népszavazási aláírásgyűjtő ívnek a hitelesítését keddi ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), amely arra irányult, hogy a 60. életév betöltése előtt senki ne kaphasson öregségi nyugdíjat. Egy magánszemély kezdeményezett népszavazást, a feltett kérdés pedig úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a 60. életév betöltése előtt senki se kaphasson öregségi nyugdíjat?"
Leállíthatja az Orbán-kormány a környezetvédelmi kármentesítési program több jelentős projektjét, ami miatt nagy „sírás” lehet Simontornyán, Pécsett és Gyöngyösön, sőt, a Balaton déli partjainál is.
Megtagadta annak a népszavazási aláírásgyűjtő ívnek a hitelesítését keddi ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), amely arra irányult, hogy a 60. életév betöltése előtt senki ne kaphasson öregségi nyugdíjat.
Három parlamenti párt és egy egyesület nevezte meg eddig miskolci polgármesterjelöltjét, a Jobbik és az MSZP kedden hozta nyilvánosságra a nevet, a Fidesz már korábban, míg az LMP a hétvégén tervezi.
Szerdán adják át a felmondólevelet három nemzeti park - az aggteleki, a hortobágyi és az őrségi - igazgatójának - mondta Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára.
Fokozott ellenőrzést tart a Margitszigeten a Fővárosi Közterület-felügyelet az úszó Európa-bajnokság alatt - közölte az InfoRádióval Libor Zoltán szolgálati osztályvezetője. Elmondta, hogy kiemelten ellenőrzik a közterület használat szabályainak betartását, a behajtási hozzájárulások meglétét, valamint fokozott figyelmet fordítanak az engedély nélküli árusítás megelőzésére.
A közép-magyarországi, a dél-alföldi és a dél-dunántúli régióra is kiadták a narancssárga riasztást a zivatarok miatt kedd délután - közölte honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A közép-magyarországi, a dél-alföldi és a dél-dunántúli régióra is kiadták a narancssárga riasztást a zivatarok miatt kedd délután - közölte honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Fővárosi vizsgálóbizottság felállítását javasolja az LMP a 4-es metró építése körüli visszásságok feltárására, illetve annak megválaszolására: mivel magyarázható, hogy az Alstom alkalmatlan metrókocsikat szállított Budapestre?
Nyolcezer kagylóból és gyöngykölesszemből szőtték azt a szemfedőt, amelyet 1600 évvel ezelőtt egy magas rangú maja személyiség sírjába helyeztek Calakmul ősi városában.
A közép-magyarországi, a dél-alföldi és a dél-dunántúli régióra is kiadták a narancssárga riasztást a zivatarok miatt kedd délután - közölte honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az átadás-átvételi eljárás részeként azonnali vizsgálatot indít a VÁTI működését, gazdálkodását illetően a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft-nél a Kft korábbi beszerzési- és szerződéskötési gyakorlatáról szóló sajtóhírek kapcsán.