Orbán Viktor miniszterelnök Rómába utazott, ahol részt vesz a keresztény törvényhozók nemzetközi hálózatának alakuló tanácskozásán - tudatta szerdán a miniszterelnök szóvivője.
Az árvízben megrongálódott házak újjáépítésének megsegítéséről írt alá együttműködési megállapodást Pintér Sándor belügyminiszter és Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke.
Nem akarnak hazajönni Afganisztánból a magyar katonák, jelentette ki Hende Csaba mondta a szolnoki helikopterbázison, akik ahol tíz pilótát búcsúztatott, akik a helyi haderő pilótáit képzik majd ki.
Továbbra is súlyos az állapota az Afganisztánban hétfőn életveszélyesen megsebesült magyar katonának. A zászlóst szerdán, kora este, a német légierő repülőgépével hozták haza Budapestre.
Három Komárom-Esztergom megyei település roma felzárkóztatási programját összegezte a ferences rend szerdán Bajnán. A konferencián előadást tartott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára is.
Továbbra is súlyos, életveszélyes az Afganisztánban hétfőn megsérült magyar katona állapota. Csökkentette idei inflációs előrejelzését a jegybank. Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot hozott létre a kormány. A nap legfontosabb hírei.
Hatala József országos rendőrfőkapitány szerdán azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta Dúzs József dandártábornok, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) parancsnokának vezetői megbízását;utódjáról később döntenek - közölte a Nol.hu repülőtéri forrásokra hivatkozva.