Egy vasárnap érkező hidegfront okozhat némi enyhülést az időjárásban - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa, aki hozzátette: a hőmérséklet napközben csak pár fokkal csökken majd. Közölte: ma az ország több régiójában piros riasztás van érvényben, holnap azonban már mindenhol az lesz; a hőség pedig valószínűleg marad a jövő héten is.
Minden érintett fél saját győzelmeként értékelte a Fővárosi Itélőtábla ítéletét, amely a Danubius Rádió Műsorszolgáltató Zrt. és a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Zrt. által az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen indított perben született szerdán.
"Gyurcsány Ferenc, mint a sukorói ügyben tett, nyilvánosságra is hozott tanúvallomásában már elmondta, a befektetőkkel - több kormányzati vezető és szakértő jelenlétében - egyetlen, a tervezett beruházás általános kereteit, célját, szerkezetét ismertető, tájékoztató jellegű megbeszélésen vett részt - áll a Gyurcsány Ferenc titkárságának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Nem járnak az 1-es és az 1A jelzésű villamosok Budapesten a Bécsi út és a Reitter Ferenc utca között, mert a hőség miatt felpúposodtak a sínek - mondta Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere.
A tiszti főorvos arra kéri a légkondicionált üzletek, hivatalok üzemeltetőit, hogy nyissák meg termeiket a járókelők előtt. Fél órás hűsölés is sokat számít a kánikulában. Jó tanácsok a meleg elviselésére és napozáshoz a cikkben!
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön részt vesz a Jobbik parlamenti képviselőcsoportjának ülésén. A párt szóvivője szerint a képviselők elsősorban a Magyar Gárda körül kialakult helyzetet szeretnék vele megbeszélni.
A rendkívüli meleg időjárás hatására változatlanul jelentős az áramfogyasztás Magyarországon: szerdán 14 órakor 5.983 megawatt volt a villamos energia rendszer terhelése - olvasható ki a rendszerirányító Mavir internetes portálján lévő adatokból.
2009-hez hasonlóan idén is a turizmus-vendéglátás a legnépszerűbb felsőoktatási alapszak, míg a mesterképzések közül a tanári szakokra jelentkeztek a legtöbben - mondta az InfoRádiónak Nagy Gabriella, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kommunikációs folyamatmenedzsere.
Augusztus 31-ig átnyújtja a parlamentnek az Állami Számvevőszék (ÁSZ) annak a vizsgálatnak az eredményét, amely a Magyar Televízió (MTV) székházának eladásával és az MTV új székházba költözésével kapcsolatos ingatlanbérlés hátterét tárja fel - mondta Podonyi László vizsgálatvezető, az Állami Számvevőszék igazgatóhelyettese a parlament kulturális és sajtóbizottságának az elmúlt nyolc év esetleges…
Nem járnak az 1-es és az 1A jelzésű villamosok Budapesten a Bécsi út és a Reitter Ferenc utca között, mert a hőség miatt felpúposodtak a sínek - mondta Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere szerdán az MTI-nek.
A három héttel ezelőtti viharos időjárás is hozzájárulhatott a fehérgyarmati víztorony szétszakadásához, a metángáz-robbanást egyre több szakértő zárja ki - közölte Tilki Attila polgármester.
Öngyilkos lett egy elítélt férfi a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben szerda délelőtt - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóirodája.
Augusztus 31-ig átnyújtja a parlamentnek az Állami Számvevőszék (ÁSZ) annak a vizsgálatnak az eredményét, amely a Magyar Televízió (MTV) székházának eladásával és az MTV új székházba költözésével kapcsolatos ingatlanbérlés hátterét tárja fel - mondta Podonyi László vizsgálatvezető, az Állami Számvevőszék igazgatóhelyettese a parlament kulturális és sajtóbizottságának az elmúlt nyolc év esetleges…
A kormány szerdai ülésén megállapította, hogy a költségvetési szférában dolgozó vezetők esetében a havi 2 millió forintos fizetési korlát bevezetése helyes döntés - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerda délután újságírókkal. A szóvivő szerint az intézkedés nem sérti a jegybanki függetlenséget.
A Jobbik elsősorban azzal a szándékkal hívta meg Orbán Viktor miniszterelnököt csütörtöki frakcióülésére, hogy a párt képviselői megbeszélhessék a Magyar Gárda körül kialakult helyzetet - mondta a Jobbik szóvivője szerdán az MTI-nek.
Öngyilkos lett egy elítélt férfi a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben szerda délelőtt - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóirodája az MTI-vel.
Több ponton is vitatja a kormány az Európai Központi Bank állásfoglalását a jegybankelnök fizetésének csökkentéséről - mondta a kormányszóvivő a kabinet ülése után, arról viszont egyelőre nincs döntés, érvényesíti-e Simor András esetében is a kétmillió forintos bérplafont. A tájékoztatón szó volt az árvízi károk helyreállításáról is: a kabinet nemcsak felújítja, hanem fejleszti is a károsult…
Bizonyítottság hiányában felmentette a Szombathelyi Városi Bíróság szerdán első fokon a séi cukrászüzem vezetőjét, akit az ügyészség több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolt - közölte Pozsonyi János, a Vas Megyei Bíróság elnökhelyettese, bírósági szóvivő.
Tizenöt ember, köztük tizenkét rab megsérült, amikor összeütközött egy rabszállító és egy személyautó szerda délután Budapesten, a VIII. kerületi Kerepesi úton - mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-nek.
Tizenöt ember, köztük tizenkét rab megsérült, amikor összeütközött egy rabszállító és egy személyautó szerda délután Budapesten, a VIII. kerületi Kerepesi úton - mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője.
A három héttel ezelőtti viharos időjárás is hozzájárulhatott a fehérgyarmati víztorony szétszakadásához, a metángáz-robbanást egyre több szakértő zárja ki - közölte Tilki Attila polgármester szerdán az MTI-vel. Az önkormányzat egy új, kisebb kapacitású víztorony építésében gondolkodik. A Tisza-Szamosmenti Közmű Kft. ügyvezető igazgatója szerint Európában nem volt még példa arra, hogy egy…
A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti sínekre az a személyautó, amely szerda délután ütközött össze Seregélyesnél egy gyorsvonattal a vasúti átjáróban; a személyautó vezetője a helyszínen meghalt, az érintett szakaszon áll a vasúti forgalom.
Kacziba Antal szerint Gyurcsány Ferencnek kormányfőként lehetősége volt arra, hogy utasítást adjon 2006 őszén a Magyar Televízió székházának megvédésére.
Minden készen áll Edelényben ahhoz, hogy megkezdődhessen az árvíz utáni újjáépítés, a szükséges rendeleteket a képviselő-testület szerdán, rendkívüli ülésen fogadta el, az árvízkárosultak pedig többféle támogatásban is részesülnek az elmúlt hetekben érkezett felajánlásokból - közölte a a Borsod megyei település polgármesteri hivatala.
A napi átlagnál húsz százalékkal több riasztás érkezett szerdán a fővárosban az Országos Mentőszolgálathoz - közölte az OM sajtóügyelete. A legmelegebbet az országban Újpesten mérték.
Augusztus 1-én 18. alkalommal rajtolnak a Hungaroringen a Forma 1 betétfutamaként a Porsche Mobil 1 Supercup versenyzői. Walter Csaba személyében két év szünet után ismét lesz magyar VIP versenyző a futamon, ami külön érdekességet kölcsönöz a Porschék versenyének.
A többi között a külképviseleti rendszer felülvizsgálatát javasolja a Külügyminisztérium kiadásainak mérséklésére a tárca államtitkára. Németh Zsolt erről azután beszélt erről az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy kiderült: hiányzik a minisztérium idei költségvetésének csaknem harmada. A fideszes politikus szerint ezért súlyos politikai felelősség terheli az előző kormányzatot.