Az engedélyeztetési procedúra elhúzódása miatt a szervezők törölték a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság idei budapesti futamát a versenynaptárból.
A Fidesz-frakció és a kormány döntése értelmében a közszféra végkielégítéseit sújtó 98 százalékos adót 3,4 millió forint helyett az eredeti tervek szerint 2 millió forint felett kell majd megfizetni. A kormányoldal nem kívánt kivételeket tenni - indokolta a döntést a fideszes Rogán Antal. Az összeg emelését korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kérte.
Molnár Gyula XI. kerületi szocialista polgármester 1,8 milliós illegális kampánytámogatást kapott nyolc éve a Matávtól a Zuschlag-ügy egyik alapítványán keresztül - állítja az Indexnek Krausz Csaba, a Zuschlag-ügy ötödrendű vádlottja. Az MSZP-s politikus szerint hiteltelenek a vádak.
A politikus ezt szerdán közölte az MTI-vel, miután az Index arról írt, hogy a Zuschlag-ügy egyik alapítványán keresztül 1,8 millió forintot kapott 2002-ben, ami illegális kampányfinanszírozás volt.
Egységes információs rendszert hozna létre a kormány a határon túli támogatások átláthatóbbá tételéért - jelentette be a miniszterelnök-helyettes a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság első ülése után.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság kedden azt a dunaharaszti férfit, aki vasárnap olyan súlyosan bántalmazta gyermekét, hogy az a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a tárgyalást követően a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A Fidesz-frakció és a kormány döntése értelmében a közszféra végkielégítéseit sújtó 98 százalékos adót 3,4 millió forint helyett az eredeti tervek szerint 2 millió forint felett kell majd megfizetni. A kormányoldal nem kívánt kivételeket tenni - indokolta a döntést a fideszes Rogán Antal kedden az MTI-nek. Az összeg emelését korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kérte.
A felsőzsolcai önkormányzat várhatóan még ezen a héten azzal a kéréssel fordul a kormányhoz, hogy az árvíz sújtotta települést vegyék egyedi elbírálás alá.
A Fidesz felszólította a jobbikos Novák Elődöt, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról. A radikális párt képviselője a hétfői plenáris ülésen kiabálta egy fideszesnek, hogy "Lógjon!". Novák Előd nem mond le, mert szerinte a megjegyzése kétértelmű volt, és félre is értették.
A BKV-s ügyeknél is feltűnt cégek összehangolt akcióval szereztek jelentős állami forrásokat az elmúlt években - állítja az elszámoltatásért felelős kormánybiztos. Papcsák Ferenc szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek politikai felelőssége van az elmúlt évek korrupciós ügyeiben.
Elfogadhatatlannak tartja a Jobbik a közbiztonsági törvényjavaslat több elemét. A radikális párt szerint megdöbbentő, hogy továbbra is szabálysértésnek minősülne a részvétel egy feloszlatott társadalmi szervezetben, valamint az, hogy a kormány 48 órára kitolná a tettenérés határidejét.
Egyedi elbírálást kér a kormánytól a károk enyhítésénél az árvízsújtotta Felsőzsolca önkormányzata. Eszlári Györgyi, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település alpolgármestere indoklásként azt mondta: az árvíz a Miskolchoz közeli városban okozta a legnagyobb kárt, ezért várnak megkülönböztetést az állam által elkülönített összegek odaítélésénél.
Üzemzavar miatt leállt a termelés a kazincbarcikai BorsodChem Zrt. gyárában. A társaság most számolt be a tegnapi meghibásodásról és hangsúlyozta, hogy nem keletkezett környezeti kár és senki nem sérült meg.
Markáns, karakteres politizálást ígér az MSZP új elnöke. Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy hatékonyabbá kell tenni a párt működési mechanizmusát.
Árvízkárosultak demonstráltak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón kedd este, követelve azt, hogy a kormány ne hagyja cserben az önhibájukon kívül bajba jutottakat.
Földrajzi értelemben minden irányban ki akarja bővíteni a magyar Közép-Európa-politikát az új kormány - mondta Martonyi János kedden Bécsben egy előadásában.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint a közbeszerzési törvénycsomag a pontosító, egyértelmű szabályozást teremtő módosítások révén az átláthatóságot erősíti - tudatta a minisztérium kommunikációs főosztálya.
Várhatóan a hét végéig érvényben marad a harmadfokú, piros figyelmeztetés a hőség miatt. Szerdán tárgyal a kormány az Európai Központi Bank jegybanki állásfoglalásáról. Törölték a világbajnokság versenynaptárából a Red Bull Air Race budapesti futamát
Üzemzavar miatt leállt a termelés a kazincbarcikai BorsodChem Zrt. TDI gyárában, a meghibásodás nem okozott személyi sérülést - tájékoztatta közleményben a társaság az MTI-t kedden.
Bár az időpontban még nem állapodtak meg, a helyszín akár adott lehet, a ATV felajánlotta: közvetítené az LMP-s Scheiring Gábor és a fideszes Lázár János vitáját a szegénységről.
Holnap jár le a településőrök költségeinek második negyedéves elszámolása, ám az önkormányzatok jó része ma sem tudja, hogyan folytatódik az előző kormány által indított program.
Ismét megkezdődhet a helyezkedés az újbudai Fideszben amiatt, hogy kiderült: nem Simicskó István lesz a polgármester-jelölt az őszi választásokon. Jelenleg esélyesként emlegetik a kerület korábbi polgármesterét, Balás-Piri Lászlót.
Hiller István jogos és törvényes szerződéseket kötött oktatási miniszterként - jelentette ki az MSZP szóvivője. Nyakó István ezzel arra reagált, hogy az elszámoltatásért felelős kormánybiztos azt mondta: az elmúlt években összehangolt, szervezett akcióval juttattak állami forrásokhoz általában offshore hátterű magáncégeket.
Teszteli az állampolgárokat a Fidesz a "lex Borkai" javaslattal - mondta az alkotmánymódosítás általános vitájában Lamperth Mónika. Az MSZP-s képviselő kifogásolta, hogy a kormánytöbbség egy politikusuk - Borkai Zsolt - miatt változtatta meg alkotmánymódosító javaslatát.
Intenzív előkészítő munka folyik a kormányzatnál, hogy mielőbb módosítsák azokat a jogszabályokat, melyek új alapokra helyezik a rendőrség, az igazságszolgáltatás működését - tudta meg a Népszava. A szocialisták szerint embertelen, hogy már szabálysértésnél elzárható lenne az iskolás gyerek, ahogyan elfogadhatatlan a parancs nélküli házkutatás tervezete például egy kukaborogatás vagy gyorshajtás…
Engedményeket tenne az Országgyűlés sport és turisztikai bizottsága a heti öt testnevelés órát az általános iskolákban kötelezővé tevő törvényjavaslatban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete már többször jelezte ugyanis: ennek érdemi megvalósítása nagy nehézségbe ütközik; az intézmények meghatározó részében középtávon sem vezethető be a mindennapi testnevelés a kötelező órák részeként. Nem…
A tervezett horvát uniós csatlakozás mellett a jövő héten Budapesten tartandó horvát-magyar kormányfői találkozóról is tárgyalt az Országgyűlés elnöke Zágrábban.
A hónap közepétől sms-ben vagy e-mailben is értesítést kérhetnek az ügyfelek az okmányirodáktól az igényelt igazolvány, útlevél, illetve vezetői engedély elkészültéről.
Az MSZP elnöke szerint nem csupán a pártelnökség személyi összetételének megváltoztatása kell a megújuláshoz, hanem a működési mechanizmus módosítása, egy stílus kialakítása és új személyek megjelenése is szükséges. Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában szólt arról is, hogy konzekvens építkezés és politizálás mellett változhat a párt népszerűsége.