Egymillió magyar szövetkezeti paraszt nevében 34 ezer milliárd forint kárpótlást követel néhány hajdani segesdi tsz-tag a magyar államtól; az Országgyűlés és az államfő után nemzetközi fórumhoz fordulnak - írta szombati számában a Somogyi Hírlap.
Torlódásra számíthatnak az autósok az M7-es autópályán a Balaton felé szombat reggel, mert két újabb baleset lassítja a forgalmat az M7-es autópálya Balaton felé vezető szakaszán: a 33-as kilométernél három autó, a 44-esnél személyautó és motoros ütközött; az utóbbi balesetben a motoros vélhetően megsérült - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Betörtek a Fidesz XV. kerületi pártirodájába és a vele egy épületben lévő önkormányzati szociális intézménybe, feltehetőleg péntekről szombatra virradóra. A helyi Fidesz elnöke az MSZP-t vádolta, de utóbb kiderült, állítását viccnek szánta.
Kövér László vállalja a házelnöki tisztséget; a Fidesz országos választmányának elnöke ezt újságírói kérdésre válaszolva közölte, amikor megérkezett a választmány szombat délelőtt kezdődő ülésére.
Két újabb baleset lassítja a forgalmat az M7-es autópálya Balaton felé vezető szakaszán. A 33-as kilométernél három autó, a 44-esnél személyautó és motoros ütközött; az utóbbi balesetben a motoros vélhetően megsérült.
Megkezdődött a Fidesz országos választmányának ülése szombat délelőtt Budapesten, a VIII. kerületi Polgárok Házában. A tanácskozás előtt Kövér László választmányi elnök közölte, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök őt fogja javasolni a Fidesz-frakciónak házelnökjelöltnek, és ő vállalja is a tisztséget.
Jobban meg kell ismertetni az emberekkel a statisztikai adatok felhasználhatóságát - hangsúlyozta a Központi Statisztikai Hivatal elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Vukovich Gabriella szerint a statisztika a demokrácia egyik eszköze.
A Fidesz és a KDNP szerint az elmúlt hónapokban újabb pazarló lépések történtek a XI. kerületi Hadik kávéházzal összefüggésben, s a magánérdek ismét megelőzte a közérdeket.
A Magyar Tűzoltó Szövetség arra kéri az utazókat és kirándulókat, hogy gabonatáblák, erdők, nádasok, tarlók, száraz, egybefüggő aljnövényzet közelében égő cigarettacsikket és gyufát ne dobjanak el, mert az tüzet okozhat.
Teljes szélességében lezárták Győrnél az 1-es főutat egy közlekedési baleset miatt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombat délelőtt.
Az elnökjelölt a szombati rendkívüli tisztújító kongresszusra érkezve újságíróknak úgy nyilatkozott: hatalmas a kihívás az MSZP előtt és nagy a párt felelőssége. Meg kell szervezni, hogy társadalmi ellensúly jöjjön létre "az orbáni tekintélyuralmi világképpel" szemben - tette hozzá.
A leköszönő pártelnök azért fegyverkezett fel a Nyilatkozattal, nehogy baj legyen. Lendvai Ildikó csak hivatalt nem vállal - véleményéről azonban nem kíván lemondani. A fiatalokat mutatóujjal fenyegeti: akkor ne kerüljetek a szemem elé, ha nem vagytok tehetségesebbek nálunk!
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 9 éves kislány, akit 11 éves féltestvére ütött fejbe egy vasrúddal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn.
Zárt ülésen választja meg az MSZP új vezetőit ma a párt rendkívüli kongresszusa. A több mint négyszáz küldött titkos szavazáson dönti el, ki lesz a szocialisták elnöke, elnökhelyettese, alelnöke, ki kapnak helyet az elnökségben illetve ki irányítja a jövőben az országos választmányt.
Az októberi települési és kisebbségi önkormányzati voksoláson is indulhat ugyanaz a választópolgár, a jogszabályok ugyanis nem zárják ki, hogy valaki mindkét mandátumért versenybe szálljon.
A Baranya megyei Szemely község határában felfedezett késő neolitikum időszakából származó körárok-rendszer egyfajta kőkorszaki "katedrális" is lehetett.
A Sándor-palotában nem függesztik ki a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, amíg Sólyom László a hivatalában van. A bírói hatalmi ág is hasonlóan döntött, mivel az politikától mentes, és nem vállalhat szerepet politikai nyilatkozatok közzétételében. A felsőzsolcaiak végső elkeseredésükben már a városházán tiltakoztak miután semmilyen segítséget nem kaptak lakóházaik helyreállításban - hiába.
Megkezdődött a Fidesz országos választmányának zárt ülése szombat délelőtt Budapesten, a VIII. kerületi Polgárok Házában. A tanácskozás előtt Kövér László választmányi elnök közölte, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök őt fogja javasolni a Fidesz-frakciónak házelnökjelöltnek, és ő vállalja is a tisztséget.
Lendvai Ildikó szerint az MSZP története legdrámaiabb esztendejét élte át. A leköszönő pártelnök az MSZP szombati tisztújító kongresszusán az elmúlt egy év mérlegéről azt mondta, annak ugyanaz a pozitívuma, mint a negatívuma: a párt megmaradt, egyben maradt, de ennél többet nem sikerült elérnie.
Két teherautó és két személygépkocsi karambolozott az M1-es autópályán az M0-s autóút közelében szombaton dél körül - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. rendőrségi forrásokra hivatkozva az MTI-vel.
Ellenszavazat nélkül támogatta a Fidesz országos választmánya Tarlós Istvánt, a párt fővárosi frakcióvezetőjét, hogy a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje legyen az őszi önkormányzati választáson.
Nyolc év kormányzás után a szocialistáknak újra kell tanulni a "hivatal" helyett a "mozgalom" leckéjét - véli Lendvai Ildikó. A mai kongresszuson leköszönő pártelnök szerint ez jót tesz majd az MSZP-nek, és segíti a baloldal felpezsdülését. Mint mondta, nem találta testhezállónak a pártelnöki szerepet, különben is egy nőnek a kosztümje legyen testhezálló, ne a sarzsija, mert a végén még túl sokat…
Ellenszavazat nélkül támogatta a Fidesz országos választmánya Tarlós Istvánt, a párt fővárosi frakcióvezetőjét, hogy a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje legyen az őszi önkormányzati választáson - közölte Kósa Lajos szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Információink szerint a most is zajló zártkörű szavazáson az már eldőlt, hogy Mesterházy Attila lesz az MSZP elnöke, a párt elnökhelyettese pedig Balogh András volt thaiföldi nagykövet lett.
Mesterházy Attilát a küldöttek 87 százalékának szavazatával választotta pártelnökké a rendkívüli tisztújító kongresszus szombaton. Mesterházy szerint pártjának társadalmi ellensúlyt kell szerveznie a kormánypártok hatalmával szemen. Lendvai Ildikó, leköszönő pártelnök leginkább azért haragszik magára, mert nem tudta kezelni a morális hitelvesztés időszakát.
Árvízkárosult lengyel gyerekek vették birtokba a balatonőszödi kormányüdülőt, az első csoporttal 32 gyerek és három kísérő érkezett Szentkereszt (Swietokrzyskie) vajdaság székvárosából, Kielcéból és a környékbeli településekről.
A Fidesz országos választmánya szombati budapesti ülésén döntött a megyei közgyűlési elnökjelöltek személyéről; a listát a zárt tanácskozás után juttatták el az MTI-hez.
A rendőrség lezárta a budapesti Andrássy út Hősök tere és Oktogon közötti szakaszának környékét a szombat délután három órakor kezdődő melegfelvonulás előtt.
Egy vaskerítésdarabbal a lábában szállították kórházba azt az idős nőt, aki szombaton Csömörön a háza kerítésére zuhant le egy létráról. A baleset a Táncsics utca egyik családi házában történt.
Vasárnap a riasztási értéket meghaladó, 7,6 tizedes, nagyon erős UV-B sugárzás várható - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Különösebb rendbontás nélkül ért véget a meleg méltóság menete elnevezésű demonstráció szombat délután Budapesten, a felvonulást jelentős rendőri erőkkel biztosították. Nem sokkal délután hat óra előtt elindult a forgalom a budapesti Andrássy úton, melyet szombat délben a melegfelvonulás miatt zártak le az autósok és a gyalogosok elől.
A teljes megújulást tűzte ki célul az MSZP a mai tisztújító kongresszuson: a felszólalók változásokat sürgettek a kommunikációban, de mindenki hangsúlyozta azt is, hogy fel kell lépni a "kibeszélők" és a korrupciós ügyek ellen is. Mesterházy Attila szerint Magyarország sikere azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e új és erős baloldalt szervezni. Lendvai Ildikó leköszönő beszédében kijelentette:…