Egy 40-50 milliárd forintos bankadó lenne elfogadható, és kigazdálkodható a magyar bankrendszer számára – mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke.
Egymás keblére nem fog borulni az LMP és Orbán Viktor, a Lehet Más a Politika frakcióvezető-helyettese azonban azt várja a kormányfővel való mai találkozótól, hogy megváltozik a politikai kultúra ellenzék és kormánypárt között - mondta Karácsony Gergely a Klubrádióban.
Tovább növeli a gyermekek közötti különbségeket a buktatás, az érdemjegyes osztályozás pedig a kitalálói, a németek szerint is a legszubjektívebb értékelési módszer - mondta az InfoRádiónak Vekerdi Tamás gyermekpszichológus. Az oktatási szakértő viszont azt is helytelenítette, hogy az előző kormányzat túl gyorsan törölte el az osztályismétlést, és vezette be a szöveges értékelést.
A bíróságok sem rakják ki a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatot. Döntésüket azzal indokolták, hogy az Alkotmány tiltja számukra a politikai tevékenységet. Hétfőn az Alkotmánybíróság is így döntött, döntésüket ugyanezzel indokolták. Megtagadta a kifüggesztést a Köztársasági Elnöki Hivatal is. Az Ombudsmani Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank még nem döntötte el, hogy kifüggesztik-e a…
Véget vetne a Fidesz annak a gyakorlatnak, hogy egy szülészorvos pénzt kérjen a várandós kismamától a szülés levezetéséért. Az érintettek szerint azonban a választott orvosért valamennyit muszáj fizetni.
Gyanúsítottként idézte be Dávid Ibolyát szerda délelőttre Központi Nyomozó Főügyészség - közölte Fazekas Géza szóvivő. A volt MDF-elnök nem élt panasszal, de vallomást sem tett.
A bejelentett adóváltozások az idén 80 milliárd forinttal javítják a központi költségvetés elsődleges egyenlegét a Költségvetési Tanács szerint. Mivel azonban a következő évek bankadójáról nem született törvényjavaslat, ezzel a bevétellel nem számolhattak. Így az adóváltozás nettó hatása 2011-2014 között rendre 200 milliárd forint körüli egyenlegromlást jelent - közölte a testület.
Felmentették tisztségéből Barát Gábort, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjét július 7-ei hatállyal, a posztra Mészáros Józsefet nevezik ki - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Felmentették tisztségéből Barát Gábort, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjét július 7-ei hatállyal, a posztra Mészáros Józsefet nevezik ki - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Kigyulladt, majd teljesen leégett egy diszkó épülete szerda hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyulaházán; a tűzben senki sem sérült meg - közölte a kisvárdai tűzoltóság szolgálatvezető parancsnokhelyettese.
Kigyulladt, majd teljesen leégett egy diszkó épülete szerda hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyulaházán; a tűzben senki sem sérült meg. A tűzoltókat eredetileg egy villanyoszloptűzhöz riasztották.
Legalább húsz év időtartamú jogviszony esetén kettőről 3,4 millió forintra emelné azt az összeghatárt a gazdasági bizottság, ami felett a közszférában a tervek szerint 98 százalékos adó sújtja majd a végkielégítéseket.
Jégvédelmi ágyúkat tesztelnek hazai vállalkozásoknál a Debreceni Egyetem szakemberei; a belga berendezéseket a jégesők elleni hatékony védelem érdekében fejlesztették ki - tájékoztatott Szabó Zoltán professzor.
Július 20-tól már élesben lehet kereskedni a magyar áramtőzsdén, a HUPX-on, miután lezárult a kísérleti szakasz. A 17 leendő szereplő eddig díjmentesen gyakorolhatta a kereskedést - közölte a tőzsdét üzemeltető HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt.
Bárkit is indít az LMP, a szocialisták főpolgármester-jelöltje nem lép vissza a javára. Horváth Csaba azt mondta: normális politikai viszonyok között lett volna realitása, hogy az egyébként hasonló ideológiát valló politikai és civil szervezetek összefogjanak. Most arra számít, hogy az MSZP várospolitikai programjával minél többeket meg tud nyerni az őszi választáson az ellenfelek szavazói közül…
Mivel az Országgyűlés már elfogadta, akár már július 15-től hatályba léphet az idénymunkát szabályozó új rendelet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A közlemény szerint az eddigi jogszabály életszerűtlen, bürokratikus és bonyolult volt, az újjal viszont az alkalmi és az idénymunkások legális munkavállalása egyszerűsödik.
A Népszava Online nem reprezentatív felmérése szerint a túlnyomó többség sehova sem akasztaná ki a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot. Minden harmadik válaszadó azonban úgy vélekedett, hogy minden állami intézményben meg kell jelennie a választásokat forradalomként feltüntető dokumentumnak.
Végletekig elkeseredett felsőzsolcaiak demonstráltak a helyi polgármesteri hivatal előtt, a város vezetői közül azonban senki nem ment ki közéjük, hogy panaszukat meghallgassa.
Végletekig elkeseredett felsőzsolcaiak demonstráltak szerdán a helyi polgármesteri hivatal előtt, a város vezetői közül azonban senki nem ment ki közéjük, hogy panaszukat meghallgassa.
Végletekig elkeseredett felsőzsolcaiak demonstráltak szerdán a helyi polgármesteri hivatal előtt, a város vezetői közül azonban senki nem ment ki közéjük, hogy panaszukat meghallgassa. A rendőrök egy résztvevőt rendzavarás miatt előállítottak.
A felgyorsult apadásnak köszönhetően szerdán elsőfokúra mérsékelték a védekezési készültséget az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) teljes területén.
Kitoloncolhatnak Nagy-Britanniába egy kémkedésért elítélt orosz tudóst, cserébe az Egyesült Államokban nemrégiben őrizetbe vett feltételezett orosz ügynökök egyikéért.
Lehet más Magyarország, csak ehhez változásokra, tabukat ledöntő változásokra van szükség - összegezte Orbán Viktor miniszterelnök a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának szerdai ülésén kifejtett álláspontját újságírók előtt. Az LMP ígéretet kapott, hogy ősszel lassul a parlamenti munkatempó.
Kövér Lászlónak a Fidesz e heti elnökségi ülésén, legkésőbb a jövő hét elejéig nyilatkoznia kell arról, hogy akar-e házelnök lenni - írja a Népszabadság. A lapot befolyásos fideszes politikusok arról tájékoztatták: Schmitt Pál államfővé választása mellett "nemzetpolitikai törésvonalak" is szerepet játszottak a fideszes választmányi elnök elbizonytalanodásában.