Kedden a II. és a XIX. kerületben is útfelújítások kezdődnek; a munkálatok ideje alatt az érintett szakaszokon sávszűkítésre, lezárásokra, sebességkorlátozásra lehet számítani.
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfőn, a parlament épületében tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a társadalmi igazságosság érdekében elkerülhetetlen, hogy valamennyi, a magyar nemzet ellen bűncselekményt elkövető politikai bűnözőt felelősségre vonják.
Domokos László szerint nem kell megváltoztatni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelenlegi feladat- és szerepkörét, azt kell határozottabban, hatékonyabban képviselni. A Fidesz ÁSZ-elnökjelöltje hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott: megválasztása esetén lemond országgyűlési mandátumáról. Szarvason időközi választásokat kell tartani.
Hatályban tartja a Vona Gáborra, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökére kiszabott 30 ezer forintos pénzbírságot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság – hirdette ki a végzést a Budapesten tartott szabálysértési tárgyaláson Kovács József bíró hétfőn.
Az első kánikulai hétvégén 25 embert - vízibiciklist, gumicsónakost, szörföst és úszót - kellett kimenteni a Balatonból - számolt be Nagy Jenő, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezető-helyettese.
Új kárenyhítési rendszert kell kidolgozni Magyarországon - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor ismertette az új kormány vidékfejlesztési elképzeléseit is.
Várhatóan 2011 első félévére készül el az állami vagyon leltára a meglévő informatikai rendszerre és háttérre építve, a nyilvántartásra vonatkozó elveket július közepére határozzák meg.
Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar állam a működőképességének határára jutott, ezért "politikai mutyik" helyett most egyértelmű döntésekre van szükség.Lázár János ezt hétfőn a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján mondta kérdésre válaszolva.
Az első kánikulai hétvégén 25 embert - vízibiciklist, gumicsónakost, szörföst és úszót - kellett kimenteni a Balatonból - számolt be Nagy Jenő, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezető-helyettese.
Várhatóan 2011 első félévére készül el az állami vagyon leltára a meglévő informatikai rendszerre és háttérre építve, a nyilvántartásra vonatkozó elveket július közepére határozzák meg - tájékoztatott Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.
A társadalom elsöprő többsége támogatja az Orbán Viktor kormányfő által a múlt héten ismertetett új gazdaságpolitikai akcióprogramot a Századvég Alapítvány adatai alapján; a vizsgált intézkedésekkel a szavazók átlagosan 84 százaléka egyetért.
Újabb, soron kívüli szúnyogirtást követelnek a balatoni önkormányzatok a múlt heti irtás eredménytelensége miatt. A napokban már ismét 60-120 csípésszámot mértek óránként a térségben – a 60 csípés/óra/fő a kritikus határ, ami felett intézkedni kell.
Bemutatkozó látogatáson fogadta hivatalában az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának vezetőit Kállai Ernő kisebbségi ombudsman hétfőn.
Becslések szerint százmillió forintos nagyságrendű kárt okozott eddig az ár- és belvíz a Közép-Tisza vidékének vadállományában - mondta Kasuba András, Jász-Nagykun-Szolnok megye fővadásza az MTI-nek hétfőn.
Keddtől a UV-B sugárzás az ország nagy részén elérheti a 7,5-ös, nagyon erős értéket – tudatta közleményben az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A társadalom elsöprő többsége támogatja az Orbán Viktor kormányfő által a múlt héten ismertetett új gazdaságpolitikai akcióprogramot a Századvég Alapítvány adatai alapján; a vizsgált intézkedésekkel a szavazók átlagosan 84 százaléka egyetért.
Nem látszanak a szabályozás elméleti alapjai, és nincs koncepció a Fidesz által benyújtott, a médiára vonatkozó törvénymódosítás tervezetében - mondta hétfőn az MTI-nek Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) volt elnöke, aki szerint a Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által jegyzett törvényjavaslat központosítási törekvéseket valósít meg a média…
A társadalom elsöprő többsége támogatja az Orbán Viktor kormányfő által a múlt héten ismertetett új gazdaságpolitikai akcióprogramot a Századvég Alapítvány adatai alapján; a vizsgált intézkedésekkel a szavazók átlagosan 84 százaléka egyetért.
Egy hónapja alakult meg a második Orbán-kormány. Azóta több új jogszabály is életbe lépett. A legnagyobb parlamenti támogatást a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítása kapta. Változás ugyanakkor, hogy a jövőben kisebb lesz a parlament és az önkormányzatok létszáma.
Egymillió forintot kért a korrupcióval vádolt egykori ügyész, Varga Gergely a bíróság folyosóján egy ügy vádlottjaitól azért, hogy ne juttassa őket börtönbe - erről tanúként vallottak az ügyész büntetőperében hétfőn a Fővárosi Bíróságon a másik ügy vádlottjai.
Váratlanul érte Debreczenyi Jánost (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármesterét, hogy a Fidesz városi elnöksége és taggyűlése nem őt jelölte ismét e tisztségre.
A Jobbik szerint a Fidesz által jelölt Domokos László nem rendelkezik az Állami Számvevőszék vezetéséhez szükséges számviteli, jogi, és nyelvismeretekkel, továbbá tudományos háttérre és vezetői tapasztalata sem teszi alkalmassá ezen pozíció betöltésére.
Megújult a szabálysértési nyilvántartás rendszere hétfőtől, a jövőben bárki akár az interneten keresztül lekérheti a rá vonatkozó adatokat. Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján mérföldkőnek mondta az európai uniós források bevonásával megvalósult fejlesztést.