Leghamarabb ősszel találkozhat egymással Barack Obama amerikai elnök és Orbán Viktor kormányfő. Feljelentést tesz a Jobbik az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője ellen. A nap legfontosabb hírei.
A dél-balatoni élelmiszer-kiskereskedők 15-20, a vendéglátósok 20-30, a parti sütödések 30-50 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be az idei balatoni előszezonban a tavalyi adatokhoz képest - mondta Kertész Rezső, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ) társelnöke pénteken Siófokon.
„Helyi szinten akkor is úrrá lehet lenni a nehézségeken, ha állami szinten nincsenek jól felkészülve a katasztrófák kezelésére” - mondja Lénárt Ágota tanszékvezető pszichológus.
Amint arról lapunk elsőként beszámolt: a Mecsek déli részén, a Hármashegyen épülhet meg a NATO-lokátor, ám az első reakciókból kiderült, ez ellen is tiltakoznak. Alternatív helyszínként felmerült a síkvidéki és a szlovéniai telepítés is, ezekhez viszont módosítani kellene a NATO szerződésen. Deák Péter katonai szakértő szerint nem okoz egészségkárosodást a radar, amit szerinte az is bizonyít, hogy…