2010. június 24. csütörtök

jún. 24
12:51
Megakadályozott Sólyom-látogatás: elhárítja a felelősséget az EU (Alternatív Energia)
Sem az uniós szerződés, sem a másodlagos jogforrások rendelkezései nem vonatkoznak valamelyik tagállam államfőjének egy másik tagállamban teendő látogatására, ezért az Európai Bizottság véleménye szerint Sólyom László köztársasági elnök tavaly augusztusi, megakadályozott szlovákiai látogatásával kapcsolatban a szlovák kötelezettségszegésre történő magyar hivatkozás megalapozatlan - közölték…
jún. 24
12:51
Allergiamentes Fordok (ATV)
A német TÜV által tanúsított “Allergia Szempontjából Tesztelt Utastér” igazolja, hogy az autó belterének kialakításakor felhasznált több mint 100 anyag és összetevő allergén-tesztje révén a Ford elkötelezetten törekszik a biztonságos, fenntartható és kiváló minőségű termékek előállítására: immár Nyolc különböző Ford modell rendelkezik a TÜV Allergia Minősítésével.
jún. 24
12:53
"Vissza a feladóhoz a médiacsomagot!" (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöke arra szólította fel csütörtökön a kormánypárti többséget, hogy halassza el a Fidesz által benyújtott médiacsomag egyes részeinek hétfői végszavazását, a csomag őszi szavazásra szánt elemét, az úgynevezett médiaalkotmányt pedig vonja vissza. Lendvai Ildikó az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "vissza a feladóhoz a médiacsomagot!"
jún. 24
13:09
Ősszel ítélkeznek a fekete sereg felett (Alternatív Energia)
Ősszel várható ítélet a fekete sereg néven ismertté vált csoport ügyében - tudta meg az MTI a büntetőper csütörtöki tárgyalásán, amelyen folytatódtak a perbeszédek.
jún. 24
13:11
Déri Balázs lesz az MSZP új sajtófőnöke (Alternatív Energia)
Déri Balázs lesz az MSZP új sajtófőnöke - tudta meg az MTI csütörtökön.
jún. 24
13:27
Minden eddiginél alacsonyabb a diákhitel kamata (Infostart)
1-től az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta - közölte Őri András, a központ kommunikációs vezetője. Tájékoztatása szerint az igazgatóság a jogszabály szerinti féléves vizsgálata során döntött a kamatmérséklésről.
jún. 24
13:27
Aláírta az államfő a Btk.-módosítást (Alternatív Energia)
Aláírta Sólyom László köztársasági elnök a büntető törvénykönyv (Btk.) több pontján változtató módosítást, amelyet a Fidesz és a KDNP képviselőinek javaslatára június 8-án fogadott el az Országgyűlés.
jún. 24
13:27
Orbán Viktor megkerülhetetlen emberei (ATV)
Konfliktus veszélyét hordozza a Fidesz kommunikációs rendszere. Varga Mihály kabinetfőnökként elődeinél sokkal nagyobb hatalommal, és tekintéllyel bír majd. Ismét az atv.hu-n elemez a Policy Agenda.
jún. 24
13:29
Parkot a kormányzati negyed helyére! (Alternatív Energia)
Terézváros parkot és szabadidőközpontot szeretne a Nyugati pályaudvar környékére tervezett, meg nem valósult kormányzati negyed helyén, az elképzelés támogatására aláírásgyűjtést indítanak - jelentette be a VI. kerület polgármestere csütörtökön.
jún. 24
13:31
A kormány alá rendelik az ügyészséget - Gyurcsány a prémiumcél? (Alternatív Energia)
Bizonyosra vehető, hogy belátható időn belül a kormány felügyelete alá rendelhetik az ügyészség szervezetét - értesült lapunk. Hogy ezzel a döntéssel megvárják-e Kovács Tamás legfőbb ügyész decemberi nyugdíjba vonulását vagy hamarabb döntenek róla, még nem tudni.
jún. 24
13:45
Jóváhagyta az államfő a "három csapást" (Infostart)
Aláírta Sólyom László köztársasági elnök a büntető törvénykönyv (Btk.) több pontján változtató módosítást, amelyet a Fidesz és a KDNP képviselőinek javaslatára június 8-án fogadott el az Országgyűlés. A jogszabály, amely a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba, a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
jún. 24
13:45
Dráma: pizzaárus lett a híres milliomosból (ATV)
Abramoff életéről egyébként Kevin Spacey és Kelly Preston főszereplésével nemrég film is készült.
jún. 24
14:03
Menesztik a regionális idegenforgalmi bizottságok elnökeit (Infostart)
Leváltja a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok elnökeit és tagjait a Nemzetgazdasági Minisztérium - közölte a tárca.
jún. 24
14:21
Szénbányába küldhetik Észak-Korea játékosait (ATV)
Moon Ki Nam szerint nem szokatlanok a hasonlóan szélsőséges reakciók az ország futballjában - írja a pepsifoci.hu.
jún. 24
14:23
Sólyom aláírta a "három csapás" törvényt (ATV)
Harminc nap múlva lép hatályba a sigorúbb büntetés.
jún. 24
14:25
Hangos szóváltás után ültették le a nagykanizsai polgármestert (ATV)
A hangos szóváltás egy indítvány után alakult ki, mely alapján kizárták volna a nagykanizsai polgármestert a személyét érintő tárgyalásról.
jún. 24
14:39
BKV-ügy - Egy feladatra két szerződés? (Infostart)
Egy feladatra két céggel is szerződést kötött a BKV, az Eketaliga Bt.-nek és az Orlai és társa Kft.-nek is az Alstom metrókocsik beszerzésének formatervezési, ergonómia és színtervezési munkák szakértői felügyelete volt a feladata - derül ki a csütörtökön az MTI birtokába került dokumentumokból.
jún. 24
14:39
Megint BKV - újabb simlis szerződések (Alternatív Energia)
Egy feladatra két céggel is szerződést kötött a BKV, az Eketaliga Bt.-nek és az Orlai és társa Kft.-nek is az Alstom metrókocsik beszerzésével kapcsolatos formatervezési, ergonómia és színtervezési munkák szakértői felügyelete volt a feladata - derül ki a csütörtökön az MTI birtokába került dokumentumokból.
jún. 24
14:57
Terézvárosi ingatlanbotrány: tagadnak a vádlottak (Infostart)
Tagadta bűnösségét a terézvárosi ingatlanbotrány két vádlottja a Fővárosi Bíróságon csütörtökön megkezdődött büntetőperben.
jún. 24
15:15
Újabb leváltás a honvédségnél (Infostart)
Leváltották Huszti Andrást, a honvédség szentendrei Központi Kiképző Bázisának parancsnokát - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
jún. 24
15:15
SS-veteránok, Jobbik, náci karikatúrák: világtalálkozó Kijevben (ATV)
„A nácizmus nélküli világ” néven nemzetközi emberi jogi és antifasiszta mozgalmat indítanak egyházak és civil szervezetek. A Kijevben megrendezett nagyszabású fórumon az Interfax orosz hírügynökség beszámolója alapján 23 országból több mint 100 szervezet képviseltette magát.
jún. 24
15:17
Felemásak a parlagfű elleni védekezés eredményei (Infostart)
Naponta legalább egy bejelentés érkezik a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület zöld számára, illetve internetes oldalára egy-egy fertőzött területről. A civil szervezet ilyenkor értesíti az önkormányzatokat és a hatóságokat, amelyek szükség esetén sajtóbejárásokkal kényszerítene rá a gyommentesítésre. Siker és kudarc váltja egymást ebben a munkában - mondta az InfoRádiónak az egyesület elnöke.
jún. 24
15:17
Hozzánk is érkezett az elkékülő sajtból (ATV)
A Pseudomonas olyan, a környezetben megtalálható baktérium, ami az élelmiszerek romlásában játszik szerepet. Valószínűleg ez okozza azt, hogy az említett Mozzarella sajt felbontás után kékre színeződik. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal adatai szerint eddig nem érkezett bejelentés arról, hogy valaki megbetegedett volna a sajttól.
jún. 24
15:19
Rendkívüli közgyűlés: Tarlós garantálja a határozatképességet (Infostart)
Határozatképes lesz a július 8-ai rendkívüli Fővárosi Közgyűlés, miután a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője csütörtökön jelezte, hogy képviselői is részt vesznek azon.
jún. 24
15:19
7,2 millió forintnyi összeggel adós a világhírű énekesnő (ATV)
Mariah Carey csak 8 ezer dollárt fizetett ki a kezelési költségekből.
jún. 24
15:33
Háromszáz vádlott: diplomától a hajósjogosítványig bármit hamisítottak (Infostart)
Háromszáz gyanúsított ellen javasoltak vádemelést egy három éve indult nyomozás lezárultával. Az ügy három főszereplője a legkülönfélébb végzettségeket bizonyító okiratokat készített anyagi ellenszolgáltatás fejében - számolt be a nyomozás eredményeiről a BRFK gazdaságvédelmi osztályának nyomozója.
jún. 24
15:33
A logók is összecsapnak egymással a vb-n (ATV)
Folyik a küzdelem az Adidas és a Nike között a piac uralmáért.
jún. 24
15:35
Már mozikban is megy a Biszku-film (Infostart)
Biszku Béla egykori kommunista politikus továbbra sem járul hozzá a róla készült dokumentumfilm bemutatásához, noha az alkotást csütörtök délelőtt óta már vetítik, a többi között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezők szerint a korábbi belügyminiszter közszereplőként nyilatkozott nekik, és álláspontjukat készek bíróság előtt megvédeni.
jún. 24
15:51
Lázár János: hatni fog a "három csapás"! (Infostart)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a "három csapás" néven ismertté vált törvény szigora alkalmas lehet, hogy az emberek számára visszaadja a közbizalmat, a bűnözőket pedig visszatartsa a bűncselekmények elkövetésétől.
jún. 24
16:09
Gréczy Zsolt szerint kétszer alázták meg a fideszesek Sólyom Lászlót. (ATV)
A Fidesz a köztársasági elnöki jogkör kiszélesítésére készül az alkotmánymódosítás után, de az új mandátumot már nem Schmitt Pál, hanem Orbán Viktor kapja – Gréczy Zsolt szerint kétszer alázták meg a fideszesek Sólyom Lászlót. Pindroch szerint Gyurcsány Ferencnek meg kellene húznia magát.
jún. 24
16:27
Ősszel várható ítélet a fekete sereg ügyében (ATV)
Ősszel várható ítélet a fekete sereg néven ismertté vált csoport ügyében - tudta meg az MTI a büntetőper csütörtöki tárgyalásán, amelyen folytatódtak a perbeszédek.
jún. 24
16:29
Az osztrák kancellár a gázai blokád felszámolására szólította fel Izraelt (ATV)
Azt beismerte, hogy Izrael jogosan aggódik.
jún. 24
16:45
Ősszel olvasztja egybe cégeit Győr önkormányzata (Infostart)
Szeptember harmincadikával olvasztja egy társaságba négy szolgáltató cégét Győr városa - erről csütörtöki ülésén döntött az önkormányzat közgyűlése.
jún. 24
16:45
Gyorshír: elbocsátás a nemzetbiztonságnál (ATV)
Dobokay utódja dr. Boda József lesz.
jún. 24
16:47
Életbe léphetnek a parkolási kedvezmények Pécsett (Infostart)
Életbe léphetnek a kedvezmények Pécs parkolási rendszerében júliustól, miután a város közgyűlése csütörtöki ülésén egyhangú szavazással hagyta jóvá a helyi parkolási rendelet módosítását célzó javaslatot.
jún. 24
16:47
Gólyahír: Gyermeket vár a híres magyar színésznő - Már az ötödik hónapban van (ATV)
A gyerekek jól fogadták a hírt.
jún. 24
17:03
Földrengés rázta meg Ottawát (ATV)
Több amatőr felvétel is rögzítette.
jún. 24
17:21
Pécsett sem lesz tűzijáték (Infostart)
Elmarad az augusztus 20-i tűzijáték idén Pécsett is. Az erre tervezett összeget a helyi árvízkárosultak megsegítésére fordítják.
jún. 24
17:21
3 millió áldozatról emlékeznek Dél-Koreában (ATV)
60 éve tört ki a koreai háború.
jún. 24
17:23
Enyhítettek az erzsébetvárosi csendrendeleten (Infostart)
Módosították az erzsébetvárosi csendrendelet-tervezetet annak benyújtása előtt. Így bizonyos, hogy nem kell éjfélkor bezárniuk a szállodákban üzemelő vendéglátóipari egységeknek, illetve azon vendéglőknek és éjjel-nappali boltoknak, amelyek nem forgalmaznak alkoholt.
jún. 24
17:23
Pécsett is elmarad a tüzijáték (ATV)
Szintén az árvízkárosultak kapják az erre szánt pénzt.
jún. 24
17:25
Schmitt Pál nem akar elefántcsonttoronyban ülni (Infostart)
A Fidesz frakció hatvan tagja Schmitt Pált jelöli köztársasági elnöknek. A házelnök államfővé választása esetén védelmezné a magyar nyelvet, hirdetné a nemzeti összetartozást és felkarolná az egészség és az oktatás ügyét. A politikus Fidesz-KDNP frakciószövetség előtti meghallgatásán elmondta: Nem gátolná a kormány törvényalkotási lendületét, sőt annak motorja lenne.
jún. 24
17:25
Schmitt Pálnak a Fidesz fontosabb az Alkotmánynál (ATV)
Az hétszentség, hogy az „emberek embere”, tízzel több fekvőtámaszt nyom szeptemberben, mint augusztusban.
jún. 24
17:39
Kétségbeesett anya buktatta le a fehérvári dílereket (Infostart)
Kábítószer adás-vétele közben értek tetten két férfit Székesfehérváron. A gyanú szerint huzamosabb ideje foglalkoztak a városban terjesztéssel.
jún. 24
17:39
Pécsett is elmarad az augusztus 20-i tűzijáték (Alternatív Energia)
Elmarad az augusztus 20-i tűzijáték idén Pécsett is, az erre tervezett összeget a helyi árvízkárosultak megsegítésére fordítják.
jún. 24
17:57
Ausztrália új miniszterelnöke ősszel is indulni kíván (ATV)
Ellenfele a konzervatívok jelöltje, Tony Abbot lesz.
jún. 24
18:15
Az újságírók után az olaszokat is verték a szlovákok (ATV)
Olaszország – Szlovákia 2-3. Paraguay - Új-Zéland 0-0. ÖSSZEFOGLALÓ
jún. 24
18:33
Brit Birodalmi Érdemrendet kapott Alexa Noémi (Infostart)
Kitüntette a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatóját a brit királynő. II. Erzsébet a Brit Birodalmi Érdemrend tiszteletbeli tagjává avatta Alexa Noémit.
jún. 24
18:33
Kitették a Barátok köztből: az ő fizetéséből élt az egész család (ATV)
Mégsem aggódik sem ő, sem a felesége.
jún. 24
18:35
Elfogtak három férfit: az indonéz elnök ellen készültek merényletre (ATV)
Sikeres volt a rajtaütések sorozata.

Keresés