Szekeres Imre, az MSZP- frakció gazdasági kabinetjének vezetője a devizahitelek forintra váltására, a költségvetési hiány mértékének 5-6 százalékig történő engedésére, valamint a szuperbruttósítás, illetve a cafeteria-adózás eltörlésére következtet a fideszes politikusok nyilatkozataiból.
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést miatt elrendelte a nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a hétfő éjszakai otthonszülés ügyében - közölte a rendőrség.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy 5-10 centimétert apadt a Bódva Edelénynél, miután a veszélyeztetett város közelében a déli órákban átvágták a gátat. A település polgármestere az InfoRádióban elmondta: a töltéseket továbbra is homokzsákokkal erősítik, a védekezés még napokig eltarthat, de várhatóan további rendkívüli intézkedésre már nem lesz szükség.
Több folyószakaszon megkezdődött az apadás, de sok helyen továbbra is kritikus az árvízi helyzet. Csak a gazdaság átalakítása és a közbiztonság helyreállítása után foglalkozna az új Alkotmány elfogadásával az új kormány. Az ügyvezető miniszterelnök szerint kormánya elvégezte, amire vállalkozott
A Lehet Más a Politika parlamenti frakciójának vezetője az új köztársasági elnök választásáról szólva azt hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a Fidesztől nem neveket akar hallani, hanem a jelölt melletti szempontokat. Schiffer András arról is beszélt, hogy egymilliárd forintban maximálnák a választási kampányra fordítható pártkiadásokat.
Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter nem látja szükségesnek a költségvetés pénzbeli szerepvállalását a bajba jutott devizahitelesek megsegítésében, mint mondta, lehet garanciával és lehet az állam hatókörébe tartozó intézmények szervezésével, koordinálásával ebben részt venni.
Rendőri segítséggel akartak kórházba szállítani egy anyát, aki otthon szülte meg gyermekét és nem akart kórházba menni. Előzőleg oxigénhiányos újszülöttjét a gyermekklinikára szállították. Civil szervezetek szerint az otthonszülők házánál történő rendőri intézkedés jogszabályi alap és felhatalmazás nélküli.
Az első magyar hegymászónő, aki 2009-ben a Mount Everest csúcsára ért idén is meghódította a világ tetejét. Ugyan Anita ezúttal is oxigénpalackkal, és négy nappal a tavalyi időpont előtt: május 17-én ért fel a csúcsra, majd azonnal visszatért a alaptáborba.
A Magyar Szocialista Párt kemény, kritikus, határozott, és konstruktív, alternatívát felmutatni képes ellenzéki szerepre készül - mondta a párt parlamenti frakcióvezetője szerdán Egerben.
A rövidesen hivatalba lépő új magyar kormány első intézkedései nem hagynak kétséget a szlovák politikusokban, mire készül kétharmados többségével a Fidesz. Pozsonyban igazolva látják, hogy nem kezdetről, hanem folytatásról van szó. Orbán már első időszakában megmutatta, milyen a jobboldali nemzetpolitika.
Levédetné a polgárőr nevet az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ), mivel az elmúlt hónapokban alakult olyan egyesület, amely visszaélt ezzel az elnevezéssel - egyebek közt ezt közölte a szervezet arra a hírre reagálva, hogy a feloszlatott Magyar Gárda több tagja is belépett polgárőr szervezetekbe, de megalakították saját egyesületüket is.
Amire vállalkoztak, azt elvégezték, sőt még többet is tettek - mondta Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök kormánya utolsó ülésén. A leköszönő kabinet és a Fidesz egyaránt készül az átadás-átvételre, a leendő kormánypárt a ceremónia törvényi kereteit is megszavazhatja a T. Házban. Sűrű program várható ugyanis az Országgyűlés kétnapos ülésezésén; a többi között a kormányalakítást előkészítő…
Egy nap alatt ismét megduplázódott az árvíz, valamint az esőzések és viharok miatti kárbejelentések száma. A becsült kárösszeg pedig alig 24 óra alatt a korábbi háromszorosára nőtt - közölte lapunkkal a Generali Zrt. A biztosító szerint a legtöbb bejelentés Borsodból érkezik, de egyre több telefonhívást kapnak Baranyából, Veszprém megyéből és a fővárosból is.
Önmagában az, hogy valakinek peres ügyei vannak, sőt akár vádemelés is van ellene, önmagában nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot - mondták kormányközeli forrásaink annak kapcsán, hogy a viharos előéletű nemzetbiztonsági bizottságnak tagja lett a fideszes Meggyes Tamás, a Jobbik pedig Staudt Gábort, a Magyar Gárda alapító tagját jelöli.
Nem tartanak pártszakadástól a szocialisták - mondta lapunknak több MSZP-s politikus. Hozzátették, hogy inkább zárni fog a közösség a júliusi tisztújítás után, feltéve, ha a meghatározó személyiségek megfelelő feladatokat kapnak.
Médiaértesülések szerint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a volt Kincstári Vagyoni Igazgatóság két egykori vezetőjét. Az eddigi információk szerint a vezérigazgató egyik tanácsadója és egy főosztályvezető százmilliós kárt okozott az államnak azzal, hogy 2005-ben megszavazták a Kopaszi-gát melletti, nagy értékű ingatlanok áron aluli eladását. A Magyar…
Meglepően alacsony kihasználtsággal működtek a kastélyszállók az első negyedévben. Terven felüli leépítések a Magyar Postánál. Megkezdték a nyomozást a TvNetWork ellen tőkebefektetési csalás megalapozott gyanúja miatt. Ezt a hetet megúsztuk üzemanyagár-emelés nélkül
Ma reggel 8 órakor az olasz nyelvi, 14 órakor a mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma közép- és emelt szintű írásbeli vizsgákkal folytatódnak az érettségik.
Ma szavaz a parlament a kisebb Országgyűlésről, a kormányzati szerkezetről és a közigazgatás átalakításának első elemeiről. Ugyancsak ma megkezdődik a vita a kettős állampolgárságról, a parkolási díjakról és az önkormányzati választások reformjáról.
A dunántúli és az észak-magyarországi vasútvonalakon is fokozatosan javul a helyzet - közölte a MÁV. A tájékoztatás szerint az elmúlt napok viharos időjárása és az áradások okozta közlekedési nehézségek után a legtöbb helyen már járnak a vonatok, és egyre kevesebb a késés is.
Tóth Mihály büntetőjogász szerint elfogadható és szakszerűtlen, átgondolatlan elemeket egyaránt tartalmaz a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítására irányuló, kormánypárti képviselők által a napokban benyújtott javaslat, amelyben a "középmértékes" büntetések visszaállítása, a "három csapás", a tanárok fokozott büntetőjogi védelme és a kommunizmus bűneinek nyilvános tagadására vonatkozó…
Kissé javult az árvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az elmúlt éjszaka már csak egy embert kellett kiköltöztetni otthonából. A folyók a Tisza és a Bodrog kivételével igen lassan ugyan, de apadnak, több út viszont továbbra is járhatatlan, illetve csak igen nehezen járható.
Semmilyen kiadást nem szabad sajnálni az oktatás teljes rendszerének újjáépítésére; ebben nyilvánulhat meg egyértelműen a kormányzat elszántsága, hogy valóban rendbe akarja hozni az oktatásügyet - mondta Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön egy konferencián Budapesten.
Feljelentést tesz a Jobbik a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt - mondta Volner János, a párt országgyűlési képviselője, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének elnöke csütörtökön újságíróknak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti, Teve utcai székháza előtt, mielőtt bement az épületbe.
Feljelentést tesz a Jobbik a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt - mondta Volner János, a párt országgyűlési képviselője, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének elnöke csütörtökön újságíróknak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti, Teve utcai székháza előtt, mielőtt bement az épületbe.
Szili Katalin képviselői eskütételével kezdődött meg az Országgyűlés csütörtöki ülése; a szocialista politikus azért most tett esküt, mert nem vett részt a törvényhozás múlt pénteki alakuló ülésén.