2010. május 18. kedd

máj. 18
10:24
A peteérésre is rákérdezne a Fidesz? (Alternatív Energia)
A vallásra, a termékenységre és a nemzetiségre vonatkozó kérdéssel is kezdeményezi kiegészíteni a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényt az Országgyűléshez kedden benyújtott módosító indítványában három Fidesz-KDNP-s képviselő.
máj. 18
10:42
Emelkedéssel kezdett a BUX (ATV)
A vezető részvények is erősödéssel indultak.
máj. 18
11:00
Eldőlt: végleg megszűnik a TV2 egyik legsikeresebb műsora (ATV)
A műsorvezető nem tűnik el a képernyőről.
máj. 18
11:18
Parázs vita az alkotmánymódosításról (Alternatív Energia)
Élesen támadta a leendő kormánypártot az ellenzék mind a Fidesz által beterjesztett alkotmánymódosítás, mind az Orbán Viktor által jegyzett Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozat kapcsán. Az MSZP, a Jobbik és az LMP is kritizálta a kisebb parlamentre vonatkozó elképzeléseket, és azt, hogy a Fidesz ebben az ügyben nagyon siet. A kétharmados többséget szerző párt mindettől függetlenül…
máj. 18
11:18
14 év börtönt és 20 milliárd forintnyi bírságot kapott az egykori leggazdagabb kínai (ATV)
További 7 milliárd forintnyi értéket pedig lefoglaltak nála.
máj. 18
11:20
Hallgat elképzeléseiről Semjén (Alternatív Energia)
Egyelőre hallgat nemzetpolitikai terveiről a területért felelős kereszténydemokrata politikus, akit a Népszava hiába próbált elérni az ügyben. Semjén Zsolt, aki miniszterelnök-helyettesként felügyeli majd ezt a területet, korábban a határon túli és az itthoni magyarság szellemi egyesítését jelölte meg legfontosabb feladataként. Arról azonban jelenleg csak találgatni lehet, hogy pontosan mit is…
máj. 18
11:30
Ősszel már kisebb önkormányzatokat választhatunk (Infostart)
Ősztől már karcsúbb önkormányzati képviselő-testületek alakulhatnának a Fidesz tervei szerint. A párt hétfőn nyújtotta be a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatát.
máj. 18
11:36
A sztrájk miatt elbocsátott kézbesítők visszavételét követelik a Posta székházánál (ATV)
Több bíróság is nekik adott igazat.
máj. 18
12:30
Politikai komisszárokkal tolja tele a közigazgatást a Fidesz (Alternatív Energia)
Szanyi Tibor szerint a Fidesz határozott szándéka az, hogy "politikai komisszárokkal tolja tele" a közigazgatást.
máj. 18
12:30
Hol van Orbán? Hol van Horthy? Hol van a nyúl? Vitát gerjesztett a NER (ATV)
Az MSZP az LMP és a Jobbik nem akarja az össznemzeti összeborulást.
máj. 18
12:32
Tiszta vizet a pohárba! (Alternatív Energia)
Civil szervezetek - a Transparency International, a Freedom House és az Eötvös Károly Intézet - javaslatai alapján alakítaná át a választási kampány szabályozását az LMP - mondta keddi, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.
máj. 18
12:32
Ma érkezik Budapestre a Frida kultuszfilm előadóművésze (ATV)
Este áll színpadra.
máj. 18
13:00
Csak szólni kell, és négy órán belül meleget csinál a Főtáv (Infostart)
Nincs technikai akadálya annak, hogy a lakótelepi lakásokban meleg legyen a radiátor, csupán meg kellene rendelnie a fűtést az adott lakóközösségnek a Főtávtól - mondta az InfoRádiónak a vállalat szóvivője.
máj. 18
13:06
Így akar példát mutatni az új kormány (Alternatív Energia)
Megerősítette együttműködését egy szövetségesi szerződésben a Fidesz és a KDNP.
máj. 18
13:06
15 méter magas fa dőlt egy autóra menet közben a Moszkva térnél (ATV)
Sikeresen kiszabadították az autóból.
máj. 18
13:24
Árvíz - Konszolidálódik a helyzet a Bakonyban (Alternatív Energia)
Több mint egy métert apadt az éjszaka a bakonyi Gerence-patak vízszintje, így elhárult már az árvíz Bakonybélben - tájékoztatta Baky György, a település polgármestere kedden.
máj. 18
13:26
Bűnpártolás és hűtlen kezelés miatt nyomoznak a csepeli rendőrkapitány ellen (Alternatív Energia)
Hűtlen kezelés bűntette miatt nyomoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a csepeli rendőrkapitány lakásvásárlása ügyében - erősítette meg az MTI-nek rendőrség kedden a csepel.info értesülését, hangsúlyozva azt, hogy az eljárás ismeretlen tettes ellen zajlik.
máj. 18
13:36
Több mint 770 kilométeren tart az árvízvédelmi készültség (Infostart)
Több mint 770 kilométeren tart a védelmi készültség, ebből 130 kilométeren, a Sajón és a Hernádon rendkívüli a készültség mértéke - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi szakállamtitkára kedden délelőtt. Kóthay László budapesti sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy egyre nő a belvízzel borított területek nagysága; jelenleg 72 ezer hektár van víz alatt az országban.
máj. 18
13:42
Vihar: Helyi lakos fojtogatta és ütötte meg a polgármestert (ATV)
Feszült hangulat alakult ki a védekezés közben Kömlődben.
máj. 18
13:44
Saját gyerekei szólják le a magyar sztárt! "Hol leszek én kitömve?" (ATV)
Más irányba mentek a zene világában.
máj. 18
14:00
Gyors kárfelmérést kér a biztosítóktól Bajnai (Alternatív Energia)
Rugalmas ügyintézést és gyors kárfelmérést kért a biztosítóktól Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök - közölte Szollár Domonkos kormányszóvivő keddi budapesti tájékoztatóján.
máj. 18
14:18
Készenléti rendőrök vonultak a gáthoz! (ATV)
"Jelentős erőket kellett mozgósítani a katasztrófahelyzet elhárítása érdekében."
máj. 18
14:30
Az APEH és a VPOP összevonását tervezi a Fidesz (Infostart)
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, valamint a Vám- és Pénzügyőrség összevonásához szükséges módosításokat is tartalmazó törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a Fidesz.
máj. 18
14:36
Újabb életveszélyes otthonszülés - Geréb Ágnes is ott volt? (Alternatív Energia)
Feljelentés-kiegészítést rendel el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) annak vizsgálatára: terhel-e valakit büntetőjogi felelősség egy otthonszülés során kialakult életveszélyes állapot miatt. Az MTI úgy tudja, az otthonszülésnél Geréb Ágnes otthonszülést pártoló orvos is jelen volt.
máj. 18
14:54
200 izraeli elit katona esett csapdába a Facebookon (ATV)
Egy elbűvölő fiatal hölgy a Facebookon izraeli katonákkal barátkozott össze és megszerezte a titkaikat. Egy sajtóhír szerint 200 elit katona esett bele a csapdába, valószínűleg a libanoni siíta szervezet, a Hezbollah áll az ügy mögött.
máj. 18
15:06
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a kormánynak a viharkárok miatt (Infostart)
A Magyar Biztosítók szövetségének illetékeseivel találkozott kedden Bajnai Gordon. A miniszterelnök arra kérte a szervezet képviselőit, hogy tegyék minél gördülékenyebbé az elmúlt napok időjárása miatt keletkezett károk biztosítási ügyintézését - mondta el Szollár Domokos kormányszóvivő. Kiderült: akár a 4-6 milliárdot is elérheti a kárösszeg.
máj. 18
15:12
Ettől híznak a gyerekek: zsír, szénhdrát, só az iskolában (Alternatív Energia)
Megdöbbentő mértékben túladagolják az óvodai és iskolai étkeztetésben a zsírt, a szénhidrátot és a sót, ezért az ÁNTSZ programot indít Békésben az egészséges táplálkozás elterjesztéséért.
máj. 18
15:12
A Fidesz a hívőket listázná, a Jobbik a zsinagógákat is ellenőrizné (ATV)
A vallásra is rákérdeznének a 2011-es népszámlálás során.
máj. 18
15:14
„Börtönt!” A nézők ítéletet mondtak Stohl András felett! (ATV)
A műsorvezető oldalán lehetett szavazni.
máj. 18
15:30
Orbán: nem ülünk fel a provokációnak (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, "mi azonban ezeknek a provokációknak nem ülünk fel".
máj. 18
15:30
Az LMP sem írja alá Orbán nyilatkozatát + videó (ATV)
Az alkotmánymódosítást sem támogatják egyelőre.
máj. 18
15:42
Május 29-én alakulhat meg az új kormány (Infostart)
Orbán Viktor és kormánya május 29-én, szombaton tehet esküt az Országgyűlésben.
máj. 18
15:44
MSZP-s hozzájárulás a házszabálytól eltéréshez (Infostart)
Az MSZP hozzájárult a házszabálytól való eltéréshez, hogy a kormányzati struktúráról szóló előterjesztést minél gyorsabban el tudják fogadni.
máj. 18
15:48
Május 29-én alakul meg az új kormány (Alternatív Energia)
Nincs kereszténydemokrata és fideszes miniszter meg államtitkár, egy pártszövetség közös miniszterei és államtitkárai lesznek - fogalmazott Orbán Viktor sajtóértekezletén.
máj. 18
16:06
Újra járnak a vonatok a Balaton déli partján (Alternatív Energia)
Javul a helyzet a dunántúli vonatközlekedésben, újra járnak a vonatok a Balaton déli partján, és az időjárási viszonyok miatt bevezetett sebességkorlátozásokat fokozatosan feloldják - olvasható a Mávinform közleményében.
máj. 18
16:06
Kósa: „az országot nem a parlament, hanem a kormány irányítja” + videó (ATV)
A volt bőrfejű, Sneider Tamás a szociális bizottság elnökeként valószínűleg nem fogja befolyásolja a kormány munkáját.
máj. 18
16:18
Orbán Viktor: Nem ülünk fel a szlovák provokációknak (Infostart)
Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, "mi azonban ezeknek a provokációknak nem ülünk fel". A leendő miniszterelnök budapesti sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy megerősítette együttműködését egy új szövetségesi szerződés aláírásával a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt…
máj. 18
16:36
Türelmetlen károsultak gyötrik a tűzoltóság hírközpontjának dolgozóit (Infostart)
Elfogyott a károsult fővárosiak türelme a viharos szél, illetve a nagy mennyiségű eső miatt, és ezt a tűzoltóság ügyeleti telefonközpontján próbálják levezetni - mondta el az InfoRádiónak a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter megértést kért a lakosságtól.
máj. 18
16:38
Több mint 1300 rendőr segít a védekezésben (Infostart)
Több mint 1300 rendőr vett részt az árvízvédelmi munkákban, közülük közel 560-an a gátak megerősítésénél voltak jelen az elmúlt 24 órában - derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-hez is eljuttatott közleményéből.
máj. 18
16:42
Leáldozott a magán parkolóknak (Alternatív Energia)
A Fidesz által benyújtott törvénymódosítási javaslat szerint magántársaságokat a jövőben közterületi parkolási feladatok ellátásával az önkormányzatok nem bízhatnak meg - közölte Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő, az indítvány egyik beterjesztője.
máj. 18
16:42
Visszatér a Tv2 műsorvezetője! (ATV)
Kezdi összeszedni magát.
máj. 18
16:44
Az MSZP hozzájárult a házszabálytól való eltéréshez (Alternatív Energia)
Az MSZP hozzájárult a házszabálytól való eltéréshez, hogy a kormányzati struktúráról szóló előterjesztést minél gyorsabban el tudják fogadni.
máj. 18
16:44
Vízbe fulladt a fiát mentő apa, félmilliós adomány (ATV)
Az ország minden részéből küldtek segítséget.
máj. 18
17:18
Tízévente vannak ekkora viharok a Balatonnál (Alternatív Energia)
Tízévenként fordul elő olyan viharos és csapadékos időjárás a Balatonnál, amilyen az elmúlt két napban volt - mondta a Siófoki Obszervatórium meteorológusa.
máj. 18
17:18
A Bódvával küzd Edelény, ezren védik a várost (ATV)
A Borsod megyei Edelényt is elöntötte keddre virradóra a víz. Átszakadt ugyanis a töltés, a víz pedig elöntötte a töltés melletti utat, ahol eddig a védekezési munkákat végezték.
máj. 18
17:54
Növekvő bérek, javuló gazdaság Magyarországon (Alternatív Energia)
Szollár Domokos szerint a gazdasági kilábalásban való bizakodásra ad okot, hogy 2010 első három hónapjában a bruttó átlagbérek 5,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 11,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
máj. 18
17:54
Fegyverrel rabolta ki a patikát, néhány százast zsákmányolt (ATV)
Lövés nem dördült.
máj. 18
17:56
Gyász! Elhunyt a 100 Folk Celsius tagja (ATV)
Súlyos beteg volt.
máj. 18
18:12
Ötmilliárdos kárt okozott eddig az árvíz a lakásokban (ATV)
Rekordszámú bejelentés érkezik a biztosítókhoz.
máj. 18
18:24
Orbán Viktor: Álszentség lett volna várni a bejelentéssel (Infostart)
Nem intézkedik a leendő kormány jövő hétvégi megalakulásáig a szlovák kormányfő kérése miatt. Robert Fico kedden 24 órát adott Magyarországnak a magyar-szlovák kisebbségi vegyesbizottság összehívására a kettős állampolgárság kiterjesztéséről szóló magyar terv miatt. Orbán Viktor kijelölt kormányfő szerint nem várhattak a tervezet benyújtásával.

Keresés