A kiszabott közigazgatási bírságok harmadát sem fizetik be a megbírságolt autótulajdonosok. Az idén valamivel több mint hatmilliárd forint közigazgatási bírságot vetett ki a rendőrség, amiből alig 2,6 milliárd forintot fizettek be - írja a Népszabadság.
A parlamenti pártok képviselői aláírták az Országgyűlés alakuló ülésével összefüggő politikai megállapodást pénteken, a bizottságokat érintően azonban nem született megegyezés. A képviselők a házelnöknek a frakcióvezetők indítványát összegző javaslata alapján szavaznak majd a bizottsági tisztségviselőkről.
Öngyilkos ország - a stigmának is beillő jelző hosszú ideig Magyarországot illette, és nem is egészen alaptalanul. Újra emelkedik az öngyilkosságok száma Magyarországon. Most hatodikak vagyunk a világranglistán, és Európában a második helyen állunk.
Továbbra sem tudják megfejteni az orvosok annak a 83 éves indiai jóginak a titkát, aki állítása szerint hetven éve nem vett magához táplálékot és folyadékot.
Oszkó Péter pénzügyminiszter nem tartozik a kormányzás nyertesei közé: vagyonnyilatkozatai alapján a kormányzati szerepe alatt jócskán zsugorodott a vagyona - olvasható a Népszabadság pénteki számában.
Kábítószert is talált a toxikológiai szakértő a május 8-án Fót közelében balesetet okozó Stohl András vérében - közölte a rendőrség péntek délelőtt az MTI-vel.
Az MSZP határozott álláspontja, hogy az eddigi tradíciók alapján a legnagyobb ellenzéki frakciót illetné meg a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztja - közölte Mesterházy Attila.
A baloldal jövője csupa esély és veszély. Veszély annak ellenére, hogy egymillió szavazó jóvoltából az MSZP az ellenzék legerősebb pártja lett - írja a Népszava szombati mellékletében Lendvai Ildikó.
Az Országházban elhelyezett ereklyét körbe állva tettek esküt a Szent Koronára a Jobbik parlamenti képviselői a törvényhozás pénteki, alakuló ülése előtt. Vona Gábor fehér inget, öltönyzakót, alatta fekete mellényt viselt, amikor belépett az épületbe.
Maga a kijelölt belügyminiszter sem tudja még, hogy általa javasolt személyek vagy a miniszterelnök-jelölt ma még ismeretlen nevű káderei lesznek a BM államtitkárai - értesült a Népszava. Nem biztosan változik a rendőrfőkapitány személye.
Orbán Viktort, a Fidesz elnökét fogja miniszterelnöknek javasolni az Országgyűlésnek Sólyom László köztársasági elnök, aki ezt a döntését pénteken, a Ház alakuló ülésén erősítette meg. Az államfő bejelentését hosszú taps követette a parlamenti ülésteremben.
Az Országgyűlés elsődleges feladata a gazdaság rendbe hozása - mondta Sólyom László az alakuló ülésen. Az államfő szerint szinte emberfeletti feladat vár az új Országgyűlésre, ugyanis Magyarországot talpra kell állítani.
Horváth János, az Országgyűlés korelnöke szerint az alakuló parlament munkája során tisztulhat a közélet, oszolhat a korrupció gyanúja, illetve teret nyerhet az a felismerés, hogy a morális magatartás jó befektetés.
"Téves iktatás történt" - tájékoztatott honlapján a parlament pénteken koradélután, nem sokkal azt követően, hogy még az alakuló ülés megkezdése előtt feltették az internetes oldalra beterjesztett indítványként Schiffer András LMP-s frakcióvezető nemzetbiztonsági szakszolgálatokról szóló törvény módosítását kezdeményező javaslatát.
Egy kilogramm marihuánát találtak a rendőrök Gyulán egy gépkocsiban; az ügyben két helyi lakost őrizetbe vettek - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Egyetemfejlesztő társaságot alapított az esztergomi önkormányzat; a nonprofit szervezetet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mérnök-informatikus képzésének támogatására és az intézmény bővítésére hozták létre - tájékoztatta a város sajtófelelőse pénteken az MTI-t.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke szerint az idei választások során "elvétve került sor nem kívánatos jelenségekre". Az önkormányzati miniszter úgy vélte, helyesen döntött az OVB és az Országos Választási Iroda, hogy az első fordulóban meghosszabbította a kampánycsendet.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke szerint az idei választások során "elvétve került sor nem kívánatos jelenségekre". Az önkormányzati miniszter úgy vélte, helyesen döntött az OVB és az Országos Választási Iroda, hogy az első fordulóban meghosszabbította a kampánycsendet.
Amíg a korábbi években összesen körülbelül 200-300 távoltartást rendeltek el, a törvény hatályba lépése óta eltelt fél évben már több mint 600-at, vagyis az új jogszabály áttörést hozott a kérdésben - mondta el az MTI érdeklődésére Magyar Bálint, aki öt társával együtt kezdeményezte a jogszabályt.
Letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői pénteken a parlament alakuló ülésén. Ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az Országgyűlés.
Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben. A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói Hagyó Miklós mellett előállították korábbi sajtófőnökét, Horváth Évát, és Lelovics Ottót, a volt főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatóját is.
Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt, főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben pénteken - értesült az MTI.
A Nemzetközi Energiahivatal (IEA) legújabb jelentése szerint 2050-re várhatóan napenergiából fog származni a világ villamos energia ellátásának majdnem egynegyede.
Sólyom László szerint a parlamentarizmust csúfolja ki az a képviselő, aki a Ház alakuló ülését jogszabálysértéssel zavarja meg. Az államfő szerint ha a Jobbik frakcióvezetője a jogsértéssel kérkedve esküszik a jogszabályok betartására, hamis esküjével "a hazugságot fogja képviselni az új Országgyűlésben".
Vona Gábor nem érzi jogszabálysértésnek, hogy gárdamellényben tette le a képviselői esküt pénteken a parlamentben. A Jobbik elnök-frakcióvezetője az MTI-nek pénteken azt mondta: ha ez mégis jogszabálysértés lenne, akkor állampolgári engedetlenségnek fogja fel és vállalja az azzal járó következményeket.
A közvélemény erős kettesre értékeli a távozó Bajnai-kormány tevékenységét - derül ki a Medián felméréséből. A legtöbben a "népnyúzó" döntésekre, közöttük a 13. havi nyugdíj megszüntetésére és a nyugdíjkorhatár emelésére emlékeznek az elmúlt év kormányzati intézkedései közül.
Értelmetlen erődemonstrációnak tartja Lamperth Mónika azt, hogy a fideszes és a KDNP-s képviselők nem szavazatai miatt az Országgyűlés elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) és az önkormányzati miniszter választási beszámolóját.
Letakarították a 3-as számú főutat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornyosnémeti és Hidasnémeti között, amelyet iszap borított - tájékoztatta a közútkezelő társaság ügyelete pénteken az MTI-t.