Elkezdődött a Critical Mass kerékpáros és babakocsis felvonulás szombaton 15 órakor a fővárosi Roosevelt téren. A szervezők azt tanácsolják az autóval közlekedőknek, hogy a kora esti órákig kerüljék el a budapesti belvárost.
Az izlandi vulkánkitörés miatt külföldön rekedt britek ezrei várnak még mindig a hazatérés lehetőségére, mivel a légitársaságoknak nincs elég férőhelyük hazaszállításukra. Egyiptomban még tízezer brit kényszernyaraló vesztegel, Floridában 9 ezer.
Az idei hortobágyi Szent György-napi kihajtási ünnep és biovásár alkalmából több ezren keresték fel a pusztát, hogy részesei lehessenek a látványos eseményeknek.
Legalább 35 ezren vettek részt a Critical Mass (Kritikus Tömeg) mozgalom szombati felvonulásán Budapesten, ahol a legfrissebb, egyben első reprezentatív felmérés szerint a lakosság 10 százaléka kerékpározik rendszeresen.
Nagy mennyiségben felhalmozódott uszadék miatt harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget tart fenn a Tisza-Keleti Főcsatorna torkolatában Tiszavasvárinál a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) - tájékoztatta Bara Sándor igazgató szombaton az MTI-t.
Holnap mintegy 2 és fél millió szavazót várnak az urnákhoz az országgyűlési választás második fordulójában. Fegyelmi vizsgálat indul a Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Kutatóintézetének igazgatója ellen. Egy héttel tovább, jövő vasárnapig látható a Szépművészeti Múzeum Degas-tól Picassóig című kiállítása
Minden szavazókörben rendben megkezdődött az országgyűlési képviselő-választás második fordulója - közölte az Országos Választási Iroda vezetője. Virág Rudolf elmondta: az urnákhoz mintegy két és fél millió szavazót várnak este 7 óráig. Hozzátette: a voksoláshoz személyazonosító okmányra és lakcímigazolványra van szükség. A mai fordulóban összesen 121 mandátum sorsa dől el, ebből 57-et egyéni…
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés - közölte vasárnap reggel fél 7-kor az Országos Választási Iroda vezetője.
A nagy mennyiségben felhalmozódott uszadék miatt harmadfokú vízminőség-védelmi készültség van érvényben Tiszavasvárinál, a Keleti Főcsatorna torkolatában. A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta: már a héten megkezdték a hulladékok eltávolítását. Bara Sándor hangsúlyozta: a gyors beavatkozásra azért van szükség, mert az uszadék veszélyes hulladékot - műanyag…
Fémkordonokkal zárta le a rendőrség az Országos Választási Központnak és az Országos Választási Bizottságnak (OVB) az országgyűlési képviselő-választás vasárnapi, második fordulója idejére otthont adó önkormányzati minisztériumnál a budapesti Mérleg utcát.
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában. A választásra jogosultak 33,54 százaléka, 832.178 ember járult az urnákhoz 15 óráig. Rendben zajlik az igazolással történő szavazás, sehol nem alakult ki sorban állás. Kampánycsendsértés történt Tiszalökön és Mezőkovácsházán. Percről percre.
Fennakadás nélkül, rendben zajlott a szavazás a főváros XIII. és XIV. kerületében azokban a szavazókörökben, ahol a választópolgárok lakóhelyüktől távol, igazolással szavazhatnak az országgyűlési választások második fordulóján. Az MTI tudósítója vasárnap reggel 9 óra előtt a két szavazókörben sorban állást nem tapasztalt.
A területalapú támogatásban részesülő gazdálkodók mintegy 20 százalékának kell új jelszót igényelnie a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól az elektronikus igénylés idei kitöltéshez. Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke azt mondta: ez mintegy 38 ezer embert érint.
Folyamatosan, várakozás nélkül lehet szavazni az óbudai 9-es számú szavazókörben, ahová mintegy 1100 igazolással voksolót várnak az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában. Fennakadás nélkül, rendben zajlik a szavazás a főváros XIII. és XIV. kerületében is azokban a szavazókörökben, ahol a választópolgárok lakóhelyüktől távol, igazolással voksolhatnak.
A választásra jogosultak 19,37 százaléka, 480.239 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások második fordulójában reggel 11 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
Áfás számlák kiállítását vállalta tetszőleges tartalommal egy vállalkozás az interneten közzétett hirdetésében; az adóhatóság elrendelte a társaság ellenőrzését.
A több mint 18 ezer igazolással szavazó választópolgár közül majdnem 15 ezer nem vetette magát előzetesen névjegyzékbe azon a településen, ahová az igazolása szól.
A választásra jogosultak 27,11 százaléka, 672.420 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások második fordulójában 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
Top 10-es bűnözőt fogtak el a fővárosban a BRFK munkatársai - közölte a rendőrség vasárnap. A 33 éves budapesti férfi ellen testi sértés miatt volt érvényben elfogatóparancs - közölte a BRFK sajtóügyeletese.