Nem az a kérdés, hogy meglesz-e a Fidesz-KDNP pártszövetségnek a kétharmados parlamenti többsége, hanem az, hogy mit kezd majd azzal - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. Antal Attila arról is beszélt, hogy nem mindegy, mekkora frakciója lesz a Jobbiknak, de azért is fontos a második forduló, illetve a még előtte lévő időszak, mert előrevetíti, hogy az…
Elvágtak egy gázvezetéket földmunka közben reggel Kaposvár belvárosában; a szivárgó gázt a tűzoltók lecsapatták, a gázszolgáltató még dolgozik a helyreállításon.
Hétfő délig meghosszabbította a légtérzárat a Nemzeti Közlekedési Hatóság vasárnap; a nem veszélyeztetett irányokba részlegesen megindulhat az utasforgalom.
Alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság a Fővárosi Közgyűlés egy 2006. októberi rendeletét, amellyel gyakorlatilag megtiltotta a Magosz Kossuth térre hirdetett nagygyűlését - közölte a gazdaszervezet szövetségi igazgatója vasárnap a főpolgármesteri hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Itthon éjfélig nyitották meg a légteret. A MÁV 4.000 ülőhellyel növelte kapacitását, a Volán pedig 14 többletjáratot indított. Vasárnap Európában a tervezett 25.000 járatból 5.000, hétfőn pedig a tervezett 28.000-ből 9.000 indult el.
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) mind a hét belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben - tájékoztatta az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője vasárnap az MTI-t.
A fővárosi szocialisták azt szeretnék, ha a budapesti kerületek önállóak maradnának. Burány Sándor szerint ez csak akkor lehetséges, ha a választók megakadályozzák a Fidesz kétharmadát.
Újabb út egy szakaszát öntötte el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Bódván levonuló árhullám vasárnap délelőtt - tájékoztatta a közútkezelő társaság az MTI-t.
Motoros közlekedésbiztonsági és ellenőrző akciót indított vasárnap a Pest megyei rendőrség, elsőként a Pilis hegység motorosok által is kedvelt útszakaszain, hogy felhívják a figyelmet a KRESZ-változásra és a baleset-megelőzésre, különös tekintettel arra, hogy a megyében tavaly 17 motoros vesztette életét balesetekben, és idén már ketten haltak meg az utakon.
A Fidesz sem akarja megszünteti a budapesti kerületek önállóságát - közölte a párt fővárosi frakciójának sajtófőnöke vasárnap, arra reagálva, hogy a budapesti szocialisták szerint csak akkor maradnának önállóak a kerületek, ha a választók megakadályozzák a Fidesz kétharmadát.
Az MDF vezetői az utolsó pillanatig úgy nyilatkoztak, hogy a párt bekerül a parlamentbe, majd az eredmény ismeretében gyorsan levonták a következtetést. Mindez átgyűrűzött az SZDSZ-be is.
Újabb kábellopások miatt nem tudott elindulni reggel a 41-es villamos. A BKV Zrt. közleményében emlékeztetett: a vonalon korábban Budafok-Kamaraerdő között szintén kábellopás miatt állt le a közlekedés, és akkor mindent megtettek a hálózat helyreállításért, de az újraindításhoz az időközben eltulajdonított kábeleket is pótolni kell.
Beadta felmondását Bodoky Tamás, az Index.hu Pulitzer-díjas újságírója, miután állítása szerint kivágtak a cikkéből egy bekezdést - írja a Nol.hu. A lap szerint az a bekezdés került ki a "Feljelentés a pátyi ingatlanügyben" című írásból, ami Demján Sándor, Hernádi Zsolt és Csányi Sándor neveit tartalmazta.
Magyarország számára fontos demonstrálni a barátságot Lengyelországgal - mondta vasárnap a magyar sajtónak nyilatkozva Krakkóban Sólyom László köztársasági elnök, aki a légi szerencsétlenség áldozatául esett lengyel elnök temetésére érkezett a dél-lengyelországi városba.
Bebizonyítottuk, hogy nem csak a szélsőjobboldal tudja megszólítani a fiatalokat – kampányigazgatója szerint ez az egyik nagy érdeme a Lehet Más a Politikának. Az inkább lelkesnek mint profinak nevezhető párt - sportnyelven szólva - mellbedobással került be az országgyűlésbe, a szavazatok 7,48 százalékával. A sikert általában nem kell magyarázni, néhány gondolatot mégis megér annak elemzése, hogy…
Már az új kormány dönthet arról, hogy Magyarország a NATO-főtitkár kérésére küld-e Afganisztánba helikopterpilóta-kiképzőket, valamint a repülőműszaki személyzetet és tüzérségi eszközök használatát oktató szakembereket - nyilatkozta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.
A MÁV-Start Zrt. megerősítve közlekedteti egyes nemzetközi vonatait az izlandi vulkánkitörés miatt meghosszabbított légtérzárlat idején is - közölte a társaság vasárnap. Több kocsival közlekednek a Románia irányába induló szerelvények, valamint a Zürich, München, Berlin és Bukarest irányába tartó éjszakai vonatok.
Szigorúbban ellenőrzik a Pilisben motorozókat a rendőrök, hogy felhívják a figyelmet a veszélyekre. Tavaly 17-en, idén kedden haltak meg Pest megyében motorbalesetben.
A totális diktatúrák tapasztalatát nem törölhetjük ki közös múltunkból, közösen kell emlékeznünk a tragédiákra, hogy ezzel megerősítsük immunrendszerünket - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vasárnap Budapesten.
A totális diktatúrák tapasztalatát nem törölhetjük ki közös múltunkból, közösen kell emlékeznünk a tragédiákra, hogy ezzel megerősítsük immunrendszerünket - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vasárnap Budapesten. A holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja alkalmából tartott rendezvényen felszólalt Erdő Péter bíboros, Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi…
Megnyugodott, illetve beletörődött kényszerű Pekingben maradásába az a 15 fős magyar turistacsoport, amely szombaton a kínai fővárosban rekedt; azóta nőtt a hazautazni nem tudók száma Kínában - tudta meg az MTI vasárnap Pekingben.
Mintegy tízezer ember részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap délután a fővárosi újpesti rakparttól az Élet menete felvonulás, amellyel a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek.
Több tízezer ember, köztük vezető szocialista politikusok és közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap délután a fővárosi újpesti rakparttól az Élet Menete felvonulás, amellyel a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek.
Orbán Viktor június közepén már szeretne egy közbülső jelentést kapni a Fidesz alelnöke, Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottságtól. A Fidesz elnöke erről a TV2 Napló című műsorának beszélt még pénteken, amikor a csatorna stábja elkísérte őt Csongrád megyei kampánynapjára.
Borsod megyében árad a Hernád, tetőzik a Bódva, apad a Sajó, de árvízvédelmi készültség van a Takta folyón is; a térségben félszáz embert kitelepítettek, nyolc utat lezártak, több település is közúton megközelíthetetlenné vált.
Krakkóban örök nyugalomra helyezték a múlt héten repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnököt és feleségét. Több ezren vettek részt az Élet Menete felvonuláson a fővárosban. Hétfőn megindulhat a megszokott európai légiközlekedés egy része.