2010. december 30. csütörtök

dec. 30
12:54
Hogyan alakul a boltok ünnepi nyitvatartási rendje? (Infostart)
Ma még a szokásos rend szerint fogadják a vásárlókat a boltok, holnap azonban már módosul a nyitvatartás.
dec. 30
12:56
A terézvárosi csendrendelet felülvizsgálatát kezdeményezi az ombudsman (Infostart)
A terézvárosi csendrendelet mielőbbi felülvizsgálatát kezdeményezi az ombudsman. Szabó Máté visszásnak találta a főváros VI. kerületében érvényes szabályozást, mert szerinte az önkormányzati rendelet felülírta a hatályos törvény elemeit.
dec. 30
13:12
Eddig 3090-en nyilatkoztak arról, hogy maradnak a magánnyugdíj pénztáruknál (Alternatív Energia)
Csütörtök délelőtt 11óráig az országban a 3 millió 150 ezer magánnyugdíjpénztári tagból összesen 3090 ember döntött úgy és nyilatkozott, hogy nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe - mondta el a Független Hírügynökségnek Szőke-Lovas Zsuzsa, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság sajtótitkára. Legtöbben, összesen 1804-en a fővárosban tettek nyilatkozatot szándékukról.
dec. 30
13:12
Orbán elhibázott nyilatkozta: Merkelt nem keverték kabátlopásba (ATV)
Korábban Orbán Viktor azt mondta, Merkel kancellárt csak belekeverték a médiatörvény-ügybe. A kancellár államminisztere most a német kormány nevében bírált.
dec. 30
13:14
Információs kiadványt készített az uniós diplomatáknak az V. kerület (Alternatív Energia)
A többi között a vendéglátó- és szórakozóhelyeket, ajándékvásárlási lehetőségeket, és külképviseleteket gyűjtötte össze a belvárosi önkormányzat az uniós elnökség miatt Magyarországra érkező diplomatáknak, szakértőknek és újságíróknak.
dec. 30
13:14
Holtan találták a Boney M énekesét (ATV)
Tegnap még koncertezett.
dec. 30
13:30
Kistérségi droghálózatot számolt fel a rendőrség Mezőkövesden (Alternatív Energia)
Drogdílereket tartóztattak fel a mezőkövesdi rendőrök Mezőkeresztes határában. Az ügyben később még nyolc gyanúsítottat hallgattak ki, ketten előzetes letartóztatásba kerültek - közölte a rendőrség. A nyomozást tovább folytatják.
dec. 30
13:30
Emlékszik? A foci-vb legszebb bombagóljai egy videóban (ATV)
Az év sporteseménye a dél-afrikai világbajnokság volt.
dec. 30
13:32
Azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl (Alternatív Energia)
Kommandósok tettek ártalmatlanná Kemecsén egy részeg férfit, aki előbb a feleségét, majd a fiát bántotta, végül pedig baltával, karddal, késekkel felfegyverkezve bezárkózott a házba. Azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl.
dec. 30
13:34
Megvannak a parkoló rémei? (Alternatív Energia)
Sorozatban törték fel és lopták el a kocsikat az elmúlt időszakban a Könyves Kálmán körúti egyik gyorsétterem parkolójában, Budapesten. A fővárosi rendőrök a napokban két férfit fogtak el éppen a parkolóban történt egyik lopás kapcsán, azt egyelőre vizsgálják, hogy közük lehet-e a korábbi autófeltörésekhez.
dec. 30
13:48
Aláírta az államfő a jövő évi költségvetést (Infostart)
Aláírta Schmitt Pál köztársasági elnök a 2011. évi költségvetésről szóló törvényt, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
dec. 30
13:50
Jelentősen bővül az egyszerűsített beszámolót készítők köre (Infostart)
Kibővül az egyszerűsített beszámoló készítését választható vállalkozások köre 2011. január elsejétől - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
dec. 30
13:52
Húszezer embert lát el a zalaszentgróti új egészségügyi központ. (Infostart)
Húszezer embert lát el a zalaszentgróti új egészségügyi központ.
dec. 30
14:06
MSZP: Magyarország az Unió fekete báránya lehet (Alternatív Energia)
Az Európai Unió fekete bárányává válhat Magyarország az MSZP szerint. Az ellenzéki párt alelnöke, Kovács László úgy véli, hogy a demokratikus normák megsértése miatt a soros elnökség után kötelezettségszegési eljárás is indulhat. A miniszterelnök szóvivője úgy reagált: az elnökség alatt a kormány helyreállítja az ország nemzetközi tekintélyét, amelyet az elmúlt nyolc évben szisztematikusan…
dec. 30
14:06
Botrányt okozott ICE-T, a magyar médiahatóság lecsapott (ATV)
Túl obszcén volt a rapper, a Tilos Rádió mégis nappal sugározta.
dec. 30
14:24
A Nemzeti Innovációs Hivatal veszi át a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal szerepét (Infostart)
A Nemzeti Innovációs Hivatal veszi át januártól a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal szerepét. Feladatait az űrkutatással kapcsolatos teendők kivételével nagyjából változtatás nélkül veszi át.
dec. 30
14:24
Még mindig nem írta alá a médiatörvényt a köztársasági elnök (Alternatív Energia)
A mai Magyar Közlönyben sem jelent meg a törvény, amiből arra lehet következtetni, hogy azt az államfő még nem írta alá. Sajtóhírek szerint viszont már
dec. 30
14:24
Kína cáfolta a magyar fejlesztési minisztert (ATV)
Fellegi Tamás azt nyilatkozta, hogy a kínai jegybank magyar állampapírokat vásárolhat.
dec. 30
14:42
Január 2-án is játszanak a spanyol csapatok (Infostart)
Elutasította a bíróság a spanyol labdarúgókat tömörítő szervezet (AFE) kérését, így a csapatoknak január 2-án is pályára kell lépniük.
dec. 30
14:42
30 év börtönt kapott a pedofil tanár (ATV)
70 esetben molesztálta a gyerekeket.
dec. 30
14:44
Autókat húztak ki a vörösiszapból Kolontáron (Infostart)
Autókat húztak ki a vörösiszapból Kolontáron, a befagyott halastóban még két jármű van a háromméteres iszap alatt - közölte Pavelcze László, a Rescue 24 tűzoltó és kutató-mentő nemzetközi csoport igazgatója
dec. 30
15:00
Szijjártó Péter: Tavaszig megalkotja a kormány Magyarország végleges alkotmányát (Infostart)
Tavaszig megalkotja a kormány Magyarország végleges alkotmányát - közölte a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter azután beszélt erről, hogy Kovács László, az MSZP alelnöke azt javasolta a kormánytöbbségnek, hogy halassza el az új alkotmány jövő tavaszra tervezett elfogadását.
dec. 30
15:01
Szlovákiában kopogtat a megszorítások éve (ATV)
1,75 milliárd eurós intézkedéscsomagot fogadtak el.
dec. 30
15:18
Mikor lesz Schmitt Pál újévi köszöntője a tévében? (Infostart)
Éjfél után néhány perccel hangzik el a Magyar Televízióban Schmitt Pál államfő újévi köszöntője - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.
dec. 30
15:18
Az idei év hozta a legjelentősebb politikai átrendeződést a rendszerváltás óta (Alternatív Energia)
Az idei év a rendszerváltás óta eltelt időszak legjelentősebb politikai átrendeződését hozta - áll a Political Capital Institute csütörtökön nyilvánosságra hozott évértékelő elemzésében, amely szerint beteljesedett a pártrendszer gyökeres átalakulása.
dec. 30
15:18
Ilyen lesz az idő Szilveszter napján (ATV)
Számottevő havazás nem lesz.
dec. 30
15:36
LMP: Valljon színt a köztársasági elnök a médiatörvény ügyében (Alternatív Energia)
Az LMP szerint "érthetetlen és méltatlan", hogy a köztársasági elnök eddig nem nyilatkozott arról, aláírja-e a múlt héten a Fidesz-KDNP-s parlamenti többség által megszavazott médiatörvényt.
dec. 30
15:36
Nemzetközi szembeszélben: Schmitt aláírta a médiatörvényt (ATV)
Az új jogszabály továbbra is téma a nemzetközi politikában.
dec. 30
15:38
Aláírta az államfő a médiatörvényt (Alternatív Energia)
Aláírta Schmitt Pál az éles hazai és nemzetközi tiltakozást kiváltó, a médiaszabályozásról szóló törvényt, ám az csak holnap jelenik majd meg a Magyar Közlönyben.
dec. 30
15:54
Aláírta a médiatörvényt az államfő (Infostart)
A közlönykiadó szerkesztőségébe megérkezett az aláírt jogszabály, ami várhatóan pénteken jelenik meg - írja az Index.hu. A médiatörvényt december 21-én hajnali fél négykor fogadta el a parlament.
dec. 30
15:54
Még hét évig börtönben marad Hodorkovszkij (ATV)
A bíró szerint őt és társát is el kell szigetelni.
dec. 30
15:56
A médiatörvényről értekeznek január 1-én (ATV)
Az estet a Beszélő szervezi.
dec. 30
16:12
Bod Péter Ákos: A vállalt célok megvalósulásától függ a kormány sikere (Infostart)
Gond lesz, ha a jövőre beígért átalakítási tervek nem hoznak jelentős változást - mondta Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, aki szerint a kormány gazdaságpolitikájának sikere azon is múlik, hogy megvalósulnak-e a vállalt célok.
dec. 30
16:30
Új parkolóőrök lesznek Budapesten (Infostart)
A Parking Kft. új parkolóőrei ellenőrzik januártól a fővárosi üzemeltetésű parkolóhelyeket - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója. Vitézy Dávid azt mondta, a fővároshoz kerülő parkolóhelyeken is érvényesek lesznek a korábban kiadott parkolókártyák, és a készpénz mellett továbbra is lehet majd mobiltelefonon fizetni.
dec. 30
16:30
Gyurcsány a reformer sírásó, Orbán a hatalom művésze + videó (ATV)
Paul Lendvai évekkel korábban azt írta Gyurcsány Ferencről, hogy vagy a magyarországi baloldal megújítója vagy sírásója lesz. Orbán Viktort pedig úgy jellemezte, hogy „forradalmártól a diktatórikus hajlamig minden benne van”. Mostanra beigazolódni látszanak Lendva szavai.
dec. 30
16:48
Olajkatasztrófa, hamu alatt Európa, görög válság + videó (ATV)
Tekintse át 10 perces videóösszeállításunk segítségével, hogy mi történt a nagyvilágban 2010 első felében.
dec. 30
17:06
Vitézy: Irreális, hogy jövőre kezdődjön a 4-es metró második szakaszának építése (Alternatív Energia)
Először a 4-es metró első szakaszát kell befejezni, az ott felmerülő kérdéseket tisztázni, és csak ezután lehet a továbbépítés mikéntjéről beszélni - mondta a Független Hírügynökségnek Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója csütörtökön.
dec. 30
17:42
Megint szmogriadó lehet Miskolcon (Infostart)
Ismét romlik a levegő minősége Miskolc fölött, ezért várhatóan pénteken újra elrendelik a szmogriadót, és különböző korlátozásokra kérik fel a város lakóit - tájékoztatta Orosz Gábor, a polgármesteri hivatal szóvivője.
dec. 30
17:42
Újra boncolják Jacksont, a rokonok tiltakoznak (ATV)
Ízléstelennek tartják a tévéműsort.
dec. 30
18:00
Navracsics: A médiatörvény kiállja az európai értékek próbáját (Infostart)
Navracsics Tibor szerint a médiatörvény minden elemében kiállja az összes európai érték próbáját, a magyar kormány demokratikus elkötelezettségét megkérdőjelező vélemények pedig, úgy látja, politikai motivációt rejtenek. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt Neelie Kroesnak, az Európai Bizottság sajtószabadságért is felelős alelnökének írt válaszlevelében közölte.
dec. 30
18:18
Megmozdult a magyar gazdaság, jövőre is folytatódik a növekedés (ATV)
Idén Magyarországon gazdaságpolitikai fordulat történt, az ország gazdaságában megindult a növekedés - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek az idei évet értékelve.
dec. 30
19:12
Megint lesz Balaton-Átcsúszás (ATV)
Ismét lesz Balaton-Átcsúszás, várhatóan január második felében vagy február első hetében a balatonfüredi jégkarnevál nagyrendezvényeként. A szervezők szerint ugyanis a Balatonon több helyen tükörsima jég fog hamarosan kialakulni.
dec. 30
19:48
3 kiló malachús és virsli - megrohamozták a bevásárlóközpontokat + videó (ATV)
Nagybevásárlással hangolódnak az emberek a szilveszteri hétvégére.
dec. 30
20:06
Másnaposság elleni tanácsok szilveszterre (Infostart)
A mértékletességre hívta fel a figyelmet a szilveszteri alkoholfogyasztás kapcsán megkérdezett toxikológus. Zacher Gábor azt tanácsolja, hogy éhgyomorra ne igyunk szeszes italt, és fogyasszunk minél több vizet.
dec. 30
20:24
A bolíviai titkosszolgálat csalhatta tőrbe Rózsa-Floreszéket (ATV)
A bolíviai titkosszolgálat bérelte fel Eduardo Rózsa Florest és társait, akiket később azzal vádoltak, hogy a bolíviai elnök életére törtek - írta csütörtökön az El Pais című spanyol lap a WikiLeakstől kapott amerikai diplomáciai táviratra hivatkozva. A La Paz-i amerikai nagykövetség egy, az esetet jól ismerő informátor beszámolóját rögzítette. Szerintük az Santa Cruz városában tömörülő ellenzék…
dec. 30
21:18
Schmitt Pál aláírta a költségvetési törvényt - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Aláírta Schmitt Pál köztársasági elnök a jövő évi költségvetésről szóló törvényt. A büdzsét december 23-án hagyta jóvá az Országgyűlés, majd a jogszabály ma jelent meg a Magyar Közlönyben.

Keresés