Eltörli vagy módosítja a belügyminisztérium a tárca előző vezetése által aláírt közbeszerzési szerződések jelentős részét – írja az Új Szó című online lap.
Megtámadták a Jobbik aktivistáit csütörtökön a főváros XVII. kerületében, a párt feljelentést tesz - közölte Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken az MTI-vel.
Az Új Szó című lap közlése szerint legkorábban márciusban változhat a szlovák állampolgársági törvény, vagyis addig érvényben maradnak a kettős állampolgárság felvételét büntető rendelkezések.
A Balaton környékén, Somogy megyében már havazik - közölte Tóth Katalin, az Országos Meteorológia Szolgálat ügyeletese péntek este. A fővárost pénteken 22-23 órakor érheti el az "intenzív góc", ebből akár tíz centiméternyi hó is eshet a külvárosban.
Mintha éledőben lenne az önazonosságunk, s nemcsak a magyar, hanem a regionális, a megyei, avagy a bakonyi, balatoni, veszprémi önazonosságunk is - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken este Veszprémben, a Petőfi Színház előcsarnokában megnyílt Értékek, kincsek, ünnepek - Veszprém megye kirakata című kiállítás megnyitóján.
A péntek délután Sárbogárd és Rétszilas között történt balesetben az első információk szerint egy ember vesztette életét és öt sérült meg, ám időközben az egyik sérült elhunyt - közölte a rendőrség.
Megfigyelték az előző ciklusban Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. nemrégiben kinevezett vezérigazgatóját - hangzott el pénteken a Hírt TV Célpont című műsorában.