Megkezdheti a parlament feloszlatására vonatkozó Fidesz-KDNP-indítvány tárgyalását az Országgyűlés a csütörtöki rendkívüli ülésén, ha a jelenlévő képviselők többsége kétszer egymás után igennel voksol: először a napirend kiegészítéséről, majd a sürgős tárgyalásról. A házszabály szerint a képviselők egyötödének (jelenleg 77 képviselő) írásbeli kezdeményezésére ki lehet egészíteni a rendkívüli ülés…
Gazdasági világválság idején van fontosabb dolgunk ennél - így reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Fidesz azon javaslatára, hogy oszlassák fel az Országgyűlést, és írjanak ki új választásokat.
Nagyjából 30 ezer kátyú van jelenleg a Magyar Közút Kht. kezelésében lévő utakon. A társaság szerint az időjárás miatt naponta százszámra keletkeznek új úthibák; több, mint amennyit be tudnak tömni. Ráadásul télen olyan kátyúzó anyagot használnak az útfenntartók, amely akár másnapra kieshet a helyéről.
Bár a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) részt vesz a január 29-i rendkívüli parlamenti ülésen, konkrét kormányjavaslatokra nem számít a válság mielőbbi megoldását illetően - mondta Semjén Zsolt az MTI-nek adott interjújában. A KDNP elnöke arról is beszélt: nem bízik abban, hogy a kormány rendbe tudja tenni a gazdaságot, megfelelő javaslat esetén azonban támogatják a tb-járulék és az szja…
Feloszlatná az Országgyűlést a Fidesz és a KDNP március 8-i hatállyal, és azt szeretnék, ha a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen már napirendre vennék az erről szóló indítványukat - jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kedden, a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján. Dávid Ibolya, az MDF elnöke úgy fogalmazott: a Fidesz fejtse ki, hogy milyen gazdasági…
A Fidesz szerint a Nabucco-konferencia üzenete, hogy a kormány is belátta a Nabucco-gázvezeték elsődlegességét - így értékelte a budapesti tanácskozást Balla Mihály, a Fidesz szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján.
Két kórterem berendezéséhez elegendő összegű adományt kapott a Heim Pál Gyermekkórház. Az Ericsson Magyarország Kft. munkatársai tavaly decemberben gyűjtöttek pénzt, amelyet a vállalat megduplázott. Ilyen adománygyűjtésre korábban még nem volt példa az 1100 főt foglalkoztató cégnél.
Az állami újraelosztás mértékének erőteljes mérséklése, a vállalkozási szféra jövedelemfelhalmozó képességének erősítése, valamint a munkabér terheinek jelentős csökkentése révén lennének ellensúlyozhatók valamelyest a rendkívül kedvezőtlen külső gazdasági feltételek Magyarországon - mondta kedden Petschnig Mária Zita, aki szerint a fellendülés kezdetét 2009 második felére datáló hazai hangok…
Feloszlatná az Országgyűlést a Fidesz és a KDNP március 8-i hatállyal, és azt szeretnék, ha a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen már napirendre vennék az erről szóló indítványukat - jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kedden, a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján. Az MSZP szerint nagy baj, hogy a Fidesz nem számol azzal, mekkora kárt okozna a gazdasági…
Jelképesen lezárt egy frissen elkészült budapesti kerékpárútszakaszt kedden a Magyar Kerékpárosklub (MK). A civil szervezet az elhibázottnak tartott beruházás ellen tiltakozott az akcióval.
Jövő szerdán dönt jogerősen a Legfelsőbb Bíróság Szabadi Béla volt kisgazda államtitkár - és két vádlottársa - immár nyolc éve húzódó büntetőügyében. Az Orbán-kormány politikai államtitkárát 2006-ban a Főbárosi Bíróság, majd tavaly a Fővárosi Ítélőtábla két év - négy évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.
Cselekvésnek elégtelen, kommunikációnak viszont kiváló - így vélekedett az InfoRádiónak Török Gábor politológus a Fidesz javaslatáról az Országgyűlés feloszlatásával kapcsolatban. A Vision Consulting igazgatója rámutatott: az MDF-nek és az SZDSZ-nek nem érdeke, hogy támogassa az ellenzéki kezdeményezést.
Feloszlatná az Országgyűlést a Fidesz és a KDNP március 8-i hatállyal - jelentette be a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője. Navracsics Tibor hozzátette: azt szeretnék, ha indítványukat a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen már napirendre vennék.
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem választottak frakcióvezető-helyetteseket kedden a fővárosi SZDSZ képviselői - tudta meg az MTI a frakció tagjaitól.
Egy lehetséges sztrájk megtartásáról egyeztet a BKV tizenegy szakszervezete, mert a cég vezetősége nem fogadta el az érdekképviseletek követeléseit - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese.
A munkaügyi tárca a foglalkoztatást érintő kérdésekben a munkahelyek megőrzésére, új munkahelyek teremtésére és a közfoglalkoztatás széles körű elterjesztésére fókuszál - ezt Simon Gábor, a Munkaügyi és Szociális Minisztérium államtitkára, az MSZP országos választmányának elnöke jelentette be sajtótájékoztatón kedden Gyomaendrődön.
Délelőtt a kormány, délután pedig az MSZP-frakció tárgyal szerdán az új gazdasági helyzetelemzésről és makropályáról, amelynek elkészítése az elmúlt hét hétben Veres János pénzügyminiszter feladata volt.
A marihuána fogyasztásának módszereit bemutató könyvecskét osztogatnak az iskolásoknak Nagy-Britanniában. A gyerekek a füzetből megtanulhatják, hogyan sodorjanak füves cigit, ami "ellazít és amitől jobban szól a zene".
Magyarország uniós tagságának esetleges újraértékeléséről beszélt Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy miskolci rendezvényen kedden, míg Pelczné Gáll Ildikó a párt országos alelnöke úgy vélekedett, hogy az uniós csatlakozás egyértelmű vesztese Magyarország.
Együttműködik a kampány- és pártfinanszírozási ügyekben folytatott oknyomozás kapcsán 11 médium és két civil szervezet, erről kedden Budapesten írtak alá megállapodást újságírók előtt.
Magyarország uniós tagságának esetleges újraértékeléséről beszélt Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy miskolci rendezvényen kedden, míg Pelczné Gáll Ildikó a párt országos alelnöke úgy vélekedett, hogy az uniós csatlakozás egyértelmű vesztese Magyarország.
Kedd este meghalt a kórházban Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere. A területi listás országgyűlési képviselő január 19. óta volt táppénzen, s már napok óta az intenzív osztályon kezelték.
Életének 53. évében meghalt Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere, Baranya megyei országgyűlési képviselő. A városvezető már hosszú ideje súlyos beteg volt.
A világgazdasági válság kihívásaihoz igazítja a kormányzás szerkezetét a miniszterelnök. A kormány várhatóan a héten dönt a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK) létrehozásáról. A kormányfő vezette testület operatív ügyekben döntéshozatali centrumként működik majd.
Oszlassa fel saját magát az Országgyűlés – javasolja a Fidesz. Az ellenzéki párt elnökségi ülését követően tegnap Navracsics Tibor frakcióvezető kijelentette, véleményük szerint a holnapi rendkívüli parlamenti ülésen már napirendre kellene venni az indítványt, és a javaslat vitáját követően március 8-i hatállyal meg is szűnhetne a jelenlegi parlament mandátuma. A Fidesz azt szeretné, ha a…
A bérek reálértékének csökkenése miatt folytatódik a 2007-ben kezdődött tendencia, a nyugdíjak vásárlóértéke is kevesebb. A svájci indexálás miatt ugyanis a nettó keresetek 50 százalékban befolyásolják a nyugdíjak emelkedését. Kilenc éve vezették be a vegyes számítást, az első hét évben ez kedvezett az időseknek, kiegyensúlyozott növekedési pálya mellett ugyanis a keresetek dinamikusabban…
A szociális tárca a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen a szakképzési rendszer egyik elemének az átalakítását fontolgatja - írja a Világgazdaság szerdai számában.
A Népszabadság szerint öt százalékos munkáltatói járulékcsökkentés lehet a válságkezelő csomag fő tétele, az ellentételezésként tervezett áfa-emelés pedig általános lesz, de az alapvető élelmiszereket nem érinti.
A miniszterelnök rövid távon sikeres intézkedéseivel megőrizheti hatalmát, hosszú távon viszont kérdéses Gyurcsány Ferenc politikájának sikere - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András politikai elemző. A Századvég Alapítvány igazgatója hozzátette: elképzelhető, hogy a 2010-es választásokig olyan rosszra fordul a gazdasági helyzet, amely erodálhatja a szocialisták…
A szélsőjobboldali veszély a rendszerváltás óta terítéken van. Ehhez képest eddig egyetlen ilyen pártnak egyetlenegyszer (a MIÉP-nek 1998-ban) sikerült bekerülnie a parlamentbe- adta hírül a hvg.hu.
Mintegy 20 centiméternyi hó esett az éjjel Vas megyében. A Magyar Közút Kht. regionális főmérnökségének tájékoztatása szerint a közepes erejű szél egyelőre nem okoz hóátfúvásokat, de Vasvár és Körmend környékén nehezen járhatóak az utak.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi karambolozott kedd este Budapesten. A balesetben hárman megsérültek - közölte Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese.
Cselekvésnek elégtelen, kommunikációnak viszont kiváló - így vélekedett az InfoRádiónak Török Gábor politológus a Fidesz javaslatáról az Országgyűlés feloszlatásával kapcsolatban. A Vision Consulting igazgatója rámutatott: az MDF-nek és az SZDSZ-nek nem érdeke, hogy támogassa az ellenzéki kezdeményezést.
Rossz a közhangulat, a válság megoldásának eddigi lépései a Szonda Ipsos felmérése szerint nem győzte meg a közvéleményt: januárban nőtt a távolság a Fidesz és az MSZP között. A közvélemény-kutatás eredményét a Népszabadság szerdai számában tették közzé.
A Szonda Ipsos Népszabadságban közölt januári felmérése szerint az emberek 89 százaléka látja úgy, hogy rossz irányba mennek az ország dolgai. A biztos pártválasztók 61 százaléka a Fideszre, 28 százaléka az MSZP-re szavazna.
Egymillió forintot és annak kamatait kell kifizetnie a rendőrségnek kártérítésként a Jobbik szóvivője számára. A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint 2006. október 23-án a rendőrség jogtalanul bilincselte meg és tartotta fogva három napig Novák Elődöt-adta hírül a zoom.hu.
Újabb bankot raboltak ki Budapesten szerda délelőtt, ezúttal egy Váci úti bevásárlóközpontban lévő bankfiókot fosztott ki ismeretlen elkövető - közölte a rendőrség.
További bércsökkentésről még csak tárgyalni sem hajlandó a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma - foglalható össze a közszolgálatban dolgozók meghatározó érdekvédelmi tömörülésének az álláspontja.
Ismét bevezetné a betétdíjat az italpalackoknál az MSZP frakció környezetvédelmi munkacsoportjának vezetője. Orosz Sándor emlékeztetett: 2008-ban 3,7 milliárd italpalack került forgalomba, és ennek a hulladéktömegnek mindössze csak az ötöde hasznosul.
A Fidesz szerint a kormány több évtizedre eladósította Magyarországot, és tovább súlyosbítja a helyzetet az Európai Beruházási Banktól most felvett 132 milliárd forintos kölcsön - mondta Balsai István, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Magyarország továbbra is sereghajtó az innováció és a kutatásfejlesztésre fordított állami összegek területén az Európai Unióban - derült ki az Európai Bizottság felméréséből. Világviszonylatban a közösség sem áll jobban: az Egyesült Államok és Japán még mindig az EU előtt van.
Diplomáciai elfoglaltságai miatt nem tud részt venni az Országgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa - derül ki az uniós biztos Szili Katalin házelnöknek címzett leveléből, amely szerdán jutott az MTI birtokába.
Az önkormányzatoknak március 31-ig felül kell vizsgálniuk a rendszeres szociális segélyben részesítettek körét, majd április 15-ig közfoglalkoztatási tervet kell készíteniük - mondta Zimmermann József, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója szerdán Veszprémben, az Út a munkához elnevezésű program végrehajtásáról rendezett fórum előtti sajtótájékoztatón.
A kormány legalább 25 évre eladósította az országot, és az újabb, az Európai Beruházási Banktól kapott 132 milliárd forintos kölcsönnel csak rontott a helyzeten - mondta az InfoRádiónak Balsai István, a Fidesz parlamenti képviselője.