A Budapest Airport vezetése szerint pazarlást és létszámfelesleget okozna a szakszervezetek javaslata - közölte a munkáltató a szombati tárgyalásokat összegezve.
A magyar-orosz gazdasági kapcsolatok fontosabb kérdéseiről, köztük a Malévról és a gázszállításról tárgyalt szombaton Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Viktor Zubkov első orosz miniszterelnök-helyettes - közölte a kormányszóvivő. A találkozón részt vett Veres János pénzügyminiszter is, aki a magyar-orosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság társelnöke, Viktor Zubkovval együtt.
Szűcs Erika szociális miniszter szerint semmi nem indokolja, hogy ezen a területen azonnali intézkedéseket hozzanak és beavatkozzanak az ellátórendszerbe. A tárcavezető erről azután nyilatkozott, hogy több kormánytaggal Gyurcsány Ferenccel egyeztettek a világgazdasági válság miatt szükségessé vált intézkedésekről szombaton.
Konkrét gazdaságösztönző javaslatok ismertetése nélkül ért véget az MSZP választmányának ülése. Nagyobb állami szerepvállalást sürget a Fidesz kulturális stratégiája. 10 hónapig tartó magyar kulturális évad kezdődik az Egyesült Államokban. A nap hírei 2009. január 24-én, szombaton.
Értéktelen növényi hulladékból állítottak elő üzemanyagként felhasználható bioetanolt a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán. Hodúr Cecília, tudományos dékánhelyettes az InfoRádió kérdésére elmondta: ez a vadonatúj, környezetbarát technológia lehetővé teszi olcsó energia kitermelését anélkül, hogy élelmiszernövények termőterületeit kellene feláldozni.
Gyenesei István szerint rövid távú, azonnali intézkedésként az önkormányzati tárca átmenetileg felmentheti bizonyos kötelező feladatok elvégzése alól a helyhatóságokat. Az önkormányzati miniszter erről azután nyilatkozott, hogy több kormánytaggal és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel egyeztettek a világgazdasági válság miatt szükségessé vált intézkedésekről szombaton.
A Fidesz szerint inzultálta az egyik tévéstábot Szűcs Erika szociális miniszter, amikor rosszallását fejezte ki amiatt, hogy beengedték a forgatócsoportot az MSZP új székházának szombati avatójára. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleménye szerint "érdekes felfogást vall Szűcs Erika miniszter demokráciáról és sajtószabadságról".
Újabb feladatokat kaptak a miniszterek, amelyekről hétfőn egyeztetnek tovább - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter, miután véget ért több tárcavezető és Gyurcsány Ferenc egyeztetése szombat este a parlamentben.
Újabb feladatokat kaptak a miniszterek, amelyekről hétfőn egyeztetnek tovább - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter, miután véget ért több tárcavezető és Gyurcsány Ferenc egyeztetése szombat este a parlamentben. A kormányfőnél tartott többórás megbeszélésen kora délutántól ott volt Veres János pénzügyminiszter és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszter is, valamint később csatlakozott…
Négy időközi választást tartanak ma az ország több megyéjében és a fővárosban, továbbá egy településen több helyi népszavazást is rendeznek. Szavazni valamennyi településen reggel hat órától este hétig lehet, a kampánycsend is eddig az időpontig, a szavazókörök bezárásáig van érvényben.
Üres műanyag palackokból készült tutajával készül vízre szállni egy brit milliomos, hogy behajózzon a Csendes-óceán egy részét beterítő "szeméttenger" közepébe.
A gazdasági és a civil szféra képviselőivel konzultál ma Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kialakult gazdasági helyzetről, a lehetséges irányokról, teendőkről.
Ha magyarellenesség nem is, de az általános bizalmatlanság és rosszhiszeműség széles körben jelen van a szlovák társadalomban - mondta az InfoRádiónak a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa. Hamberger Judit szerint a magyar-szlovák feszültséget nem a politikának, hanem a társadalomnak kell megoldania, ehhez viszont nem elég egy generációváltás.
Vasárnap reggeltől ismét zavartalanul közlekednek a gépek a Ferihegyi repülőtér 1-es termináljáról - közölte a Budapest Airport (BA) szóvivője az MTI-vel.
Rendben zajlik a szavazás Ferencvárosban, ahol az időközi országgyűlésiképviselő-választás második fordulóját tartják a fővárosi 12. országgyűlési egyéni választókerületben - közölte a helyi választási iroda helyettes vezetője. Horváth Péter tájékoztatása szerint rendkívüli esemény eddig nem történt. Délután fél 6-ig a választásra jogosultak 25,72 százaléka ment el szavazni.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a Malév 2007-es privatizációs szerződését és a most bekövetkezett tulajdonosváltásról szóló megállapodásokat - mondta Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa.
Újabb feladatokat kaptak a miniszterek Gyurcsány Ferenc kormányfőtől a világgazdasági válság miatt szükségessé vált intézkedésekről tartott szombati egyeztetésen - közölte a kancelláriaminiszter.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a Malév 2007-es privatizációs szerződését és a most bekövetkezett tulajdonosváltásról szóló megállapodásokat - mondta Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Mindössze csak másfél százalékkal magasabb a választói részvétel a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választáson a két héttel ezelőtti megmérettetéshez képest.
Ketten meghaltak abban a személyautóban, amely vasárnap összeütközött egy vonattal Szilsopronnémeti és Csorna között, a vasúti átjáróban - mondta a Mávinform ügyeletese.
A kormány a rendkívüli parlamenti ülést követő másfél hónapban elkészíti és benyújtja az Országgyűlésnek a legfontosabb, legsürgetőbb törvényjavaslatokat annak érdekében, hogy az átalakítások jelentős része július 1-jével hatályba léphessen - közölte a miniszterelnök, miután a gazdasági és a civil szféra képviselőivel konzultált vasárnap a a kialakult gazdasági helyzetről, a lehetséges irányokról,…
A kormány a rendkívüli parlamenti ülést követő másfél hónapban elkészíti és benyújtja az Országgyűlésnek a legfontosabb, legsürgetőbb törvényjavaslatokat annak érdekében, hogy az átalakítások jelentős része július 1-jével hatályba léphessen - közölte a miniszterelnök, miután a gazdasági és a civil szféra képviselőivel konzultált vasárnap a a kialakult gazdasági helyzetről, a lehetséges irányokról,…
Futó Péter szerint a kormánynak meg kellene fontolnia, hogy ideiglenesen, egy-két évre felfüggeszti a kamatadó beszedését, ezzel növelve a megtakarítási és állampapír-vásárlási hajlandóságot. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt erről, a kormányfő és a gazdasági, valamint a civil szféra…
Példátlan rendszerzavart okozott egy T-com kábel szakadása, majd azt követően egy hálózati eszköz túlterhelődése és meghibásodása vasárnap délelőtt. Magyarország csaknem felén szünetelt az internet-szolgáltatás. Az adatforgalom délután fél 5-re helyreállt.
Határozottabb lépéseket várnak a kormánytól a gazdasági élet szereplői annak érdekében, hogy Magyarországot kevésbé érintse hátrányosan a válság - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A kormány a rendkívüli parlamenti ülést követő másfél hónapban elkészíti és benyújtja az Országgyűlésnek a legfontosabb, legsürgetőbb törvényjavaslatokat annak érdekében, hogy az átalakítások jelentős része július 1-jével hatályba léphessen - közölte a miniszterelnök, miután a gazdasági és a civil szféra képviselőivel konzultált vasárnap a kialakult gazdasági helyzetről, a lehetséges irányokról,…
A délután fél hatig leadott szavazatok alapján várhatóan érvényes lesz a ferencvárosi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója; másfél órával a szavazókörök bezárása előtt már a választók 25,72 százaléka elment voksolni.
Választási alapelvet sértett az MSZP a ferencvárosi választási bizottság szerint, mert a korábbi eltiltások ellenére sem vett le a honlapjáról két, a Fideszt sértő állítást.
A Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi ferencvárosi időközi országgyűlési választáson a nem hivatalos adatok szerint, így Bácskai János képviselheti a következő közel másfél évben a főváros 12-es számú választókerületét az Országgyűlésben.
Az MSZP gratulál Bácskai Jánosnak, a Fidesz jelöltjének a IX. kerületi időközi parlamenti képviselő-választáson elért győzelméhez - mondta Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke vasárnap este az MTI-nek. A politikus szerint pártja kampánya jól sikerült a második forduló előtt.
Az eddigi polgármester, Petrovics László független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap Nagymaroson - közölte a város jegyzője az esti összesítés után az MTI-vel.
Szegedi Csanád szerint a Jobbik bebizonyította, hogy a demokrácia mellett kiálló párt, mert ha nem indult volna el a második fordulóban, akkor az ismét eredménytelen lenne. Erről a párt képviselőjelöltje nyilatkozott az MTI-nek vasárnap este.
Előbb gazdasági elemzőkkel, majd a köztársasági elnökkel is konzultál ma a kormányfő a gazdasági válság kapcsán szükséges intézkedésekről. A miniszterelnök a hét végén az MSZP választmányával és a társadalmi partnerekkel vitatta meg a helyzetet. Többször tárgyalt a kormány érintett tagjaival is.
A svájci jegybank a minap bejelentette, hogy készen áll a Magyar Nemzeti Banknak előre meg nem határozott mennyiségű svájci frankot eladni, mindaddig, amíg a magyar központi pénzintézet euróval fizet érte. Hasonló lehet ez a megállapodás ahhoz, amelyet Zürich már tavaly novemberben tető alá hozott Lengyelországgal. A megoldás kétségtelenül segít a hazai bankok frank-likviditásán, ám észre kell…
Magyar javaslatra tartanak holnaptól tanácskozást Budapesten a Nabucco-vezeték építésében érdekelt országok. Az Azerbajdzsánból, Iránból és esetleg Türkmenisztánból Dél- és Közép-Európa irányába tervezett gázvezetékről szóló elképzelések olyan stádiumba jutottak, hogy most már időszerűvé vált annak deklarálása, milyen politikai, gazdasági és pénzügyi feltételek mellett lehet létrehozni a…
A Vnyesekonombank, a Malév legnagyobb hitelezője veszi át Borisz Abramovics tulajdonrészét a légitársaságot privatizáló AirBridge Zrt.-ben. Az orosz állami bank stratégiai partnerként az Aeroflottal, a szintén állami kézben lévő legnagyobb orosz légitársasággal közösen üzemelteti a továbbra is magyar többségi tulajdonban maradó céget. A budapesti magyar-orosz gazdasági tárgyalásokon az is…
Úgy látszik, végéhez közeledik Budapest Demszky Gábor nevével fémjelzett korszaka, hiszen egy közelmúltban elkészült közvélemény kutatás szerint Tarlós Istvánnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének jelentős az előnye a jelenlegi főpolgármesterrel szemben - írja a hétfői Magyar Nemzet.
Zároltatni akarják a válságért felelős elit vagyonát a civilek, s azonnali társadalmi összefogást és megmozdulást hirdetnek a kormány megszorító intézkedéseivel szemben; így reagálna a Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztal és a Civil Nemzeti Csúcs kötelékébe tartozó több száz szervezet a kormány megszorító intézkedéseire – írja hétfői számában a Magyar Hírlap.
Nemzetközi Nabucco-csúcstalálkozót tartanak kedden Budapesten. A Kaszpi-tenger térségéből induló gázvezetékkel kapcsolatban sok kérdés van, például az, hogy melyik ország adja majd hozzá a földgázt.
Gyurcsány Ferenc külföldi állami és pénzügyi vezetőkkel folytat ma kétoldalú megbeszéléseket a Budapesten kedden kezdődő Nabucco-csúcstalálkozót megelőzően. A kormányfő kezdeményezésére megrendezendő találkozón a Nabucco-projekt megvalósításában érintett országok, szervezetek és intézmények vesznek részt.