2009. szeptember 24. csütörtök

szept. 24
19:50
Az FB nem intézkedik az ítélethirdetések után történtek miatt (Alternatív Energia)
A Fővárosi Bíróság (FB) nem intézkedik és a bírák sem kívánnak magánváddal élni amiatt, ami a Budaházy-ügyben és az MTV-székház ostromával kapcsolatosan hozott ítéletek kihirdetése után, a bírósági épületekben történt - közölte az FB sajtótitkársága csütörtökön, az MTI érdeklődése nyomán indult bírósági vizsgálat eredménye alapján.
szept. 24
20:24
Minden pillanat ajándék (Metropol)
Úgy ácsorgunk itt, akár a pingvinek. Kedd este negyed kilenc van. A Városház előtti területen egészen a Deák térig, meg még azon is túl, tízezer biciklis villog, csenget, vigyorog.
szept. 24
20:42
"Az egészségügyben a látványos összeomlásnak vagyunk tanúi" (Infostart)
A kórházak által követelt 25,5 milliárd forint arra elég, hogy az intézmények túléljék a következő három hónapot - mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programvezetője. Sinkó Eszter szerint az egészségügyi minisztérium abban hibázott, hogy nem vette a fáradtságot egy válságterv készítésére.
szept. 24
20:42
Romagyilkosságok - Hétvégére újabb fegyverszakértői és DNS vizsgálati eredmények várhatók (Alternatív Energia)
A szakértők hétvégére ígérték az újabb DNS és fegyverszakértői vélemények elkészítését a romák ellen elkövetett támadások ügyében - mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön az országos rendőrfőkapitány.
szept. 24
20:44
Bajnai: a külföldi befektetők a választások utáni helyzet miatt aggódnak (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon miniszterelnök e heti New York-i látogatásának utolsó napján, csütörtökön elmondta: befektető tárgyalópartnerei a legnagyobb kockázatnak Magyarország kapcsán azt látják, hogy a választások után megmarad-e az a következetes, takarékos, jövőépítő gazdálkodás, amelyet Magyarország elkezdett vagy pedig a politika ígérgetés megint rossz pályára viszi az országot.
szept. 24
21:00
Michael Jackson nem is akart megöregedni (Infostart)
Nem akart megöregedni Michael Jackson, erről beszélt egykori barátjának. Shmuley Boteach felvételt is készített a beszélgetésekről, amelyeket hamarosan lead az NBC amerikai tévécsatorna.
szept. 24
21:00
Újabb fordulat várható a romagyilkosságok ügyében (Metropol)
A szakértők hétvégére ígérték az újabb DNS és fegyverszakértői vélemények elkészítését a romák ellen elkövetett támadások ügyében, mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön az országos rendőrfőkapitány.
szept. 24
21:02
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a szeptember 24-ei KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 3 6 7 8 13 22 26 28 31 32 33 40 49 51 58 59 61 64 66 67
szept. 24
21:18
Befogadott státusszal rendelkezőknél mindig kijelölnek egy tartózkodási helyet (Alternatív Energia)
Nem különös, és megfelel az idegenrendészeti jogszabályoknak, ha a Guantánamóról érkező, befogadott státuszba kerülő embernek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal előírja, hogy hol lakhat - közölte Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke csütörtökön.
szept. 24
21:20
A liberális magyarságpolitika tíz pontja (Alternatív Energia)
A Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) egyik fontos törekvése, hogy a 2010-es évek Magyarországán egy "patrióta liberális pártot" hozzon létre - jelentette ki Retkes Attila pártelnök csütörtökön Szegeden.
szept. 24
21:22
Kövér tudja... (Alternatív Energia)
Kövér László szerint rosszabb az ország helyzete, mint 1990-ben, a rendszerváltáskor volt.
szept. 24
21:24
MSZP: kőkemény költségvetés lesz (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a 2010-es költségvetés nem okozhat meglepetést senkinek: kőkemény lesz a válsággal szemben, de a lehető legérzékenyebb a magyar családok gondjaira.
szept. 24
21:36
Bajnai: Magyarország hamarosan a pénzpiacról finanszírozhatja magát - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A kormányfő szerint ha nem történik hirtelen visszaesés a piacokon, Magyarország képes lesz a piacról finanszírozni magát. Bajnai Gordon New York-i tárgyalásait követően az InfoRádiónak azt mondta: a kabinet az államháztartás hiányának csökkentésére tett intézkedéseivel visszaszerezte a befektetők bizalmát, és Magyarország 2011-12-re egyike lesz a régió azon gazdaságainak, amelyek a leggyorsabban…
szept. 24
22:30
Turisztikai érték a balatoni vízbiztonság (Alternatív Energia)
Óriási előrelépés történt a civil balatoni vízimentés eszközellátottságában, de a működési költségek előteremtése továbbra is bizonytalan, így a civil vízimentés is esetlegessé válhat - mondta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) vezetője csütörtökön Szigligeten, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság ülésén (BRIB).
szept. 24
22:48
Bajnai: folytatni kell a józan ész gazdaságpolitikáját (Alternatív Energia)
Folytatni kell a józan ész gazdaságpolitikáját - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök az MTV Az Este című műsorának nyilatkozva csütörtökön.

2009. szeptember 25. péntek

szept. 25
5:06
Pártbarátságok: ki kivel áll össze? (Alternatív Energia)
A pártok a kampányfelkészülés közepette a háttérben egymással is folytatnak "tapogatózó" tárgyalásokat, de miután ezekről egyikük sem nyilatkozik szívesen, a legkülönfélébb elméletekről hallani. A legutóbbi hírek az MSZP-vel hozták össze a saját egyesületet alapított "elégedetlen" szabad demokratákat, bár ezt mindkét érintett cáfolta. A Retkes Attila vezette SZDSZ-t az MDF-fel hozzák…
szept. 25
5:08
A kórházak nem fehér zászlóval üzennek (Alternatív Energia)
Tegnap az ország kórházainak többségében zöld zászló kitűzésével, a dolgozók pedig zöld szalag viselésével demonstráltak az egészségügyi pénzhiány ellen. A tiltakozásról a múlt héten határoztak a kórházi és klinikai szakmai szervezetek, miután eredménytelenül zárultak az egészségügyi miniszterrel folytatott tárgyalásaik. Az egyeztetéseken Székely Tamás tárcavezető 4,5 milliárd forintot ajánlott a…
szept. 25
5:10
Lamperth Mónika: nem igaz, hogy vannak sikeres fideszes városok, miközben az egész ország rossz helyzetben van (Alternatív Energia)
Nem kíván találgatni Lamperth Mónika arról, hogy ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mint mondja, most más feladataik vannak, így például a költségvetés előkészítése és a közbiztonság javítása. Az MSZP elnökhelyettese szerint a választási felkészülés természetes része, hogy személyi döntések születnek és zajlik a programalkotás. Ugyanakkor támogatják a kormányt, amely az ország érdekében…
szept. 25
5:42
Terézvárosban maradhat a korrupt Centrum (Metropol)
A terézvárosi önkormányzat úgy döntött, hogy ideiglenesen meghosszabbítja a Centrum Parkoló Kft. szerződését, így ideiglenesen továbbra is a Centrum felel a parkolási díjak beszedéséért - közölte Bajor Zoltán alpolgármester.
szept. 25
5:44
Feljelentették az NBH volt főigazgatóját (Metropol)
Négyrendbeli hamis vád bűntette miatt tettek feljelentést az UD Zrt. vezetői Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója ellen.
szept. 25
6:00
Bajnai: A kormány 40 évre fenntarthatóvá tette a nyugdíjrendszert (Infostart)
Az elmúlt öt hónapban a kormány érdemi lépéseket tett az ország versenyképességének javítása érdekében, a többi mellett a nyugdíj-, a szociális- és az adórendszer területén - mondta az InfoRádióban Bajnai Gordon miniszterelnök, a New York-i tárgyalásait követően. A kormányfő szerint ezek eredményeként az ország a válság után gyorsabban fejlődhet majd, mint ahogy előtte növekedett.
szept. 25
6:00
A Fidesz csak az utóbbi hónapokban kritizálta élesen az új magánjogi kódexet (Alternatív Energia)
Noha a parlament többsége hétfőn megszavazta, erősen kérdéses, hogy a jelenlegi formában és a tervezett időpontokban hatályba léphet-e az új Polgári Törvénykönyv. Sólyom László október második hetében dönt arról, hogy emel-e alkotmányossági vagy politikai vétót, de az Alkotmánybíróság is "fogást találhat" az új, főbb elemeiben csak jövő májustól hatályba lépő kódexen. Aggályai vannak Baka András…
szept. 25
6:54
Nincs magyarázat az Irakban lelőtt magyar férfi halálára (Metropol)
Fél évvel azután, hogy egy amerikai katona fegyverétől meghalt egy magyar férfi Irakban, még mindig nincs információ az eset körülményeiről - ezt az elhunyt volt felesége és a család jogi képviselője közölte.
szept. 25
6:54
Ma ülésezik az OÉT (Alternatív Energia)
Plenáris ülést tart ma az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a kormány és a szociális partnerek képviselői a munkaügyi perek tárgyi költségmentességének megszüntetéséből eredő helyzetről tárgyalnak.
szept. 25
7:12
Átírják az M0-ás építési tenderét (Infostart)
Kénytelen lesz új győztest hirdetni az M0-ás 51-es főút és az M6-os közti szakaszának autópályává fejlesztésére kiírt közbeszerzésen a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a Közbeszerzési Döntőbizottság ugyanis megsemmisítette az állami beruházó tendert lezáró augusztusi döntését - írja a Népszabadság.
szept. 25
7:12
Sólyom a legnépszerűbb politikus (Alternatív Energia)
A közéleti évad elején a választópolgárok adtak egy esélyt a politikusoknak, többségüknek egy hajszállal emelkedett a pontszáma - írta a Népszabadság a Szonda Ipsos szeptemberi politikusi rokonszenvlistáját elemezve.
szept. 25
7:48
Még egy esély a politikusoknak (Infostart)
A közéleti évad elején a választópolgárok adtak egy esélyt a politikusoknak, többségüknek egy hajszállal emelkedett a népszerűségi mutatója az Ipsos felmérése szerint.
szept. 25
8:06
Sinkó: Az egészségügy 10 évet lép vissza (Infostart)
Az egészségügyi intézmények vezetői nem voltak felkészülve arra, hogy az ágazatnak a vártnál is jóval kevesebb jut a központi költségvetésből - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programvezetője. Sinkó Eszter kiemelte: ha a kormány nem finanszírozza a szektor többletköltségeit, akkor felgyorsul a kórházi szolgáltatások már most…
szept. 25
8:24
A harmonikus élet alfája és ómegája (Metropol)
Hamarosan indul a Szintézis Szabadegyetem 2009/2010-es, immár 13. tanéve. A sors, az emberi lét áll a középpontban.
szept. 25
8:42
Marad a terézvárosi csendrendelet (Metropol)
Nem módosította és nem is függesztette fel a VI. kerületi csendrendeletet a helyi képviselő-testület a csütörtöki, éjszakába nyúló ülésen - mondta el Hatvani Csaba (MSZP) alpolgármester az ülést követően pénteken kora reggel.
szept. 25
8:42
Önállóan készül a választásokra az MDF (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum semmiféle választási együttműködésre nem készül - jelentette ki Dávid Ibolya MDF-elnök pénteken a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
szept. 25
9:00
Az MDF nem közösködik (Metropol)
A Magyar Demokrata Fórum semmiféle választási együttműködésre nem készül - jelentette ki Dávid Ibolya MDF-elnök pénteken a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
szept. 25
9:02
Laikus szemmel: heraldika (Metropol)
E lapokon már hangot adtam egyszer csodálatomnak a középkori utcanévadás, e „népi regiszter” iránt. Amikor az utcák nevei még nem megtanítani akarták valamire a hálátlan utókort, nem valamire utaló történeti „nyomok” voltak, egyszerűen hasznos információval igazították útba az együgyű utazót.
szept. 25
9:54
Útlezárás a komposztbűz miatt (Metropol)
Félpályás útlezárással tiltakoznak péntek reggel 8 órától a Heves megyei Kerecsenden a falu határában működő gombakomposzt-készítő üzem elviselhetetlen szaga miatt.
szept. 25
11:06
Megtévesztő adatok a magyar jogosítványon (Infostart)
Megtévesztő a magyar jogosítványkártyák kialakítása - mondta az InfoRádiónak Kovács Kázmér. Az ügyvéd arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogosítvány előlapján található dátum magának a kártyának az érvényességi ideje, a hátlapon található az adott kategória érvényessége. Sok esetben ez a két dátum nem egyezik.
szept. 25
11:06
Illegális üzemanyag a volt laktanyában (Metropol)
Több mint hatezer liter ismeretlen eredetű üzemanyagot foglaltak le a pénzügyőrök egy Pest megyei volt laktanya területén; egy férfi ellen jövedéki orgazdaság miatt indul eljárás.
szept. 25
11:24
Nap-kelte helyett Ma reggel (Infostart)
Új reggeli közéleti műsort indít hétfőtől a Magyar Televízió. A hírekre, a politikai, gazdasági és kulturális eseményekre fókuszáló adássorozat Ma reggel címmel indul, és hétköznaponként reggel 6.30-tól 9 óráig lesz látható mindkét csatornán.
szept. 25
11:42
Eltűnik a Nap-kelte az MTV-ből (Metropol)
Új reggeli közéleti műsort indít hétfőtől a Magyar Televízió. A hírekre, a politikai, gazdásági és kulturális eseményekre fókuszáló adássorozat Ma reggel címmel indul, és hétköznaponként reggel 6.30-tól 9 óráig lesz látható mindkét csatornán.
szept. 25
12:00
LMP: a Teleki tér a VIII. kerület kulcspontja (Metropol)
A Teleki László tér a budapesti VIII. kerület fejlesztésének egyik kulcspontja, ott fog eldőlni, hogy merre fejlődik tovább a városrész - mondta a téren tartott sajtótájékoztatóján a Lehet Más a Politika (LMP) kerületi polgármester-jelöltje.
szept. 25
12:02
Meghiúsult Demszky ötpárti egyeztetése (Metropol)
Meghiúsult a Demszky Gábor főpolgármester által péntekre összeívott frakcióegyeztetés, mivel az ellenzék nem jelent meg.
szept. 25
13:30
Egy év börtön az óbudai kutyaszurkálóknak (Metropol)
Állatkínzás miatt egy év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a két hajléktalan férfit, aki augusztus végén megkéselt egy kutyát Óbudán, az Ürömfű utcában - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
szept. 25
13:48
Egyszerűsítenék a termékdíjas szabályozást (Metropol)
Január 1-től változnak a környezetvédelmi termékdíj szabályai. A javaslat egyik legfontosabb célja az, hogy kevesebb csomagolási hulladék kerüljön a szemétlerakókba. Az erről szóló javaslatot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek.
szept. 25
14:06
Százmilliós plusztámogatás a polgárőrségnek (Metropol)
Még idén százmillió forint plusztámogatást kap a polgárőrség a kormánytól a kistelepülések biztonságának javításáért indult programra; az erről szóló megállapodást Kiss Péter társadalompolitikai miniszter és Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke pénteken írta alá Budapesten.
szept. 25
14:08
Tolna megyei a H1N1 második magyar áldozata (Metropol)
A Tolna megyei Tengelicen hunyt el a H1N1 influenzavírus második magyar áldozata, akinek hozzátartozója pénteken megerősítette: a férfinek nem voltak tünetei - az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a községben nincs újabb, H1N1 vírus okozta fertőzésben szenvedő beteg.
szept. 25
14:24
Szakértői csoportok dolgoznak a BKV-s gondok megoldásán (Infostart)
Három szakértői csoportot alakított a BKV-ért felelős főpolgármester-helyettes, ezek foglalkoznak a közlekedési vállalat pénzügyi, szervezeti és fejlesztési kérdéseivel. Horváth Csaba az InfoRádiónak elmondta: a közlekedési társaság felügyelőbizottságának és igazgatóságnak megújításáról az október 12-i rendkívüli közgyűlésen döntenek.
szept. 25
14:26
Felújították a Török Fürdőt Egerben (Infostart)
Megújult a Török Fürdő és a hozzá tartozó reuma kórházi szárny a hevesi megyeszékhelyen; a beruházás csaknem 800 millió forintba került.
szept. 25
14:42
Felkészül a főváros a H1N1-re (Metropol)
Az ősszel elkerülhetetlen influenzajárványra való felkészülés, valamint a jobb félni, mint megijedni elv jegyében kapott tájékoztatást pénteken a Fővárosi Védelmi Bizottság a H1N1 vírussal összefüggő kérdésekről - közölte Demszky Gábor a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón.
szept. 25
14:44
Környezetvédelmi szemléletváltást sürget Sólyom (Metropol)
Átfogó szemléletváltást sürgetett a világ környezetvédelmi problémáinak kezelésével kapcsolatban Sólyom László köztársasági elnök abban az előadásában, amelyet pénteken mondott el az Aucklandi Egyetemen.
szept. 25
15:00
ÁSZ: kockázatokat hordoz a 2010-es büdzsé (Metropol)
Nemcsak a válság alakulása jelent kockázatot a következő évek várható gazdasági növekedésére, hanem a hazai társadalmi-gazdasági és alkalmazkodási tényezők is, közöttük a nagy ellátórendszerek helyzete - véli az Állami Számvevőszék a 2010-es büdzséről készített jelentésében.
szept. 25
15:00
Új SZDSZ-elnök Szegeden (Alternatív Energia)
A Szabad Demokraták Szövetsége szegedi szervezete csütörtökön megválasztotta új elnökét, Muhi Miklóst - írta az SZDSZ szegedi szervezete pénteki közleményében.

Keresés