2009. szeptember 23. szerda

szept. 23
16:45
Fidesz-kormány következik (Alternatív Energia)
A megkérdezettek 58 százaléka arra számít, hogy a Fidesz egyedül alakíthat majd kormányt a parlamenti választások után - számolt be a Nézőpont Intézet szerdán a legújabb közvélemény-kutatásáról az MTI-nek, amit a Heti Válasz című lap felkérésére készítettek.
szept. 23
16:48
Karácsonyig előzetesben a romagyilkosságok letartóztatottjai (Metropol)
Kilencven nappal, december 23-ig meghosszabbította a bíróság a romagyilkosságokkal kapcsolatban előzetes letartóztatásba került négy férfi fogva tartását.
szept. 23
17:21
A jelnyelv egyenértékű a beszélt nyelvvel (Infostart)
Hivatali ügyintézéskor is lehet majd használni a jelnyelvet, ha az Országgyűlés elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot, amelynek kedden kezdődött meg az általános vitája. Magyarországon azonban csak hatvan aktív jeltolmács van, ez pedig kevés a törvény végrehajtásához - figyelmeztet Ormódi Róbert, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének irodavezetője.
szept. 23
17:21
Az SZDSZ feltételekkel támogatja a kettős állampolgárság intézményét (Alternatív Energia)
A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) kikötésekkel ugyan, de támogatni tudja a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát - mondta Retkes Attila pártelnök szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.
szept. 23
17:24
Vádemelés egy anyatej-hamisítási ügyben (Metropol)
Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást egy hódmezővásárhelyi anyatej-hamisítási ügyben - tájékoztatott Pál János alezredes.
szept. 23
17:26
Zuschlag-per - a minisztérium fizetett (Metropol)
A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium 2002 után annak ellenére folyósította a Zuschlag János érdekeltségébe tartozó szervezeteknek a pályázati pénzeket, hogy az ellenőrzést végző szervezet a pályázatok visszavonására tett javaslatot - mondta egy tanú a Zuschlag János és társai ellen folyó per szerdai tárgyalási napján.
szept. 23
17:39
Tárki: továbbra is hárompárti parlament lenne (Alternatív Energia)
Továbbra is jelentősen vezet a Fidesz az MSZP-vel szemben, rajtuk kívül pedig csak a Jobbik kerülne be a parlamentbe, ha most lennének a választások - olvasható a Tárki választáskutatási programja keretében végzett szeptemberi vizsgálat összefoglalásában, amelyet az MTI-hez szerdán juttattak el.
szept. 23
17:41
Deutsch megszólalt! (Alternatív Energia)
A kormány saját, 2008. évi tervezéséhez képest 43 százalékkal kevesebb uniós forrást tudott kifizetni a pályázóknak - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője az Állami Számvevőszék európai uniós támogatások felhasználásának ellenőrzéséről szóló jelentésére hivatkozva szerdán sajtótájékoztatón Békéscsabán.
szept. 23
17:42
Házkutatás egy APEH-vezetőnél (Metropol)
Hivatali visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást az APEH egyik salgótarjáni vezető tisztségviselője ellen.
szept. 23
17:57
Nyelvtörvény: Európának bizonygatja az igazát Szlovákia (Infostart)
Európai színtéren bizonygatja az igazát az államnyelvtörvénnyel kapcsolatban Szlovákia is, holott Pozsony sokáig hangoztatta, hogy Magyarországnak nem kellene az EU-hoz fordulnia a sérelmével. A szlovák házelnök az Európai Parlament elnökével tárgyalt a két ország konfliktusáról. A lengyel Jerzy Buzek és korábban az EBESZ főbiztosa is óvatos véleményt fogalmazott meg a törvénnyel kapcsolatban, és…
szept. 23
18:00
Továbbra is hárompárti parlament lenne (Metropol)
Továbbra is jelentősen vezet a Fidesz az MSZP-vel szemben, rajtuk kívül pedig csak a Jobbik kerülne be a parlamentbe, ha most lennének a választások - olvasható a Tárki választáskutatási programja keretében végzett szeptemberi vizsgálat összefoglalásában.
szept. 23
18:33
Oszkó "kénytelen volt jogsértést elkövetni" (Infostart)
Valószínűleg csak bírságra számíthat Oszkó Péter, amiért az eredeti tervekhez képest nagyobb pincét építtet négyszintes budai villája alá. A pénzügyminiszter szerint a statikus veszélyesnek tartotta volna, ha a ház a meglévő építési engedély szerint épül fel.
szept. 23
18:36
MTV: megszorítások minden szinten (Metropol)
Az úszó Európa-bajnokság és a labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogainak eladása és a vidéki tudósítói hálózat felszámolása is szerepel a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentje által a közelmúltban készített intézkedési tervben.
szept. 23
18:51
Molnár Zsolt az MSZP budapesti kampányfőnöke (Infostart)
Molnár Zsolt országgyűlési képviselőt, az MSZP budapesti ügyvezető alelnökét választották szerdán a párt budapesti kampányfőnökének - közölte a szocialisták budapesti szervezete.
szept. 23
18:54
3 év 5 hónapot kapott az OCÖ-elnökhelyettese (Metropol)
Első fokon három év öt hónapi letöltendő börtönbüntetésre ítélte a sátoraljaújhelyi városi bíróság Dancs Mihályt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettesét, a Roma Polgárjogi Alapítvány Borsod megyei elnökét.
szept. 23
19:09
Egy sávon halad a forgalom, iszonyatos dugó az M0-áson (Infostart)
Az M1-es autópálya felé egy sávon már megindult a forgalom, de hatalmas a dugó az M0-áson, ahol több autó is összeütközött.
szept. 23
19:09
Békében elengedi a SZEF az EDDSZ-t (Alternatív Energia)
Nem támaszt akadályt az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének kilépése és a Liga-tömörüléshez csatlakozása ellen - határozott ma a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának ügyvivő testülete. A Népszava Online-t tájékoztató Fehér József, SZEF-alelnök hozzátette: annak ellenére döntöttek így, hogy a lebonyolítás ellentétes a távozási szándék bejelentése és a…
szept. 23
19:11
MSZP: befejezték az egyéni képviselőjelöltek állítását Fejér megyében (Alternatív Energia)
Befejezte az egyéni országgyűlési képviselőjelöltek állítását az MSZP Fejér megyében - közölte a párt megyei szövetségének elnöke szerdán.
szept. 23
19:13
MSZP: Molnár Zsolt lett a párt budapesti kampányfőnöke (Alternatív Energia)
Molnár Zsolt országgyűlési képviselőt, az MSZP budapesti ügyvezető alelnökét választották szerdán a párt budapesti kampányfőnökének - közölte a szocialisták budapesti szervezete szerdán.
szept. 23
19:27
Magyar rabszolgák: hogyan segítsünk rajtuk, ha nem engedik? (Infostart)
Csicskáztatás - eddig csak a börtönben és a katonaságnál előforduló megalázó munkavégzést nevezte így a köznyelv. Most már tudjuk, hogy bármelyik kistelepülésen élhetnek olyan idős emberek, akiket gyakorlatilag rabszolgaként dolgoztatnak idegen családok.
szept. 23
19:27
Tarlós "felelős városvezetőhöz méltó magatartást tanúsítson" (Alternatív Energia)
Az MSZP fővárosi frakciója azt kéri a Fidesztől, hogy hívja vissza Vitézy Dávidot, a BKV felügyelőbizottságából (fb), mert miközben a közlekedési vállalat átlátható gazdálkodását követeli, a cég egy családtagjának adott hirdetési megrendelést - közölte Szalkai István, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának képviselője szerdán.
szept. 23
19:29
Cser-Palkovics: a Fidesz ellenzékben van Székesfehérváron (Alternatív Energia)
Bár a székesfehérvári közgyűlésben a polgári frakció van többségben, a várost továbbra is az MSZP, s annak politikusa, Warvasovszky Tihamér irányítja, a Fidesz és a polgári oldal pedig ellenzékben van - jelentette ki Cser-Palkovics András szerdán sajtótájékoztatón.
szept. 23
19:30
Ne egymás ellen hajtsunk (Metropol)
A kerékpározást erőltetni a fővárosban szerintem pont olyan, mint kutyát, macskát tartani. Hobbi, nem pedig egy probléma megoldása.
szept. 23
19:45
"Szétlopták a BKV-t" (Alternatív Energia)
Vitézy Dávid nem tud olyan szerződésről, amely miatt az MSZP fővárosi frakciója azt kéri a Fidesztől, hogy hívják vissza a BKV felügyelőbizottságából.
szept. 23
20:03
Soltész Miklós: vonja vissza a kormány az "életveszélyes" költségvetést! (Alternatív Energia)
A kilátásba helyezett megszorítások lehetetlen helyzetbe hozzák az embereket, ezért a kormány vonja vissza azt az "életveszélyes költségvetést", amit épp meg akar valósítani - jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője Pécsett sajtótájékoztatón szerdán.
szept. 23
20:24
Vádemelés Kolompár Orbán és kilenc társa ellen (Metropol)
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Vám és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és kilenc társa ellen, akiket jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével gyanúsítanak.
szept. 23
20:39
Sándor Klára kilépett az SZDSZ-ből (Alternatív Energia)
Sándor Klára kilépett az SZDSZ-ből, de az SZDSZ frakciójának tagja marad.
szept. 23
20:41
Navracsics: a kormányalakítás után azonnal új költségvetést alkotunk (Alternatív Energia)
A Fidesz, ha megnyeri a választást, a kormányalakítás után azonnal új költségvetést alkot - mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában szerda este.
szept. 23
21:00
Sándor Klára kilépett az SZDSZ-ből (Metropol)
Sándor Klára kilépett az SZDSZ-ből, de az SZDSZ frakciójának tagja marad. A politikus - aki a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) ügyvezető elnöke - az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerdán este jelentette be döntését, hozzátéve: a kilépéséről szóló levelet kedden írta meg.
szept. 23
21:15
Megkezdődött az ENSZ-közgyűlés 64. ülésszaka - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
New Yorkban az ENSZ megerősítését szorgalmazó főtitkári felhívással kezdődött meg a világszervezet 64. ülésszaka. Ban Ki Mun arra szólította fel a tagállamokat, hogy erejüket egyesítve adjanak választ az éghajlati változásokkal, a nukleáris fegyverek terjedésével és a szegénységgel kapcsolatos gondokra.
szept. 23
21:18
Nincs telitalálat a skandináv lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a szeptember 23-án megtartott 39. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták.
szept. 23
21:33
BKV: 12,5 milliós szerződést kötöttek a Helyi Témával (Alternatív Energia)
A BKV jelenlegi, 12,5 millió forintos szerződése alapján a Helyi Téma 12 megjelenési lehetőséget biztosított - közölte a közlekedési társaság szerdán.

2009. szeptember 24. csütörtök

szept. 24
5:21
A jelek szerint minden következmény nélkül szidalmazható a bíró, ha már kimondta ítéletét (Alternatív Energia)
Nem tervez intézkedéseket a Fővárosi Bíróság (FB) azután, hogy a múlt héten az MTV-székház ostroma, illetve a Budaházy György elleni perek idején rendzavarások voltak a bíróságon. Az FB szerint ugyanis „a tárgyalás alatt, a tárgyalóteremben” nem történt ilyen esemény. Mint arról beszámoltunk, Budaházy perén rögtön az ítélethirdetést követően durván szidalmazták a még a teremben lévő bírót, míg a…
szept. 24
5:23
Orbán, Kövér és Kubatov vizsgáztatja párttársait (Alternatív Energia)
November végére elkészül a fideszes egyéni képviselők listája. Addig értesülésünk szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Kövér László választmányi elnökkel, valamint Kubatov Gábor pártigazgatóval együtt elbeszélget a jelöltekkel, hogy eldöntsék, kik alkalmasak arra, hogy a következő ciklusban a reménybeli kormánypártot szolgálják. A trojka számba veszi, milyen munkát végeztek saját körzetükben a…
szept. 24
5:39
Kovács László a következő Európai Bizottságról és a leendő magyar biztosról (Alternatív Energia)
Csak az ír népszavazás után dől el, hogy hány tagja lesz a következő Európai Bizottságnak – erősítette meg lapunknak Kovács László adó- és vámügyi biztos, aki újrajelölésének esélyeiről annyit mondott: a miniszterelnök joga, hogy mérlegelje ötéves biztosi munkájának eredményeit, és korábbi tevékenységét a külügyek irányítójaként.
szept. 24
5:57
Mától kezdik a demonstrációt az egészségügyi intézmények (Alternatív Energia)
Kórházvezetők éhségsztrájkkal és az ellátás szűkítésével fenyegetőznek arra az esetre, ha nem kapják meg az általuk kért 25 milliárd forintot. Az intézmények szerint csupán az idén elvont pénzt kérik vissza, a pénzügyminiszter viszont úgy látja: a kórházak többletforrást követelnek.
szept. 24
6:15
Navracsics: Nem lesz eufória, ha a Fidesz megnyeri a választást (Infostart)
Választási siker esetén a Fidesznek olyan költségvetést kell megalkotnia, amelyben világosan látszódik az új irány - mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője hozzátette: a győzelem nem jutalom, hanem megelőlegezett bizalom lenne a párt számára, és a szavazóktól is mindössze egy-két napos türelmi időt kapnak a kormányalakítás után.
szept. 24
6:33
Bajnai Gordon lemond, ha a parlament nem fogadja el a költségvetést (Infostart)
Bajnai Gordon miniszterelnök jelezte: lemond, ha a parlament nem fogadja el a költségvetést novemberben. De azt is közölte, bizonyos benne, hogy a tervezetet a törvényhozás jóváhagyja.
szept. 24
6:54
Lemond, ha a parlament nem fogadja el a büdzsét (Metropol)
Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán New Yorkban jelezte: lemond, ha a parlament nem fogadja el a költségvetést novemberben. De azt is közölte, bizonyos benne, hogy a tervezetet a törvényhozás jóváhagyja.
szept. 24
7:27
Magyarország az adókerülők paradicsoma (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy Magyarország az adókerülők paradicsoma: egy friss elemzés szerint több ezer hazai cégnek van offshore-tulajdonosa. Ilyen társaság szinte mindenre, akár még csincsilla tenyésztésére is létrehozható.
szept. 24
8:03
Bebetonozza a kádereit a Bajnai-kormány (Infostart)
A magát átmenetinek tartó Bajnai-kormány stratégiai fontosságú állami hivatalok élére nevez ki vezetőket hatéves mandátummal, s ezzel erőteljesen behatárolja a következő kormány mozgásterét. A törvények nem különösebben érdekelték a Medgyessy és Gyurcsány-kormányokat sem, hiszen - a bírósági döntések értelmében - jogellenesen váltották le az Orbán-kormány által kinevezett szakembereket a Központi…
szept. 24
8:21
Mikrobusz és kamion hajtott a sínekre, késnek a vonatok (Infostart)
A Solymár és Üröm közötti, sorompó nélküli útátjáróban egy mikrobusz hajtott a sínekre és összeütközött az Esztergomból Budapestre tartó személyvonattal - tájékoztatott a MÁVINFORM. A Hidasnémeti és Novajidrány között a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott egy kamion a sínekre, és ütközött össze egy személyvonattal.
szept. 24
8:39
Szollár: nem politikus személyiségeket kerestek az állami hivatalok élére (Infostart)
A kormányszóvivő szerint konszenzusos vezetők kerültek egyes stratégiai fontosságú állami hivatalok élére. Szollár Domokos az InfoRádiónak azt mondta: a Nemzetbiztonsági Hivatal vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. esetében átmenetileg oldották meg az irányítást, de ez szerinte a PSZÁF-nál vagy a Magyar Energia Hivatalnál nem lett volna jó megoldás.
szept. 24
8:57
A külügy vizsgálatot indított Mr. Green miatt (Infostart)
Belső vizsgálatot indított a Külügyminisztérium egy amerikai adótanácsadó cég márciusi megbízása miatt. A cégnek a magyar állam New York felé fennálló adótartozását kellett lealkudnia, de Magyarország júliusban felmondta a szerződést. A cég most peres úton követeli 44 millió dolláros sikerdíját. Az ügy azért is gyanús, mert a cég által lealkudott magyar tartozást valószínűleg soha nem kellett…
szept. 24
8:57
A csendrendelet - egyelőre - marad (Alternatív Energia)
Egyelőre nem módosítja a VI. kerületi képviselő-testület a szeptember elején életbe lépett helyi csendrendeletet, pedig több civil szervezet is azt akarta elérni, hogy a csütörtöki testületi ülésen változtassák meg a szabályozást.
szept. 24
8:59
Nem módosítják a terézvárosi csendrendeletet (Infostart)
Egyelőre nem módosítja a VI. kerületi képviselő-testület a szeptember elején életbe lépett helyi csendrendeletet, pedig több civil szervezet is azt akarta elérni, hogy a csütörtöki testületi ülésen változtassák meg a szabályozást.
szept. 24
9:00
Tálal a Bringa Konyha (Metropol)
Elkészültek a kerékpárok, amelyeket odaadó munkával a Bringa Konyha lelkes csapata szerelt össze adomány alkatrészekből az elmúlt egy hónap során.
szept. 24
9:02
Nem módosítják a terézvárosi csendrendeletet (Metropol)
Egyelőre nem módosítja a VI. kerületi képviselő-testület a szeptember elején életbe lépett helyi csendrendeletet, pedig több civil szervezet is azt akarta elérni, hogy a csütörtöki testületi ülésen változtassák meg a szabályozást.
szept. 24
9:18
Indul az Origo Zrt. két kábelcsatornája (Metropol)
A jövő héten indul a Magyar Telekom 100 százalékos tulajdonában álló Origo Zrt. két tematikus televíziós csatornája, a Life Network és az Ozone Network - jelentette be csütörtökön közleményben kommunikációs ügynökség.
szept. 24
9:54
Bombariadó a székesfehérvári városházán (Metropol)
Bombariadó miatt nem kezdhette meg munkáját csütörtök reggel a székesfehérvári városi közgyűlés; a polgármesteri hivatalt kiürítették és átvizsgálják - közölte a város jegyzője.

Keresés