2009. szeptember 21. hétfő

szept. 21
15:36
Morvaiék már a Házban vannak (Metropol)
Először fordulhat elő a parlamentben, hogy olyan politikusok szólalnak fel a plenáris ülésen - például a jövő évi költségvetés általános vitájában - akik nem parlamenti képviselők és pártjuk nem parlamenti párt.
szept. 21
15:51
Egy teherrel kevesebb: megszűnhet az eredetiségvizsgálat (Infostart)
Podolák György szocialista honatya megerősítette: hamarosan a parlamentben is szavaznak az autósokat feleslegesen terhelő eredetvizsga megszüntetéséről.
szept. 21
15:54
Elfogták Sz. Csabát, aki hússzor rúgta fejbe áldozatát (Metropol)
Fővárosi rendőrök hétfő délután elfogták azt a férfit, aki szeptember 4-én olyan súlyosan bántalmazott egy embert Pesterzsébeten, hogy az életét vesztette.
szept. 21
15:54
Bajnai Gordont a kancelláriaminiszter helyettesíti (Alternatív Energia)
Bajnai Gordont Molnár Csaba kancelláriaminiszter helyettesíti, amíg a kormányfő New Yorkban van - közölte a kormányszóvivő hétfőn.
szept. 21
16:12
A Fidesz szerint ellopták a mezőgazdaságra szánt pénzt (Metropol)
A Fidesz a legfőbb ügyészhez fordul a magyarországi Leader közhasznú szervezetnek átutalt 500 millió forint miatt - közölte Font Sándor hétfőn a parlamentben.
szept. 21
16:12
Zuschlag-per - A politika megpróbálta befolyásolni az uniós ifjúsági pályázatokat (Alternatív Energia)
A politika minden időszakban megpróbálta befolyásolni az európai uniós ifjúsági pályázatokat, de az EU szigorú döntési mechanizmusa miatt nehezebb volt ezeket a kéréseket teljesíteni - vallotta a Zuschlag-per hétfői tárgyalási napján az egyik tanú a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, Kecskeméten.
szept. 21
16:14
Íme Hunvald ügyvédjének listája a lefogllat vagyonról! (Alternatív Energia)
A Hunvald Györgyhöz köthető, zár alá vett vagyontárgyak egyike sem származik bűncselekményből, vagy ahhoz köthető forrásból - jelentette ki az előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester ügyvédje. Sebes Péter a Népszavánka elmondta: az ügyészség gyanúját okiratokkal, folyószámla-kivonatokkal és adásvételi szerződésekkel cáfolták, ezekből pedig látszik, hogy a vagyon forrása saját…
szept. 21
16:27
Szeptember végétől kérhető az új influenza elleni védőoltás (Infostart)
Szeptember 29-én kezdik el kiszállítani Magyarországon az új vírus elleni védőoltást - értesült az InfoRádió. A vakcinák az ÁNTSZ hálózatán keresztül jutnak el a háziorvosokhoz. Ekkor két millió adag kerülhet a rendelőkbe, egy hónappal később pedig szintén ugyanennyi - mondta el Falus Ferenc országos tiszti főorvost.
szept. 21
16:30
Nem tárgyalja az ügyészség az edelényi polgármester ügyét (Metropol)
A magánvádas eljárás lefolytatására megküldte a Kazincbarcikai Városi Bíróságnak az edelényi polgármester ellen tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészség.
szept. 21
17:03
Hunvald még mindig kapja polgármesteri fizetését (Infostart)
Továbbra is jár Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármesternek az önkormányzattól a havi 742.560 forintos juttatás, az erzsébetvárosi képviselő-testület ugyanis hétfői ülésén nem vette napirendre a Fidesz azon indítványát, hogy függesszék fel a polgármester illetményének kifizetését, illetve vonják meg tőle költségátalányát - közölte a Fidesz VII. kerületi frakcióvezetője.
szept. 21
17:06
Továbbra is jár Hunvaldnak havi 742 ezer forint (Metropol)
Az erzsébetvárosi képviselő-testület hétfői ülésén nem vette napirendre a Fidesz azon indítványát, hogy függesszék fel a polgármester illetményének kifizetését.
szept. 21
17:21
A Leader és az ötszáz millió forint (Infostart)
A Fidesz a legfőbb ügyészhez fordul a magyarországi Leader közhasznú szervezetnek utalt 500 millió forint miatt. Gráf József agrárminiszter szerint az összeget nem fiktív célra utalták át.
szept. 21
17:24
Budai Bernadett is az MSZP szóvivője lesz november 1-től (Alternatív Energia)
Budai Bernadett - Nyakó István mellett - az MSZP szóvivője lesz november 1-től - tudta meg az MTI szocialista forrásból.
szept. 21
17:42
Stampedlivel indít reggel a százéves Pali bácsi (Metropol)
Szemüveg nélkül olvassa az újságokat, bot nélkül sétál kilométereket, a hajnali ébredés után pedig egy stampedli pálinkával és zsíros kenyérrel kezdődik minden egyes napja a nagykanizsai Leveli Pálnak, aki hétfőn ünnepelte századik születésnapját.
szept. 21
17:57
Elfogadta az új polgári törvénykönyvet az Országgyűlés (Infostart)
Az Országgyűlés 191 igen, 168 nem szavazattal és négy tartózkodás mellett elfogadta hétfőn az új polgári törvénykönyvet (Ptk.).
szept. 21
18:18
Elfogadta az új polgári törvénykönyvet az Országgyűlés (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés 191 igen, 168 nem szavazattal és négy tartózkodás mellett elfogadta hétfőn az új polgári törvénykönyvet (Ptk.).
szept. 21
18:36
Elfogadta az új polgári törvénykönyvet az Országgyűlés (Metropol)
Az Országgyűlés 191 igen, 168 nem szavazattal és négy tartózkodás mellett elfogadta hétfőn az új polgári törvénykönyvet.
szept. 21
19:09
Autósok, figyelem: járhatatlan lesz kedden a belváros! (Infostart)
Keddtől újabb változás várható a Kálvin tér környékén, miután a metróépítés miatt lezárják a Baross utcából az Üllői útra visszaforduló útszakaszt - mondta az InfoRádiónak a Fővinform munkatársa. Vizei Márta arról is beszélt, hogy a keddi kerékpáros felvonulás miatt a belváros környékén és a Nagykörúton kell számítani korlátozásokra. A Critical Mass szervezője elmondta, a biciklisek nem lezárt…
szept. 21
19:12
A terézvárosi csendrendelet ellen tüntettek (Metropol)
Mintegy háromszáz ember gyűlt össze Budapesten, a VI. kerületi önkormányzat Eötvös utcai épülete előtt hétfő délután, hogy a helyi csendrendelet ellen tiltakozzon; a szervezők egy petíciót is bejuttattak az épületbe.
szept. 21
19:12
További bankok csatlakoznának a magatartási kódexhez (Alternatív Energia)
A banki ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló Magatartási Kódex aláírói között hétfőn délután 15 cég szerepelt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján, de továbbiak is tervezik a csatlakozást.
szept. 21
19:14
Mintegy háromszázan tüntettek a terézvárosi csendrendelet ellen (Alternatív Energia)
Mintegy háromszáz ember gyűlt össze Budapesten, a VI. kerületi önkormányzat Eötvös utcai épülete előtt hétfő délután, hogy a helyi csendrendelet ellen tiltakozzon; a szervezők egy petíciót is bejuttattak az épületbe.
szept. 21
19:30
Bajnai Gordon jelezte Ban Ki Munnak Magyarország BT-tagsági igényét (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn New York-ban jelezte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak, hogy Magyarország az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagságára pályázik 2012-13-ban.
szept. 21
19:45
Karambol a Bartók Béla úton - képek (Infostart)
Két autó ütközött össze hétfő délután a fővárosban, a Bartók Béla úton.
szept. 21
20:03
Juhász Gábor letette a miniszteri esküt (Infostart)
Letette a hivatali esküjét Juhász Gábor a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter. A szocialista politikus azt mondta, hogy elsődleges céljának tekinti a pártpolitika távol tartását a szolgálatoktól.
szept. 21
20:06
A károsult szemtelen előnye (Metropol)
"A szerviz munkatársa szerint a biztosítók ilyet csak itt, Kelet-Európában mernek megtenni."
szept. 21
21:15
Elfogadták az új polgári törvénykönyvet - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Elfogadta az új polgári törvénykönyvet az Országgyűlés. A jogszabályt az MSZP-frakció, hat SZDSZ-es képviselő és a fideszes Kubatov Gábor támogatta, nemmel szavazott a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ-es képviselők többsége és a volt MDF-es politikusok.
szept. 21
21:54
Nem rosszak Magyarország esélyei a BT-tagságra (Metropol)
"Nem rosszak Magyarország esélyei a BT-tagságra" - mondta Bródi Gábor ENSZ-nagykövet. Az ENSZ Közgyűlés őszi ülésszakának megnyitója alkalmából New Yorkban ennek érdekében is lobbizik Bajnai Gordon miniszterelnök és Balázs Péter külügyminiszter.
szept. 21
22:30
Ferge Zsuzsa: változtasson a kormány a tervezett megszorításokon (Alternatív Energia)
Ne csökkentsék a tervezett módon a fogyatékosok nappali intézményeiben elhelyezett és ingyenes intézményi étkeztetésben részesített társaik normatíváját, és ne vezessék be az egy család, egy munkanélküli ellátás elvét - fogalmazott meg "nyomatékos igényt" Bajnai Gordon miniszterelnökhöz intézett levelében Ferge Zsuzsa szociológus, az MTA Társadalomkutató Központjának gyermekszegénység elleni…

2009. szeptember 22. kedd

szept. 22
5:39
Kritikus tömeget kap ma este a főváros közlekedése (Alternatív Energia)
Nem kapják meg az őket megillető jogokat, helyzetük méltatlan és katasztrofális, a főváros pedig tudomást sem vesz róluk – így érzik és ezért demonstrálnak a Critical Mass résztvevői ma este a belvárosban. A Városháza köré 10-20 ezer bringást várnak a szervezők, akik ezután útnak indulnak, így a város forgalma jó eséllyel megbénul majd. Az autósokkal egyébként már javul a viszony: a KSH adatai…
szept. 22
5:41
Nem lesz vizsgálóbizottság a sukorói King’s City ügyében (Alternatív Energia)
Fideszes és SZDSZ-es támogatással megszavazta az Országgyűlés az új polgári törvénykönyvet, amely jövő május 1-jétől lép hatályba. Új titokminisztere is van a kormánynak, Juhász Gábor tegnap esküt tett a parlamentben. A patkóban megjelent a jobbikos Morvai Krisztina is.
szept. 22
5:57
Idén már nem emelkedik az idősek jövedelme, de jövőre sokaknak 6-8 százalékkal nőhet az ellátása (Alternatív Energia)
Az idén már nem lesz nyugdíjemelés, a szinte szokásossá vált novemberi nyugdíjkorrekció elmarad. Ennek oka az alacsony infláció és a még alacsonyabb nettó bérnövekedés, ez a két folyamat határozza meg ugyanis az ellátások növekedését. Ezek alapján az idősek 3,1 százalékos nyugdíjemelésre jogosultak az idén, a januári emelés ennek megfelelő volt, vagyis korrekcióra nincs szükség. Jövő januárban…
szept. 22
6:15
Jaksity: Évekig tarthat, amíg a gazdaság eléri a válság előtti szintet (Infostart)
A Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke szerint még évekig tarthat, mire Magyarország gazdasága eléri a válság előtti szintet. Jaksity György az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a Bajnai-kormány józan válságkezelést folytat. Hozzátette: jó, hogy a kabinet két évre előre állapodott meg az IMF-fel, és nem csak a szükséges tűzoltást végezte el.
szept. 22
7:45
Adócsomag - álruhában (Infostart)
Újabb adócsomag landolt a parlamenti képviselők asztalán, pedig Oszkó Péter pénzügyminiszter pár nappal ezelőtt még arról beszélt, hogy az idén már nem kívánnak hozzányúlni az adórendszerhez, csak apróbb módosításokat terveznek - írja a Népszabadság.
szept. 22
8:03
Kövér: Amit lehet, azt a szocialisták elmaszatolják (Infostart)
A Fidesz semmilyen változást nem vár a titkosszolgálatok irányításában attól, hogy Ficsor Ádámot Juhász Gábor váltja a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli miniszteri poszton. Kövér László az InfoRádiónak elmondta, az MSZP pártpolitikai célokra használja a titkosszolgálatokat.
szept. 22
8:24
Este dugóra kell számítani a belvárosban (Metropol)
Torlódásokra kell számítani kedd este Budapest belvárosában a Critical Mass kerékpáros megmozdulás miatt. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy „óriási dugók” alakulhatnak ki az Európai Autómentes Napon megrendezett demonstráció által a főváros érintett részén.
szept. 22
8:42
Ferge: enyhíteni kell a tervezett megszorításokon (Metropol)
Ne csökkentsék a tervezett módon a fogyatékosok nappali intézményeiben elhelyezett és ingyenes intézményi étkeztetésben részesített társaik normatíváját, és ne vezessék be az egy család, egy munkanélküli ellátás elvét.
szept. 22
8:44
A válság oka: a „hamis realizmus” győzelme (Metropol)
Magyarország visszatérhet oda, ahol a 90-es éves második felében volt, ismét Közép-Európa vezető gazdasága lehet - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök helyi idő szerint hétfő este New Yorkban, helyi magyarok előtt tartott előadásában.
szept. 22
9:51
Mikor lesz végre rend a Nyugati téri aluljáróban? (Infostart)
Addig nem lesz rend a Nyugati téri aluljáróban, amíg az áldatlan állapotot okozó kereskedelmi egységek ugyanúgy működhetnek, mint eddig - mondták szakértők az InfoRádiónak az után, hogy a múlt hét végén két civil szervezet aktivistái kitakarították a Budapest egyik szégyenfoltjának számító helyet.
szept. 22
10:09
Tüntetésre készülnek a rendőrök (Alternatív Energia)
Demonstrációt szervez péntekre a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság elé a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ); így kívánnak tiltakozni a Somogyot érintő átszervezések, különösen a bevetési szolgálat Nagykanizsáról Kaposvárra költöztetése ellen - írta kedden a Somogyi Hírlap.
szept. 22
10:27
Tóthfalusi: az BKV igazgatótanácsának nem volt információja a végkielégítésekről (Infostart)
Nem volt információja a BKV-s végkielégítések mértékéről a fővárosi tömegközlekedési cég igazgatótanácsának - mondta Tótfalusi György, a testület elnöke az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága ellenőrző albizottságának keddi ülésén.
szept. 22
11:06
„Rossz ötlet a nagykörúti bicikliút” (Metropol)
Szakmaiságot nélkülöző, rossz ötlet az MDF által javasolt kerékpárút a Nagykörút parkolósávja helyén - nyilatkozta Katona Kálmán kedden.
szept. 22
11:57
Fidesz: börtönben ülő polgármesterek ne kapjanak fizetést! (Infostart)
Törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy börtönben ülő polgármesterek ne kaphassanak fizetést közpénzből - jelentette be Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője és Vattamány Zsolt, a párt VII. kerületi frakcióvezetője.
szept. 22
11:59
Tíz százalékkal csökken a földgáz fogyasztói ára (Infostart)
Október elsejétől országos átlagban közel 10 százalékkal csökken a lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatói körben a földgáz végfelhasználói ára - közölte a Matos Zoltán a Magyar Energiai Hivatal elnöke az MTI-vel kedden.
szept. 22
12:00
Bíróság előtt az uborkáit árammal védő férfi (Metropol)
Megkezdődött a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi büntetőpere kedden Miskolcon, a Borsod megyei bíróságon; a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt idős férfi azt mondta, korábban mindenét ellopták a kertből, az udvarról, a tolvajoktól akarta megvédeni tulajdonát.
szept. 22
12:33
Egyeztetés a kórházi finanszírozásról: egyik fél sem enged (Infostart)
Kiélezett vita várható délután a kórházi érdekvédők és az egészségügyi miniszter találkozóján. A tárgyalásnak sokadjára futnak neki, legutóbb pénteken nem sikerült megegyezni a kórházi finanszírozásról.
szept. 22
12:36
Társadalmi kampány a fogyatékkal élőkért (Metropol)
A fogyatékkal élők integrálása a témája a 2010-es évben a Médiaunió kampánynak. A társadalmi célú kampány jövő évben aktuális témáját a Schmidt Mária, Hankiss Elemér, Novák Péter, Rudolf Péter és Somody Imre alkotta grémium választotta ki.
szept. 22
12:51
Egyházak: A kormánnyal nem lehet beszélni! (Alternatív Energia)
Az egyházak és a kormányzat közötti egyeztetések ellehetetlenülését tették szóvá a történelmi felekezetek képviselői az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága keddi ülésén.
szept. 22
12:54
Októbertől kitiltják a taxikat a Margit hídról (Metropol)
A Margit híd felújítási határidejének betartásáért, illetve mivel a sok taxi és a köztük átsurranó magángépkocsik akadályozzák a BKV járműveit, október első hétvégéje után már nem közlekedhetnek taxik a hídon.
szept. 22
13:09
Tóthfalusi: a politikusok a felelősek a BKV nehézségeiért (Infostart)
Nem volt információja a BKV-s végkielégítések mértékéről a fővárosi tömegközlekedési cég igazgatótanácsának - mondta Tóthfalusi György az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága ellenőrző albizottságának keddi ülésén. Az igazgatótanács elnöke a politikusokra hárítja a felelősséget a BKV működési nehézségeiért, mert a kormány és a fővárosi önkormányzat nem ad a vállalatnak…
szept. 22
13:12
Borsodi szénbányákat nyitna meg az MDF (Metropol)
Újra megnyittatná a korábban bezárt dubicsányi barnaszénbányát és a Komjáti mellett található lignitmezőt az MDF.

Keresés