Több magánszemély népszavazást kezdeményez, mert bár szerintük nőnek lenni jó, ám Magyarországon, két évtizeddel a rendszerváltás után is kiszolgáltatottság, mellőzöttség, lemondás - közölte Novák Éva, a Nők a Pályán Egyesület elnöke kedden.
A második fordulóban sem jelentkezett senki a Győrhöz közeli Pér repülőterére kiírt pályázatra. Domanyik Eszter, a győri önkormányzat szóvivője elmondta: a Győr-Pér Repülőtér Kft. által januárban kiírt kétfordulós tender beadási határideje tegnap járt le. Hozzátette: a létesítménnyel összefüggő további lépésekről a közeljövőben döntenek a tulajdonosok.
Több tucat gyilkosságot és nemi erőszakot követtek el a dél-afrikai rendőrök az elmúlt évben - közölte kedden a biztonsági ügyek minisztere egy ellenzéki parlamenti képviselő kérdésére válaszolva.
A mustgáz valójában szén-dioxid, ami egy színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb gáz. Gyakori a természetben, a levegő alkotóeleme. Mégis leggyakrabban ősszel, a szüret idején hallani a létezéséről, hiszen ilyenkor a borospincékben halálos veszéllyel fenyegethet.
Egy belső vizsgálat szerint több mint 100 millió forintos kárt okozott a Gyógyír Kht-nál, a XI. kerületi egészségügyi szolgáltatónál a volt ügyvezető igazgató - mondta kedden az MTI-nek Kupper András, a kerület Fidesz-frakciójának vezetője, aki szerint nehéz elképzelni, hogy a polgármester erről nem tudott.
Bajnai Gordon miniszterelnök a magyar-szlovák viszonyról szóló cikke "békekereső, de határozott gesztus" az MSZP szerint, a Fidesz szerint viszont a cikkírásnál nagyobb szükség lenne egy erős magyar kormányra. A KDNP úgy látja, hogy a kormányfő írása semmiféle jövőképet nem kínál a felvidéki magyarság számára; az MDF szerint az írás illeszkedik abba a magyar közszereplők által konszenzussal…
Az EU igazságügyi biztosa szimpátiával fogadta, és sok tekintetben osztja a magyar véleményt a szlovák nyelvtörvény ügyében - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden este magyar újságíróknak, miután Brüsszelben megbeszélést folytatott Jacques Barrot-val.
Az EU igazságügyi biztosa szimpátiával fogadta, és sok tekintetben osztja a magyar véleményt a szlovák nyelvtörvény ügyében - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden este magyar újságíróknak, miután Brüsszelben megbeszélést folytatott Jacques Barrot-val. "Kértem, hogy képviselje is ezt a nézetét" - tette hozzá a magyar diplomácia irányítója.
A polgári titkosszolgálatokat irányító miniszter szerint hamarabb is el lehetett volna fogni a romák elleni sorozatgyilkosságok gyanúsítottjait. Egyelőre nem tartja időszerűnek a magyar-szlovák államfői találkozót a Köztársasági Elnöki Hivatal. Elektromos autó összeszerelő üzemet létesít Európában az indiai Tata Motors.
Öt népszavazási kezdeményezést utasított el az Országos Választási Bizottság (OVB) kedd esti ülésén, köztük azt is, amely a szavazat sms-ben való leadását kezdeményezte.
Az Terézvárosi Önkormányzattal és egyéb érintettekkel együtt kidolgozott vállalások és etikai kódex alapján működő üzletek kikerülhetnének a "csendrendelet" hatálya alól és a bejelentett nyitva tartás szerint működhetnének a VI. kerületi vendéglátósok javaslata alapján; az erről szóló dokumentumot kedd este juttatták el az MTI-hez.
A Terézvárosi Önkormányzattal és egyéb érintettekkel együtt kidolgozott vállalások és etikai kódex alapján működő üzletek kikerülhetnének a csendrendelet hatálya alól és a bejelentett nyitva tartás szerint működhetnének a VI. kerületi vendéglátósok javaslata alapján.
Veszprémben több százan emlékeztek mécsesek, gyertyák gyújtásával a február 8-án meggyilkolt Marian Cozmára, a román kézilabda válogatott és a Veszprém játékosának 27. születésnapján.
Titkosszolgálati fejek hullottak porba a romagyilkosságokkal kapcsolatos mulasztások miatt. Egyebek közt ez derült ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tegnapi, négyórás zárt ülése után. Leváltották a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) debreceni vezetőjét, a jogi osztályvezetőt, de azt is, aki kihagyta az egyik gyanúsítottat a rendőrségnek küldött adathalmazból. Az internetre augusztus…
Az újpesti alpolgármester kezdeményezése jól jelzi az MSZP azon törekvését, hogy teret nyerjen a nemzetről folytatott diskurzusban. Mindeddig Trianon a jobboldalhoz köthető ügynek számított, ám Trippon Norbert lépése gesztus lehet a magyar néplélek felé – fogalmaztak a Népszavának nyilatkozó politológusok azután, hogy a IV. kerület szocialista alpolgármestere kiállt a „Fájdalmas Anya” elnevezésű…
Lehetséges, hogy szemben az eddigi elképzelésekkel, a decemberi pártkongresszuson mégsem választ új vezetést az MSZP. A tisztújítást immár azok sem erőltetik, akik korábban ragaszkodtak ehhez. Szocialista körökből úgy értesültünk, hogy nem sokkal a hivatalos kampány kezdete előtt az úgynevezett „fiatalok” nem akarnak új elnökséget választani, de a mai helyzetben a pártelnöki posztra sem tolonganak…
A nemrég kinevezett MSZP-s főpolgármester-helyettes helyett lehetőleg MDF-es, esetleg fideszes főpolgármesteri megbízott kinevezését sürgette a legkisebb közgyűlési frakció pártja. Az MDF elnökhelyettese, Herényi Károly felvetette Katona Kálmán MDF-es, illetve Fónagy János fideszes fővárosi képviselők, volt közlekedési miniszterek nevét is. Tarlós István Fidesz-frakcióvezető szerint Herényi…
A Fidesz frakcióvezetője szerint pontosan még nem látják, milyen örökséget vesznek át a jelenlegi kormánytól, de azt tudják, hogy ez súlyos lesz. A távirati irodának adott interjújában Navracsics Tibor elismerte, nem egyértelmű, hogy pártja kerül kormányra, bár nagyon bíznak benne és készülnek is rá.
A kormány nem használja ki kellőképp az uniós fejlesztési lehetőségeket, ezáltal veszélyezteti a termelés biztonságát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke. Jakab István szólt arról is, hogy az importáruk nagy mennyisége miatt a jó minőségű magyar termékeknek rossz minőségű behozott áruval kell versenyezniük.
Ma egyeztet a két országos kereskedelmi tévécsatornával azok délutáni kibeszélőshow-iról a médiahatóság, amely korábban szokatlanul súlyos szankciókat rótt ki ezen produkciók miatt.
A kormány 10 milliárd forinttal 30 milliárd forintra emelte az energia megtakarítást, illetve a lakóépületek szén-dioxid kibocsátását csökkentő korszerűsítési és felújítási pályázatokon a vissza nem térítendő támogatások keretösszegét - derül ki a Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározatból.
Öt népszavazási kezdeményezést utasított el az Országos Választási Bizottság (OVB) kedd esti ülésén, köztük azt is, amely a szavazat sms-ben való leadását kezdeményezte. A testület egy állásfoglalás-kérésre pedig azt közölte, hogy a népszavazást kezdeményező delegáltja akkortól vehet részt az OVB munkájában, amikor a köztársasági elnök kiírja a referendumot.
A Magyar Nemzet szerint összesen csaknem 17,5 milliárd forint értékű hitelszerződéssel növelné a már így is hatalmas budapesti adósságállományt Demszky Gábor. A fővárosi önkormányzat július elején hirdette meg azt a közbeszerzési eljárást, amelyben a kilenc hitelkeret egy részét általános beruházási célokra, másik részét pedig különböző pályázatokhoz szükséges önrész biztosítására írták ki. Az…
A kormány 10 milliárd forinttal 30 milliárd forintra emelte az energia megtakarítást, illetve a lakóépületek szén-dioxid kibocsátását csökkentő korszerűsítési és felújítási pályázatokon a vissza nem térítendő támogatások keretösszegét - derül ki a Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározatból.
Tavaly négyezer őzet és több mint ötszáz szarvast ütöttek el járművek a hazai utakon. Mit lesz az elütött vad- és háziállatokkal? Mit tegyünk, ha vaddal ütközünk?
Néhány kisebb módosítást fűz a pénzügyminiszter a vámtörvényhez, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló törvény a testület nyomozati jogköre miatt módosul, a kulturális örökségvédelmi törvényben pedig változnak a műtárgyak kiviteli szabályai - mindezt egy törvényjavaslatba foglalva nyújtotta be a parlamenthez a pénzügyminiszter, a szöveg az Országgyűlés honlapján olvasható.
Elégtelennek ítélik a szakszervezetek számára nyíló érdekképviseleti lehetőségeket, ezért politikai pártot alapítottak három rendvédelmi szakszervezet tagjai. A Szövetség az Egységes Magyarországért (SZEM) nevet nyert párt elnöke Kajsza Zoltán lett, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke. A pártalapítók között a vámos és a börtönőr szakszervezetek tagjai szerepelnek még.
A Fidesz szerint azonnali intézkedésre van szükség az egészségügyi intézmények finanszírozásában - mondta Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Átalakítaná az ajánlószelvények rendjét az Országos Választási Bizottság (OVB) a korábbi sok visszaélés miatt, és a kampánycsend intézményét is újragondoltatná a jogalkotóval. A testület a június 7-ei európai parlamenti választás tapasztalatairól készített országgyűlési beszámolójában saját ügyrendje megalkotásához is törvényi felhatalmazást kér.
Újabb iskolai megbetegedésekről van tudomása az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak - közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ülésén.
Tizenkét diák fertőződött meg egy iskolában, azt, hogy melyik intézményről van szó, még nem tudni. Kedd este derült ki, hogy több diák megbetegedett, és a szúrópróbaszerűen vett három minta mindegyikében kimutatták az új influenzavírus jelenlétét.
Az MSZP azt szeretné tudni, most "kinek fog lopni" Virág László, a debreceni hulladékgyűjtő kft. ügyvezetője, akit korábban jogerősen elítéltek különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt.
Gazdasági csődhullám fenyeget Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, miután nyilvánvalóvá vált, hogy értékesítési gondjaikkal magukra maradtak az almatermelők - mondta Simon Miklós (Fidesz) országgyűlési képviselő, Nyírbogát polgármestere a Fidesz térségi szervezetének nyíregyházi sajtótájékoztatóján szerdán.
Feszes és felelősségteljes költségvetést fogadott el a kormány 2010-re - jelentette be a miniszterelnök a kormányülést követően a Parlamentben. Bajnai Gordon hangsúlyozta: a kormány a költségvetés elfogadását követően is folytatni fogja a válságkezelést.
A teljes körű adósnyilvántartás kialakítása szükségtelenül, aránytalanul, elsősorban üzleti érdekeknek engedve korlátozná a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jogot - közölte álláspontját Jóri András adatvédelmi biztos szerdán az MTI-vel.
A kormány elfogadta a 2010-es költségvetés tervezetét, amely szigorú, takarékos, de néhány területen többletforrást tartalmaz - jelentette be Bajnai Gordon szerdán Budapesten.
A tavalyi halálos kimenetelű közlekedési balesetek mintegy húsz százaléka megelőzhető lett volna a biztonsági öv használatával - közölte Oberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője szerdán a Dunakeszi belterületén, egy közúti ellenőrzés helyszínén tartott sajtótájékoztatón; a háromnapos országos akcióban több mint kétezer rendőr vesz részt.
A kormány elfogadta a 2010-es költségvetés tervezetét, amely szigorú, takarékos, de néhány területen többletforrást tartalmaz - jelentette be Bajnai Gordon szerdán Budapesten.
A 113. Budapesti Nemzetközi Vásár díszvendége Kína, mivel az ázsiai ország idén ünnepli a Magyarországgal való diplomáciai kapcsolatfelvétel 60. évfordulóját. A BNV-n 14 ország 470 kiállítója mutatkozik be 20.400 négyzetméter területen.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter bízik benne, hogy a Ficsor Ádán titkosszolgálatokat felügyelő miniszter által elrendelt lépésektől az eddiginél is eredményesebb lesz a nemzetbiztonsági szervek és a rendőrség együttműködése. A miniszter erről a szerdai kormányszóvivői tájékoztató után beszélt újságírói kérdésre válaszolva.
A kormányszóvivő szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök magánszemélyként vagy hivatalos minőségben a schengeni szabályok szerint bármikor, bárhol átlépheti Magyarország határát, a magyar kormány ezt garantálja, biztosítja számára.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint "nincs Kánaán" a rendőrségen, feszes, fegyelmezett gazdálkodás mellett tudják teljesíteni, amit az ország polgárai elvárnak a rendőrségtől. A miniszter erről a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón beszélt, egy kérdésre válaszolva.
Önkorlátozást vállalt délutáni kibeszélőshow-jára mindkét országos kereskedelmi televízió, tájékoztatta az RTL Klub és a TV2 szerdán az MTI-t. A jövőben mellőzik a stúdióban kitörő "nyílt színi" verekedések bemutatását.
Egy jogszabály-módosítás után a kis értékű, tulajdon elleni szabálysértések elkövetőit kötelezni fogják az okozott kár megtérítésére - jelentette be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón
Salgótarján polgármestere nyílt levélben kéri a szlovák miniszterelnököt, ne ismételje meg a XX. századi történelem legszégyenteljesebb fejezeteit, amikor a nagypolitika tönkre akarta tenni az emberek közti békességet; Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz) ezt az MTI-hez szerdán eljuttatott írásában fogalmazta meg.
Robert Fico szlovák miniszterelnök magyarországi tartózkodása során védett személynek minősül, a védelemhez szükséges eszközök kiválasztása és biztosítása a magyar kormány jogköre, az önkormányzatoknak ezzel kapcsolatban semmilyen feladatuk nincs - tudatta szerdai közleményében a Külügyminisztérium.
Bőny neve korábban nem merült fel, mint olyan helyszín, ahol szélsőségesnek tekinthető szervezetek tagjai fegyverekkel "tesznek valamit" - mondta újságírói kérdésre válaszolva Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.