Debreceni önkormányzati cégeknél is fizettek a fővárosihoz hasonlóan elfogadhatatlan menedzseri végkielégítéseket - közölte Varga Zoltán szocialista önkormányzati képviselő, az MSZP debreceni alelnöke kedden sajtótájékoztatón.
Megerősített biztonsági szolgálattal készülnek a szerdai magyar-román válogatott labdarúgó-mérkőzésre - mondta az InfoRádiónak a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtófőnöke. Serényi Péter hozzátette: akit rendbontás miatt ki kell emelni a tömegből, azt kitiltják a magyar válogatott további mérkőzéseiről.
Kóka János sem levélben, sem e-mailben nem válaszolt az ügyvivő testület felszólítására, amely hétfő éjfélig adott számára határidőt arra, hogy lemondjon a frakcióvezetői posztról - mondta el Retkes Attila kedden a Szigeten újságíróknak, hozzátéve, Kóka János térfelén pattog a labda.
Jómódú ember vagy emberek lehetnek a romagyilkosságok elkövetői - véli a rendőrség úgynevezett döglött ügyek osztályának egykori vezetője. Kovács Lajos az InfoRádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a tettes vagy tettesek a gyilkosságok előtt felmérik a helyszínt, s mivel már a fél országban lecsaptak, nehezen lehet kikövetkeztetni, hol keresnek legközelebb áldozatot. Azt azonban nem hiszi, hogy…
Számviteli fegyelem megsértése, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a váci kórházban tapasztaltak alapján Bóth János (MSZP) országgyűlési képviselő, váci polgármester.
A kormány átérzi a lakáshitelesek gondjait, több intézkedést hozott a gazdasági válság következtében bajba jutott lakáshitelesek védelmében - tudatta kedden a kormányszóvivő. Szollár Domokos ezt arra reagálva közölte, hogy Soltész Miklós (KDNP) kedden sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány nem érzi a lakáshitelesek gondjainak súlyosságát, erre utal az is, hogy a szocialisták nem akarják…
Az MSZP a Sziget fesztivál elleni "kisstílű támadásnak" nevezte Ágh Péter (Fidesz) keddi közlését, miszerint rendelettel engedélyezett nagyobb zajt a kormány a Szigetnek.
Tudomásul vette a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága kedd délutáni rendkívüli ülésén a Nyírő Gyula Kórház megbízott főigazgatójának tájékoztatóját azon intézkedésekről, amelyeket az úgynevezett "őssejtügy" kapcsán hozott.
Az első koronás focista, VIII. Henrik maga volt kénytelen betiltani a futballt, mivel egy-egy meccs vadsága erőszakos összecsapásra is tüzelte a népet.
A köztársasági elnök szerint Magyarországon nem kívánatos neonáci rendezvény. Az államfő hivatala közölte: Sólyom László felháborodással értesült arról, hogy hazai és külföldi neonáci szervezetek Magyarországon akarnak megemlékezést tartani Rudolf Hess, a háborús bűnök miatt elítélt náci vezető halálának évfordulóján.
Összesen 13 kórházat jelöltek ki a legsúlyosabb betegek feltétlen ellátására - közölte az ÁNTSZ kedden. A Népszabadság keddi számában írt arról, hogy a kaposvári Kaposi Mór, a debreceni Kenézy, a Pécsi és a Szegedi Orvostudományi Egyetem traumatológiája, a Miskolci és a Kecskeméti Megyei Kórház, valamint a fővárosban a Szent János, a Péterfy Sándor, illetve az Egyesített Szent István és Szent…