Ma felejteni sem okunk, sem lehetőségünk nincsen - jelentette ki Botka László (MSZP) polgármester a szegedi és a Szeged környéki zsidók deportálásának 65. évfordulója alkalmából rendezett gyászistentiszteleten vasárnap a csongrádi megyeszékhely zsinagógájában.
Az MSZP szerint csökkennek az élőmunka terhei, javul a hazai vállalkozások versenyképessége és egyszerűsödik az adórendszer, ha a parlament hétfőn elfogadja a jövő évi adótörvényeket.
Csákabonyi Balázs (MSZP) nyílt levélben szólította fel Orbán Viktort, a Fidesz elnökét arra, hozza nyilvánosságra, hogy "a 13. havi nyugdíj elvételén túl, milyen, a nyugdíjasokat érintő intézkedésekkel ért egyet, illetve tervez a kormányra kerülése esetén".
Felhőszakadás miatt több tucatnyi ház került víz alá, és sáros hordalék öntötte el az utcákat a Zala megyei Muraszemenyén vasárnap délután - közölte a helyszínen a település polgármestere az MTI-vel.
Felhőszakadás miatt több tucatnyi ház került víz alá, és sáros hordalék öntötte el az utcákat a Zala megyei Muraszemenyén vasárnap délután - közölte a település polgármestere.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a hétvégén fokozott ellenőrzést tartott a folyón; ezen idő alatt kirívó szabálytalanságot nem tapasztalt, kisebb ügyekben 27 esetben indított eljárást - közölte a rendőrség a jelentések összegzése után vasárnap az MTI-vel.
Országosan körülbelül 800 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség a folyók mentén. Az orosz-magyar gazdasági kapcsolatokról tárgyalt Korfun a két ország diplomáciai vezetője. Egy 78 országra kiterjedő gyerekpornó-hálózatot leplezett le a svájci rendőrség. A nap legfontosabb hírei június 28-án.
A magyar-osztrák határon létesített vasfüggöny 1989-es átvágása és a keletnémet menekültek kiengedése Magyarországról megnyitotta az utat a német újraegyesítés, majd a kontinens egységének megteremtése előtt is. Erről beszéltek a hazai és külföldi szónokok az esemény huszadik évfordulóján rendezett ünnepségeken. Bajnai Gordon miniszterelnök is méltatta mindazokat, akik lehetővé tették Európa…
A szocialista választókerületi elnökök szerint a párt nem engedheti meg, hogy személyi kérdések mocsarába fulladjon a szombati kongresszus. Az MSZP politikusai szombati találkozójukon értesülésünk szerint elvetették, hogy a kongresszuson bizalmi szavazást kérjen maga ellen a vezetés. Elégedetten vették tudomásul, hogy elkészült az a Lendvai Ildikó által jegyzett határozati javaslat, amely többek…
Július 12-én tartja az SZDSZ az új elnököt és a 12 ügyvivőt megválasztó tisztújító küldöttgyűlését. Így határozott a párt országos tanácsa (ot), amely döntött a jelöltállítás szabályairól is. Ezután húsz küldött - Kóka János frakcióvezető "táborából" - kivonult, így a határozatképtelen "csonka" testület szólította fel csak Kókát a lemondásra, a frakciót pedig a vagyonadó tervének elutasítására.…
Kiskunlacházát hét hónapja egy gyilkosság rendítette meg, a múlt hét végén pedig a gyilkos kiléte. Az, hogy fehér bőrű. A huszonöt éves, fehér bőrű és vöröses hajú P. Józsefet a rendőrök pénteken tartóztatták le H. Nóra meggyilkolásáért. A szombati, László napi vigasságokra, melyet a Petőfi Művelődési Központ előtt tartottak, hivatalosak voltak a gój motorosok és képviseltette magát a Magyar Gárda…
Újabb gyanúsítások lehetségesek a magyar kriminalisztika történetében példátlan kárt okozó ipari kémkedési ügyben - tudta meg lapunk. A vizsgálatot a pénzügyőrség folytatja immár egy éve. Amint arról a Népszava elsőként számolt be, a gyanú szerint egészségügyi jellegű szabadalmakat, technológiákat lopott egy magyar cégtől annak két korábbi vezető beosztású munkatársa. A védett adatokat Moszkvában…
Egyelőre megjósolhatatlan, miképpen működne együtt a Fidesz és a Jobbik a következő parlamenti választás után. Az viszont tény, hogy az önkormányzatokban sok helyen már jelentős múltja van a kapcsolatuknak. Számszerűsíteni viszont ezt is nehezen lehet, mivel sok helyen rejtőzködnek a szövetségesek. Arról, hogy Orbán Viktor és pártja a jövőben milyen stratégiát választ majd a radikálisokkal…
A jövő évi adótörvényekről, a vagyonadóról szóló előterjesztésről, a gyermekgondozási segély (gyes) szabályairól és a képviselői költségtérítés megszüntetéséről szavaz többi között hétfőn, nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján az Országgyűlés.
A vízgyűjtőterületre hullott jelentős mennyiségű csapadék miatt lassabban vonul le az árhullám a Dunán. A Fővárosi Önkormányzat illetékes vezető főtanácsosa az InfoRádióban elmondta: a rakpartok várhatóan egész héten zárva maradnak.
Néhány héten, maximum egy hónapon belül lezárná a rendőrség az UD Vagyonvédelmi Zrt. ügyében a Nemzetbiztonsági Hivatal 2008. szeptember 10-i feljelentése alapján elrendelt nyomozást - írta hétfői számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság.
Nem értek egyet azzal, hogy a gazdasági válság miatt meg kell szüntetni az Egészségbiztosítási Felügyeletet - mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Kovácsy Zsombor, a szervezet június 30-ig hivatalban lévő elnöke.
Milliárdokban mérik Nyugat-Magyarországon az áradások, illetve esőzések okozta károkat. Sok helyen az idegenforgalomra is csapást mért az ítéletidő, van, ahol a helyreállításokkal telhet majd el jószerével az egész főszezon.
A jövő évi adótörvényekről, a vagyonadóról szóló előterjesztésről, a gyermekgondozási segély (gyes) szabályairól és a képviselői költségtérítés megszüntetéséről szavaz hétfőn, nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján az Országgyűlés.
Egyetért a MSZP-s politikusok többsége azzal, hogy nincs szükség előrehozott választásokra, mondta a párt elnöke a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában. Sajtóhírek szerint a pécsi szocialisták éppen ezért gyűjtenek, sőt az SZDSZ-en belül is szervezkedés folyik a kormány ellen.
Támogatja az adórendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot az SZDSZ-frakció. Erről hétfőn döntött a képviselőcsoport - közölte az MTI-vel Kóka János frakcióvezető.
Támogatja az adórendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot az SZDSZ-frakció. Erről hétfőn döntött a képviselőcsoport - közölte Kóka János frakcióvezető.
Támogatja az adórendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot az SZDSZ-frakció. Erről hétfőn döntött a képviselőcsoport - közölte Kóka János frakcióvezető.
Az liberális pártban a hétvégén vita volt az adótörvények között szereplő vagyonadóról. A budapesti szabad demokraták arra kérték az országgyűlési frakciót, hogy utasítsa el a vagyonadó bevezetését.
A nap folyamán ugyan néhány centimétert apadhat a Duna Nagybajcsnál, a harmadfokú árvízvédelmi készültséget azonban nem szüntethetik meg, mert az apadást lassú "visszaáradás" követi.
Tölgyessy Péter szerint a parlament elé kerülő adóváltozások nem adócsökkentést, hanem "kádári alkuk" szülte radikális adóátrendezést jelentenek. Az alkotmányjogász az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, az MSZP-ben a jövő évi költségvetés elfogadásáig nem várható tisztújítás, utána viszont már nincs értelme az előre hozott választásoknak, ám a szocialisták ezzel a kockázatosabb utat…
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága 16 igen szavazattal 10 ellenében támogatta Farkas Ádámot, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsának elnökjelöltjét a testület hétfői ülésén.
Újabb árhullám várható a Duna magyarországi szakaszán, erre a folyó Bécs fölötti intenzív áradása miatt számítanak a szakemberek - mondta az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezetője.
Kötelező a szavazás az MSZP-frakcióban minden egyes, az Országgyűlés napirendjén szereplő törvényjavaslatról - mondta Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője hétfőn a képviselőcsoport ülése után Budapesten újságíróknak.
Magyarországon teret nyer az extrémizmus - írta az Adevarul című román napilap, amely hétfői számában külön cikket szentelt a Jobbiknak és a Magyar Gárdának.
Az idei érettségi vizsgák rendben, rutinszerűen, konfliktus és mindenféle probléma nélkül zajlottak, amiért köszönet jár a pedagógusoknak, az intézményvezetőknek és az Oktatási Hivatal munkatársainak - mondta Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A 75 nappal ezelőtt megalakult kormány válságkezelésre, felelős cselekvésre vállalkozott, és óriás léptekkel halad - jelentette ki Bajnai Gordon kormányfő hétfői parlamenti beszédében.
Az MSZP-frakció minden egyes tagja pénzt ajánl fel a krízisalapba - jelentette be Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője hétfőn a képviselőcsoport ülése után Budapesten újságíróknak.
Bajnai Gordon szerint "a kormány stabil parlamenti többséggel, kitartóan, ha kell, leszegett fejjel, elszántan végigmegy azon az úton, amelyen az elmúlt 75 napon haladt", és amely kivezet a válságból. A miniszterelnök a rendkívüli nyári ülésszak utolsó napján a parlamentben összegezte kormánya eddigi intézkedéseit.
Tüttő Kata szocialista politikus, a Fővárosi Közgyűlés tagja nem emlékezett arra, hogy a baloldali ifjúsági szervezetek működését, rendezvényeit hogyan finanszírozták, azt sem tudta, hogy a vádban szereplő egyesülettől miért érkezett személyes bankszámlájára 150 ezer forint. Erről a szocialista politikus tanúkihallgatásakor vallott a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per hétfői…
Kötelező a szavazás az MSZP-frakcióban minden, az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatról - mondta a szocialisták frakcióvezetője. Mesterházy Attila hangsúlyozta: a képviselőcsoport ülésén senki nem kért semmilyen felmentést.
Fegyverrel, baltával, üvegekkel és kövekkel támadt rendőrökre három testvér Drávakeresztúron; az incidensben egyik rendőr sem sérült meg, a tetteseket elfogták.
Gyerekeket molesztáló férfit fogott el a rendőrség Budapesten, az ügynek akár húsz sértettje is lehet - jelentette be a IV. kerület rendőrkapitánya hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Csökkenhet az országgyűlési képviselők javadalmazása, ha a törvényhozás kétharmada ma támogatja azt a jogszabály-változtatást, amely értelmében a politikusoknak minden kiadásukat számlával kell igazolniuk, a fennmaradó pénz után pedig adózniuk kell.
A hétfői parlamenti ülésen a kormány meg fogja csonkítani a gyest és a gyedet - mondta a miniszterelnök hétfői napirend előtti felszólalására reagálva Navracsics Tibor.
Hargitai János (KDNP) frakcióvezető-helyettes azt mondta a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva hétfőn a parlamentben: húsz évvel ezelőtt egyetlen honfitársunk sem gondolta volna, hogy a miniszterelnök arról beszél majd 2009-ben, hogy Magyarországnak vissza kell szereznie az eljátszott bizalmat.