Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy szükség van a Margit-híd felújítására, de nem a jelenlegi elképzelések mellett.
A fogaskerekű meghosszabbítását tervezi a BKV, a Szilágyi Erzsébet fasori végállomástól a Moszkva térig, de hogy az elképzelésekből mikor lesz valóság, azt még a közlekedési vállalat szóvivője sem tudja.
A valaha mért legmagasabb vízállással, ezekben a percekben tetőzik a Rába Szentgotthárdnál, a folyón levonuló árhullám miatt az alsóbb szakaszokon is nagyon magas vízszinteket várnak - közölte csütörtök reggel Nádor István, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
A sínpálya folyamatos romlása és az alacsony kihasználtság miatt nem járnak Intercity vonatok a Balatonhoz - mondta az InfoRádiónak a MÁV-Start Zrt. szóvivője. Hogy a síneket mikorra hozzák itt rendbe, arra Balogh-Fazekas Anita nem tudott válaszolni, erre ugyanis a személyszállító cégnek nincs ráhatása.
A Rába vízszintje Szentgotthárdnál jelenleg 499 centiméterrel tetőzés közeli állapotban van, ami 30 centiméterrel magasabb, mint ami az 1965-ös nagy árvizet okozta Vas megyében.
Kislányoknak mutogatta nemi szervét egy férfi szerdán este Makón, a 43 éves hajléktalant a bejelentést követően helyszínre siető rendőrök a közelben elfogták - közölte a rendőrség.
Vizsgálóbizottságot hoznak létre a fővárosi beruházások előkészítésének és megvalósításának áttekintésére; megismételt szavazással ugyanis napirendre vette a Fővárosi Közgyűlés a nyári szünetet megelőző csütörtöki ülésén az erre vonatkozó KDNP-javaslatot.
Kislányoknak mutogatta nemi szervét egy férfi szerdán este Makón. A 43 éves hajléktalant a bejelentést követően helyszínre siető rendőrök a közelben elfogták.
A legfőbb ügyész szerdán kérte az Országgyűléstől Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Herényi Károly MDF-es politikus képviselői mentelmi jogának felfüggesztését.
Az MSZP Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének személyes válaszát várja arra a kérdésre, kormányra kerülése esetén visszaállítaná-e a 13. havi nyugdíjat. A Fidesz szerint az MSZP egy szétzüllött és szánalmasan vergődiő párt.
Jogerősen nyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt az öregcsertői férfit, aki többször is fajtalankodott saját hatesztendős lányával.
Begördült Budapestre az első használt autóbusz csütörtökre virradó éjjel Belgiumból. A következő hetekben még 31, nyolcéves átlagéletkorú Van Hool busz érkezik. Ezek a honosítási eljárás után, valamint a légkondicionáló berendezések és nagyobb utastéri ablakok beszerelését követően várhatóan ősztől szállíthatják majd az utasokat.
A Fidesz azt követeli, hogy az Országgyűlés ne halassza szeptemberre a Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló szavazást, hanem jövő hétfőn döntsön róla - közölte Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten. Ennek érdekében a parlament mentelmi bizottságának fideszes alelnöke még csütörtökön kezdeményezi, hogy a testület hétfő délelőtt…
"Szigorú feltételek maradéktalan teljesülése esetén" vállalná az SZDSZ elnöki tisztségét Gusztos Péter annak érdekében, hogy a magyar liberális párt megtartsa önállóságát és hosszú távon megújuljon - írta blogján a politikus.
Biztos kieső helyen áll az SZDSZ, és biztosan bekerülne az Országgyűlésbe a Jobbik; az LMP támogatottsága közelít az MDF-éhez, a Fidesz és az MSZP közötti támogatottságbeli olló pedig az EP-választáson elért eredményekhez hasonlóan alakul.
A Heti Világgazdaság arról ír, hogy arab országok befektetőit toborozná magyarországi rizstermesztésre a Garantiqa Zrt., amely tavaly augusztusban küldte el az agrártárcának Hunrice nevű programját.
Az MSZP Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének személyes válaszát várja arra a kérdésre, kormányra kerülése esetén visszaállítaná-e a 13. havi nyugdíjat - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A fideszes politikusok tavasszal, az európai parlamenti (EP) választások előtt még arról beszéltek, nem szabad eltörölni a 13. havi nyugdíjat - közölte…
A Fidesz nem kíván foglalkozni az MSZP szánalmas vergődésével, újabb hazugságaival - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-vel Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára reagálva.
A Fidesz szerint a szocialisták "ajándéka" a vakációra készülő ország számára a brutális megszorítás, a brutális adóemelés és a gyermekvállalási kedvet tovább romboló intézkedések.
Rendelkezésre áll az árvízi védekezéshez és a helyreállítási munkálatokhoz szükséges költségvetési pénzügyi fedezet - közölte Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter csütörtökön Budapesten.
Az MDF elnöke szerdán még cáfolta a hírt, csütörtökre azonban már az ügyészség szóvivője is megerősítette: a nyomozó hatóság kérte Dávid Ibolya és Herényi Károly képviselői mentelmi jogának felfüggesztését.
Eltűnt a politikai palettáról az SZDSZ - állapította meg a Századvég-Forsense a június 7-ei európai parlamenti választást követően felvett kutatásában. A Fidesz támogatottsága továbbra is kiugró, az MSZP és a Jobbik pedig 10 százalék körüli szavazóbázissal rendelkezik. A Lehet Más a Politika már megközelíti az MDF táborát.
Várhatóan már csak ősszel foglalkozhat az Országgyűlés mentelmi bizottsága és a parlament Dávid Ibolya és Herényi Károly független országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztésével - tudta meg az MTI.
A perben meghallgatott Fibisz-elnökségi tagok nem ismerték a szervezet finanszírozásának részleteit - derült ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján meghallgatott hat tanú vallomásából.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön jelentős többséggel megszavazta azt a városvezetői indítványt, hogy költségvetési átcsoportosítással további 17,1 milliárd forintot biztosítsanak a Margit híd rekonstrukciójához, amelyre a büdzsében 13 milliárd forintot terveztek.
Elfogták azt a férfit, akit Isaszegen több nő ellen elkövetett erőszakos közösüléssel gyanúsítanak, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását - közölte a Gödöllői Rendőrkapitányság sajtóreferense.
A Dunán másodfokú, a Rábán - amely Szentgotthárdnál a valaha mért legmagasabb vízállással tetőzött - harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben - jelentették be a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságán. Az árvíz miatt a Nyugat-Dunántúlon több út- és vasúti pályaszakaszt is le kellett zárni.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a válság csak kis mértékben okozza Magyarország gondjait, a gondokért alapvetően az évek óta folytatott hibás gazdaságpolitika a felelős.
Nem volt kellőképpen előkészített a többciklusú felsőoktatási képzési rendszerre való átállás - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a felsőoktatási törvény végrehajtásáról szóló vizsgálatában, amelyben megalapozott, a társadalmi-piaci viszonyokhoz igazított felsőoktatási stratégia kidolgozását javasolta a kormánynak.
Uniós szabálysértési eljárás indítását jelentette be az Európai Bizottság csütörtökön a 27-ből 25 tagállam, köztük Magyarország ellen, mert nem teljesítették teljes egészében az energiapiaci verseny növelését célzó reformokat.
Júliustól az áfakulcs emelkedése miatt többet kell fizetni Budapesten a kéményseprésért - erről az MSZP, az SZDSZ és egy KDNP-képviselő szavazatával döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.
Magyarországon nagy valószínűséggel a harmadik negyedévben lesz a mélyponton a GDP, és 2010 második, harmadik negyedévében talán már elkezd emelkedni az előző év azonos szintjéhez képest - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke csütörtökön Kaposváron, a 21. Vasas Nyári Egyetemen tartott előadásában.
Az MSZP és az SZDSZ mellett 8 fideszes képviselő is megszavazta a pluszpénzt, tizenhét fideszes képviselő, köztük Tarlós István frakcióvezető, valamint a KDNP és az MDF tartózkodott a szavazásnál.
Várhatóan már csak ősszel foglalkozik az Országgyűlés mentelmi bizottsága és a parlament Dávid Ibolya és Herényi Károly független országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztésével, amelyet azzal az indokkal kért a Háztól a legfőbb ügyész, hogy a két politikus megalapozottan gyanúsítható kétrendbeli személyes adattal visszaélés vétségével, valamint egyrendbeli kényszerítés bűntettével -…
Mintegy félmilliárd forintot fordít a Honvédelmi Minisztérium a haderőből távozók társadalmi és munkaerő-piaci visszailleszkedésére, szakképzésére - jelentették be csütörtökön Szentendrén, a tender ismertetésén.
A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. felkészült a Duna áradására, folyamatosan töltik fel a vadetetőket, mentik a már kitermelt faanyagokat az árterületről.
Két szocialista képviselő jövő évtől eltörölné a korhatár előtt nyugdíjazottak keresetkorlátjára vonatkozó szabályozást. Vidorné Szabó Györgyi és Kökény Mihály csütörtökön nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatát az Országgyűlésnek.
Az Országgyűlés hétfőn szavaz a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsának elnökjelöltjéről, Farkas Ádámról - közölte Szili Katalin, a házbizottság ülése után csütörtökön újságírók előtt. Zárószavazás lesz többek közt a vagyonadóról és a gyes két évre csökkentését tartalmazó törvényjavaslatról is.
A Jobbik mindhárom európai parlamenti képviselője egy frakcióban ül majd az Európai Unió törvényhozó testületében - nyilatkozta az InfoRádiónak a párt elnöke. Vona Gábor ezzel cáfolta a HVG legfrissebb számában megjelenteket, amely szerint Morvai Krisztina nem ugyanabban a képviselőcsoportban foglal majd helyet, mint a vele egy listán bekerült Balczó Zoltán és Szegedi Csanád.
Tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása miatt közérdekű keresetet indított a Zepter International Ungarn Kft. ellen az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Fegyvernek látszó tárggyal megpróbáltak kirabolni egy patikát Kecskeméten - mondta az InfoRádiónak a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.