2009. június 12. péntek

jún. 12
18:23
Magyarország régiós versenytársaihoz mérten is hátrányban van (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a gazdaság állapotáról nyilvánosságra kerülő több adat is azt mutatja, hogy a brutális megszorítások értelmetlenek voltak - mondta Szijjártó Péter pénteken Budapesten arra reagálva, hogy a svájci IMD - egy versenyképességet kutató cég - jelentésére szerint Magyarország helyzete a mutatók alapján idén romlott, és a kilábalási esélyeit tekintve is a sereghajtók közé került.
jún. 12
18:23
Ősszel tárgyalják a Mol-Surgutneftegas bírósági ügyét (Metropol)
A Mol Nyrt. megkapta az OJSC Surgutneftegas pert kezdeményező keresetét, az orosz társaság a Fővárosi Bíróságon támadta meg a magyar cég igazgatóságának döntését, amelyben megtagadta a Surgutneftegas részvénykönyvi bejegyzését. A Mol pénteki közleménye szerint a bíróság 2009. november 11-re tűzte ki az első tárgyalást.
jún. 12
18:54
Bárándy György: Meg sem keresett az állambiztonság az újratemetés előtt (Infostart)
Bárándy György tagadja, hogy az állambiztonság kérésére bármit is tett volna Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban. Az ügyvéd az InfoRádiónak elismerte, hogy a negyvenes évek végén kapcsolatban állt a titkosszolgálattal, a semmitmondó jelentései miatt azonban két évet töltött Kistarcsán az internálótáborban.
jún. 12
19:12
"Szavazzon az MSZP-re, hogy ne érvényesüljön a szélsőjobb" (Infostart)
Az MSZP, a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az SZDSZ melletti szavazásra való felhívást tartalmaztak azok az automata telefonhívások, amelyek miatt kifogásokat nyújtottak be az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) - rögzíti a Legfelsőbb Bíróságnak (LB) az OVB határozatát felülvizsgáló pénteki végzése.
jún. 12
19:15
LB-döntés az automata telefonhívások ügyében (Metropol)
Az MSZP, a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az SZDSZ melletti szavazásra való felhívást tartalmaztak azok az automata telefonhívások, amelyek miatt kifogásokat nyújtottak be az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) - rögzíti a Legfelsőbb Bíróságnak (LB) az OVB határozatát felülvizsgáló pénteki végzése.
jún. 12
19:33
Rainer M. János: az ügynökök csak jelentéktelen szereplői voltak Nagy Imréék újratemetésének (Alternatív Energia)
Csak jelentéktelen szereplői voltak Nagy Imre és mártírtársai újratemetési ceremóniájának a Belügyminisztérium állambiztonsági hálózatának tagjai 1989. június 16-án - mondta Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója pénteken az MTI-nek.
jún. 12
19:48
"A jövő nyártól fizetendő ingatlanadót csak 2010. őszén lesz alkalmunk eltörölni" (Infostart)
Határozatban követeli a kormány lemondását szombati kongresszusán a Fidesz - közölte Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője. Szijjártó elismerte, hogy jövő tavaszi választási győzelmük esetén a jövő nyártól fizetendő ingatlanadót törvénnyel csak az érdemi parlamenti munka 2010. szeptemberi kezdetekor lesz alkalmuk visszavonni.
jún. 12
20:24
Hankiss Elemér: Óriási jelentőségű változások indultak el Magyarországon (Infostart)
Az európai parlamenti választás, és már az előtte lévő év jelzi azt, hogy nagyon erősen megindult egy alulról való szerveződése a társadalomnak, amivel pillanatnyilag a politikai osztály nem is igen tud mit kezdeni - mondta Hankiss Elemér az InfoRádió Aréna című műsorában. Ezek nagyon fontos, nagyszerű dolgok, hiszen a társadalomnak alulról kell megújulnia, máskülönben nincs esély a kilábalásra -…
jún. 12
20:27
Markáns baloldali politikára van szükség (Alternatív Energia)
A fasisztoid eszmék előretörésére markáns baloldali választ kell adni stabil ideológiai alappal, de úgy, hogy az a kisemberek problémáira nyújtson választ - mondta Török Zsolt szocialista politikus pénteken az MTI-nek az MSZP debreceni munkástagozatának gyűlése után.
jún. 12
20:42
Mire készül a Fidesz? (Infostart)
Várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt a Fidesz szombati kongresszusán, és megerősítik a szocialistáknak címzett követeléseket - közölte a párt elnöki stábjának vezetője.
jún. 12
21:00
Kuncze Gábor lehet az SZDSZ megmentője (Infostart)
Az SZDSZ fővárosi választmánya kezdeményezi, hogy legkésőbb szeptember végéig bonyolítsák le a pártelnök és az ügyvivő testületi választást; elnöknek és frakcióvezetőnek egyaránt Kuncze Gábort javasolják - olvasható a választmány pénteken elfogadott állásfoglalásában.
jún. 12
21:03
Kunczét javasolják pártelnöknek (Alternatív Energia)
Az SZDSZ fővárosi választmánya kezdeményezi, hogy legkésőbb szeptember végéig bonyolítsák le a pártelnök és az ügyvivő testületi választást; elnöknek és frakcióvezetőnek egyaránt Kuncze Gábort javasolják - olvasható a választmány pénteken elfogadott állásfoglalásában, amelyet az MTI-hez is elküldtek.
jún. 12
21:18
Várhatóan újraválasztják Orbán Viktort - A nap információi (Infostart)
Nem született megállapodás a béren kívüli juttatásokról az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A köztársasági elnök szerint nem szabad hozzányúlni a családtámogatási rendszerhez. Várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt a Fidesz holnapi kongresszusán. A nap legfontosabb hírei.
jún. 12
21:20
Magyarország támogatja Barroso újraválasztását (Infostart)
Magyarország támogatja az Európai Bizottság elnökének újraválasztását - közölte a külügyminiszter.
jún. 12
21:21
Kuncze újra pártelnök és frakcióvezető lehet (Metropol)
Az SZDSZ fővárosi választmánya kezdeményezi, hogy legkésőbb szeptember végéig bonyolítsák le a pártelnök és az ügyvivő testületi választást; elnöknek és frakcióvezetőnek egyaránt Kuncze Gábort javasolják - olvasható a választmány pénteken elfogadott állásfoglalásában.
jún. 12
21:54
Orbán Viktor nem fogadja el a Magyar Gárdát (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint pártja egy olyan nagy politikai közösséget próbál létrehozni, amely egymagában képes arra, hogy a parlamenti mandátumok többségét birtokolja, és így rossz kompromisszumok nélkül végre tudja hajtani a programját.
jún. 12
21:57
Ajajj! Íme miben gondolkodik Orbán! (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint a Fidesz nagy politikai közösséget próbál létrehozni, amely egymagában képes arra, hogy a parlamenti mandátumok többségét birtokolja, és így rossz kompromisszumok nélkül végre tudja hajtani a programját, amelyre a választók felhatalmazzák. A Fidesz elnöke erről a Hír Tv Péntek 8 elnevezésű műsorában beszélt.
jún. 12
22:30
Hankiss: "Így elrontani az országot, ehhez már tehetség kell" (Infostart)
Nem hiszek abban, hogy hirtelen most valami megváltó vezér jön, aki mindent megold - mondta Hankiss Elemér az InfoRádió Aréna című műsorában. Egy beteg társadalomban élünk, mert Magyarország beteg egy roskadozó demokráciában, mert a magyar demokrácia ezer sebből vérzik és rosszul működik. Gyógyulni kell minden embernek, minden kis közösségnek gyógyulni kell ahhoz, hogy az ország végül…
jún. 12
22:33
Lezárták a Patkány elleni nyomozást (Metropol)
Lezárta a Jozef Rohác elleni nyomozást a rendőrség; az eddigi bizonyítékok alapján vádemelési javaslattal éltek az ügyészség felé - mondta Baranyi Róbert, a szlovák férfi ügyvédje pénteken az MTV Híradójában.

2009. június 13. szombat

jún. 13
5:09
A kormány legalizálja, hogy a hazai bankszektor újabb támogatáshoz jut (Alternatív Energia)
A parlament hétfőn várhatóan sürgősséggel szavazza meg azt a törvénymódosítást, amelyben a kormány újabb kedvezményekkel bővítené a lakás- és jelzáloghitelek törlesztése miatt bajba került adósoknak nyújtott segítség körét. Az eredetileg az önhibájukon kívül munkanélkülivé vált hitelfelvevőkön segítő állami támogatást kiterjesztenék azokra az ügyfelekre is, akik nem vesztették el a munkájukat, ám…
jún. 13
5:11
Hihetetlen! Van valami amit a Fidesz is elfogadhatónak tart (Alternatív Energia)
Javadalmazásban részesülnek a jövőben a képviselők, megszűnik a számla nélküli költségtérítések rendszere - legalábbis ezt tartalmazza a szocialista Göndör István javaslata, amelyet a jelek szerint a Fidesz is elfogadhatónak tart. A képviselői státuszt így a jövőben az önálló tevékenység kategóriájába sorolják, a képviselők a személyi jövedelemadó szabályai szerint adóznak majd, ahogy a…
jún. 13
5:27
A Fidesz elnökének most már jó lenne "Staruss-Kahn elvtárs" pénze (Alternatív Energia)
Győzelmi kongresszust tart ma a Fidesz. A budapesti Sportmax rendezvényközpontban várhatóan újabb két évre megválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt. A párt vezetője értékeli az európai parlamenti választás eredményét és nyilván ismét elmondja, hogy a június 7-i győzelem erejével fogják megváltoztatni az országot.
jún. 13
5:29
Bárándy, Kurucz és Droppa tegnap tagadott (Alternatív Energia)
Nyilvánosságra hozta az 1956-os Intézet azon személyek névsorát, akik Nagy Imre és társai 1989. június 16-i újratemetésén az állambiztonságnak dolgoztak. Az összesen 181 hálózati személyből 110-et sikerült azonosítaniuk a történészeknek, közöttük van több ismert közéleti személyiség. A nyílt állományú és szigorúan titkos tisztek listája is megtalálható a honlapon. A hálózati személyeket korábban…
jún. 13
5:45
Feloszlatják, vagy "életben" hagyják a gárdát? (Alternatív Energia)
Tovább erősödhet a Jobbik, függetlenül attól, hogy másodfokon feloszlatják, vagy sem a vele szorosan együttműködő Magyar Gárdát. A lapunknak nyilatkozó jogász szerint nyugaton ilyen ügyekben egy-két hónap alatt döntés születik. A politológus szerint viszont a párt erősödésében jókora szerepe volt a gárdának.
jún. 13
6:39
Túl korán ünnepel a Fidesz? (Alternatív Energia)
Túl korán ünnepel a legnagyobb ellenzéki párt, a következő választásokig még van idő, a meccset még nem fújták le - mondta Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek.
jún. 13
7:15
Dönt az SZDSZ országos tanácsa (Alternatív Energia)
Ma tartja ülését az SZDSZ országos tanácsa (ot), amelyen dönthetnek arról, hogy mikorra hívják össze a párt küldöttgyűlését.
jún. 13
7:17
A Fidesz ma választ elnököt és négy alelnököt (Alternatív Energia)
A Fidesz ma kezdődő kongresszusán várhatóan megerősítik majd a szocialistáknak címzett követeléseket, valamint újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.
jún. 13
7:33
Megjelent a rezidensképzésről szóló kormányrendelet (Alternatív Energia)
Megjelent a 2010-től érvénybe lépő szakorvosképzési rendszerről szóló új kormányrendelet - tájékoztatta az Egészségügyi Minisztérium az MTI-t.
jún. 13
8:06
Díjnyertes a rákosi vipera megmentésére irányuló program (Infostart)
A legjobb öt európai természetvédelmi program közé sorolták a Magyar Madártani Egyesület rákosi vipera védelmi programját. A program vezetője azt mondta: komoly sikereket értek el a faj tenyésztésében és a LIFE plusz program segítségével elkezdehetik a kitelepítéseket is.
jún. 13
8:09
"A Fidesz átveszi a baloldali értékeket..." (Alternatív Energia)
Karsai József MSZP-s parlamenti képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a Fidesz baloldali értékeket fog képviselni, míg a jobboldal szerepét a Jobbik fogja átvenni.
jún. 13
9:00
Sokkoló károk Villányban: tíz percig szakadt a jég - képekkel (Infostart)
Csúnyán elvert bennünket a jég - mondta az Inforadio.hu kérdésére Bock József. A villányi borász hozzátette: a héten 15 perc alatt 40 milliméter csapadék szakadt le a szőlőültetvényekre, a víz rengeteg földet kihordott a tőkék alól.
jún. 13
9:02
Gázolt a vonat Szabolcsban (Infostart)
Vonat alá esett és meghalt egy vasúti dolgozó Buj és Herminatanya között. Fülöp Gergely a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a keskeny nyomtávú kisvasúton a kalauz az egyik kocsiból lépett át a másikba menet közben, amikor leesett a szerelvényről, amely halálra gázolta.
jún. 13
9:04
Megjelent a szakorvosképzési rendszerről szóló új kormányrendelet (Infostart)
Megjelent a 2010-től érvénybe lépő szakorvosképzési rendszerről szóló új kormányrendelet. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint továbbra is megmarad az ingyenes, államilag támogatott képzés, de a meghirdetett keretszám felett - költségtérítéssel - be lehet majd kerülni a rendszerbe.
jún. 13
9:18
Fodor: Júliusban vagy szeptemberben lehet az SZDSZ tisztújítása (Infostart)
Az SZDSZ országos tanácsának mai ülésén döntenek arról, hogy szeptemberben vagy már júliusban megtartják a párt tisztújító küldöttgyűlését - mondta Fodor Gábor a párt elnöke az ügyvivői testület pénteki ülését követően.
jún. 13
9:20
Súlyos baleset Csepelen (Infostart)
A fővárosban két embert életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba, miután éjjel összeütközött egy motor és egy mentőautó Csepelen.
jún. 13
9:22
Lezárták a nyomozást Jozef Rohác ügyében (Infostart)
Lezárta a Jozef Rohác elleni nyomozást a rendőrség; a bizonyítékok alapján a hatóság vádemelési javaslattal fordult az ügyészséghez.
jún. 13
9:24
Nyolc államfő érkezik a vasfüggöny lebontásának évfordulóját ünnepelni (Infostart)
A vasfüggöny lebontásának húszéves évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepségekre 8 államfő, 3 kormányfő és 12 parlamenti elnök fogadta el a meghívást.
jún. 13
9:26
Úrnapi körmenet lesz vasárnap a Bazilikánál (Infostart)
Úrnapi körmenetet és ünnepi szentmisét tartanak holnap Budapesten, a Szent István-bazilikában.
jún. 13
9:36
Felfüggesztett börtönbüntetés az unokájának a drogcsempészésben segítő borsodi nagyinak (Infostart)
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság azt a 80 éves asszonyt, aki unokájának segített drogot csempészni Dél-Amerikából Magyarországra. Az első rendű vádlott 12 év letöltendő fegyházbüntetést kapott.
jún. 13
9:57
Tisztújító kongresszust tart a Fidesz (Metropol)
A Fidesz ma kezdődő kongresszusán várhatóan megerősítik majd a szocialistáknak címzett követeléseket, valamint újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.
jún. 13
10:30
Blokád a Szabadság hídon (Infostart)
Szombatra virradó éjjel fotósok zárták le a Szabadság hidat. A villamosközlekedés leállt. Az akciót a BKV szervezte. Az indíték: nosztalgia, és a híd díszkivilágítása előtti tisztelet.
jún. 13
11:24
Még mindig nem zárult le az őszödi beszéd kiszivárogtatásának vizsgálata (Infostart)
Vezetéképítés nagy gázzal. Az NBH még mindig vizsgálja az őszödi beszéd kiszivárgásának körülményeit. Szemle a reggeli lapokból.
jún. 13
11:26
Megkezdődött a Fidesz kongresszusa (Infostart)
Megkezdődött a Fidesz kongresszusa, amelyen várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt, és megerősítik a szocialistáknak címzett követeléseket.
jún. 13
11:27
SZDSZ: lesz-e az új elnök? Megkezdődött a tanácskozás (Alternatív Energia)
Szombaton kevéssel tíz óra után megkezdődött az SZDSZ országos tanácsának (ot) ülése Budapesten. Az ot-nak a párt előző napi ügyvivő testületi (üt) ülésének felkérése alapján a párt küldöttgyűlésének összehívásáról kell döntenie.
jún. 13
11:29
Kiosztották az Orbán Viktor által jegyzett Fundamentumok című dokumentumot (Alternatív Energia)
A Himnusz eléneklésével kezdődött el a Fidesz XXIII. tisztújító kongresszusa szombaton délelőtt Budapesten, a tanácskozáson várhatóan megerősítik majd a szocialistáknak címzett követeléseket, valamint újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.
jún. 13
11:31
"A Fidesz ma Európa legerősebb pártja" (Alternatív Energia)
A küldöttek mandátumigazolásával folytatódott a Fidesz XXIII. tisztújító kongresszusa szombaton délelőtt Budapesten.
jún. 13
12:00
Ülésezik az SZDSZ országos tanácsa (Infostart)
Várhatóan a küldöttgyűlés összehívásáról is döntenek az SZDSZ országos tanácsának délelőtt megkezdődött ülésén. Fodor Gábor pártelnök tegnap elmondta: az ügyvivő testületben vita alakult ki arról, hogy a küldöttgyűlést július elejére vagy szeptember elejére hívják össze.
jún. 13
12:03
"A valóság felszínre törésével magyarázható a a Jobbik sikere" (Alternatív Energia)
Pokorni Zoltán szerint minél hamarabb fejeződik be a Gyurcsány-Bajnai-korszak, annál hamarabb szűnik meg az az ok, amely elősegítette a Jobbik térnyerését.
jún. 13
12:05
Cigányságot fenyegető plakátok "a Magyar Gárda nevében" (Alternatív Energia)
A januárban Rakamazon kiragasztott, a cigányságot fenyegető plakátok ügyében hallgatott ki a rendőrség gyanúsítottként egy férfit - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szombaton.
jún. 13
12:21
"A szocialisták semmibe veszik és kinevetik a választóikat" (Alternatív Energia)
A szocialisták felélték a holnapot, hogy hatalomhoz jussanak, és felélték a mát, hogy hatalomban maradhassanak - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a párt XXIII., tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.

Keresés