2009. március 21. szombat

márc. 21
13:57
Új miniszterelnököt kaphat az ország Húsvétra (Alternatív Energia)
Támogatták a kongresszusi küldöttek Gyurcsány Ferenc bizalmatlansági indítvány benyújtásáról szóló kezdeményezését a kongresszus zárt ülésén - értesült szocialista forrásból az MTI.
márc. 21
14:00
Húsvét után érhet véget a Gyurcsány-korszak (Infostart)
Támogatták a kongresszusi küldöttek Gyurcsány Ferenc bizalmatlansági indítvány benyújtásáról szóló kezdeményezését a kongresszus zárt ülésén. Április 14-én, a húsvét utáni első parlamenti napon kerülhet az Országgyűlés elé a bizalmatlansági indítvány, amelyet maga a kormányfő jegyez majd.
márc. 21
14:15
Már a hétvégén is tárgyalnak az új miniszterelnökről (Alternatív Energia)
Már a hétvégén megkezdi az egyeztetéseket az MSZP az új kormányfő-jelöltről a parlamenti pártokkal a kongresszus felhatalmazása alapján - tudta meg az MTI szombaton. Az MTI úgy tudja, hogy erre azért kerül sor, mert az elnökségben úgy gondolták, hogy egy elhúzódó miniszterelnök-váltás elbizonytalanítaná a piacokat, és ez káros lehetne Magyarországnak.
márc. 21
14:17
Az SZDSZ szívesen jelölne miniszterelnököt (Alternatív Energia)
Az SZDSZ helyesnek tartja a miniszterelnök döntését, hogy egy új kormányfő személyéről, új kormányprogramról és új kormányról kezdődjenek tárgyalások - mondta szombaton az SZDSZ országos tanácsának ülését követő sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.
márc. 21
14:18
Három szocialista miniszterelnököt keres (Infostart)
Már a hétvégén megkezdi az egyeztetéseket az MSZP az új kormányfő-jelöltről a parlamenti pártokkal a kongresszus felhatalmazása alapján. Bokros Lajos személyét sokan elutasítják az MSZP-ben.
márc. 21
14:19
Gyurcsány csak az előrehozott választásokat akarta elkerülni? (Alternatív Energia)
A konstruktív bizalmatlansági indítvány adja meg leginkább a lehetőséget arra, hogy a köztársasági elnököt "kikapcsolják" a kormányváltási folyamatból, s arra, hogy az Országgyűlés feloszlatását elkerüljék - írta gyorselemzésében a Political Capital szombaton.
márc. 21
14:33
Európai reakció: Gyurcsány nem felelős (Alternatív Energia)
Senki nem teheti felelőssé Gyurcsány Ferencet a válságért - jelentette ki Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke szombaton a miniszterelnök azon bejelentésére reagálva, amelyben új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével.
márc. 21
14:51
Gyurcsány megkereste Fodort mielőtt bejelentette lemondását (Alternatív Energia)
Az SZDSZ helyesnek tartja a miniszterelnök döntését, hogy egy új kormányfő személyéről, új kormányprogramról és új kormányról kezdődjenek tárgyalások - mondta szombaton az SZDSZ országos tanácsának ülését követő sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.
márc. 21
14:53
A szélsőségeseknek mindegy melyik "gazember vezeti az országot" (Alternatív Energia)
Zászlót bontott a Magyarok Szövetsége szombaton a fővárosi Hősök terén. A szervezők - mint korábban hangoztatták - azért gyűjtötték egybe az embereket, hogy "utat mutassanak a jövőnek a szeretet és az odaadás jegyében".
márc. 21
14:54
Hogyan fog távozni Gyurcsány Ferenc? (Infostart)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kezdeményezését javasolta az MSZP kongresszusán. A Házszabály szerint ha a kormány a miniszterelnök útján azt javasolja, hogy az általa benyújtott előterjesztés feletti szavazás egyben bizalmi szavazás is legyen, a javaslatot az Országgyűlés ülésén szóban is elő lehet terjeszteni, legkésőbb a benyújtott előterjesztés egésze feletti…
márc. 21
15:09
GYORSHÍR - Gyurcsány Ferenc az MSZP elnöke (Alternatív Energia)
Az MSZP kongresszusa újraválasztotta Gyurcsány Ferencet pártelnökké szombaton.
márc. 21
15:11
599 küldöttből 508 szavazott Gyurcsányra (Alternatív Energia)
Az MSZP kongresszusa újraválasztotta Gyurcsány Ferencet pártelnökké szombaton Budapesten - tudta meg az MTI.
márc. 21
15:12
Gyurcsány Ferenc maradt az MSZP elnöke (Infostart)
Az MSZP kongresszusa újraválasztotta Gyurcsány Ferencet pártelnökké szombaton. A választáson 599 küldött szavazott, és az újraválasztott pártelnök 508 szavazatot kapott.
márc. 21
15:14
Vége az agóniának! (Infostart)
Az SZDSZ helyesnek tartja a miniszterelnök döntését, hogy egy új kormányfő személyéről, új kormányprogramról és új kormányról kezdődjenek tárgyalások - mondta szombaton az SZDSZ országos tanácsának ülését követő sajtótájékoztatóján Fodor Gábor. Elismerte, hogy a kongresszus előtt Gyurcsány Ferenc telefonon közölte vele szándékát.
márc. 21
15:27
Hiller Istvánt kiszavazták (Alternatív Energia)
Gyurcsány meggyőző többséggel lett újra elnök
márc. 21
15:29
Rendőrök és romák közösen biztosítják a rendezvényt (Alternatív Energia)
Mintegy 400 ember részvételével kezdődött meg szombaton Miskolcon a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) országos, békés demonstrációja a Városház téren.
márc. 21
15:30
Ugrásra készen az MDF (Infostart)
A Magyar Demokrata Fórum a kormány kisebbségbe szorulása óta mondja, hogy a többség, így a változtatás lehetősége is az ellenzéki pártok oldalán van. Gyurcsány Ferenc mai bejelentése is ezt támasztja alá: bebizonyosodott, hogy a kisebbségi kormányt vezető miniszterelnök valóban eszköztelen a válság kezelésében és az ország vezetésében.
márc. 21
15:45
Gyurcsány magabiztosan nyerte meg az elnöki posztot (Alternatív Energia)
Megválasztotta a párt elnökét, két elnökhelyettesét, három alelnökét és a választmány elnökét az MSZP kongresszusa szombaton - tudta meg az MTI.
márc. 21
16:06
MSZP: Lamperth az új elnökhelyettes (Infostart)
Megválasztotta a párt két elnökhelyettesét, három alelnökét és a választmány elnökét az MSZP kongresszusa. Szekeres Imre újraválasztott elnökhelyettes a 623 leadott szavazatból 524 igen szavazatot kapott. A posztra újonnan választott Lamperth Mónika a 604 leadott szavazatból 404-et kapott.
márc. 21
16:08
"Bukott párt ne alakítson kormányt Magyarországon!" (Infostart)
A Fidesz nem kezd tárgyalásba semmilyen új kormány alakításáról, ehelyett hétfőn kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását. A párt elnökségének közleménye szerint az MSZP bukott párt, így ne alakítson kormányt Magyarországon.
márc. 21
16:39
Elképesztő! Amit Gyurcsány ma tesz az alkotmányellenes? (Alternatív Energia)
Alkotmányjogász: az alaptörvény nem teszi lehetővé a kormányfői konstruktív bizalmatlansági indítványt
márc. 21
16:41
A Fidesz június 7.-én tartana országgyűlési választásokat (Alternatív Energia)
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról és új kormányfőről, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte Navracsics Tibor szombaton azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével.
márc. 21
16:42
Navracsics: Előrehozott választásokat június 7-én! (Infostart)
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról és új kormányfőről, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte Navracsics Tibor szombaton. A Fidesz frakcióvezetője szerint az előrehozott választásokat június 7-én, az európai parlamenti választással egy időben lehetne megtartani.
márc. 21
16:44
Gyurcsány nem válthatja le saját magát (Infostart)
Az alkotmány szellemével ellentétes, ha a kormányfő konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen - mondta Gulyás Gergely alkotmányjogász, a Szabadság Kör tagja. A konstruktív bizalmatlansági indítvány nem erre a helyzetre került a magyar alkotmányba.
márc. 21
17:18
"Jöhet az őszödi beszéd kiszivárogtatója miniszterelnöknek" (Infostart)
Szombat délelőtt Gyurcsány Ferenc bejelentette: miniszterelnököt jelölő rendkívüli kongresszus összehívását kezdeményezi. A kapcsolat.hu internetes oldalon (ahol Gyurcsány Ferenc blogja is olvasható), az első reakciók a döbbenetnek, a sajnálatnak és a tanácstalanságnak adtak hangot.
márc. 21
17:33
Navracsics: a Fidesz nem tárgyal új kormányról és új kormányfőről (Alternatív Energia)
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását az Országgyűlésben - közölte Navracsics Tibor szombaton azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP pártkongresszusán bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével.
márc. 21
17:51
Gyurcsánynak köszönhetően ismét hírünk ment nagyvilágban (Alternatív Energia)
A nagy nemzetközi hírügynökségek is több anyagban foglalkoztak szombaton Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentéseivel.
márc. 21
17:53
Gyurcsány elnök, de nem miniszterelnök (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormányfő jelölését javasolta, akiről szerinte két hét múlva dönthetne azt MSZP rendkívüli kongresszusa. A kormányfő az MSZP szombati tisztújító kongresszusán nem nevezett meg maga helyett jelöltet, de azt megerősítette, hogy pártelnök akar lenni.
márc. 21
17:54
Váratlan húzások az MSZP-kongresszuson (Infostart)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormányfő jelölését javasolta, akiről szerinte két hét múlva dönthetne azt MSZP rendkívüli kongresszusa. A kormányfő az MSZP szombati tisztújító kongresszusán nem nevezett meg maga helyett jelöltet, de azt megerősítette, hogy pártelnök akar lenni. A tisztújítás is meglepetéseket hozott.
márc. 21
18:09
Akad aki szerint helyes döntés, akad aki szerint alkotmány ellenes (Alternatív Energia)
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte a legnagyobb ellenzéki párt arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő új kormányfő vezetésével új kormány alakítását javasolta az MSZP szombati pártkongresszusán. Az SZDSZ helyesnek tartja a miniszterelnök döntését, hogy egy új kormányfőről, új kormányprogramról és új kormányról kezdődjenek…
márc. 21
18:27
Nincs visszaút Gyurcsány számára (Alternatív Energia)
Nincs visszaút Gyurcsány Ferenc számára: annak ellenére, hogy ismét nagy aránnyal MSZP-elnökké választották, a konstruktív bizalmatlansági indítvány folyamata valószínűleg folytatódik - mondták az MTI-nek szombaton nyilatkozó politológusok. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője és Kiszelly Zoltán politológus azt követően beszélt erről, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette: új kormányfő…
márc. 21
18:30
Gyurcsány az EU-csúcson bukhatott meg (Infostart)
A nagy nemzetközi hírügynökségek is foglalkoztak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentéseivel, amelyet váratlannak minősítenek. A Reuters szerint nehéz lehet majd kompromisszumos jelöltet és programot találni. Az AP megjegyzi: a bejelentés nem a parlamentben, hanem a pártkongresszuson hangzott el.
márc. 21
18:45
Rábólintottak az MSZP EP listájára (Alternatív Energia)
Az MSZP tisztújító kongresszusa elfogadta a párt európai parlamenti választási (EP) listáját szombaton - olvasható a párt honlapján.
márc. 21
18:48
Török Gábor: Gyurcsány tudatosan előremenekült (Infostart)
Tervezett lépés volt Gyurcsány Ferenc bejelentése, hogy miniszterelnököt jelölő rendkívüli kongresszus összehívását kezdeményezi - mondta Török Gábor az InfoRádiónak. A politikai elemző szerint így van esélye arra a kormányfőnek, hogy később is fontos politikai pozíciót foglaljon el.
márc. 21
19:03
Megvannak az új MSZP elnökségi tagok (Alternatív Energia)
Hiller, Veres, Juhász és Bárándy
márc. 21
19:05
Gyurcsány kihúzta kritikusai lába alól a talajt (Alternatív Energia)
Lemondási szándékával Gyurcsány Ferenc kormányfő azt a patthelyzetet oldhatja fel, amelyben az Országgyűlés már egy ideje vergődik, és amely a válság idején különösen kritikus helyzetbe hozta az országot - írta a Progresszív Intézet az MTI-hez szombaton eljuttatott gyorselemzésében.
márc. 21
19:06
A kongresszus elfogadta az MSZP európai parlamenti listáját (Infostart)
Az MSZP tisztújító kongresszusa elfogadta a párt európai parlamenti választási (EP) listáját szombaton. Négy tagot már megválasztott az MSZP kongresszusa a párt országos elnökségébe. Sorrendben a legtöbb szavazatot Bárándy Gergely, Juhász Ferenc, Veres János és Hiller István kapta.
márc. 21
19:24
Fegyveres rablás Budapest belvárosában (Infostart)
Fegyverrel raboltak ki egy újságárust szombat délután Budapesten, az V. kerületben - tájékoztatta az MTI-t Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
márc. 21
19:42
"Táncolj, Feri!" - Tüntetés a Kossuth téren (Infostart)
Új választások kiírását követelte Sólyom László köztársasági elnöktől mintegy kétszáz ember szombat délután a fővárosi Kossuth téren, azt hangoztatva, nem új kormányfőre és kormányátalakításra van szüksége Magyarországnak.
márc. 21
19:57
Öt hónap alatt negyedszerre oszlatnának parlamentet (Alternatív Energia)
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról, hanem kezdeményezi a parlament feloszlatását az Országgyűlésben - közölte szombaton Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője, miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP pártkongresszusán bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével. Összeállítás az utóbbi félévben eddig benyújtott parlamenti önfeloszlatásról szóló…
márc. 21
20:51
Jóváhagyott EP képviselők (Alternatív Energia)
Az MSZP tisztújító kongresszusa elfogadta a párt európai parlamenti választási (EP) listáját szombaton - olvasható a párt honlapján.
márc. 21
20:53
Felállt az új MSZP elnökség (Alternatív Energia)
Az MSZP tisztújító kongresszusa elfogadta a párt európai parlamenti választási (EP) listáját szombaton, majd - miután az elnökség összes helyét betöltötték - az új testület megtartotta rövid alakuló ülését, hogy előkészítsék a vasárnap kezdődő érdemi munkát.
márc. 21
20:54
MSZP: Még tart a küzdelem az elnökségi tagságért (Infostart)
Már csak egy hely kiadó az MSZP elnökségben, azért Puch László államtitkár és Szabó Vilmos országgyűlési képviselő küzd. Elnökségi taggá választották Varga Lászlót, Vadai Ágnest és Herczog Editet.
márc. 21
21:09
"Ha Gyurcsány most távozik, akkor még visszatérhet" (Alternatív Energia)
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte a legnagyobb ellenzéki párt arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő új kormányfő vezetésével új kormány alakítását javasolta az MSZP szombati pártkongresszusán. Az SZDSZ helyesnek tartja a miniszterelnök döntését, hogy egy új kormányfőről, új kormányprogramról és új kormányról kezdődjenek…
márc. 21
21:11
Az OIT visszautasítja Gyurcsány kijelentéseit! (Alternatív Energia)
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) nem tudja értelmezni Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a bíróságokról szóló szombati kijelentéseit, s azokat visszautasítja - közölte Ujkéry Csaba, a testület szóvivője az MTI-vel.
márc. 21
21:12
Puch László nyerte az utolsó csatát (Infostart)
Az utolsó kiadó elnökségi helyért vívott csatát Puch László államtitkár nyerte Szabó Vilmos országgyűlési képviselő előtt.
márc. 21
21:13
Az MSZP új, nagyobb kormány koalíciót szeretne (Alternatív Energia)
Rövid koalíciós tárgyalások után új koalíciós kormány születhet, az új miniszterelnököt pedig három párt adhatja - mondta Baja Ferenc, az MSZP szocialista platformjának elnöke szombaton a párt kongresszusán a kapcsolat.hu portálnak nyilatkozva. A politikus szerint az új kormánynak Bokros Lajos is tagja lehet.
márc. 21
21:14
Hárompárti koalíció - Bokros miniszter lesz? (Infostart)
Rövid koalíciós tárgyalások után új koalíciós kormány születhet, az új miniszterelnököt pedig három párt adhatja - mondta Baja Ferenc, az MSZP szocialista platformjának elnöke szombaton a párt kongresszusán a kapcsolat.hu portálnak nyilatkozva. A politikus szerint az új kormánynak Bokros Lajos is tagja lehet. Baja Ferenc szerint minden körülmények között el kell kerülni, hogy előre hozott…
márc. 21
21:45
"Ébresztő"! Fáklyákkal tüntettek Morvai Krisztina mellett (Alternatív Energia)
Fáklyás felvonulással tiltakozott mintegy háromszáz tüntető szombaton kora este Budapesten az ellen, hogy március 15-én egy demonstrációt követően könnygázzal fújták le a rendőrök Morvai Krisztinát, a Jobbik európai parlamenti (EP) választási listavezetőjét.
márc. 21
21:48
Gyurcsány eltérítette a kongresszust (Infostart)
Új kormány alakítását javasolta új miniszterelnök vezetésével Gyurcsány Ferenc. A Fidesz előrehozott választásokat szorgalmaz. Budapesten és Miskolcon is demonstrációt tartottak az antirasszista világnap alkalmából. Németországban központi gyászszertartáson emlékeztek meg a winnendeni mészárlás 15 áldozatáról. A nap legfontosabb híreit.

Keresés