Tarlós István ostoba kijelentésnek nevezte a Jobbik képviselőinek azon állítását, amely szerint a Fidesz és a KDNP fővárosi frakciójának vezetői féltik a pozíciójukat, ezért nem vetették fel az elmúlt egy hónapban a Fővárosi Közgyűlés önfeloszlatásának szükségességét.
Surányi György csak feltételekkel vállalná el a miniszterelnöki posztot; garanciát szeretne kapni arra, hogy az új kabinet nem lesz a pártok céltáblája - értesült több forrásból az MTI kedden.
A sebesen zajló belpolitikai változásokra tekintettel két héttel, április 18-ra halasztják el a jövő szombatra meghirdetett tüntetést - tájékoztatta lapunkat Pataky Péter, a megmozdulást kezdeményező Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke.
Jelenleg közel 4 millió 50 év feletti ember él Magyarországon, de csak 16 százalékuk ül le rendszeresen a számítógép elé, a nyugdíjasok között pedig mindössze 4 százalék internetezik - hangzott el az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) keddi tájékoztatóján.
Visszautasítja a pécsi Fidesz, hogy köze lenne egy, a szocialisták szerint közvélemény-kutatásnak álcázott, Szili Katalin házelnököt lejárató kampányhoz. Erről a párt közleményben tájékoztatta kedden az MTI-t.
Véget ért az MSZP és az SZDSZ tárgyalódelegációi közötti keddi megbeszélés, amelyről a delegációk anélkül távoztak, hogy a sajtóval ismertették volna a tanácskozáson elhangzottakat.
Új értékbecslést kért a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága kedden az Átrium, a volt Május 1. moziról, amelynek értékét a főváros vagyonkezelő cége két éve csaknem nettó 300 millió forintra becsülte - tudta meg az MTI a testület tagjaitól.
Saját blogjának legfrissebb bejegyzésében Gyurcsány Ferenc az előrehozott választások ellen kampányol. A demokrácia nevében jelenti ki, hogy semmiképpen nem szabad átengedni a hatalmat. Szerinte a demokrácia védelmében van szükség a Fidesz javaslatának kivédésére, miközben mások mellett Medgyessy Péter is azt mondja: demokratikusabb lett volna, ha Gyurcsány lemond.
Kevesebb cég jelentkezett kevesebb állásajánlattal a Budapesti Műszaki Főiskolán rendezett állásbörzére. Sok helyen létszámstop van, ám gyakornokokat ezeken a helyeken is keresnek.
Vagyoni hátrány okozása és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) alelnöke ismeretlen tettes ellen a főváros VI. és VII. kerületi ügyészségén MÁV-székház eladása ügyében - olvasható a szakszervezet honlapján.
Az új kormánynak egy feladata lesz, a túlélésre játszás egy báb miniszterelnökkel - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedd este Tapolcán, egy időközi választási nagygyűlésen.
Surányi György volt jegybankelnök, Glatz Ferenc akadémikus és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnökségi ülése közben újságíróknak, kedden este.
Surányi György, Glatz Ferenc és Vértes András is elvi hozzájárulásukat adták a jelöléshez, de végső döntést csak azután kell hozniuk arról, hogy vállalják-e a jelöltséget, ha kiderült, megvan az elvi parlamenti többség a támogatásukhoz - közölte Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában kedd este.
Az SZDSZ szerdán várhatóan döntést hoz arról, hogy a három miniszterelnök-jelölt közül kit, kiket támogat - mondta Gusztos Péter az SZDSZ ügyvivője, az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este.
Glatz Ferenc akadémikus, Surányi György volt jegybankelnök és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnökségi ülése közben újságíróknak, kedden este.
Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP elnökségi ülése közben bejelentette, hogy Surányi György volt jegybankelnök, Glatz Ferenc akadémikus és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltjei. A jelöltek rövid életrajzai:
Surányi György a komolyan megfontolandó jelöltek között van - fogalmazott Kiss Péter arra reagálva, hogy a sajtóhírek szerint a volt jegybankelnök a legesélyesebb a miniszterelnöki pozícióra. Kovács László, az MSZP egykori elnöke elmondta azt is: gyors és zökkenőmentes kormányváltásra van szükség.
Három jelöltje van az MSZP-nek a kormányfői posztra. Egyfordulós, tisztán listás választási rendszert és legfeljebb 200 fős parlamentet javasol a következő választásoktól a kormány. Eddig 30 panasz érkezett a Független Rendészeti Panasztestülethez a március 15-ei rendőri intézkedésekkel összefüggésben.
A Vision Consulting vezető elemzőjét, Lakner Zoltánt nem lepte meg, hogy az MSZP Glatz Ferencet, Surányi Györgyöt és Vértes Andrást jelölte miniszterelnöknek. Lakner viszont korainak tartja, hogy a párt elnöke már most nyilvánosságra hozta a jelöltek névsorát.
Glatz Ferenc, Surányi György és Vértes András sem kívánt nyilatkozni az MTI-nek azután, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke kedden este a lehetséges miniszterelnök-jelelöltek közé sorolta őket.
A Fidesz számára elvi és alapvető álláspont, hogy új kormány csak új választások után jöhet létre, és ugyanígy új miniszterelnököt is csak egy új választás után lehet jelölni - mondta az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke kedden este bejelentette a miniszterelnök-jelölteket.
A Fidesz számára elvi és alapvető álláspont, hogy új kormány csak új választások után jöhet létre, és ugyanígy új miniszterelnököt is csak egy új választás után lehet jelölni - mondta az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke kedden este bejelentette a miniszterelnök-jelölteket.
Az érdemi vitára alkalmatlannak tartja több ombudsman azt a felvetést, amelyet Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tett közzé a Népszabadság keddi számában az intézmény egységesítéséről.