2009. december 30. szerda

dec. 30
11:42
Navracsics: 2009 az összeomlás éve volt (Infostart)
Az összeomlás éve volt az idei - jelentette ki Navracsics Tibor. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint 2009-ben összeomlott a kormány, az MSZP és a kormányzati politika is.
dec. 30
12:00
Folytatódik a Tisza apadása (Infostart)
Folytatódik a lassú apadás a Tiszán. A Felső-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta: a folyón már csak Tiszatelek és Gávavencsellő között van érvényben elsőfokú árvízvédelmi készültség.
dec. 30
12:02
Drágulnak a postai szolgáltatások (Infostart)
Január elsején átlagosan 4,9 százalékkal emelkednek a postai szolgáltatások tarifái.
dec. 30
12:18
Beszakadt a zsilip: acéllemezekkel küzdenek a víz ellen (ATV)
A szádfal ideiglenes védelmet nyújt a Tarnánál, míg az új zsilip elkészül.
dec. 30
12:20
Már tudják, kik égtek felismerhetetlenségig össze Hajdúban (ATV)
Az áldozatok között van egy 56 éves nő, a ház tulajdonosa és 56 éves élettársa továbbá egy 63 éves hajdúszoboszlói férfi.
dec. 30
12:22
Kiderült: Január 12-én sztrájk lesz a BKV-nál! (ATV)
A legtöbb szakszervezet szerint túl sokat vesztenének a dolgozók.
dec. 30
12:36
Az államfő megfontolásra visszaküldte a közbeszerzési hivatalról szóló törvényt (Infostart)
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök szerdán.
dec. 30
12:36
Letartóztatták! Késsel fenyegette feleségét az ismert színész! Bizonyíték! (ATV)
„Jobb lesz, ha félsz. Ha elmondod bárkinek is, megöllek.”
dec. 30
12:38
Január 12-étől sztrájkolnak a BKV-szakszervezetek (Infostart)
Január 12-e nulla órától határozatlan idejű BKV-sztrájkot hirdetett több szakszervezet is, mivel a szerdai egyeztetésen sem született megállapodás a kollektív szerződésről az érdekképviseletek többsége és a BKV vezetősége között - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője.
dec. 30
12:40
Átszakadt egy zsilip a Tarnócán (Infostart)
Átszakított egy zsilipet az ár mára virradóra a Tarnócán, a Tarna jobb parti vízfolyásán ezért harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el - mondta az InfoRádióban az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője.
dec. 30
13:03
Visszadobta a közbeszerzési törvényt az államfő (Alternatív Energia)
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán az MTI-vel.
dec. 30
13:12
40 fokos hőmérséklet-különbség: komoly károk az utakban + videó (ATV)
Csak a fővárosban 4-500 kátyút kell kijavítani.
dec. 30
13:30
Parkoló autóknak hajtott és meghalt egy férfi Dunakeszin (Infostart)
Meghalt egy 34 éves férfi, aki gépkocsijával egyelőre tisztázatlan okból parkoló autóknak hajtott, majd az ütközés következtében kizuhant a járműből szerda hajnalban Dunakeszin - közölte Kovács László helyi rendőrkapitány.
dec. 30
13:48
„Gyámoltalan fickó!” – kegyetlenül szétszedték a magyar énekest! (ATV)
Három menedzser és egy divattervező beszélt a győztesről.
dec. 30
13:57
Balesetet szenvedett a körözött csaló (Metropol)
Közúti baleset okozta vesztét egy körözött csalónak Miskolcon, aki kórházba került, majd lábadozását a fogdában folytathatja, hogy a bíróság előtt feleljen korábbi tettéért.
dec. 30
13:59
Nincs köze az IMF-nek az APEH-es prémiumokhoz? (Metropol)
Minden alapot nélkülöz az a feltételezés, hogy az adó-, illetve a vámhivatali dolgozók jutalmának ügyében bármiféle egyeztetés történt volna a Nemzetközi Valutaalappal - reagált a Pénzügyminisztérium a Magyar Nemzet cikkére.
dec. 30
14:06
Újabb síntörés az ország legforgalmasabb vasútvonalán (Infostart)
Gödöllő és Aszód között vélhetően anyagfáradás miatt eltörött az egyik sínszál szerdán, emiatt 30-35 percet késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon - közölte a Mávinform szerdán.
dec. 30
14:06
Fejlevágással fenyegették meg Török Zsoltot „a jobbosok” (ATV)
Egy megyei internetes lap digitális hasábjain érték az általa gyűlöletkeltésként jellemzett szavak.
dec. 30
14:33
Nem mutattak ki H1N1 - fertőzést a Szegeden meghalt lánynál (Metropol)
Bár az új típusú influenza legsúlyosabb szövődményének számító vérzéses tüdőgyulladás okozta a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján az ünnepek alatt elhunyt 13 éves lány halálát, szervezetében nem tudták kimutatni a H1N1-fertőzést - közölte Túri Sándor intézetvezető professzor szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.
dec. 30
15:00
2010 a konferenciaturizmus éve lehet (Infostart)
A legtöbb szállodában teltház lesz szilveszterkor, és idén karácsonykor is több volt a hotelvendég, mint tavaly. Ennek dacára 2009-ben jelentős veszteséget szenvedett el a szállodaipar, és fellendülésre is csak 2011-ben lehet számítani - mondta az InfoRádiónak a Magyar Turizmus Zrt. elnöke.
dec. 30
15:27
Bajnai a megmentőnk? (Alternatív Energia)
A Bajnai-kormány megmentette Magyarországot a gazdasági, szociális vészhelyzettől, megerősítette a forintot és megteremtette a következő kormányok mozgásterét - közölte Budai Bernadett, az MSZP szóvivője az MTI-vel szerdán.
dec. 30
15:36
A politológus értékel: az MSZP és a Fidesz elmúlt 8 éve (Infostart)
A szocialista kormányzás első hét éve egyértelműen kudarc, Bajnai Gordon megítélése azonban már nem ilyen egyértelmű - értékelte az MSZP tevékenységét a Nézőpont Intézet vezető elemzője. A Fidesz stratégiája, hogy olyan hosszú távú célokat és elképzeléseket fogalmaz meg, amelyek még egy 4 éves ciklus során is nehezen kérhetők számon.
dec. 30
15:36
Majdnem merénylet: Obama megfeddte az amerikai hírszerzést (ATV)
A nigériai férfi apja figyelmeztette az amerikai diplomatákat fia miatt, de Abdulmutallab ennek ellenére felszállhatott a gépre.
dec. 30
15:38
PM: Minden alapot nélkülöz a Magyar Nemzet-információ (ATV)
A dolgozóinak jutalmával kapcsolatban sem IMF, sem az EU semmilyen véleményt nem nyilvánított – mondják.
dec. 30
15:40
Köszöni a támogatást a kislányt megrontó Polanski (ATV)
Roman Polanski megköszönte azoknak az embereknek a támogatását, akik támogatták harcát az Egyesült Államok és Svájc ellen.
dec. 30
15:42
Kirúgták a rádióst, akinek elege lett II. Erzsébet királynőből (ATV)
Az egyik hallgató Irakba küldte volna a vicces kedvében levő DJ-t.
dec. 30
15:54
Nem Gyurcsány ellenlábasai állnak az őszödi beszéd mögött (ATV)
Az NBH-jelentés legfőbb megállapítása, hogy törvénysértés nem történt.
dec. 30
16:12
Sztrájkra készülnek a Volán-dolgozók (Infostart)
Sztrájkot helyezett kilátásba a jövő év januárjára a valamennyi Volán társaság alkalmazottját képviselő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma.
dec. 30
16:12
Egyensúlyba kerülhet az idén a magyar folyó mérleg (ATV)
Ezt jósolták londoni elemzők a vártnál sokkal nagyobb többletet mutató III. negyedévi adatok után.
dec. 30
16:14
Csepeli kettős gyilkosság: Demét más bűncselekménnyel is meggyanúsították (ATV)
Gyanús pénzügyi tételekkel hozták összefüggésbe az iskola volt gazdasági igazgatóját.
dec. 30
16:21
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett (Metropol)
Öngyilkos lett az a 44 éves dédestapolcsányi férfi, aki előzőleg megölte feleségét.
dec. 30
16:30
120 kilós malacok zavarták a rendet a brit autópályán (ATV)
Mindkét irányban járhatatlan volt a Londontól északra található út, amíg elszállították a malacokat.
dec. 30
16:39
Sztrájkra készülnek a Volán-dolgozók (Metropol)
Sztrájkot helyezett kilátásba a jövő év januárjára a valamennyi Volán társaság alkalmazottját képviselő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma.
dec. 30
16:48
Újabb balhé? Kamera előtt alázta saját hazáját Pákó (ATV)
A nigériai énekes összefoglalta az országokat érintő különbségeket.
dec. 30
16:50
Az Egyesült Államokon akartak bosszút állni a merénylettel + videó (ATV)
Egy jemeni Al-Kaida csoport vállalta magára a felelősséget a detroiti repülőgép robbantás kísérletért.
dec. 30
16:57
Fontosak az MSZP-nek a nyugdíjasok (Alternatív Energia)
Az MSZP számára az egyik legfontosabb társadalmi csoport a nyugdíjasok közössége - mondta Mesterházy Attila, a párt alelnöke, miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Schmuck Andorral, a Tisztelet Társasága elnökével.
dec. 30
17:06
Családi biznisz volt a rakétaárulás (ATV)
A rendőrök fokozott ellenőrzéseket tartottak Gárdonyban, ekkor igazoltatták a siófoki családot.
dec. 30
17:42
Röszkénél megszűnt a várakozás (Infostart)
Jelenleg folyamatos a határforgalom Röszkénél, a korábbi napokban elsősorban a busszal utazók száma volt jelentős a belépő oldalon - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
dec. 30
17:42
A volánosok is sztrájkolnának januárban (ATV)
A munkavállalói szakszervezetek jelezték, hogy a szerdán megrekedt tárgyalások ellenére is készek bármikor folytatni a tárgyalásokat.
dec. 30
17:51
Nem érkezett meg a kórházak hatmilliárdos támogatása (Metropol)
Nem érkezett meg az egészségügyi intézményekhez az a hatmilliárd forintos többlettámogatás, amelyről még októberben egyezett meg a szaktárca a szakmai szervezetekkel.
dec. 30
18:00
Megrázó felmérés az óvodai közétkeztetés állapotáról (Infostart)
Megrázó eredménnyel zárult az óvodai közétkeztetés minőségi vizsgálata - mondta az InfoRádiónak az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója. A gyerekek többsége túlsózott ételeket és cukros üdítőket kap - közölte Martos Éva.
dec. 30
18:00
Bozóttűz pusztít Ausztrália nyugati részén + videó (ATV)
A természeti csapás becslések szerint 3 ezer hektárnyi területet érintett eddig, 37 ház égett le.
dec. 30
18:27
Orbán: teljes megújulásra lesz szüksége az országnak (Metropol)
Orbán Viktor szerint Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben; a Fidesz elnöke ezt a honlapjára szerdán felkerült újévi köszöntőjében mondta.
dec. 30
18:33
Orbán Viktor: "Teljes megújulásra lesz szüksége Magyarországnak 2010-ben" (Infostart)
Orbán Viktor szerint Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben; a Fidesz elnöke ezt a honlapjára felkerült újévi köszöntőjében mondta.
dec. 30
18:36
Orbán újévi köszöntője: teljes megújulásra van szükség (ATV)
Az egyperces videóban Orbán Viktor úgy fogalmaz: az újév mindig magával hozza az új kezdet lehetőségét is.
dec. 30
18:54
Rendőrségen is dolgozott a rendőrgyilkos mexikói + videó (ATV)
Elkapták Mexikóban azt a férfit, akit több rendőrtiszt meggyilkolásával vádolnak.
dec. 30
19:39
Thatcher jobban kedvelte a magyar bevándorlókat (Metropol)
Margaret Thatcher szívesebben látta a magyar bevándorlókat, mint a vietnami rezsim elől menekülő "csónakos embereket" - egyebek mellett ez derül ki a szokásos harminc évi titkosítás alól szerdán feloldott, 1979-ben kelt brit kormányzati feljegyzésekből.
dec. 30
19:45
Ellenőrzött a mérési pontosságuk az új rendőrségi traffipaxoknak (Infostart)
Az ötven új rendőrségi mobil sebességmérő készülék a jogszabályi előírásoknak megfelelően a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által hitelesített, azok mérési pontosságuk ellenőrzött - közölte honlapján a rendőrség.
dec. 30
19:48
Megdöbbent a sztrájk hírére a BKV: ha kell, minden nap tárgyalnak + videó (ATV)
11 szakszervezet szerint méltatlanul hátrányosan érintené a dolgozókat az új kollektív szerződés.
dec. 30
19:50
Együtt látták szeretőjével Woods-ot (ATV)
Egy tv-show szerint egy privát partin látták utoljára, Floridában.

Keresés