2009. november 23. hétfő

nov. 23
11:06
Életveszélyes sérülés: elütötte, majd áthajtott az idős bácsin (ATV)
Az elgázolt 76 éves férfi súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett a szombati balesetben.
nov. 23
11:18
Keresztülhajtott egy autós egy gyalogoson (Metropol)
Tolatás közben elütött egy gyalogost egy autós, majd keresztül is hajtott rajta a Nógrád megyei Érsekvadkerten - közölte a rendőrség.
nov. 23
11:24
A leggazdagabb magyar: a kormány ügyes volt és megmentette az országot (ATV)
Demján Sándor szerint másfél millió ember közvetlen termelőmunkájára lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország ne legyen válságban.
nov. 23
11:26
Két nap alatt ástak ki egy török buszt a hóból: 18 utas volt rajta (ATV)
A televízió közvetítette a mentési munkálatok végét.
nov. 23
11:33
Török Gábor: Példátlan az MSZP-s jelölt öt százalék alatti szereplése (Infostart)
Nem meglepetés, hogy a Fidesz nagy fölénnyel nyerte a csornai parlamenti és a józsefvárosi polgármester-választást, az viszont már igen, hogy Csornán a szocialista jelölt az öt százalékot sem érte el, a VIII. kerületben pedig a Lehet Más A Politika nyolc százalékot szerzett - mondta az InfoRádiónak a Vision Politics igazgatója. Török Gábor politológus szerint a Jobbik akkor érhet el jó eredményt a…
nov. 23
11:42
Rivális politikai csoport kivégezte a kampányúton levőket (ATV)
Elrabolták politikusok és újságírók negyven fős csoportját a Fülöp-szigetek déli részén hétfőn.
nov. 23
11:44
„Sokan a holokauszt visszatérésétől tartanak” (ATV)
Oszlatná a Jobbikot az OCÖ, az alkotmányjogász szerint kevés eséllyel.
nov. 23
12:09
Frekvenciapályázat: Az ORTT elnöke ügyészi vizsgálatot kezdeményez (Infostart)
Majtényi László az ORTT november végén leköszönő elnöke az országos kereskedelmi rádiók - véleménye szerint - törvénysértő pályáztatása kapcsán törvényességi vizsgálatot és ügyészi intézkedést kezdeményezve már megkereste Kovács Tamás legfőbb ügyészt.
nov. 23
12:11
Ipsos: Sólyom és Orbán a legnépszerűbb (Infostart)
Sólyom László köztársasági elnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vezeti a politikusok népszerűségi listáját az Ipsos novemberben készült felmérése szerint, amelynek eredményét hétfői számában közölte a Népszabadság.
nov. 23
12:12
Hathavi bérükért demonstráltak a szörpüzem előtt (Metropol)
Demonstrációt kezdtek hétfőn hajnalban Pölöskén a szörpüzem egykori dolgozói közel hat hónapi elmaradt bérükért; a cég felszámolója és egykori tulajdonosa egymásra hárítja a felelősséget azért, hogy a bérgarancia alapból még mindig nem jutottak pénzükhöz az elbocsátott alkalmazottak.
nov. 23
12:12
Utáljuk a politikusokat (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vezeti a politikusok népszerűségi listáját a Szonda Ipsos novemberben készült felmérése szerint, amelynek eredményét hétfői számában közölte a Népszabadság.
nov. 23
12:18
Tóbiás: Megalázó, gyáva és durva a Fidesz-kampány + videó (ATV)
„Soha nem szerepeltünk ilyen rosszul. A csornai teljesítményt teljesítménybeli és választási hibák okozták” – mondta az MSZP frakcióigazgatója.
nov. 23
12:48
Új rádiók: ügyészi vizsgálatot kezdeményez az ORTT leköszönő elnöke (Alternatív Energia)
Törvényességi vizsgálatot és ügyészi intézkedést kezdeményez az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) november végével leköszönő elnöke az országos kereskedelmi rádiók pályáztatása kapcsán. Majtényi László szerint az eljárás törvénysértő volt, ezért megkereste Kovács Tamás legfőbb ügyészt - közölte a médiahatóság hétfőn az MTI-vel.
nov. 23
12:54
Kegyetlen hazugság! Halálra rémisztették a magyar énekes családját + videó (ATV)
Cipő cáfolta, hogy szívátültetésre vár, a hír úgy jelent meg, hogy nem is adott interjút annak az újságírónak.
nov. 23
12:56
Sólyom és Orbán az élen, Kóka és Retkes leghátul (ATV)
Az összesített értékelés minden korábbinál alacsonyabb: 28 pontos.
nov. 23
12:58
Manipulálták az adatokat a klímaváltozás- konferencia előtt? (ATV)
Koppenhágában két hét múlva kerül megrendezésre egy konferencia a klímaváltozásról.
nov. 23
13:12
Holttest utazott a 4- es villamoson, a Fehérvári útnál vették észre (ATV)
A halott személyazonosságát még nem sikerült kideríteni, de az első információk alapján egy 60 év körüli férfi, feltehetően hajléktalan.
nov. 23
13:30
Halmai Gábor: Sólyom akadályává vált a törvényhozásnak + videó (ATV)
Halmai Gábor alkotmányjogász szerint nehéz értelmezni Orbán Viktor szavait az alkotmányról.
nov. 23
13:42
Bajnai az SZDSZ frakciónál járt (Metropol)
Az SZDSZ parlamenti frakciója formálisan még nem döntött a költségvetés támogatásról, mondta el hétfői, a kormányfővel közös sajtótájékoztatóján Kóka János.
nov. 23
13:42
Szakszervezetek a diáksport támogatásáért (Alternatív Energia)
A gyermekek fejlődési igénye nem vesz tudomást a gazdasági válságról - tartalmazza a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma tegnap közzétett felhívása. A kormányhoz és az Országgyűléshez fordulnak azt kifogásolva, hogy a célzottan a diáksport támogatására fordított 500 millió forint kiesett a jövő évi költségvetésből, és legalább ennek az összegnek a…
nov. 23
14:06
Szakított a magyar álompár? Csak 4 hónapja voltak együtt (ATV)
Bár az egész nyarat együtt töltötték, mégsem lett szorosabb a kapcsolatuk.
nov. 23
14:33
Tölgyessy Péter: A Jobbik rövid távon a Fidesz legnagyobb ellenfele lesz (Infostart)
Ott történt meg a Jobbik áttörése, ahol a magyar kapitalizmus a legrosszabb arcát mutatja. A párt a fiatalok körében fölényesen veri a szocialistákat, és rövid távon a Fidesz legnagyobb ellenfele lesz - vélekedett Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió hétfő reggeli műsorában.
nov. 23
14:36
Iroda, szolgálati autó - Sok juttatást kapott Szijjártó (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a magyar önkormányzati rendszerben példa nélküli, hogy Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője győri önkormányzati képviselőként irodát kapott az önkormányzattól a városházán, és még az önkormányzat egyik szolgálati autóját is használhatta.
nov. 23
14:42
6,5 százalékra csökkent az alapkamat (ATV)
Az alapkamat 2006 júliusa óta nem volt ilyen alacsony.
nov. 23
14:44
Jogerősen elítélték az erőszakoskodó országgyűlési képviselőt (ATV)
Véglegesítették a határozatot.
nov. 23
14:51
Felfüggesztett szabadságvesztést kapott Lengyel Zoltán országgyűlési képviselőt (Infostart)
Rendőrök sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselőt a Fővárosi Bíróság hétfőn. A Fővárosi Bíróság helybenhagyta az elsőfokon született döntést, amely nyolc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki.
nov. 23
14:53
Az NBH-nak is dolgozik a Political Capital (Infostart)
A Nemzetbiztonsági Hivatal és a Political Capital évek óta szerződéses viszonyban van egymással. Az elemzőcég tízmillió forintos nagyságrendű megrendeléseket teljesített a hivatalnak, de a Magyar Nemzet értesülése szerint az NBH új vezetése meg akarja szakítani a több éve tartó hivatalos együttműködést.
nov. 23
14:54
Egyre több az autista Magyarországon (Metropol)
Egyre több az autizmussal diagnosztizált ember Magyarországon, de a társadalmi ellátórendszer nem felkészült a befogadásukra.
nov. 23
14:54
"Szijjártó Péter beismerte mutyizását és panamázását" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a magyar önkormányzati rendszerben példa nélküli, hogy Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője győri önkormányzati képviselőként irodát kapott az önkormányzattól a városházán, és még az önkormányzat egyik szolgálati autóját is használhatta.
nov. 23
14:56
Nyakó: megalapozatlan arra következtetni, hogy hatalmas kormányváltó hangulat van (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint sem a csornai, sem a józsefvárosi választáson nem született jó eredmény az MSZP számára, de egyik választáson sem született meglepő eredmény. Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn elmondta: rendkívül alacsony részvétel miatt megalapozatlan arra következtetni, hogy hatalmas kormányváltó hangulat van az országban.
nov. 23
15:00
Kisteleki tudott a bundákról (ATV)
Csupán idő kérdése volt, mikor durran ki a focilufi - mondta az MLSZ-elnök.
nov. 23
15:02
Brawn megtalálta Button utódját (ATV)
Nico Rosberg hivatalosan is a Mercedes GP-ben folytatja Forma-1-es pályafutását.
nov. 23
15:04
Észtországban már 2011-ben euróval fizethetnek? (ATV)
Észtország az egyetlen lehetséges pályázó 2011-ben.
nov. 23
15:06
Megölték az embereket, zsírjukat eladták kozmetikumnak (ATV)
Négy perui állampolgárt tartóztattak le emberrablás, gyilkosság és emberi zsírral való kereskedelem gyanúja miatt.
nov. 23
15:08
Antarktisz: olvad a jég - drasztikusan emelkedik a tengerszint? (ATV)
Az Antarktisz keleti részének jégtakaróján is tapasztalható az eddig csak a hatodik földrész nyugati részén megfigyelt olvadás.
nov. 23
15:09
Bajnai szerint a nagykövetek nem a kormányt kritizálták (Infostart)
A miniszterelnök szerint nem a kormányt, hanem azokat a független testületeket, szervezeteket, pártokat, önkormányzatokat bírálta kilenc állam budapesti nagykövetsége, amelyek szerintük külföldi befektetők ellen irányuló lépéseket tettek.
nov. 23
15:12
A gyógyszer-nagykereskedők lévén olcsóbb lenne a vakcina? (Alternatív Energia)
A Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége (GYNSZ) arra kéri az Egészségügyi Minisztériumot, hogy azonnali hatállyal szüntesse meg a magyarországi gyógyszer-nagykereskedők kizárását a H1N1 vakcinák patikai forgalmazásából.
nov. 23
15:14
Ez lesz a Ma reggel vetélytársa? (Alternatív Energia)
Hattól nyolcig címmel kétórás reggeli műsorral jelentkezik a jövő héttől a Duna Televízió - közölte a közmédium hétfőn az MTI-vel.
nov. 23
15:16
Dávid Ibolya: félmillió munkahely kerülhet veszélybe (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya szerint félmillió munkahely kerülhet veszélybe Magyarországon az MSZP és a Fidesz "mutyipolitikája" miatt. Az MDF elnöke erről hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján beszélt kilenc Magyarországra akkreditált nagykövet bíráló közleményére reagálva.
nov. 23
15:18
Kisteleki tudott az illegális fogadásokról (ATV)
Csupán idő kérdése volt, mikor durran ki a focilufi - mondta az MLSZ-elnök.
nov. 23
15:20
„Nem emlékszem semmire” Leütötték Bochkor Gábort! + videó (ATV)
Árpa Attila később nem tudott visszaemlékezni a történtekre.
nov. 23
15:22
Történelmi siker a NASCAR-ban! (ATV)
Jimmie Johnson történelmi sikert aratott
nov. 23
15:30
Félmillió munkahelyet veszélyeztet a "mutyipolitika" (Metropol)
Dávid Ibolya szerint félmillió munkahely kerülhet veszélybe Magyarországon az MSZP és a Fidesz "mutyipolitikája" miatt.
nov. 23
15:30
Egymilliárd forintos fejlesztés Veszprémben (Alternatív Energia)
Több mint egymilliárd forint összegű városfejlesztési projekt megvalósítása kezdődött el hétfőn Veszprémben, ehhez 860 millió forint uniós támogatást nyert el az önkormányzat, a többi pénzt saját erőből pótolják - mondta a város polgármestere a beruházás helyszínén, a Betekints-völgyben tartott sajtótájékoztatón.
nov. 23
15:36
Döbbenetes öngólt lőtt a belga kapus + videó (ATV)
Tokody Tibor emlékezetes találatát is elhomályosítja a Roeselare hálóőre.
nov. 23
15:45
MNV: Szabálytalanul vették át a Pest megyei haszonbérleti pályázatokat (Infostart)
Felbontotta, illetve nyitott borítékban vette át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Pest Megyei Területi Irodájának két munkatársa november 9-én a 2 500 hektáros Pest megyei haszonbérletre beérkezett pályázatokat. Az MNV belső vizsgálata megállapította a Nemzeti Földalapért felelős igazgató felelősségét, akinek munkaviszonyát a mai nappal megszüntették.
nov. 23
15:48
Bajnai: nem a kormányt kritizálták (Metropol)
A kormányfő erről a nagykövetekkel folytatott megbeszélése után nyilatkozott újságíróknak. A Fidesz szerint a miniszterelnök „kínos, hiteltelen magyarázkodása” aligha nyugtatta meg a befektetőket.
nov. 23
15:48
Andor számíthat az SZDSZ támogatására (Alternatív Energia)
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke hétfő délben megbeszélést folytatott a miniszterelnök által uniós biztosnak jelölt Andor Lászlóval - írta az SZDSZ közleményében.
nov. 23
15:50
Felfüggesztett börtönre ítélték a volt fideszes képviselőt (Metropol)
Rendőrök sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselőt a Fővárosi Bíróság hétfőn.
nov. 23
15:50
A Fidesz tagad (Alternatív Energia)
A győri önkormányzat sem irodát, sem szolgálati autót nem biztosít Szijjártó Péternek - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke arra reagálva, hogy Török Zsolt (MSZP) hétfőn azt mondta: példa nélküli juttatásokat kapott Szijjártó Péter.

Keresés