A Fidesz elnöke a hatodik megszorító csomagról és a gazdasági vészhelyzetről. Orbán szerint utóbbival csak egy nagy támogatottságú jobboldali párt tud megbirkózni.
A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló törvény módosításáról, a jelnyelvi jogszabályról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról is dönt mai ülésén a Parlament.
Ma tartják a zárószavazást az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött új polgári törvénykönyvről a Parlamentben. Sólyom László október 13-án küldte vissza megfontolásra a tervezetet a törvényhozásnak. A képviselők egy héttel ezelőtt több, a kormány által támogatott módosító javaslatot fogadtak el.
A berlini fal leomlásához vezető események 20-ik évfordulójának ünnepét beárnyékolta vasárnap, hogy ismeretlenek horogkereszteket festettek egy keletnémet zsinagóga falaira.
Kiraboltak egy benzinkutat hétfő hajnalban Mezőkövesden, személyi sérülés nem történt, a rabló néhány ezer forinttal menekült el - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A műszaki mentés idejére félpályás útzár várható az M5-ös autópálya 104-es kilométerénél, ahol egy kamion hajtott árokba hétfő reggel - közölte az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A továbbjutás szempontjából fontos mérkőzésen kapott ki a Pick Szeged a vendég spanyol Valladolidtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában.
A Fidesz akkora előnnyel vezet, hogy a kérdés csak az, megszerzi-e a közvélemény által is egyre inkább várt teljhatalmat, és megmarad-e a "gyűlölt" parlamentarizmus - mondta Tölgyessy Péter a Magyar Rádióban. Az alkotmányjogász szerint Orbán Viktor legnagyobb ellenfele nem a széthullott MSZP, nem is az erősödő Jobbik, hanem a külföld lesz.
Álorvos állategészségügyi ellenőrzést színlelve akart másfél millió forintot kicsalni egy szakolyi gazdálkodótól; a 21 éves csalót és a bűncselekmény elkövetésében közreműködő 26 éves társát a gazda jelzése alapján elfogták - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
Az Egyesült Államokban 109 olyan fiatalkorú elítélt ül jelenleg börtönben, aki életfogytig tartó büntetést kapott, jóllehet a bűncselekmény, amit elkövettek nem gyilkosság és nem is emberölés.
Az idén senkit nem küldenek el a GE Hungary hajdúböszörményi gyárából; erről még egy korábbi megállapodás keretében egyezett meg a munkáltató a szakszervezettel. A Hajdú-bihari Napló ugyanakkor azt írta:a következő 2 évben 260 munkahely szűnik meg a jelenleg 930 embert foglalkoztató üzemben.
Több ember halálát okozó gondatlan közveszélyokozás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az augusztusban történt miskolci lakástűz ügyében.
A Délmagyarország című napilap hétfői közlése szerint vélhetően a családjában fertőződött meg az az öt és fél hónapos terhes nő, akit H1N1 vírussal és annak szövődményeivel kezelnek Szegeden; a lap szerint saját gyermekétől kapta el a betegséget a negyvenéves nő.
Családjában fertőződhetett meg az az öt és fél hónapos várandós nő, akit az új típusú influenza miatt kezelnek Szegeden. A Délmagyarország című napilap úgy tudja, hogy az asszony saját gyermekétől kapta el a kórt.
Míg a csehek, a lengyelek és a szlovákok többsége számára az 1989-es rendszerváltás utáni demokráciaépítés sikert jelent, addig a magyarok számára inkább csalódást - derült ki abból a visegrádi országokban készített felmérésből, amelynek eredményét hétfőn közölték Pozsonyban.
Karjaira és lábaira erősített konyhakésekkel és egy bárddal akarta megölni volt feleségét egy 29 éves férfi Ibrányban; az egy embert könnyebben megsebesítő késelőt rendőrök fékezték meg.
Több ember halálát okozó gondatlan közveszélyokozás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Meghalt két büntetés-végrehajtási felügyelő hétfőn reggel a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intézetben, ahol az egyik férfi felügyelő szolgálati fegyverével lelőtte a női társát, majd magával is végzett; a fogvatartottak élete és biztonsága nem volt veszélyben.
Magyarország támogatja Örményország közeledését az Európai Unióhoz - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn Budapesten a Sándor-palotában, miután megbeszélést folytatott az örmény köztársasági elnökkel.
Vajnai Attila eddigi elnökhelyettest választotta a parlamenten kívüli tömörülés vezetőjévé a Magyarországi Munkáspárt 2006 - áll a szervezet hétfői közleményében.
A köztisztviselőkre és a közigazgatási eljárásra vonatkozó törvényi rendelkezések ellentmondása miatt sérült a gyermek és a szülő kapcsolattartáshoz fűződő joga - tudatta az ombudsman hétfőn.
Veszélybe kerülhet a roma tanulók jövő évi ösztöndíja, ha az Országgyűlés jóváhagyja azt a módosító javaslatot, miszerint 85 millió forintot a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól (Macika) a Szociális és Munkaügyi Minisztérium roma oktatási alapjának utalnak át - jelentette ki Vajda László, a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Zalaegerszegen.
Egy ember előzetes letartóztatásban van, két ember esetében pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el a miskolci Fészekrakó-ügyként ismert bűncselekményben, amelynek jelenleg 34 gyanúsítottja van - mondta hétfőn Martossy György főügyészségi csoportvezető ügyész, sajtószóvivő.
Az InfoRádió által hívott 20 budapesti patikának többségében nincs új influenza elleni védőoltása. A fővárosi patikák begyűjtik a recepteket, névre szólóan garantálják a vakcinát, ugyanakkor így nem rendelnek feleslegesen. Nem ez a helyzet a vidéki gyógyszertárakkal, ott az eddig enyhe érdeklődés miatt nem fogytak el a készletek. Általános hiánycikk ugyanakkor az egész országban a Magyarországon…
Az MSZP szerint a Szijjártó Péter társadalmi elnökletével működő győri kosárlabdaklubnak hárommillió forintos tartozása van, miközben 125 millió forint önkormányzati támogatást kapott - hangzott el Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője és Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.