2009. november 5. csütörtök

nov. 5
15:00
Berohant a pályára és nekirontott az ellenfél játékosának a sztáredző! (ATV)
Nem tudott egyértelmű magyarázatot adni tettére.
nov. 5
15:12
Kormánykézen marad Balatonőszöd (Infostart)
A kormány nem adja el az állami üdülőket - mondta sajtótájékoztatóján Szollár Domokos kormányszóvivő. A Magyar Nemzetben megjelent állításokat cáfolva elmondta, a vagyonkezelő továbbra is az állam lesz, több üdülő üzemeltetését azonban elveszik a Miniszterelnöki Hivataltól.
nov. 5
15:12
MSZP: alaptalanul riogatja a Fidesz a nyugdíjasokat (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint alaptalanul riogatja a nyugdíjasokat a Fidesz telefonos kampányával. Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: több jelzés is érkezett az MSZP-hez az idős emberektől, hogy egy gépi hang hívja fel őket a Fidesz nevében, és arról beszél, hogy a nyugdíjasoknak megszorításokkal kell számolniuk.
nov. 5
15:14
"Ökológiai forradalomra van szükség" (Infostart)
A klímaváltozás és az ökológiai katasztrófa elleni harc jegyében kezdődött meg Budapesten a Tudomány Világfóruma a Magyar Tudományos Akadémián. A konferencián Sólyom László köztársasági elnök arról beszélt: ökológiai forradalomra van szükség.
nov. 5
15:16
Havazik Bánkúton (Infostart)
Intenzíven havazik Bánkúton reggel óta; a sípályákat már nyolc centiméter vastagságú hó borítja, ez azonban még nem alkalmas sportolásra.
nov. 5
15:18
Sólyom László: Példa lehetne Magyaroroszág és Lengyelország (Infostart)
A köztársasági elnök szerint a jelenleg tartó nemzetközi klímatárgyalások alapjául szolgálhatna a magyar és a lengyel rendszerváltást megelőző kerekasztal-tárgyalások menete. Sólyom László a Magyar Tudományos Akadémián tartott Tudomány Világfóruma elnevezésű rendezvényen beszélt erről.
nov. 5
15:18
Draskovics kisöpörné a piszkokat + videó (ATV)
A miniszter szerint az emberek úgy érzik, a korrupció rátelepszik a mindennapokra.
nov. 5
15:30
Andor Lászlót jelöli a kormányfő EU-biztosnak (Infostart)
Elsőként az InfoRádió számolt be arról október 7-én, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságának tagja lesz a kormányfő jelöltje.
nov. 5
15:30
Fidesz: a kormány egy ingatlanügynökség (Metropol)
A Fidesz szerint néhány hónnappal a kormány mandátumának lejárta előtt egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ez a kabinet egy ingatlanügynökségnek felel meg.
nov. 5
15:30
Andor Lászlót jelöli a kormányfő uniós biztosnak! (Alternatív Energia)
Andor Lászlót, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli Bajnai Gordon miniszterelnök magyar uniós biztosnak.
nov. 5
15:32
Andor László lesz az uniós biztos (Metropol)
Andor Lászlót, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli Bajnai Gordon miniszterelnök magyar uniós biztosnak.
nov. 5
15:36
Nem kerül be a Lada gyártója az Opelbe + videó (ATV)
Mégis megtartja az autómárkát a General Motors.
nov. 5
15:38
Feltárták hazánk első átmenő barlangját (ATV)
A barlangban csak kutatási célú túrák engedélyezettek.
nov. 5
15:48
Andor "emberi tisztességéhez nem férhet kétség" (Alternatív Energia)
Andor Lászlót, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli Bajnai Gordon miniszterelnök magyar uniós biztosnak. A miniszterelnök a jelöltjével közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: azzal, hogy utolsó uniós tagországként Csehország elnöke is aláírta a Lisszaboni Szerződéshez szükséges ratifikációs okmányt, elhárult az utolsó…
nov. 5
15:50
Fidesz: a kormány 80 milliárd forintot von el a nyugdíjasoktól (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a Bajnai-kormány összesen 80 milliárd forintot von el a nyugdíjasoktól. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált, ahol azt mondta: több jelzés is érkezett az MSZP-hez az idős emberektől, miszerint egy gépi hang hívja fel őket a Fidesz nevében, és arról beszél, hogy a nyugdíjasoknak…
nov. 5
15:52
Veresre fontos pozíció vár (Alternatív Energia)
Veres János volt pénzügyminisztert, az MSZP országos elnökségének tagját egy fontos pozícióra jelöli majd a kormányfő. Bajnai Gordon csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: hogy mi ez a tisztség, azt majd akkor tárja a nyilvánosság elé, ha a pozíció elfoglalásának lehetősége megnyílik.
nov. 5
15:54
Megmenekült három vasútvonal + videó (ATV)
32 helyett 29 szűnik meg.
nov. 5
15:54
Az MDF-nek nincs szakmai kifogása Andor Lászlóval szemben (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórumnak (MDF) a biztosjelölttel szemben nincs szakmai vagy alkalmassági kifogása - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF elnökségi tagja csütörtökön.
nov. 5
15:56
„A 17 és 20 év közötti férfiak érdekelnek”: megmérgezte magát a fajtalansággal megvádolt férfi (ATV)
A több mint százrendbeli, gyermekek ellen elkövetett fajtalansággal megvádolt Oliver Shanti szektavezér öngyilkosságot kísérelt meg.
nov. 5
16:06
A miniszterelnök jelölése után Andor László lehet az Európai Bizottság magyar tagja (Infostart)
Andor László lehet az Európai Bizottság magyar tagja a következő öt évben. A közgazdász életútját, és a jelölési folyamatot ismertetjük.
nov. 5
16:06
Összefüggő hótakaró a Kékesen (Metropol)
Összefüggő hótakaró alakult ki csütörtökön az ország legmagasabb pontján, miután hajnaltól kora délutánig havazott a Mátrában - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat kékestetői obszervatóriumának ügyeletes észlelője.
nov. 5
16:06
KDNP: a szocialista arrogancia példája a jelölés (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szocialista arroganciát példázza az unió biztosi posztjára való jelölés - mondta Halász Zsuzsa a párt szóvivője csütörtökön az MTI-nek miután nyilvánossá vált, hogy a kormányfő Andor Lászlót jelölte uniós biztosnak.
nov. 5
16:08
SZDSZ: Andor László jó választás (Infostart)
Retkes Attila szerint a felmerült jelöltek közül Andor László volt a legjobb választás - reagált az SZDSZ elnöke arra a hírre, hogy a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli Bajnai Gordon miniszterelnök magyar uniós biztosnak.
nov. 5
16:08
Az SZDSZ jó választásnak tartja Andor Lászlót (Alternatív Energia)
Retkes Attila szerint a felmerült jelöltek közül Andor László volt a legjobb választás - reagált az SZDSZ elnöke az MTI-nek arra a hírre, hogy a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli Bajnai Gordon miniszterelnök magyar uniós biztosnak.
nov. 5
16:10
Andor László: a jelöltség nagy felelősség (Infostart)
Nagy felelősségnek nevezte uniós biztosi jelöltségét Andor László a miniszterelnökkel közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
nov. 5
16:10
FRISS! A Magyar Televíziót égeti a híradó-hamisítás esete (Alternatív Energia)
A Magyar Televízió stúdiójában „hamisított” híradóval kampányoltak Fóton a balodal ellen a januári időközi polgármester-választás előtt, és ismét ezzel igyekeznek hangulatot kelteni – tudta meg a Népszava. A botrányairól elhíresült városban tegnap kihelyezett kihallgatást tartott a gödöllői rendőrkapitányság.
nov. 5
16:12
Levágott marhafejeket szórtak a FVM elé (ATV)
A veszélyes hulladékot az ÁNTSZ vitte el.
nov. 5
16:12
Bayer József: Andor László kiválóan megfelel a feladatra (Alternatív Energia)
Bayer József politológus szerint Andor László kiválóan megfelel a feladatra: kifogástalan felkészültségű szakember, de nem elkötelezett a belpolitikai pártküzdelmekben.
nov. 5
16:24
MDF: Nincs szakmai kifogás Andor Lászlóval szemben (Infostart)
A Magyar Demokrata Fórumnak (MDF) a biztosjelölttel szemben nincs szakmai vagy alkalmassági kifogása - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF elnökségi tagja
nov. 5
16:24
13 év után döntöttek a Duna-store-ügyben (Metropol)
A bűncselekmények elkövetése után tizenhárom évvel ítéletet hirdetett csütörtökön a Szegedi Városi Bíróság a Duna-store-ügyben, az akkor kőolajszármazék-gyártással és -forgalmazással foglalkozó cégek vezetőit és tulajdonosait egy év és egy év hét hónap börtönbüntetéssel sújtották első fokon.
nov. 5
16:24
Tulajdonosi átrendeződés a Klassz Rádiónál (Alternatív Energia)
Átrendeződött a kisebbik országos kereskedelmi jogosultságot elnyerő Klassz Rádió tulajdonosi szerkezete - tudta meg csütörtökön több forrásból az MTI. A médiahatóság sajtóosztálya csupán megerősítette az MTI értesülését; Pakots Zsolt, a rádió működtetésére létrejött Advenio Zrt. vezérigazgatója annyit közölt, a műsorszolgáltatási szerződés "aláírásának napján azonnal megszüntettük az…
nov. 5
16:26
KDNP: a szocialista arrogancia példája a jelölés (Infostart)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szocialista arroganciát példázza az unió biztosi posztjára való jelölés - mondta Halász Zsuzsa a párt szóvivője.
nov. 5
16:26
Ötvenezer ampulla védőoltás a patikákban (Metropol)
A gyógyszertárakba összesen 50.700 ampulla védőoltást szállítottak ki nyitókészletként - közölte az Egészségügyi Minisztérium.
nov. 5
16:26
Andor László: a jelöltség nagy felelősség (Alternatív Energia)
Nagy felelősségnek nevezte uniós biztosi jelöltségét Andor László a miniszterelnökkel közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
nov. 5
16:28
H1N1: ötvenezer ampulla került a gyógyszertárakba (Infostart)
Több mint 50 ezer ampulla H1N1 vírus elleni védőoltást szállítottak ki nyitókészletként a gyógyszertárakba - közölte az Egészségügyi Minisztérium.
nov. 5
16:30
Szakmák Színháza: újfajta kampány Szombathelyen (ATV)
A hiányszakmákat népszerűsítenék a színház adta lehetőségekkel.
nov. 5
16:32
Pofon a demokratáknak: két kulcsállamot veszített Obama + videó (ATV)
Republikánusok győzelmét hozták az időközi választások az Egyesült Államokban.
nov. 5
16:42
Andor László szakmai álláspontja: reformra van szükség Európában (Alternatív Energia)
Tálas Péter politológus szerint Andor László jelölésével esélyt kapott az ország arra, hogy fajsúlyos biztosi posztot kapjon az Európai Bizottságban.
nov. 5
16:44
Kupa Mihály: nagyon jó döntés volt Andort jelölni (Alternatív Energia)
Kupa Mihály szerint nagyon jó döntés volt Andor Lászlót jelölni EU-biztosnak. Erről maga a volt pénzügyminiszter beszélt csütörtökön.
nov. 5
16:48
Visszatér a magyar műsorvezető! „Sok feladattal kell megbírkóznom” (ATV)
Visszatér Lilu a kereskedelmi csatorna képernyőjére.
nov. 5
17:00
Tulajdonosi átrendeződés a Klassz Rádiónál (Metropol)
Átrendeződött a kisebbik országos kereskedelmi jogosultságot elnyerő Klassz Rádió tulajdonosi szerkezete - tudta meg csütörtökön. A médiahatóság sajtóosztálya csupán megerősítette az MTI értesülését; Pakots Zsolt, a rádió működtetésére létrejött Advenio Zrt. vezérigazgatója annyit közölt, a műsorszolgáltatási szerződés „aláírásának napján azonnal megszüntettük az összeférhetetlenséggel járó jogi…
nov. 5
17:00
Bölcsődéből tüntetésre (Alternatív Energia)
Szombaton délelőtt Budapesten, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Alkotmány utcai épülete előtt tüntet a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. A tiltakozás oka, hogy az ágazatot kedvezőtlenül érintik a jövő évi költségvetési és bérintézkedések, s ezekre eddig hiába próbálták felhívni az illetékes kormányzati szervek figyelmét.
nov. 5
17:02
Borsik János: megszülethet a bérmegállapodás (Alternatív Energia)
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) november végére, december elejére megszülethet a jövő évi bérmegállapodás - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
nov. 5
17:18
"Tesszük, amit tennünk kell" - kampányol az MSZP (Infostart)
Tájékoztató kampányt kezd november közepétől az MSZP a Bajnai-kormány eredményeiről. A Fidesz szerint a kormánynak inkább le kellene mondania.
nov. 5
17:18
Személyi védelmet kap a megkéselt dajka (Metropol)
A BRFK elrendelte annak a VII. kerületi óvodában dolgozó nőnek - illetve családjának - a személyi védelmét, akit szerdán késelt meg a volt élettársa a munkahelyén - közölte Pap Judit, a BRFK sajtóügyeletese.
nov. 5
17:18
"A kormány egy kommunista bankárt küld az Európai Unió biztosi pozíciójába" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint az egész magyar demokratikus átmenet semmibe vételét és elárulását jelenti, hogy a kormány egy kommunista bankárt küld az Európai Unió biztosi pozíciójába - közölte Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese miután nyilvánossá vált a kormányfő Andor Lászlót jelöli a posztra.
nov. 5
17:20
Bajnai megígérte, Veres is kap állást (Infostart)
Egy később megnevezett fontos pozícióra jelöli a kormányfő Veres János volt pénzügyminisztert, az MSZP országos elnökségének tagját. Bajnai Gordon sajtótájékoztatóján elmondta: Veres János pénzügyminiszterként hozzájárult ahhoz, Magyarország eredményes válságkezelést folytasson a gazdasági válság alatt.
nov. 5
17:20
Fidesz: a demokratikus átmenet elárulása a jelölés (Metropol)
A Fidesz szerint az egész magyar demokratikus átmenet semmibe vételét és elárulását jelenti, hogy a kormány egy kommunista bankárt küld az Európai Unió biztosi pozíciójába - közölte Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese miután nyilvánossá vált a kormányfő Andor Lászlót jelöli a posztra.
nov. 5
17:20
Még októberben lemondott MSZP-s funkcióiról az ózdi polgármester (Alternatív Energia)
Még október 26-án lemondott az ózdi polgármester az országos választmányi tagságáról, a helyi elnökhelyettesi funkciójáról és elnökségi tagságáról - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Boda István, az MSZP ózdi szervezetének elnöke.
nov. 5
17:24
Andor Lászlót jelölte biztosnak Bajnai: nem okozott feszültséget (ATV)
A jelölt elmondta: számára most a felkészülés ideje jön és ebben az időszakban konzultálni akar minden demokratikus elven működő párttal.

Keresés