Kilencezer aláírással petíciót nyújtott át az ágazatot sújtó megszorítások ellen a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete az illetékes minisztérium képviselőjének.
Kártérítést fizet a BKV a Róbert Károly körúti villamosmegállóban történt baleset károsultjainak, mert a közlekedési társaságnak van az ilyen esetekre vonatkozó biztosítása.
New York-ban az emberek több órát álltak sorba az egyik játékbolt előtt, hogy kedvezményesen jussanak hozzá gyerekjátékokhoz. Az üzlet éjfélkor kinyitott.
Az SZDSZ szerint nincs szükség Budapest-minisztériumra, Horváth Csaba szocialista politikus fővárosi kormánybiztosi kinevezése pedig értelmetlen és káros.
Terrortámadás miatt siklott ki a Nevski Express gyorsvonat - közölték szombaton orosz illetékesek. A katasztrófa helyszínén pokolgép nyomaira is bukkantak.
Egyhangúlag támogatta Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető miniszterelnök-jelöltségét budapesti zárt ülésén az MSZP országos választmánya - értesült az MTI szombaton.
Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető szerint az MSZP-n belüli generációs együttműködésre, csapatmunkára, intenzív, "beleállós kampányra" van szüksége a pártnak. Az MTI értesülései szerint többek közt erről beszélt a szombati választmányi ülésen az elnökség által kormányfőjelöltnek javasolt politikus.
Az MSZP visszautasítja azt, hogy fizetett hirdetés útján bárki politikai tőkét gyűjtsön abból a keserves vállalásból, amely minden embert érint a válságkezelés során az országban.
Sok teendője lesz a foglalkoztatáspolitikai biztosnak, és várhatóan sokat is szerepel majd a sajtóban - mondta a Bruxinfo képzési igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában azután, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke ezt a portfóliót osztaná a magyar biztosjelöltnek, Andor Lászlónak.
Az MSZP országos elnöksége és választmánya közös javaslatként terjeszti a december 12-i pártkongresszus elé Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét; a Fidesz szerint folytatódik a Gyurcsány-Bajnai-korszak.
A leggátlástalanabb kufárokat megszégyenítő módon üzletel a kormány a H1N1 vírus elleni oltóanyaggal - állítja a Magyar Hírlap Oszkó Péter pénzügy- és Székely Tamás egészségügy-miniszternek a lap birtokába jutott levelezése alapján.
Csak a pilóta sérült meg, ő is csak könnyebben, amikor délután kényszerleszállás közben felborult egy kisrepülőgép Szombathely és Gencsapáti között - közölte az MTI-vel Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A mentők két sérültről adtak tájékoztatást.
Csak a pilóta sérült meg, ő is csak könnyebben, amikor szombaton délután kényszerleszállás közben felborult egy kisrepülőgép Szombathely és Gencsapáti között.
Hiba lenne azt hinni, hogy a választásokat már megnyertük; a kampány igazi küzdelme, a sárdobálás még csak most kezdődik, és mi nem hazudhatunk, nem tehetünk üres ígéreteket - jelentette ki szombaton a párt regionális értekezletén a Kisgazda Polgári Egyesület és Kisgazda Polgári Szövetség (KPE-KPSZ) elnöke.
A pénzügyminiszter szerint politikai elfogultság a 2010-es költségvetés tervezete ellen kampányolni; akiben van szakmai, illetve az ország sorsa iránti felelősség, az megszavazza a jövő évi büdzsét.
Kilencezer aláírással petíciót nyújtott át az ágazatot sújtó megszorítások ellen a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete (SzESzE) a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SzMM) képviselőjének - mondta az iratokat átadó Németh Sándor, a SzESzE elnöke demonstrációjuk közben az MTI-nek szombaton Budapesten.
A lisszaboni szerződés december 1-jei hatálybalépésével pont kerülhet az Európai Unió évek óta húzódó intézményi válságára, amely jelentősen hátráltatta a közösség fejlődését - mondta Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke szombaton Budapesten.
Folyamatosan szivárognak ki az információk nemcsak egy, hanem több minisztériumból is, sőt az állami intézmények többségéből – ismerte el egy, a közigazgatás széles területére rálátással bíró, névtelenséget kérő forrásunk. Ennek oka joggal kereshető a Fidesz várható győzelmét hozó tavaszi választásokban, ugyanis sokan már most „helyezkednek”. A „szivárgásnak” csak az szabhatna gátat, ha egyáltalán…
További nyomozati cselekmények elvégzésére szólította fel az ügyészség a rendőrséget a Somogy megyei közgyűlés fideszes elnöke elleni, rágalmazás miatt indult ügyben. A rendőrség nemrégiben tette meg vádemelési javaslatát Gelencsér Attila ellen, ám vádemelés egy darabig még nem várható. A Gelencsér által alaptalanul rágalmazott Gyenesei István szerint csak az időt húzzák.
Bár volt némi halvány remény, mégsem született meg a jövő évi bérajánlás az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. Az október 1-je óta tartó egyeztetés hetedik fordulóján ugyan közeledtek az álláspontok a minimálbérről, a szakmunkás-bérminimumról és az országos bérajánlásról, de a zárt ülésről ennél több nem szivárgott ki, és részletekről a szociális partnerek sem nyilatkoztak. Úgy tudjuk, a…
Közös javaslatként terjeszti a decemberi kongresszus elé Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét az MSZP országos elnöksége és választmánya. A lisszaboni szerződésről egyeztettek a Fidesz budapesti konferenciáján. Oroszországban pokolgép okozta a tegnap esti vonatszerencsétlenséget, a támadást egy szélsőjobboldali szervezet vállalta magára