2009. november 26. csütörtök

nov. 26
12:27
Horváth Csaba megszüntetné minden negyedik BKV-buszjáratot (Infostart)
Bár Horváth Csaba főpolgármester-helyettesként tartott utolsó sajtótájékoztatóján azt mondta, a BKV működésének racionalizálására készített javaslata nem tartalmaz érdemi járatritkítást, a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén kiderült: a politikus 40-50 buszjárat megszüntetését javasolja a közlekedési társaságnak.
nov. 26
12:29
Emelkedik a vízdíj Budapesten (Infostart)
Köbméterenként egy forinttal nő a vízdíj a fővárosban 2010-ben; erről egy szavazatnyi többséggel döntött csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
nov. 26
12:30
Vesztegetési kísérlet Ferihegyen (Metropol)
Jogosítvány helyett pénzt kínált a reptéri rendőröknek egy férfi, akit csütörtökön Ferihegyen igazoltattak; vesztegetés gyanúja miatt indult ellene eljárás, akár öt évet is kaphat.
nov. 26
12:31
PwC: sokkoló mértéket öltött Magyarországon a korrupció (Infostart)
A korrupció a leggyakoribb visszaélés fajta a magyar üzleti életben, amelynek 81 százalékos előfordulási aránya jócskán meghaladja a közép-európai és világátlagot is - olvasható a PricewaterhouseCoopers (PwC) csütörtökön publikált felmérésében.
nov. 26
12:33
Formálódik a Fidesz programja (Infostart)
Formálódik a Fidesz programja. Jóllehet, a kormányzati szerkezet a választási eredmények függvényében alakul ki, s a káderpolitikát illetően a pártelnök hagyományosan lebegteti a döntéseket, egyre több lényegi elképzelés nyilvános tesztelése kezdődött el.
nov. 26
12:36
Összes FB- tagját visszahívta a fővárosból a Fidesz (ATV)
A megüresedő helyekre sem delegálnak új tagokat.
nov. 26
12:48
Bokrost javasolja miniszterelnöknek az MDF elnöksége (Alternatív Energia)
Bokros Lajost javasolta a párt miniszterelnök-jelöltjének az MDF elnöksége.
nov. 26
12:54
MSZP: Elszámoltatják a pártvezetőket a hétvégi kudarc miatt (ATV)
A hétvégi választások bebizonyították az MSZP számára, hogy presztízsveszteséget okoz, ha egy-egy szavazást csak túlélni akar a párt.
nov. 26
12:56
Kereszteződhet a H1N1 és a madárinfluenza? Szörnyű lenne! + videó (ATV)
Egyes szakértők szerint Kínában eddig többen haltak meg a H1N1 vírusban, mint ahogy azt a hivatalos adatok mutatják.
nov. 26
13:06
Fidesz: kudarc a kormány gazdaságpolitikája (Metropol)
Újabb 13 éves csúcsot döntött a munkanélküliség, a kormány megszorításokra alapozott gazdaságpolitikája kudarcot vallott - mondta Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő.
nov. 26
13:06
Cigányok miatt kapott európai ejnye-bejnyét Bajnai (Alternatív Energia)
A magyarországi romaellenes megnyilvánulások miatt Bajnai Gordon miniszterelnökhöz intézett levélben adott hangot aggodalmának Thomas Hammarberg, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.
nov. 26
13:12
Lövöldözés Pécsett: 3 halott? Kommandósok, újraélesztés, sérültek! (ATV)
A bejelentő szerint több ember is megsérülhetett.
nov. 26
13:14
Lelőtte hitelezőjét és annak kislányát: vádemelési javaslat (ATV)
Előre kitervelten, aljas indokból.
nov. 26
13:21
Nem emelkednek a BKV tarifái januártól (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében nem emelkednek januártól a BKV tarifái; a díjakat az idei szinten hagyó, Lakos Imre (SZDSZ) képviselő által jegyzett javaslatot 58 képviselő támogatta, és csak párttársa, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes ellenezte.
nov. 26
13:24
Halálos lövöldözés a pécsi egyetemen (Metropol)
Egy 19 éves fiú a helyszínen meghalt, továbbá életveszélyesen megsérült egy másik fiú és súlyos sérüléseket szenvedett egy laboránsként dolgozó férfi és egy takarítónő a Pécsi Tudományegyetemen történt csütörtöki lövöldözésben. A rendőrség szerint beilleszkedési zavar állhat a háttérben. Öt lövedéket operáltak ki a 19 éves fiatalemberből. Stabilizálták az életveszélyes sérült állapotát. Nem tesz…
nov. 26
13:24
A betiltott gárda egyenruhájában jelent egy képviselő a terézvárosi testületi ülésen (Alternatív Energia)
A betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelent meg a terézvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén Gyenge Zsolt, a Jobbik színeiben politizáló képviselő, akit rendőrök vezettek el az ülésről - közölte a VI. kerületi önkormányzat az MTI-vel.
nov. 26
13:26
Januárban nem emelkednek a BKV tarifái (Metropol)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében nem emelkednek januártól a BKV tarifái; a díjakat az idei szinten hagyó, Lakos Imre képviselő által jegyzett javaslatot 58 képviselő támogatta, és csak párttársa, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes ellenezte.
nov. 26
13:48
Verések, kínzások: másfél év után elengedték az emberrablók (ATV)
Az újságírókat 2008. augusztus 23-án fogták el Mogadisu és az attól 25 kilométernyire fekvő Afgoye között.
nov. 26
13:50
Kóka: Ha hülyeségeket beszélnénk, népszerűbbek lennénk + videó (ATV)
Az SZDSZ frakcióvezetője kizárta a közös listát az MSZP-vel.
nov. 26
13:52
Ahmedinezsád antiimperialista szövetséget gründol + videó (ATV)
Az iráni elnök dél-amerikai turnéján az üzleti lehetőségek állnak előtérben.
nov. 26
14:00
Nyugalomra int a cigányvezető (Alternatív Energia)
A nehézségek ellenére a nyugalom és a béke megtartásának fontosságát emelte ki a cigánysághoz intézett üzenetében Orsós János, a Szabad Emberek Magyarországért elnökségi tagja, tanár, polgárjogi aktivista.
nov. 26
14:24
Exkluzív Pécsről: sikítva menekültek a diákok menedéket találni (ATV)
Többen sokkos állapotban kerestek menedéket a könyvtárban.
nov. 26
14:33
Sztrájkbizottság alakul az MTV-ben (Infostart)
Sztrájkbizottságot alakít a Magyar Televízió dolgozóinak három reprezentatív érdekképviselete - közölte a vállalat üzemi tanácsának elnöke.
nov. 26
14:36
Tarlós: szétesett a Fővárosi Közgyűlés (Metropol)
Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint szétesett a Fővárosi Közgyűlés működése, és az SZDSZ-szel közös koalícióból nemrég kilépő szocialisták a csütörtöki ülésen sokszor saját korábbi indítványaik ellen szavaztak.
nov. 26
14:42
„Iszonyatos fájdalmak” Meg kellett műteni a TV2 sztárját, tovább fogyott (ATV)
Nem elég, hogy hetek óta küzd a súlyával, most egy hétre kórházba is került.
nov. 26
14:51
Bajnai: Újra kell jelölni helyünket a világban (Infostart)
Kiszámítható, értékeken nyugvó külpolitikára van szükség - mondta a Pénzügykutató és az Allianz Biztosító közös konferenciáján a miniszterelnök. Bajnai Gordon hozzátette: az értékek figyelembevételével kell meghatároznia Magyarországnak az érdekeit.
nov. 26
14:54
Felmentették a rágalmazás vádja alól a bíróságokat kritizáló HVG-s újságírót (Alternatív Energia)
Felmentette a rágalmazás vádja alól a bíróságokat kritizáló HVG-s újságírót a Fővárosi Bíróság csütörtökön. A másodfokú ítélet eltér az ilyen ügyekben szokásos bírói gyakorlattól, és a védelem érveinek helyt adva a ténybeli tévedést sem tekinti feltétlenül elegendő alapnak az újságíró bűnösségének megállapításához.
nov. 26
14:56
Pécsi lövöldözés - Az MSZP részvétét fejezte ki az áldozat családjának (Alternatív Energia)
Részvétét fejezte ki a pécsi lövöldözésben elhunyt hallgató családjának, és gyógyulást kíván a sérülteknek az MSZP frakció nevében Mesterházy Attila.
nov. 26
14:58
Jövőre módosulnak a KRESZ-szabályok (Alternatív Energia)
Január elsejétől több mint 60 ponton módosulnak a KRESZ-szabályok – jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő csütörtökön a budapesti Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban tartott kihelyezett sajtótájékoztatón.
nov. 26
15:00
Pécsi lövöldözés - Simicskó: brutális erőszak terjed az országban (Alternatív Energia)
Azt látjuk, hogy a brutális erőszak terjed az országban, ennek véget kell vetni - reagált a pécsi lövöldözés hírére csütörtöki sajtótájékoztatóján Simicskó István.
nov. 26
15:12
Vonat elé hajtott autójával egy nő (Metropol)
Vonat elé hajtott személykocsijával csütörtökön egy nő a piros jelzés ellenére Balatonalmádiban, a Rákóczi utcai vasúti átjárónál; az ütközés következtében a 45 éves helybeli autós könnyebben sérült meg.
nov. 26
15:12
Pécsi lövöldözés - Kormányszóvivő: a kormány együtt érez a sérültekkel (Alternatív Energia)
A kormány megdöbbenve értesült a pécsi egyetemen történt tragédiáról, és együtt érez a lövöldözésben életét vesztett áldozat családjával és a sérültekkel - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő. Szollár Domokos közölte: az oktatási és a rendészeti miniszter útban van a baranyai megyeszékhelyre, hogy személyesen tájékozódjon az esetről.
nov. 26
15:14
Elsötétülhet az RTL Klub (Alternatív Energia)
Az RTL Klub képernyőjének 54 órás elsötétítését, a TV2-re 105 millió forintos kötbér kiszabását javasolta a médiahatóság hivatala a délutáni kibeszélőshow-kban tapasztalt törvénysértések miatt - derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagjának csütörtöki közleményéből.
nov. 26
15:18
Védhetetlen öngólt fejelt a Sevilla védője + videó (ATV)
Ivica Dragutinovics arra járt, fejelt egyet. Öngólja befolyással lehet a Bajnokok Ligája további küzdelmeire. Nézze meg!
nov. 26
15:20
NATO-kaliberű golyóval ölték meg Magyarosi Árpádot Bolíviában + videó (ATV)
Szabályos körben lettek kivágva a lövedékek Magyarosi Árpád testéből – egy kivételével.
nov. 26
15:27
Baleset a Budapest-Tapolca vasútvonalon (Infostart)
Baleset miatt késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon - közölte a Mávinform.
nov. 26
15:30
Látogatási tilalom több kórházban (Metropol)
Teljes látogatási tilalom lép életbe péntek reggel a debreceni Kenézy Gyula Kórházban, de a győri Petz Aladár és a Fejér Megyei Szent György Kórházban is látogatási tilalmat veztettek be.
nov. 26
15:32
Újabb letartóztatás Sajóbábony-ügyben (Metropol)
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy fiatalkorú fiút csütörtökön a november közepén történt sajóbábonyi események miatt.
nov. 26
15:36
Pestis, kolera, himlő: visszatérhetnek a pusztító járványok (ATV)
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ vezetője szerint Magyarország rendkívül szerencsés, hogy ennyi vakcinája van.
nov. 26
15:45
A nemzetbiztonsági bizottság megvizsgálná az Omninvest tulajdonosi hátterét (Infostart)
Hétfőre összehívta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát a testület KDNP-s elnöke, hogy tájékozódjon az Omninvest Kft. tulajdonosi hátteréről.
nov. 26
15:48
Felmentették a HVG-s újságírót (Metropol)
Felmentette a rágalmazás vádja alól az igazságszolgáltatást bíráló HVG-s újságírót a Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön.
nov. 26
15:48
Teljes látogatási tilalom a debreceni Kenézy Kórházban (Alternatív Energia)
Teljes látogatási tilalom lép életbe péntek reggel a debreceni Kenézy Gyula Kórházban, ahol jelenleg két, H1N1-vírussal fertőzött beteget kezelnek, s csütörtökön hasonló tünetekkel vettek fel egy újabb beteget - közölte Mikó László, a kórház orvos-igazgatója sajtótájékoztatón. Elmondta azt is: péntektől a kórház hivatalosan kijelölt oltópont, a védőoltásra érkezők természetesen a látogatási…
nov. 26
15:50
Óriásbüntetést kaphat az RTL Klub és a TV2 (Metropol)
Az RTL Klub képernyőjének 54 órás elsötétítését, a TV2-re 105 millió forintos kötbér kiszabását javasolta a médiahatóság hivatala a délutáni kibeszélőshow-kban tapasztalt törvénysértések miatt.
nov. 26
15:50
Pécsi lövöldözés - Bajnai osztozik az áldozat hozzátartozóinak fájdalmában (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon miniszterelnök megdöbbenéssel értesült a Pécsi Tudományegyetemen történt csütörtöki tragédiáról. Minden polgártársammal közösen osztozom az áldozat hozzátartozóinak fájdalmában, és bízom a sérültek mielőbbi felépülésében - áll a kormányfő MTI-hez eljuttatott közleményében.
nov. 26
16:03
Fidesz: a kormány törvénysértő módon használta fel a kvótabevételeket (Infostart)
A Fidesz szerint a kormány törvénysértő módon, szabálytalanul, a költségvetési lyukak "tömködésére" használta fel az első kvótakereskedésből származó 29 milliárd forintot. Hozzátette: a kormány felelőtlenül és hanyagul gazdálkodik a magyar emberek vagyonával.
nov. 26
16:12
„Valami nagyon rosszat tettem” – mondta a pécsi gyilkos (ATV)
Kaposvári fiú a halálos áldozat.
nov. 26
16:21
Horváth Csaba cáfolja a fővárosi járatritkítást (Infostart)
Nem kell buszjáratok megszüntetésére számítani a fővárosban - mondta az InfoRádiónak Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettes, miután ellenzéki képviselők szerint a szocialista politikus tervei között 40-50 járat eltörlése szerepelt. Hozzátette: nem várható, hogy a most elmaradt tarifaemelést egy későbbi időpontban bepótolja a város és a cég vezetése.
nov. 26
16:24
Kimutatták a H1N1 vírust egy Debrecenben elhunyt nőnél (Metropol)
Kimutatták az új típusú influenza vírusát annál a nyíregyházi nőnél, aki vasárnap hunyt el Debrecenben, a halál oka azonban nem ismert.
nov. 26
16:26
A rendőrség is besegít az oltóanyagok szállításába (Metropol)
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autói is besegítenek a H1N1 vírus elleni vakcina szállításába - jelentette be az egészségügyi miniszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 26
16:30
Lesújtó hír: súlyos beteg a világbajnok magyar sportoló (ATV)
Állítólag már meg is műtötték és a szövettani eredmény is megérkezett.

Keresés