A kormány várhatóan napokon belül dönt arról, hogy miként javíthatja az új influenza elleni térítéses védőoltás hozzáférési lehetőségeit. Ezt Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság szocialista tagja közölte hétfőn.
A közösségi közlekedésről, a szocialisták által a fideszes Szijjártó Péterhez kötött ügyekről, a bábolnai ménesbirtokról és a rádiófrekvencia-szerződésekről volt szó hétfőn az interpellációk között a parlamentben.
Tudatosan szítják a feszültséget, egyértelműen provokatív szándékkal jöttek Sajóbábonyba a jobbikosok - közölte újságírók előtt Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke a Borsod megyei városban, egy családi háznál, ahol a hétvége történéseiről érdeklődött a helyiektől.
Polgármesteri fizetése folyósításának felfüggesztését kéri Hunvald György erzsébetvárosi polgármester- értesült lapunk. A február óta előzetes letartóztatásban lévő MSZP-s politikus jogi képviselője útján egy levelett juttatott el Gergely József szocialista alpolgármesterhez illetve a kerület jegyzőjének, melyben már novemberi polgármesteri díjazása letéti alszámlán történő elhelyezését kéri.
Katona Béla házelnök személyes közbenjárását kérte az MTV ügyvezetője hétfőn, levélben annak érdekében, hogy "a Magyar Televízió kikerüljön a politika örvényéből".
Lövétei István alkotmányjogász szerint nem lehet "bespájzolni" a köztársasági elnököt, azaz az Országgyűlés nem választhatja meg Sólyom László utódját több hónappal a mandátumának lejárta előtt. Az InfoRádiónak ezt annak kapcsán nyilatkozta az alkotmányjogász, hogy a Magyar Nemzet azt írta: elképzelhető, hogy még a jelenlegi Parlament választja meg az új államfőt, aki a hivatkozott internetes…
A polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter soron kívül összehívta a nemzetbiztonsági kabinet ülését a Sajóbábonyban történtek kapcsán, közölte Szollár Domokos kormányszóvivő.
Továbbra is a büntető törvénykönyv szigorítását, egyértelművé tételét szorgalmazza Sajóbábony polgármestere a bűnözés visszaszorítása érdekében azután, hogy tegnap összecsaptak egymással a 3000 lakosú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban élő romák és a feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselők. Az ügy miatt soron kívül összehívta a nemzetbiztonsági kabinet ülését a polgári titkosszolgálatokat…
Az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezete szerint a Jobbik hétvégén konfliktust provokált Sajóbábonyban a helyi roma közösség és a saját hívei között és ha ez a Jobbik-rendezvény kampánnyitó volt, akkor "Magyarország szabad, demokrata állampolgárai nem kérnek" a párt kampányából.
Adminisztratív tévedéseknek nevezte Kolompár Orbán a Kecskeméti Városi Bíróságon hétfőn kezdődött büntetőperében azokat a hiányosságokat, amelyek alapján vádat emeltek ellene egy állami támogatás felhasználásával kapcsolatban.
Továbbra sincs megállapodás a kormány és az öt reprezentatív vasutas szakszervezet között, az egyeztetést hétfőn folytatják - közölték az érintettek a hétfői kollektív munkaügyi vita után.
Az Európai Parlamentben a jövőben szorosabban működik majd együtt az MDF és a cseh Polgári Demokratikus Párt (ODS) - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke, miután megbeszélést folytatott Mirek Topolanek volt cseh miniszterelnökkel, az OSD elnökével hétfőn Budapesten.
A legfőbb ügyészhez fordult a Fidesz frakcióvezetője. „Amennyiben a rendőrség a kezdetektől fogva ismeri az elkövető személyét, miért nem halad gyorsabban a nyomozás?”
Testvére azonosította azt az asszonyt, akinek a holttestét Ercsiben, az 1-es kőgátnál találták meg és emelték ki még pénteken a Dunából; az 55 éves nő halála ügyében elsődlegesen nem állapítottak meg idegenkezűséget.
Már vizsgálják, hogy Szijjártó Péter bűncselekményt követett-e el, amikor párttársait juttatta közpénzekhez - válaszolta Kovács Tamás legfőbb ügyész Alexa György szocialista képviselő interpellációjára az Országgyűlés hétfői ülésén.
A mostani választási ciklusban megválasztott második polgármester is távozott a Zala megyei Gellénháza éléről - értesült hétfőn helyi forrásokból az MTI.
Nyilvánosságra hozta internetes oldalán az Egészségügyi Minisztérium a kormány és az Omninvest közötti szerződést az új influenza elleni védőoltás gyártásáról. A teljes szerződés azonban nincs fenn a honlapon, a minisztérium úgy döntött: a hivatalban biztosítja a betekintést bárki számára.
A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója szerint a szocialista pártnak nem jönne jól, ha még a jelenlegi összetételű Országgyűlés választaná meg az új államfőt. Erről a lehetőségről a Magyar Nemzet írt hétfőn. Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádiónak azt mondta: az MSZP eddigi politikáját rombolná le egy ilyen lépés.
A mezőgazdasági informatikai fejlesztésekről, az illegális fakitermelésről, a design terminálról és a szocialisták által Szijjártó Péterhez kötött ügyekről volt szó az azonnali kérdések között hétfőn parlamentben.
Jövőre megszűnik a keresetkorlát azok esetében, akik 2008. január 1-je előtt úgy vonultak nyugdíjba, hogy nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást.
Az önkormányzat letéti számlájára kéri fizetésének utalását az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György, a VII. kerület szocialista polgármestere.
A polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter soron kívül összehívta a nemzetbiztonsági kabinet ülését a Sajóbábonyban történtek miatt. Az események megítélésében a politikai erők között nincs egyetértés.
Lázár János (Fidesz) szerint a kormány egyesre vizsgázott, megbukott, ugyanis nem volt képes a Sajóbábonyban élők számára garantálni a közbiztonságot. Frakciótársa, Pelczné Gáll Ildikó a Borsod megyei településen a hétvégén történtekkel összefüggésben azt mondta, a kormány cserben hagyta Miskolcot. Az ellenzéki párt helyi közbiztonsági tervet készít.
Azok a krízishelyzetben lévő személyek, akiknél múlt év szeptember 30-át követően kikapcsolták az áramot, 50 ezer forint támogatást kaphatnak, és a visszakapcsolás után - ha az műszakilag lehetséges - előre fizető mérőt szerelnek fel a lakásaikban - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Az MSZP Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetje vezetőjének győri tevékenységéről tartott tematikus napot hétfőn az Országgyűlésben. A Fidesz szerint az MSZP kívül senki, így a bíróság sem állítja, hogy Szijjártó Péter "mutyizott" volna.
A helyközi közlekedési rendszer fenntartható működési feltételeinek megteremtése több cikluson át megoldatlan maradt - mondta hétfőn a parlamentben a közlekedési törvények módosításának általános vitájában Hónig Péter. A közlekedési miniszter expozéjában kijelentette, ma már senki nem elégedett a szolgáltatás minőségével, miközben a mostani rendszer pazarlástól, párhuzamosságoktól sem mentes.
Székesfehérvár kertvárosi övezetében, a Donát utcában az aláírásgyűjtés ellenére épül várhatóan egy Lidl áruház. Az önkormányzat nem adott építési engedélyt, a munkálatok azonban már javában tartanak.
Szerdán várhatóan egy újabb ügy kapcsán folytatódik Kolompár Orbán kihallgatása a Kecskeméti Városi Bíróságon - közölte a hétfői tárgyalás felfüggesztésekor a per tanácsvezető bírája.
Mi, magyarok már csak a dicső múlt miatt is a tízmillió futballhoz értő országa vagyunk. Hogy most hol tartunk, azt láthattuk az elmúlt hét szombatján, Belgiumban.
Nem lehet, hogy önvédelmi szervezetek vagy masírozó félkatonai csapatok vegyék át az állam szerepét; ez elfogadhatatlan - jelentette ki a TV2 hírműsorának a hétvégén Sajóbábonyban történtek kapcsán hétfőn Orbán Viktor.
Elképzelhető, hogy a költségvetés elfogadása után néhány miniszter feláll, mondván, már nincs több dolga - véli a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István azonban arra nem lát esélyt, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök is leköszön. A politológus az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a jelenlegi kormány feladata lehetne a leltárkészítés, a helyzet felmérése és az átadás-átvétel feladatainak…
Magyarország nem hívja le az IMF-hitel esedékes részletét - jelentette be a pénzügyminiszter. Oszkó Péter hozzátette: a kormány az uniós hitel felhasználásának elhalasztásáról is megállapodásra készül a közösséggel.