2009. október 20. kedd

okt. 20
13:06
Megtalálták az ellopott Vizsolyi Bibliát (Metropol)
Egy dunakeszi családi házból került elő az a Vizsolyi Biblia, amelyet további két értékes bibliával, ékszerekkel és készpénzzel együtt loptak el Budapesten egy református lelkészcsaládtól még szeptember végén - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Varga Attila, a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályának vagyonvédelmi osztályvezetője Budapesten.
okt. 20
13:08
Életbiztosításokkal csaptak be 300 embert (Metropol)
Országszerte háromszáz embert csapott be egy négyfős társaság életbiztosítási szerződésekkel, a csoport hat biztosítótársaságot is megkárosított összesen 300-400 millió forint értékben - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Nagy Ágnes, a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa.
okt. 20
14:18
Megérkezett a fővárosi koalíciót felmondó levél Demszkyhez (Infostart)
Megérkezett a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíciót felmondó hivatalos tájékoztató levél Demszky Gábor főpolgármesterhez. Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke a szakítást egyebek mellett azzal indokolta, hogy két liberális képviselő kilépett a frakcióból, így megszűnt a koalíciós többség a közgyűlésben.
okt. 20
14:18
Olcsóbb lesz az '56-os megemlékezés (Alternatív Energia)
Kedden indul az 1956-os forradalomra emlékező fővárosi állami ünnepségsorozat - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő sajtótájékoztatón.
okt. 20
14:20
Dugó-előrejelző működik az M0-áson (Infostart)
Forgalmi dugó előrejelzőt vezettek be az M0-ás autóúton. Szabó Attila, a Budapest Mikroelektronika Zrt. igazgatója elmondta, a rendszer az M1-es, M7-es autópályáról, az M0-ás déli szakasza felé haladóknak ad információt arról, hogy milyen gyorsan lehet keresztülmenni a körgyűrűn.
okt. 20
14:36
A szaktárca nem ellenzi a szociális kártya bevezetését (Metropol)
Ha a szociális kártya bevezetéséről szóló monoki képviselő-testületi döntés megfelel a szociális törvénynek és az alkotmányos előírásoknak, akkor a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak (SZMM) nincs ellene kifogása - jelentette ki Kovárik Erzsébet, a tárca szociálpolitikai szakállamtitkára kedden Budapesten.
okt. 20
14:36
Veszélyben a Fidesz? Egyre népszerűbb a kormány! (Alternatív Energia)
A Fidesz számára veszélyes, hogy a Bajnai-kormány tevékenységét növekvő szimpátiával figyelik itthon, mert ez könnyen vezethet az MSZP erősödéséhez is - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője kedden.
okt. 20
14:54
Ezer kilométeren szűnik meg a vasúti közlekedés (Infostart)
A szaktárca 33 vasúti pályaszakaszon nem ad megrendelést személyszállítási közszolgáltatásra - közölte Hónig Péter közlekedési, hírközlési, és energiaügyi miniszter. Ami marad: 124 vasútvonal 6858 kilométeren.
okt. 20
14:54
Olcsóbb lesz a 23-i megemlékezéssorozat (Metropol)
Kedden kezdődik az 1956-os forradalomra emlékező fővárosi állami ünnepségsorozat – közölte Szollár Domokos kormányszóvivő sajtótájékoztatón.
okt. 20
14:54
Megérkezett a fővárosi koalíciót felmondó levél Demszkyhez (Alternatív Energia)
Megérkezett a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíciót felmondó hivatalos tájékoztató levél Demszky Gábor főpolgármesterhez. Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke a szakítást egyebek mellett azzal indokolta, hogy két liberális képviselő kilépett a frakcióból, és így megszűnt a koalíciós többség a közgyűlésben - tudta meg az MTI kedden.
okt. 20
15:12
Vádemelési javaslat a Magyar Gárda főkapitánya ellen (Infostart)
Vádemelési javaslattal zárta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda főkapitánya elleni nyomozást, amelyet még júliusban indítottak törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt - közölte kedden a rendőrség.
okt. 20
15:12
Vádemelés a Magyar Gárda főkapitánya ellen (Metropol)
Vádemelési javaslattal zárta a Budapesti Rendőr-főkapitányság a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda főkapitánya elleni nyomozást, amelyet még júliusban indítottak törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt, közölte kedden a rendőrség.
okt. 20
15:12
Harckocsi a Blaha Lujza téren! (Alternatív Energia)
Már kedden megkezdődött számos program a fővárosban az 1956-os forradalom 53. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából - közölte a Miniszterelnöki Hivatal.
okt. 20
15:14
A Fidesz ezt is visszavonná... (Alternatív Energia)
Ha a Fidesz kormányra kerül, újraindítja a bezárásra ítélt vasútvonalakon a forgalmat ott, ahol az műszakilag lehetséges lesz - közölte kérdésre válaszolva Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján, miután a közlekedési miniszter bejelentette: 33 vasúti pályaszakaszon nem rendel szolgáltatást a tárca.
okt. 20
15:16
Vádemelési javaslat a Magyar Gárda főkapitánya ellen (Alternatív Energia)
Vádemelési javaslattal zárta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda főkapitánya elleni nyomozást, amelyet még júliusban indítottak törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt - közölte kedden a rendőrség.
okt. 20
15:18
Fidesz: a tervezett törvénymódosítás nem szolgálja a felsőoktatást (Alternatív Energia)
A felsőoktatási törvény tervezett módosítása sem a képzés színvonalát, sem a minőségét, sem pedig az oktatás stabilitását nem szolgálja - jelentette ki Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő kedden Debrecenben.
okt. 20
15:30
Bajnai: a tehetséggondozás az ország jövőjének megalapozása (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint ha Magyarország a jövőben, a válság után is érvényesülni akar, akkor a tehetséggondozásba kell befektetnie. Erről a miniszterelnök a Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program indító sajtótájékoztatóján beszélt kedden, Budapesten.
okt. 20
15:32
MDF: két gyalázatos szavazás a Házban (Alternatív Energia)
Az MDF szerint hétfőn két gyalázatos szavazás zajlott le a parlamentben, amely után felvetődik a kérdés, hogy egyes képviselők tükörbe tudtak-e nézni.
okt. 20
15:48
November 1-től a vasutasok ingyenes utazási kedvezménye csak másodosztályra szól (Alternatív Energia)
November 1-től a vasutasok ingyenes utazási kedvezménye csak másodosztályra szól, kivéve, ha a vasutas munkaviszonya meghaladja a 25 évet, viszont a jelenlegi kedvezmények továbbra is megilletik az arra jogosultakat - egyebek mellett ezt tartalmazza a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter rendelete, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
okt. 20
16:06
Kevesebbe kerül az idei ünnep (Metropol)
Kedden indul az 1956-os forradalomra emlékező fővárosi állami ünnepségsorozat - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő sajtótájékoztatón.
okt. 20
16:08
Hat évet kapott az áramos késelő (Metropol)
Hat év fegyházbüntetésre ítélte kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a 41 éves kisari férfit, aki idén áprilisban áramot vezetett lakóházának kerítésébe, később pedig alkoholos állapotban késsel sebezte meg életveszélyesen az édesanyját. Az ítélet nem jogerős.
okt. 20
16:24
Századvég-Forsense: erősödik a Fidesz, gyengül az MSZP (Infostart)
Háromszor annyian szavaznának egy "most vasárnapi" választáson a Fideszre, mint ahányan az MSZP-re a Századvég és a Forsense kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint.
okt. 20
16:24
Bajnai a pápával találkozik (Metropol)
Bajnai Gordon miniszterelnök november 13-án a Vatikánba utazik, hogy találkozzon XVI. Benedek pápával - erősítette meg a nol.hu információját a kormányszóvivő.
okt. 20
16:24
Bajnai Gordont fogadja XVI. Benedek pápa (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon miniszterelnök november 13-án a Vatikánba utazik, hogy találkozzon XVI. Benedek pápával - erősítette meg a nol.hu információját a kormányszóvivő. Szollár Domokos közölte, a magyar kormányfő tárgyal majd Tarcisio Bertone bíborossal, a vatikáni államtitkárság vezetőjével (kormányfővel) is.
okt. 20
16:26
MSZP: közel négyszáz település pályázott a településőr-programra (Alternatív Energia)
Az október elsején indult településőr-programra eddig 396 település pályázott 791 településőr foglalkoztatására - mondta Tóth József, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
okt. 20
16:28
A szocialisták Bajnait is megkeresték a vasúti átalakítások miatt (Alternatív Energia)
Egyenként próbált megegyezni a szaktárca és a vasúti kormánybiztos az érintett szocialista frakciótagokkal a MÁV új menetrendjéről, azaz a szárnyvonalbezárásokról; a többséggel már meg is született az egyezség - tudta meg az MTI több forrásból.
okt. 20
16:30
Századvég-Forsense: erősödő Fidesz, gyengülő MSZP (Alternatív Energia)
Háromszor annyian szavaznának egy "most vasárnapi" választáson a Fideszre, mint ahányan az MSZP-re a Századvég és a Forsense kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint.
okt. 20
16:42
Erősödik a Fidesz, gyengül az MSZP (Metropol)
Háromszor annyian szavaznának egy "most vasárnapi" választáson a Fideszre, mint ahányan az MSZP-re a Századvég és a Forsense kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint.
okt. 20
16:42
IMF: a mély magyar recesszió enyhülőben van (Alternatív Energia)
Úgy tűnik, a mély magyarországi recesszió enyhülőben van, a gazdaság 2011-ben várhatóan ismét növekedni fog - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett jelentésében.
okt. 20
16:44
A VDSZSZ egyetlen vonal bezárását sem fogadja el (Alternatív Energia)
Eredménytelenül zárult a kormány és a vasutas reprezentatív szakszervezetek közötti kollektív munkaügyi vita keddi fordulója, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete megfelelő tények hiányában egy vonal bezárását sem fogadja el - közölte a (VDSZSZ) kedden.
okt. 20
17:00
A Fidesz majd újraindítja a vasutakat (Metropol)
Az országos vasúti hálózaton az új menetrendtől várt minőségjavulás több utast és rövid időn belül 5 százalékos bevétel-növekedést eredményezhet. Időközben ismét eredménytelenül zárult a kormány és a VDSZSZ egyeztetése.
okt. 20
17:00
Fidesz: nem "ilyen-olyan gárdákra" kell bízni a közbiztonságot (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint nem "ilyen-olyan gárdákra" kell bízni Magyarországon a közbiztonságot, hanem egy erős, tisztességes rendőrségre, amihez azonban először kell egy erős, tisztességes kormány.
okt. 20
17:02
Buszjáratok az új vasúti menetrendben (Metropol)
Sűrűbben, több férőhellyel közlekednek majd jövőre az országos hálózatban a vonatok, az éves vonatszám azonban alig változik a közlekedési tárca által kedden közzétett koncepció szerint.
okt. 20
17:18
Navracsics: Bajnai elsüllyed Gyurcsány kormányzati-politikai mocsarában (Infostart)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Bajnai-kormány nem volt képes az elmúlt fél évben a válság mélységét csökkenteni. Navracsics Tibor azt mondta: a forint árfolyamváltozásán kívül egyetlen egy gazdasági mutató sem javult. A kormányszóvivő viszont azt állítja, hogy nemcsak a makrogazdasági adatok javultak, de rövid távon már az emberek is érezhetik az eredményeket.
okt. 20
17:18
"Ennyit a Gyurcsány-Bajnai kormány tehetségéről" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint igen alacsony a ténylegesen kifizetett uniós források aránya - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője a kormányfő keddi sajtótájékoztatójára reagálva.
okt. 20
17:20
MSZP: kettős beszéd és kettős játék jellemzi a Fidesz által benyújtott költségvetési módosítókat (Alternatív Energia)
Kettős beszéd és kettős játék jellemzi a Fidesz által benyújtott költségvetési módosító indítványokat - jelentette ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján az MSZP frakcióvezető- helyettese.
okt. 20
17:22
Molnár Oszkárt megvédi a Fidesz (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint úgy látszik, hogy a Fidesz formálódó kisebbségpolitikájában simán belefér, ha valaki a zsidó nagytőke térnyeréséről vagy a terhes roma asszonyok ártó szándékáról beszél.
okt. 20
17:36
Hasznos-e a módosított közoktatási törvény? (Infostart)
Módosította a közoktatási törvényt az Országgyűlés. Ezentúl a 12. osztályos iskolák az ötödik és a hatodik évfolyamon is bevezethetik az alsó tagozat nem szakrendszerű képzését. A módosításnak az a célja, hogy több idő jusson az alapismeretek elsajátítására. Az MSZP és az SZDSZ javaslatát nem támogatja a Fidesz és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sem. Mindkettő attól tart, hogy az…
okt. 20
17:36
Vásárolt ajánlószelvények - Elrendelték a nyomozást (Alternatív Energia)
Elrendelte kedden a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya a józsefvárosi vásárolt ajánlószelvények ügyében - tudta meg az MTI a BRFK szóvivőjétől. Tafferner Éva tájékoztatása szerint választás, népszavazás és népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény miatt ismeretlen tettes ellen indult az eljárás.
okt. 20
17:38
Indul a Géniusz Hálózat (Infostart)
Magyarország eddigi legnagyobb szabású tehetséggondozó kezdeményezését mutatta be a miniszterelnök az Apáczai Csere János Gimnáziumban. A Géniusz Hálózat országos szinten kívánja kiképezni a 35 év alatti tehetségek segítőit.
okt. 20
17:38
John Emese: senki nem lépett ki az SZDSZ-frakcióból (Alternatív Energia)
A fővárosi SZDSZ-frakció vezetője cáfolta az MSZP budapesti elnökének azt az állítását, miszerint két liberális politikus elhagyta volna a frakciót, és emiatt eltűnt volna a közgyűlési többség. John Emese hétfőn azt mondta: Burány Sándor nem kellően tájékozott a Fővárosi Közgyűlést érintő kérdésekben.
okt. 20
17:40
Oszkó: elégedett az EU a Magyarországot támogató pénzügyi program haladásával (Alternatív Energia)
Jól halad Magyarország vonatkozásában annak az európai uniós programnak a végrehajtása, amelynek keretében az EU más szervezetekkel együtt a nemzetközi válság miatt nehézségekkel küzdő tagállamainak nyújtott középtávú pénzügyi támogatást, állapította meg az uniós tagországok pénzügyminisztereinek keddi találkozóján Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse. Erről Oszkó Péter…
okt. 20
17:42
A Fidelitas Gyurcsány kizárását kövelteli az MSZP-ből (Alternatív Energia)
"Megengedhetetlen módon" viccelődött a Fidelitas egyik tagja a blogjában - de miután az eset a Fidelitas elnökségének tudomására jutott, kedden az érintett tag azonnali kizárását kezdeményezték.
okt. 20
18:12
Mentőöv a fűtés nélkül maradt lakóknak (Metropol)
Székesfehérvár közgyűlése kedden – zárt ülésén – 7,5 millió forintot szavazott arra a célra, hogy elindulhasson a fűtés a Vásárhelyi lakótelep 330, fűtés nélkül maradt lakásában – jelentette be az ülést követően a város polgármestere.
okt. 20
18:12
Már nem sokáig fáznak Fehérváron (Alternatív Energia)
Székesfehérvár közgyűlése kedden - zárt ülésén - 7,5 millió forintot szavazott arra a célra, hogy elindulhasson a fűtés a Vásárhelyi lakótelep 330, fűtés nélkül maradt lakásában - jelentette be az ülést követően a város polgármestere.
okt. 20
18:30
Szimulátor légiforgalmi irányítóknak (Metropol)
Az új 600 milliós szerkezet 180 fokos látványt nyújt öt vásznon.
okt. 20
18:48
Molnár Oszkár mellett tüntettek (Metropol)
Szimpátiatüntetést szervezett a Fidesz edelényi szervezete Molnár Oszkár polgármester mellett. A kedd délután tartott demonstráció résztvevői szinte teljesen betöltötték a borsodi kisváros díszterét.
okt. 20
19:06
MSZP: alkalmas a vitára a Fidesz-KDNP kettős állampolgárságra vonatkozó javaslata (Alternatív Energia)
Az MSZP testületei hivatalosan nem foglaltak még állást a Fidesz és a KDNP kettős állampolgárságra vonatkozó javaslatáról, de a párt szerint megvitatandó és továbbgondolandó az előterjesztés - mondta Juhász Ferenc elnökségi tag budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kedden.
okt. 20
19:08
Majtényi László: elbukott a harmadik köztársaság (Alternatív Energia)
Nem a köztársaság bukott el, hanem a harmadik köztársaság; intézményei állnak, de sok tekintetben bénultak - mondta a Mi fenyegeti a köztársaságot? című kötet keddi budapesti bemutatóján Majtényi László, a kiadvány egyik szerkesztője, a kiadó Eötvös Károly Közpolitikai Intézet korábbi vezetője.
okt. 20
19:24
Megfontolják a szocialisták a kettős állampolgárságra vonatkozó javaslatot (Metropol)
Az MSZP testületei hivatalosan nem foglaltak még állást a Fidesz és a KDNP kettős állampolgárságra vonatkozó javaslatáról, de a párt szerint megvitatandó és továbbgondolandó az előterjesztés, mondta Juhász Ferenc elnökségi tag budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kedden.

Keresés