2008. január 12. szombat

jan. 12
16:18
Az MDF-nek elege van (Infostart)
A kormányzati negyed megépítéséről szóló rendelet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a Magyar Demokrata Fórum.
jan. 12
16:48
Nyakó: minden politikai erőnek megálljt kell mondania a politikai terrorizmusra (Alternatív Energia)
A szocialista képviselőknek küldött fehér por is napirendre került az MSZP elnökségének szombati egri ülésén, a testület elutasítja a politikai terrorizmust - mondta Nyakó István, a párt szóvivője a zárt ülés szünetében. A szóvivő úgy fogalmazott: nem tűrhetik, hogy a politikai radikalizmus és fanatizmus után megjelenjen a politikai terrorizmus is. "Ma még ártalmatlannak bizonyult fehér porral…
jan. 12
17:05
"Az Orbán-kormány az urizálás és a hatalmi pazarlás iskolapéldája lett a fényűző költekezések miatt" (Alternatív Energia)
A Fidesz továbbra is úgy véli, hogy a forráskivonás miatt csődközelben van az egészségügy, a reform legnagyobb vesztesei pedig a kórházak - hangsúlyozta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szombaton Budapesten. A kormányszóvivő szerint Pesti Imre nyilatkozata Orbán Viktornak ártott a legtöbbet.
jan. 12
17:21
Gusztos: a Fidesz hozza végre nyilvánosságra valódi egészségügyi elképzeléseit. (Alternatív Energia)
Az SZDSZ szerint kettősség figyelhető meg a Fidesz egészségügyi privatizációs politikájában - közölte Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton Budapesten.
jan. 12
17:35
Hagyó is kapott fehér port tartalmazó borítékot (Infostart)
Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes, országgyűlési képviselő is kapott fehér port tartalmazó borítékot szülei jászberényi otthonában.
jan. 12
18:17
Hagyó Miklós is kapott fehér poros küldeményt (Alternatív Energia)
Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes, országgyűlési képviselő is kapott fehér port tartalmazó borítékot szülei jászberényi otthonában - erősítette meg az egyik internetes portálon megjelent hírt az MSZP-s politikus sajtósán keresztül szombaton. Horváth Éva közölte, ezekben a percekben is tart az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), a katasztrófavédelem és a…
jan. 12
18:46
Tóth József visszautasítja a vádakat és perel (Infostart)
Tóth József, Hajdú-Bihar megyei szocialista politikus, Polgár város polgármestere visszautasítja a személyével kapcsolatban megjelent vádakat és beperli azokat, akik megsértették jó hírnevét és becsületét. A politikus erről szombaton nyilatkozott.
jan. 12
19:07
Gusztos Péter is kapott fehér poros borítékot (Alternatív Energia)
Ismeretlenek az SZDSZ parlamenti képviselőjének, Gusztos Péternek is fehér port tartalmazó levelet küldtek - mondta el a politikus szombaton. A levélborítékot, amely pénteken érkezett a képviselő dunakeszi címére, csak szombaton bontotta ki az SZDSZ ügyvivőjének felesége. "Miután feleségem ijedten felhívott, értesítettük a rendőrséget, de a küldeményt, amelynek tartalma nem szóródott ki, a…
jan. 12
19:18
Már több mint 500 gyerek betegedett meg a fővárosban (Alternatív Energia)
Több mint ötszázra emelkedett a főváros VI., VII. és XV. kerületében megbetegedett gyermekek száma - szombaton nyilatkozó szakemberek szerint az étel okozta fertőzés mellett sokan infuenzásak is lehetnek. A Fővárosi, Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal igazgatóhelyettese azt közölte: egyelőre nem tudják, hogy a megbetegedések mekkora hányadát okozza a közös konyháról kapott étel,…
jan. 12
19:25
Juhász Ferenc koordinálja az MSZP népszavazási kampányát (Infostart)
Az MSZP elnöksége a várakozásoknak megfelelően Juhász Ferenc elnökhelyettest nevezte ki a népszavazási kampány politikai koordinátorának a szombati egri tanácskozáson.
jan. 12
19:45
Gyurcsány-ellenes tüntetés Egerben (Alternatív Energia)
Nagyjából harminc tüntető vonult szombaton az elé az egri szálloda elé, amelyben az MSZP kétnapos országos elnökségi ülését tartja - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A tüntetők azt kiabálják, hogy "Gyurcsány takarodj!" és kereplőkkel, trombitákkal csapnak zajt.
jan. 12
19:56
Juhász Ferenc az MSZP népszavazás politikai koordinátora (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöksége a várakozásoknak megfelelően Juhász Ferenc elnökhelyettest nevezte ki a népszavazási kampány politikai koordinátorának a szombati egri tanácskozáson - tudta meg az MTI. A távirati iroda információi szerint az elnökségi ülésen részletesen megvitatták, hogy a szocialisták milyen kampányt folytassanak a Fidesz által kezdeményezett népszavazás ügyében. Erről Szigetvári Viktor, az…
jan. 12
20:03
Több mint ötszáz gyerek betegedett meg három fővárosi kerületben - a nap hírei (Infostart)
Ittas vezetés esetén a helyszínen bevonhatják a jogosítványt a Magyar Közlönyben vasárnap megjelenő új jogszabály alapján. Budapesten az eddigi adatok szerint ételfertőzés okozta több mint 500 gyermek megbetegedését. Az Irakban állomásozó amerikai csapatok hosszútávú jelenlétéről beszélt Kuvaitban az amerikai elnök. A nap hírei 2008. január 12-én, szombaton.
jan. 12
20:18
Még nincs meg az 500 gyereket megbetegítő étel (Alternatív Energia)
Több mint ötszázra emelkedett a főváros VI., VII. és XV. kerületében megbetegedett gyermekek száma - szombaton nyilatkozó szakemberek szerint az étel okozta fertőzés mellett sokan infuenzásak is lehetnek. A szakemberek egyelőre nem találtak "gyanús" ételt. A Fővárosi, Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal igazgatóhelyettese azt közölte: egyelőre nem tudják, hogy a megbetegedések mekkora…
jan. 12
20:20
Bandázik a szurkáló 12 éves román fiú (Alternatív Energia)
Egy hasonló korú fiatalokból álló banda tagjaként tevékenykedik mintegy fél éve az a 12 éves román fiú, aki a fővárosi Blaha Lujza téren egy késsel súlyosan megsebesített egy 15 éves diákot - mondta el egy, az ügyet jól ismerő gyermekvédelmi szakember szombaton. A gyermekvédelmi szakembereknek egyre több nehézséget okoz a bűnöző életmódot folytató fiatalok kezelése, nevelése az intézményes keretek…
jan. 12
22:05
Kilencen maradtak fedél nélkül egy tűz után Sopronban (Alternatív Energia)
Kilencen maradtak fedél nélkül éjszakára Sopronban, miután kigyulladt egy társasház tetőszerkezete szombat este; a balesetben senki sem sérült meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Egy háromszintes épület tetőlakása gyulladt ki eddig ismeretlen okból, és a lángok átterjedtek a két szomszédos lakásra is, ám a 25 tűzoltónak sikerült megfékeznie a tűz továbbterjedését…
jan. 12
22:07
Vége az egri tüntetésnek (Alternatív Energia)
A többszöri rendőri felszólításra elvonultak azok a tüntetők, akik szombat este annál az egri szállodánál demonstráltak, amelyben az MSZP kétnapos országos elnökségi ülését tartja - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A csoport elhagyta a szálloda előtti területet, ezzel a be nem jelentett tüntetés feloszlott - mondta a sajtóügyeletes, hozzátéve, hogy az…
jan. 12
22:16
Templomi erőszak (Alternatív Energia)
Nem történt nemi erőszak, csak annak kísérlete egy marcali templomban egy 76 éves helybeli asszonnyal szemben - pontosította a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Pálné Gergely Mónika szombaton korábban elmondottakat. A sajtóügyeletes délután nemi erőszakról tájékoztatta a távirati irodát. Ezt a közlését este pontosította; e szerint a gyanúsítás alapja egyrendbeli erőszakos…

2008. január 13. vasárnap

jan. 13
11:45
Az egészségbiztosítás, a versenyképesség és az adórendszer van napirenden (Alternatív Energia)
Az egészségbiztosítási törvény, a versenyképesség illetve az adórendszer átalakításának kérdései vannak napirenden az MSZP egri elnökségi ülésének második napján, vasárnap.
jan. 13
11:51
A Fidesz a kormányzati negyed szerződéseinek nyilvánosságra hozását követeli (Alternatív Energia)
A Fidesz a kormányzati negyed szerződéseinek nyilvánosságra hozását követeli, hogy pontosan tudni lehessen: a kormány mennyi pénzt "pocsékolt el" erre a projektre - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten.
jan. 13
12:12
A kormányzati negyed szerződéseinek nyilvánosságra hozását követeli a Fidesz (Infostart)
A kormányzati negyed szerződéseinek nyilvánosságra hozását követeli a Fidesz. Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: pontosan tudni szeretnék, mennyit költött a kormány a beruházásra.
jan. 13
12:14
Sólyom László a kárpátaljai magyar oktatás gondjairól tájékozódott (Infostart)
Elsősorban az ukrán felvételi rendszerrel összefüggő problémákról tárgyalt kárpátaljai magyar vezetőkkel Beregszászon Sólyom László köztársasági elnök.
jan. 13
12:44
Bőhm: A pártok konszenzusa nélkül nem fejlődhet az ország (Infostart)
A legfontosabb ügyek kiválasztása és a szembenálló pártok konszenzusa nélkül nem lehetséges az ország fejlődése - mondta az InfoRádióban az SZDSZ fővárosi közgyűlésének tagja. Bőhm András volt fővárosi frakcióvezető az Aréna című műsorban úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy a politikai szekértáborok legyenek bátrak, és térjenek észre.
jan. 13
13:13
SZDSZ: térjenek észhez a politikai pártok! (Alternatív Energia)
A legfontosabb ügyek kiválasztása és a szembenálló pártok konszenzusa nélkül nem lehetséges az ország fejlődése - mondta az InfoRádióban az SZDSZ fővárosi közgyűlésének tagja. Bőhm András volt fővárosi frakcióvezető az Aréna című műsorban úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy a politikai szekértáborok legyenek bátrak, és térjenek észre.
jan. 13
13:47
Nem ismerik el a magyar főiskolát Ukrajnában (Alternatív Energia)
A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nem kap semmi támogatást az ukrán államtól, ugyanakkor döntő szerepe van abban, hogy a magyarság megmaradjon Kárpátalján - közölte Sólyom László magyar köztársasági elnök, miután vasárnap elsősorban a magyar oktatás kérdéseiről tárgyalt Beregszászon a kárpátaljai magyar vezetőkkel.
jan. 13
14:39
Gyurcsány: 2008 a nyugodt építkezés éve lesz (Infostart)
Az idei évben az MSZP politikájának fő iránya nem változik, a hangsúlyok módosulnak, 2008-ban a nyugodt építkezés programját valósítjuk meg - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a párt elnökségének kétnapos ülése után Egerben.
jan. 13
14:44
Tizenkét határsértőt fogtak el Barabásnál (Infostart)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenkét határsértőt fogtak el a hét végén - közölte a megyei rendőrfőkapitányság szóvivője.
jan. 13
15:31
Gyurcsány: az idei cél, hogy növekedjen a hétköznapi élet biztonsága (Alternatív Energia)
Az idei évben az MSZP politikájának fő iránya nem változik, a hangsúlyok módosulnak, 2008-ban a nyugodt építkezés programját valósítjuk meg - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a párt elnökségének kétnapos ülése után Egerben vasárnap sajtótájékoztatón. Az idei cél, hogy növekedjen a hétköznapi élet biztonsága és segítsék a polgári modernizációt - mondta.
jan. 13
15:33
Szijjártó: Gyurcsány elveszítette józan ítélőképességét (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc és az MSZP elnöksége elveszítette józan ítélőképességét - jelentette ki Szijjártó Péter. A fidesz szóvivője közleményében azt írta: a kormányzati alkalmatlanság és hazugságok miatt Magyarország egyre mélyebb szociális válságban vergődik, az emberek egyre nehezebben élnek, egyre több család kerül abba a helyzetbe, hogy a hónap végén bevételeik nem fedezik kiadásaikat.
jan. 13
15:36
Gyurcsány: nem változott a frakció álláspontja (Alternatív Energia)
Országos pártértekezletet hív össze tavaszra az MSZP annak érdekében, hogy elemezzék, értékeljék a kormány és a baloldali közélet állapotát, valamint javaslatokat fogalmazzanak meg a következő két évre. Ezt Gyurcsány Ferenc jelentette be az MSZP elnökségének kétnapos egri ülése után vasárnap sajtótájékoztatón.
jan. 13
15:38
Gyurcsány nem ismeri a Tóth Józseffel kapcsolatos ügyet (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem ismeri a Tóth József szocialista politikussal kapcsolatos ügyet, de tájékozódni fog. A miniszterelnök erről kérdésre válaszolva beszélt az MSZP elnökségének kétnapos egri ülését követő sajtótájékoztatón vasárnap.
jan. 13
16:59
Juscsenko ígérete Sólyomnak (Alternatív Energia)
A magyar kisebbséget érintő oktatási kérdések álltak Sólyom László egynapos vasárnapi kárpátaljai látogatásának homlokterében, Viktor Juscsenko ukrán államfő pedig ígéretet tett a magyar köztársasági elnöknek a magyar diákok, tanárok, illetve oktatási intézmények számára hátrányos problémák orvoslására.
jan. 13
18:10
Szili: a kitelepítés népcsoportok kollektív büntetése volt (Alternatív Energia)
A kitelepítés népcsoportok kollektív büntetése volt, amely az érintett népcsoportok kollektív szenvedés-történetéhez vezetett - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vasárnap a Veszprém megyei Bánd községben, a település német nemzetisége kitelepítésének 60. évfordulóján.
jan. 13
18:22
Szili: Érdemes lenne elkészíteni a hungarikumok jogi szabályozását (Infostart)
A homogén nemzetállam eszméje miatt kellett szenvedniük a kitelepített népcsoportoknak a 20. században - erről az Országgyulés elnöke beszélt a Veszprém megyei Bánd községben, a település német nemzetisége kitelepítésének 60. évfordulóján.
jan. 13
19:43
Gyurcsány: Nem változik idén az MSZP politikájának fő iránya - a nap hírei (Infostart)
Elsősorban a magyar kisebbséget érintő oktatási kérdésekről tárgyalt kárpátalján az államfő. A kormányfő szerint idén sem változik az MSZP politikájának fő irányvonala. Az amerikai elnök szerint a világ országai közül továbbra is Irán támogatja leginkább a terrorizmust. A nap legfontosabb hírei 2008. január 13-án, vasárnap.
jan. 13
20:25
"A katolikus egyház gátol minden civil reformot Olaszországban" (Alternatív Energia)
Mintegy száz homoszexuális tüntetett vasárnap egy téren a Vatikán előtt, hogy megemlékezzen Alfredo Ormando szicíliai meleg író halálának tizedik évfordulójáról. Ormando 1988. január 13-án gyújtotta fel magát a vatikáni Szent Péter téren, így akart tiltakozni a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése ellen. Az író tíz nappal később belehalt súlyos égési sérüléseibe.
jan. 13
20:57
Megalakulna a fiatalkorúak ügyészsége (Alternatív Energia)
Jelenleg semmilyen lehetőség nincs a 14 év alatti bűnelkövetők felelősségre vonására, de az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban szakértői csoport azon dolgozik, hogy létrejöjjön a fiatalkorúak önálló büntető igazságszolgáltatási rendszere - mondta el Gönczöl Katalin kriminológus, a munkacsoport tagja vasárnap este. Mint ismert, csütörtökön egy 12 éves romániai kisfiú megkéselt egy 15 éves…
jan. 13
21:03
Továbbra is jelentős a Fidesz fölénye (Alternatív Energia)
Az elmúlt negyedévben nem történtek változások a pártok támogatottságában. A Marketing Centrum január eleji felmérésének eredményei minden párt esetében egy százalékon belül ugyanazt mutatják, mint amit tavaly októberi felmérés is mutatatott: azaz továbbra is jelentős a Fidesz fölénye, és nagy valószínűséggel a "most vasárnapi" választáson is négy párt jutna be a parlamentbe.

2008. január 14. hétfő

jan. 14
5:12
A fővárosi úthálózat 70 százalékát felújítják 2010 végére (Alternatív Energia)
Egyedi juttatással próbálja a kormány jóvá tenni, hogy az elmúlt években ígéretéhez képest kevesebb pénzt adott a budapesti utak rekonstrukciójára. A főpolgármester lobbija nyomán plusz 2 milliárd forintot ad az állam az Útpénztárból olyan utak felújítására is, amelyek az előírás ellenére nem csatlakoznak országos közutakhoz. Eközben a fővárosnak ugyancsak útfelújításra elköltött, ám…
jan. 14
5:23
Állampárti időket idéző határozatok születnek a Fideszben (Alternatív Energia)
Február végén, vagy március elején ülésezik majd a fideszes Önkormányzati Képviselők Fóruma. A testület megalakítását még 2006 novemberében jelentették be a párt győri kongresszusán, ami után többen megjegyezték: Orbán Viktor, sok más pozíciója mellett az ország "főpolgármestere" lett. Bár a párt alapszabály szerint a fórum országos gyűlését az elnöknek évente össze kellett volna hívnia, erre még…
jan. 14
5:28
MSZP: "2008 az esély megteremtésének éve lesz, hogy visszaépítkezve meg tudjuk nyerni a választást" (Alternatív Energia)
Meghatározóbb lesz a 2008-as év az MSZP két év múlva esedékes választási szereplése szempontjából, mint azt korábban a szocialisták gondolták. Ez derült ki a párt kétnapos évnyitó elnökségi ülésén. Az MSZP idén a nyugodt építkezés politikáját folytatja. A szocialisták népszavazási korteskedést nem kampánynak fogják fel, hanem tájékoztatásnak, s a liberálisoktól eltérően ők nem operálnak a "szavaz…
jan. 14
5:34
Régebben a Fidesz is nyitott volt a magántőke bevonására (Alternatív Energia)
Bár az alapvető koncepciója ugyan nem változik az egészségbiztosítási törvénynek, a február 11-i szavazás előtt várhatóan módosítja azt a kormánytöbbség. A garanciális elemek erősítését mindkét kormánypárt elfogadja, a magánbefektetők jogosítványainak esetleges csökkentéséről azonban lehetnek még viták. A Fidesz most azzal támadja az átalakítást, hogy támogatja több szervezet - biztosítási reform…
jan. 14
5:39
Bekeményít a fővárosi koalíció (Alternatív Energia)
Bekeményít a fővárosi koalíció, készülve Budapest ez évi költségvetésének közgyűlési szavazására - értesült lapunk. Ugyan más-más eszközökkel, de az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportja is arra törekszik, hogy a fontos voksoláson egységes fellépéssel biztosítsák a szükséges támogatást a 67 tagú közgyűlésben, ahol egy fős többsége van a szocialista-szabad demokarata koalíciónak.
jan. 14
6:36
Döntött az ORFK: indul az országos hajtóvadászat (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy a héten országos hajtóvadászat kezdődik a körözött személyek elfogására, az országos rendőrfőkapitány pedig a körözési rendszer gyökeres átalakítására készül. Bencze József nem reagált a lapnak arra a megjegyzésére, hogy "nincs semmi baj nálunk a közbiztonsággal, ha egy okirat-hamisításért körözött 16 éves győri lány is felkerülhet a száz leginkább körözött bűnöző…
jan. 14
8:00
Ungváry Krisztián történelmet írhat (Alternatív Energia)
Rágalmazás miatt fogdába vonulhat, s ezzel történelmet írhat Ungváry Krisztián történész: amennyiben jogerősen is pert vesztene Kolláth György alkotmányjogásszal szemben, egy napot leülne a pénzbüntetésből, csak hogy megmutassa, hová jutottunk - olvasható a hétfői Népszabadságban.
jan. 14
8:27
Sólyom László a leghitelesebb (Alternatív Energia)
A Blikk megrendelésére készített felmérést a TNS Hungary a politikusok, médiaszemélyiségek, üzletemberek, művészek és sportolók hitelességéről - a felmérés eredményeit a Blikk hétfőn kezdődő sorozata hat napon át ismerteti, a hétfői Népszabadság pedig összefoglaló áttekintést közöl az anyagról.
jan. 14
8:49
Idén válhat a világörökség részévé a komáromi erődrendszer (Alternatív Energia)
A komáromi erődrendszer jelölési dokumentációját formailag már rendben találta az UNESCO, így a Világörökség Bizottság nyáron, a kanadai Québec-ben tartandó ülésén már a világörökség részévé válhat a magyar műemlék - írta a hétfői Népszabadság.
jan. 14
9:42
Feljelentés Toller tiszteletdíjának ügyében (Alternatív Energia)
Feljelentést tett a másfél évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László tiszteletdíjának ügyében a DEPORT-,56 szervezet elnöke az Országos Rendőr-főkapitányságon - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
jan. 14
11:04
MDF: több százezer közalkalmazott bérszámfejtése rendezetlen (Alternatív Energia)
A Magyar Államkincstár késve és hibásan készítette el a központi bérszámfejtő programot, több százezer közalkalmazott járulék- és bérszámfejtése rendezetlen, ezért az MDF vizsgálatot követel az ügyben - mondta Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselője hétfőn az MTI-nek.
jan. 14
11:08
Nagy kárt okoznak a házmesterek (Infostart)
Nemcsak a fákat, hanem a talajt is hosszú időre tönkreteszik az utakról elkotort, sózott hókupacok. A Fővárosi Kertészeti Zrt. vezérigazgatója szerint ezt sok esetben már nem a közterület-fenntartók, hanem a házak tulajdonosai vagy az általuk megbízott takarítók okozzák.

Keresés