A Fővárosi Ítélőtábla nem jogerősen bűnösnek mondta ki hanyag kezelés vétsége miatt a Postabank volt elnök-vezérigazgatóját. Princz Gábornak 3,6 millió forintot kell büntetésként befizetnie.
December közepe óta lassabban és csökkentett fűtéssel közlekedik a Ráckevei HÉV egy hosszú szakaszon a szigethalmi áramellátó berendezés meghibásodása miatt. A BKV ennek ellenére nem kompenzálja az utasokat.
Zöld közpark létesítését kezdeményezi a "hamvába holt" kormányzati negyed helyén az MDF - közölte Csapody Miklós országgyűlési képviselő. Az MDF felszólítja a kormányt és a főváros vezetését, hogy a zöldterület kialakításáról minél gyorsabban állapodjanak meg egymással - áll közleményben. Az indoklás szerint a porszennyezésben fuldokló belvárosnak igencsak szüksége lenne a zöldfelületre.
Az év első hetében duplájára nőtt az előző héthez képest az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma - mondta Szolnoki István, az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese. Ha a tendencia folytatódik, akkor január végére országos járvány alakulhat ki.
Szanyi Tibor szocialista politikus megépíttetné a kormányzati negyed negyedét. A képviselő a gazdasági tárcát és az ahhoz tartozó háttérintézményeket elköltöztetné a Nyugati pályaudvar mögötti területre.
A tavalyihoz hasonló kifeszített gazdálkodású év elé néz a főváros 2008-ban is - mondta Demszky Gábor. A főpolgármester közölte: a budapesti gazdaság jobban prosperál az országos átlagnál. A fővárosban a legjobb a foglalkoztatási helyzet, itt a legmagasabb az egy főre jutó GDP és Magyarország adóbevételeinek 36-37 százaléka is Budapesten keletkezik.
Hatósági zár alá került Szabados József, MSZP-s országgyűlési képviselő baktalórántházi lakása, miután a politikus is fehér port kapott postán, s a boríték felbontása közben a küldemény szétszóródott otthonában. Ezt maga az érintett mondta el csütörtökön Nyíregyházán.
A magyar politikai erőknek nem szabad "exportálniuk" a magyarországi belpolitikai megosztottságot, olyan kohéziós erőre van szükség, amilyent egy nemzetpolitikai törvény jelenthet - mondta az erdélyi Válaszúton Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.
A rendőrség a tehergépjárművek ellenőrzésével próbálja csökkenteni a halálos balesetek számát. Több mint ezer halálesetet ugyanis a teherautók okoznak az utakon.
Megkezdődött a kultúrák közötti párbeszéd európai évének magyarországi programja; az eseménysorozatot Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára nyitotta meg Budapesten.
Demszky Gábor szerint újra kell álmodni a kormányzati negyedet. A főpolgármester elmondta, hogy a Nyugati pályaudvar környékének beépítéséről egy négyoldalú - a kormány, a főváros, a kerület és a magánbefektető részvételével zajló - tárgyalássorozatot követően lehet dönteni.
Az SZDSZ nem osztozik Sólyom László optimizmusában, mely szerint a veszprémi Melocco-szobor felállítását egyetértés és együttműködés kísérte volna. Ellenkezőleg: a fideszes polgármester hatalomra kerülése után cenzúrázta a korábban elfogadott, Rajk László által készített szobrot, és megrendelt egy újabbat, a Fidesz kampányában aktív szerepet vállaló másik művésztől - közölte Horn Gábor az MTI-vel…
Kilencvenhét dolgozót bocsátanak el a fűzfői Papírfeldolgozó Kft.-től; a cégnél 103-an dolgoztak, az elbocsátottak munkaviszonya január 15-ével szűnik meg - közölte a balatonalmádi munkaügyi kirendeltség vezetőhelyettese.
Kommandósok ártalmatlanítottak egy beteget a nagykállói pszichiátrián. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerint a férfi az intézetben rátámadt két ápolóra, ezért hívták ki a rendőrséget. A férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt eljárás indult.
A főpolgármester szerint 2008 a korszakos fejlesztések éve. Demszky Gábor kijelentette: sínen van a 4-es metró építése, és harminc nagyobb beruházás indul vagy folytatódik idén. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes ugyanakkor arról beszélt, hogy mintegy 20 milliárd forintnyi beruházást ki kell húzni idén a tervezettek közül.
A közbeszerzési törvény egyszerűsítését javasolja a Transparency International magyarországi tagozata, mert álláspontja szerint a jelenlegi rendszer visszaélésekre ad lehetőséget.
Egy időre hatósági zár alá került Szabolcs József szocialista politikus lakása, miután több képviselőtársához hasonlóan ő is fehér port tartalmazó küldeményt kapott. Az eddigi csomagokban só és liszt keverékét azonosították. A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a nyomozást zaklatás miatt indították ismeretlen tettes ellen, amelynek büntetési tétele akár két év börtön…
A köztársasági elnök még ki sem írta a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazást, de az utcán már megjelentek az SZDSZ kampányhirdetései. Közben több civil szervezet, valamint a Liga Szakszervezetek támogatásával újabb népszavazást kezdeményeznek, ezúttal arról, hogy az üzleti érdekeltségű biztosítók részt vegyenek-e az egészségbiztosítási rendszerben.
Érdemi választ vár egy cég a kormányzati negyeddel összefüggésben, Demszky Gábor szerint 2008 a fejlesztések éve lesz, nem jogerősen elítélték Princz Gábort, a Postabank volt elnök-vezérigazgatóját - a nap legfontosabb hírei.
A Fidesz szerint a kormánynak 10,1 milliárd forinttal kell elszámolnia a kormányzati negyed beruházása kapcsán, amelyet az ellenzéki párt "luxus ingatlanbiznisznek" tart. Erről Balsai István és Cser-Palkovics András beszélt a negyed tervezett helyszíne mellett tartott sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivői iroda szerint semmilyen kár nem érte az adófizetőket.
Jelentkezett a Toller László cselekvőképtelenségének megállapítását kérő állampolgár, aki lépését a bama.hu internetes oldalnak írt, szintén névtelen levelében indokolta meg csütörtökön. "Szeretném tudomására hozni az ügyben érintetteknek, hogy az eljárás kezdeményezését nem rosszindulat vagy politikai cél motiválta, egyszerűen én is Toller László úr választókörzetének lakója vagyok, melynek…
Egyeztetést tartottak a koalíciós pártok képviselői. A távirati iroda információi szerint az MSZP és az SZDSZ vezetőinek megbeszélésén az egészségbiztosítási törvény módosítása mellett a koalíciós szerződés mellékletében megfogalmazott célok megvalósulásáról és az idei feladatokról volt szó.
Nagymamáknak, nagypapáknak, dédiknek, aranykorúaknak, örökifjaknak - de csak nyugdíjasoknak - is szervez kedvezményes üdüléseket Magyarország legnagyobb gyógy-idegenforgalmi és szállodavállalata.
Navracsics Tibor szerint a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Erős Magyarország programjának küldetése, hogy talpra állítsa az országot - erről az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője Nyíregyházán, a programot ismertető első vidéki politikai fórumon beszélt csütörtökön.
Magyar rendőrszakszervezet nevében írt levél buzdít arra rendőröket, hogy lépjenek be a Magyar Gárdába. Az egyik internetes portálon kirobbant botrányról az érintett szervezet főtitkára lapunknak azt mondta: a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) semmi köze sincs a VIII. kerületi rendőrkapitányságon állítólag kihelyezett, rendőröket a Magyar Gárdába csábító felhíváshoz.
A kormányzati negyed építésének felfüggesztése ellenére megmaradt a tágabb cél: a főváros Nyugati pályaudvar környéki rozsdaövezetének rehabilitálása, amelynek előkészítésére ez év végéig kapott megbízást miniszterelnöki megbízottként Görözdi György.
Február 28-ig ki kell üríteni a budapesti Kultiplexet, mert az alternatív szórakozóhelynek, mozinak és a Tilos Rádiónak otthont adó IX. kerületi épület helyén parkot alakítanak ki.
Az Anapolisban megindult béketárgyalások folytatásának tekinti az amerikai elnök közel-keleti vizitjét a Budapesten tárgyaló palesztin külügyminiszter. A politikus szerint továbbra is tartható a tavaly megalkotott menetrend, így az év végére megalakulhat a független palesztin állam.
Óbuda-Békásmegyeren kilenc önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP képviselőcsoportjából, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt III. kerületi alapszervezetét. Ezt az alapszervezet elnöke közölte.
Kilenc önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP képviselőcsoportjából csütörtökön Óbuda-Békásmegyeren, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) III. kerületi alapszervezetét - közölte Pataki Márton, az újonnan alakult párt alapszervezetének elnöke csütörtökön.
Jövő hét közepén nevezi meg jelöltjét Sólyom László köztársasági elnök az adatvédelmi ombudsman és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának posztjára - tudta meg lapunk. Információink szerint szinte biztos, hogy az államfő kivárja az utolsó lehetséges napot a jelöléssel: a harminc napos határidő szerdán jár le. A parlament ugyanis december 17-én nem választotta újra Péterfalvi Attila adatvédelmi…
Akár milliárdokat, de több százmilliót biztosan költnek a nagy pártok a már javában tartó, és rövidesen hivatalosan is elinduló népszavazási kampányra. Referndum esetében nincs olyan jogszabályi korlát a pénzköltésére, mint például a parlamenti voksolásnál. Igaz, a pártok ez utóbbinál sem tartják be a keretet, noha mindig arról tesznek jelentést, hogy "belefértek" az engedélyezett összegbe. A…
Több, mint 660 órán át tanácskoztak tavaly a parlamenti képviselők, amihez hetvennégy ülésnapra volt szükségük. A parlament összesen 185 törvényt fogadott el a 282 benyújtott indítványból. Egyetlen olyan képviselő sem akadt, aki az összes voksoláson jelen lett volna, bár az MSZP-s Gyárfás Ildikó csak egyről hiányzott. Gyurcsány Ferenc kormányfő és Orbán Viktor Fidesz-elnök hasonló - hatvan…
Kovács Kázmér ügyvéd szerint a parkolási perek kimenetele jórészt azon múlik, melyik bíróság dönt. A céges autók tulajdonosai jól járnak, mert az ügyükben döntő gazdasági bíróság többnyire nekik ad igazat, míg a magánszemélyek általában veszítenek a parkolási társulásokkal szemben.
A MÁV Zrt.-nél - Heinczinger István vezérigazgató ígérete szerint - a hétvégére fejezik be azt a belső vizsgálatot, amely feltárja a január másodiki vasúti káosz okait és esetleges felelőseit. Bár a hétfői vezetői értekezleten Heinczinger és a MÁV más vezetői hosszasan elemezték és értékelték az eseményeket, ám konkrét felelős neve akkor nem hangzott el, mert még folyamatban volt a vizsgálat.…
Az ELMŰ Zrt.-ben és a Főgáz Zrt.-ben levő tulajdonrészének eladásával a fővárosi önkormányzat levágja az aranytojást tojó tyúkot - mondta az InfoRádiónak Atkári János, korábbi pénzügyi főpolgármester-helyettes. A két cég évi több mint három és fél milliárd forint osztalékot termel Budapestnek.
Valamilyen "felsőbb" parancs hatására cselekedhetett a móri mészárlással gyanúsított N. László - mondta az InfoRádiónak Bilkei Pál pszichológus. A szakember hozzátette: a férfi személyiségzavarban szenvedett. N. László elfogása után nem sokkal cellájában lett öngyilkos.
A párkeresésről, a boldogság utáni kutatásról, az élet értelmének megleléséről és elvesztéséről gondolkodhat el, aki megnézi Forgács Péter új darabját, a Lulut. A címszereplőt Eszenyi Enikő alakítja, aki mellett olyan neves színészek láthatók a színpadon, mint Tordy Géza, Tahi Tóth László vagy Kern András. A darabot január 17-től játsszák a Pesti Színházban.
Sípályát alakított ki Szilvásváradon a helyi önkormányzat, a négy évszakos turizmus megteremtése érdekében - közölte a Heves megyei község polgármestere.
A Heti Válasz cikke szerint a kórházak harmada képtelen a végleges működési engedélyhez szükséges feltételek teljesítésére, így az egészségügyi átalakítás végeredménye újabb kórházbezárási hullám lehet. Hetilapszemle.
A boszniai háború lezárásáról és a koszovói feszültségről is beszélt az Indexnek adott interjúban Richard Holbrooke. A politikus elismerte, hogy 1995-ben amerikai külügyminiszter-helyettesként nyomást gyakorolt a magyar kormányra a megszorító intézkedések bevezetése érdekében.
Tavalyelőtt 48, tavaly 93, az alig elkezdődött 2008-ban pedig már 16 ember halt meg kihűlés miatt - közölte a rendőrség. Az áldozatok többsége hajléktalan vagy idős ember.
Az arany világpiaci árának emelkedése rendkívül keresetté tette a BÁV Zrt. által 135 ezer forintért árusított egyunciás aranytömböket, az utánpótlás azonban akadozik - írja a Napi Gazdaság. Lapszemle.
Nem mindig pontosak az adatok a betegek számáról, hiszen akik betegen is dolgozni mennek, nem jelennek meg a statisztikában. Az ELTE Munkajogi Tanszékének vezetője szerint a munkáltatók több, jogilag szabályos eszközzel tudják rávenni arra alkalmazottaikat, hogy azok ne menjenek betegszabadságra. Lehockyné Kollonay Csilla hozzátette: nehéz megbecsülni, hány ilyen eset fordul elő.
Horn Gábor szerint az SZDSZ-nek körülbelül 50-100 millió forint közötti összeg áll a rendelkezésére a népszavazási kampány lebonyolításához, de pontos összeget egyelőre nem tudott mondani a liberálisok kampányfőnöke párttársával, Lakos Imrével közösen tartott pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
A SZDSZ felveszi a kesztyűt, és arra buzdítja szavazóit, hogy voksoljanak nemmel a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson - mondta Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője, a népszavazási kampány vezetője kiemelte: körülbelül 50-100 millió forint közötti összeg áll a párt rendelkezésére a népszavazási kampány lebonyolításához.
Zöld szalag kitűzésével tiltakoznak a szülők a főváros XI. kerületében található Farkasréti Általános Iskola tervezett privatizációja ellen. Ezt, az iskola szülői munkaközössége nevében, Rabi Edit elnök és Hegedűs Dóra tag közölte pénteken az MTI-vel.
Egy fővárosi jogszabály alapján szigorúan fellép a Főtáv Zrt. a távfűtésről leválni szándékozók ellen - mondta az InfoRádiónak Balogh Róbert a társaság szóvivője. Aki úgy dönt, hogy a cég hozzájárulása nélkül cseréli le a fűtőtesteket, annak a Főtáv továbbra is kiszámlázza a fűtés alapdíját.