2008. szeptember 20. szombat

szept. 20
20:15
Törő-zúzó csoport az Izabelle utcában (Alternatív Energia)
Ismét nagy mennyiségű könnygázt vetett be a rendőrség, ezúttal az Izabella utcában, egy 100-150 fős törő-zúzó csoport megfékezésére - jelentették az MTI tudósítói szombat este a helyszínről.
szept. 20
20:17
Hogy egyben lehessen tartani ezt a nemzetet (Alternatív Energia)
A magyarok egymásnak nem ellenfelei, hanem bajtársai, testvérei; magyar nem háborúzhat magyarral - mondta Gyurcsány Ferenc, a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén szombaton Budapesten, a Kossuth téren.
szept. 20
20:51
Létezik egy olyan Magyarország, amelyben megértés és béke honol (Alternatív Energia)
A magyarok egymásnak nem ellenfelei, hanem bajtársai, testvérei; magyar nem háborúzhat magyarral - mondta a miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta szombati rendezvényén a budapesti Kossuth téren. A főpolgármester pedig a mintegy ötezer résztvevő előtt úgy fogalmazott: "Azért gyűltünk itt össze, hogy kinyilvánítsuk, nem félünk".
szept. 20
20:53
Pajzsokat loptak el egy rendőrautóból (Alternatív Energia)
A Magyar Demokratikus Charta rendezvénye délután 6 óra előtt ért véget. A hazafelé induló résztvevőket radikálisok támadták meg a Szabadság tér környékén.
szept. 20
21:09
Civil sérültje is van a ma esti megmozdulásoknak (Alternatív Energia)
A mentőket csak egy civil sérülthöz riasztották a szombati, budapesti rendbontások helyszíneire: a Magyar Televízió székházánál egy idős asszony sebesült meg. A rendőrség három egyenruhás sérültről tud.
szept. 20
21:11
12 embert állítottak elő (Alternatív Energia)
Véget ért szombat este fél 8-ra a rendbontás a fővárosban a rendőrség tájékoztatása szerint, a közlekedés megindult, megkezdődött az utcák feltakarítása. A rendőrég azt közölte: 12 embert előállítottak.
szept. 20
21:27
MCF: Szigorúan vonják felelősségre a támadókat! (Alternatív Energia)
Szigorúan vonják felelősségre azokat, akik rátámadtak a Kossuth térről hazafelé igyekvő békés demonstrálókra - erre kérte a hatóságokat az MCF (Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma) Választási Szövetség, az egyik szombati budapesti demonstráció szervezője.
szept. 20
22:21
Eddig 15 előállított! (Alternatív Energia)
15 embert állított elő a rendőrség az esti zavargások alatt.
szept. 20
22:39
Ki mit mondott a tüntetésről? (Alternatív Energia)
Eltérően ítélik meg a parlamenti pártok a szombaton Budapesten történteket. A politikusok az utcai összecsapásokba torkolló demonstrációk után nyilatkoztak az MTI-nek.
szept. 20
22:51
Tizenkét rendzavarót állítottak elő - a nap hírei (Infostart)
Könnygázt vetett be a rendőrség a fővárosi rendzavarók ellen, 12 embert előállítottak. Egymás elfogadásának fontosságáról beszélt a miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta Kossuth téri rendezvényén. Pakisztánban legalább 60-an meghaltak, amikor autóba rejtett pokolgép robbant egy luxusszálloda bejáratánál. A nap hírei szeptember 20-án.
szept. 20
22:57
Nézze meg mi maradt a randalírozók után!- KÉP (Alternatív Energia)
A mai tüntetések közül kettő békésen zajlott, ám a harmadik port kavart, ahogy már máskor is.
szept. 20
22:59
"Törtek-zúztak, gyújtogattak" (Alternatív Energia)
Feltehetőleg sokmillió forintos kárt okoztak a fővárosi közterületeken azok a rendbontók, akik szombaton törtek-zúztak a belvárosban. A rendőrség az este fél nyolcig tartó összecsapások idején legalább 12 embert őrizetbe vett. Négyen megsérültek, hárman közülük rendőrök.

2008. szeptember 21. vasárnap

szept. 21
7:57
Tüntetés: kisebb az anyagi kár, mint a korábbi megmozdulásokon (Alternatív Energia)
A korábbi évek hasonló eseményeihez képest lényegesen kevesebb munkát adott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nek (FKF) a szombati budapesti rendbontás nyomainak eltakarítása - mondta el vasárnap hajnalban az MTI-nek Horváth László, a társaság helyettes szóvivője.
szept. 21
10:15
Kitakarították a fővárost a tüntetések után (Infostart)
A korábbi évek hasonló eseményeihez képest lényegesen kevesebb munkát adott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek (FKF) a szombati budapesti rendbontás nyomainak eltakarítása - mondta el vasárnap hajnalban az MTI-nek Horváth László, a társaság helyettes szóvivője.
szept. 21
11:09
A gyermekvállaláson és a foglalkoztatáson múlik a nyugdíjrendszer fenntarthatósága (Infostart)
Előrejelzések szerint 2050- re 8,9 millióra csökken Magyarország lakossága. A KSH Népességtudományi Kutató Intézetének igazgatója elmondta: 400 ezer gyermekkel született kevesebb az elmúlt 18 évben. Spéder Zsolt hozzátette: ha nem nő a gyermekvállalási kedv, akkor a helyzet nem fog változni, és az időskorúak aránya kétszeresére nőhet.
szept. 21
12:03
Huszonhárom határsértőt fogtak el a szerb határ közelében (Infostart)
A határrendészek 23 illegálisan Magyarország területére lépett személyt fogtak el a Bács-Kiskun megyei Kelebia közelében - közölte a rendőrség vasárnap a távirati irodával.
szept. 21
12:39
Szabadlábon védekezhetnek a szombat este előállított rendbontók (Infostart)
Tizenöt tüntetőt állított elő a rendőrség szombat este a fővárosban. A Hősök teréről indult szélsőjobboldali demonstrálók a Szabadság téren Molotov-koktélokkal támadták a rendőröket. 2 ezer rendőr vett részt a tegnapi demonstrációk biztosításában, öten megsérültek - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
szept. 21
12:41
Sió: Befejeződik a Nemzeti Tankönyvkiadó elkótyavetyélése (Infostart)
Elfogadhatatlannak tartja a Nemzeti Tankönyvkiadó még állami tulajdonban lévő részének tervezett eladását a Fidesz. Az ellenzéki párt oktatási munkacsoportjának vezetője, Sió László úgy véli: a még állami tulajdonban lévő 25 százalék plusz egy szavazat elvesztése veszélyezteti a közoktatási fejlesztéseket, és jelentős drágulást is eredményezhet a tankönyvpiacon.
szept. 21
12:45
Fidesz: a kormány állítsa le a Nemzeti Tankönyvkiadó eladását (Alternatív Energia)
A Fidesz álláspontja szerint le kell állítani a Nemzeti Tankönyvkiadó még állami tulajdonban lévő részének eladását - mondta a párt oktatási munkacsoportjának vezetője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 21
12:47
BRFK: elengedték a tüntetésen előállítottakat (Alternatív Energia)
A szombat esti rendzavarás során előállított tizenöt embert elengedte a rendőrség, az eljárás ellenük tovább folytatódik - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője vasárnap az MTI-vel.
szept. 21
14:15
Pereli a médiumokat az UD Zrt. (Alternatív Energia)
Büntetőeljárásokat és kártérítési pereket indít az UD Zrt. vezetése - közölte a cég jogi képviselője, Futó Barnabás vasárnap az MTI-vel.
szept. 21
15:21
Pénzügyi válság: állami milliárdokkal megoldható? (Infostart)
Az Egyesült Államokban összesen mintegy 700 milliárd dollárt fordítana az amerikai bank- és pénzügyi rendszer stabilizálására a kormány. A kongresszus a tervek szerint legkésőbb szerdán már meghozza döntését a kabinet erről szóló elképzeléseiről.
szept. 21
17:28
Gyakrabban lehet szmogriadó (Infostart)
Az EU-s tagállamok közül elsőként hazánkban vezetnek be önálló küszöbértéket a légszennyezésért leginkább felelős szálló porra - jelentette be az Autómentes Napon Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
szept. 21
19:03
Tarka Magyar! (Alternatív Energia)
Több tucatnyi civil szervezet Tarka Magyar! elnevezéssel demonstrációt szervez az erőszak és a kirekesztés ellen október elején - ismertették a rendezők az erőszakmentesség világnapjához kapcsolódó megmozdulás programját budapesti sajtótájékoztatójukon vasárnap.A civil jogvédő, meleg, roma és zsidó szervezetek október 4-re hirdették megmozdulásukat, mert véleményük szerint megálljt kell…
szept. 21
19:33
Négymilliárd jut az előadóművészeti törvény megvalósítására (Infostart)
Budapesten elengedték a szombati esti zavargások után előállított 15 tüntetőt. Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint Magyarország 2012-ben tagja lehet az euróövezetnek. Volt telitalálat a hatos lottón. A nap hírei.
szept. 21
19:39
Hétfőn benyújtja a kormány a Robin Hood-adó törvényjavaslata (Alternatív Energia)
A kormány hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a távhő-támogatásról szóló törvényjavaslatot - tudta meg kormányzati forrásból vasárnap az MTI.
szept. 21
21:57
Hétfőn nyújtja be a kormány a Robin Hood-adót (Infostart)
Hétfőn nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek a távhő-támogatásról szóló törvényjavaslatot. A távirati iroda információi szerint az indítványban a távhő-kompenzáció rendszere, a támogatási lehetőségek, valamint az energiaszolgáltatók megadóztatása szerepel.

2008. szeptember 22. hétfő

szept. 22
5:15
Csak halkan, kétkedve a bajban – gondolhatják a Magyar Nemzetnél (Alternatív Energia)
A rendszerváltás utáni közbotrányok közül a most kirobbant lehallgatási ügy a legsúlyosabb, ezért elengedhetetlen, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tájékoztatást kapjon róla – közölte Gulyás József, a testület liberális tagja. Kifogásolta viszont, hogy az ülés meghívójában nem szerepel Szilvásy György titokminiszter meghallgatása. De még ha a tárcafő be is számolna az ügyről, a fideszesek nem…
szept. 22
5:51
A régi-új jelszó: „Fehér Magyarország” (Alternatív Energia)
A szélsőségesek szombati demonstrációján ismét a rombolásé és az uszításé volt a főszerep. A Szabadság tér felé vonuló tömeg útközben emberekre támadt, majd a szovjet emlékmű előtt összecsapott a rendőrökkel. Alig két óra leforgása alatt azonban helyreállt a rend – az éjszaka a romeltakarításé volt.
szept. 22
5:53
Időskori elszegényedés vár azokra, akik kevés időt töltenek munkában (Alternatív Energia)
Jelentős reformot szorgalmaznak a szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló nemzeti stratégiai jelentés készítői. E nélkül ugyanis szerintük tömeges időskori elszegényedés, a munkában eltöltött átlagos szolgálati idő drasztikus csökkenése, valamint a dolgozók és a nyugdíjasok közötti egyensúly felbomlása következik. A nyugdíjas-kerekasztal az év végére készíti el a hatáselemzést.
szept. 22
6:21
Critical Mass: "Olyan várost szeretnénk, mint Amszterdam" (Infostart)
Hétfőn, az Európai Autómentes Nap estéjén rendezi meg következő kerékpáros felvonulását Budapesten a Critical Mass nevű mozgalom. A kerékpárosok ezúttal nem lezárt útvonalakon haladnak majd, tehát csak a 12 évesnél idősebb bringásokat várják - hívta fel a figyelmet az egyik szervező az InfoRádiónak adott interjúban. Kürti Gábor az autósoktól türelmet kér, a főváros döntéshozóitól pedig azt: a…
szept. 22
6:27
Piros-fehér-zöld esernyőt nyitottak ki a „barna eső” elleni védekezésül a Kossuth téren (Alternatív Energia)
Létezik egy olyan Magyarország, amelyben megértés és béke honol, és ebben az országban mindenkire szükség van. Erről is beszélt Gyurcsány Ferenc a Magyar Demokratikus Charta szombati rendezvényén. A résztvevők a Clark Ádám térről vonultak a Kossuth térre. A többség kék színű, Magyar Demokratikus Charta 2008 feliratú matricát viselt a ruháján.
szept. 22
7:39
Kiköltözni, vagy nem költözni (Alternatív Energia)
Dolgozzon a sok léhűtő és lesz hol lakniuk – többen így vélekednek a kiköltöztetés előtt álló bodakajtoriakról. A településen húsz-harminc család, velük legalább harminc gyerek került bajba. Akár utcára is kerülhetnek, mert lejárt a többször meghosszabbított, határozott idejű lakhatási szerződésük. A tulajdonos felszólítását a napokban kapták kézhez: jogi útra tereli az ügyet, ha a lakók nem…
szept. 22
7:51
Négyszázmilliós lottónyeremény, amit senki sem vett át (Infostart)
Négyszázmillió forint - ez volt a legmagasabb nyeremény a magyar lottózás történetében, amelyet soha, senki nem vett át, a hétvégén majdnem 3 milliárd forintot elnyerő hatoslottó-játékosnak azonban még majdnem három hónapja van arra, hogy átvegye az összeget.
szept. 22
7:57
Kétség kívül a rendőrök nyertek (Alternatív Energia)
Úgy néz ki, a rendőrség megtanulta a leckét. Ez persze nem is csoda, hiszen kétéves gyakorlat előzte meg a gyors, precíz és eredményes tömegoszlatást.
szept. 22
8:15
Fidesz: ne adják el a tankönyvkiadót! (Alternatív Energia)
Leállítaná a Fidesz a Nemzeti Tankönyvkiadó még állami tulajdonban lévő részének eladását.
szept. 22
8:45
Kóka János veszélyben látja az általa megkezdett programot (Infostart)
Határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek és ötpárti egyeztetést kezdeményez az SZDSZ a kerékpáros közlekedés feltételeinek javításáért. Kóka János, a párt frakcióvezetője jelezte: veszélyben látja az általa még gazdasági miniszterként 2005-ben elindított kerékpáros program folytatását.
szept. 22
10:21
"A Jobbik és annak vezetői elárulták a Magyar Gárdát" (Alternatív Energia)
Dósa István azért távozik, mert szerinte a Jobbik és annak vezetői elárulták a mozgalmat. A főkapitány azt mondta: most már tudja, hogy csak illúzió volt az, hogy Magyarországon van tisztességes politizálás - olvasható a Magyar Nemzetben.
szept. 22
10:51
Lassul a népességfogyás, de egyre kevesebben házasodnak (Infostart)
Csökkent a magyar társadalom fogyásának üteme, a 2007. első hét hónapi 4 ezrelékről 3,2 ezrelékre - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
szept. 22
11:27
Varga Mihály: Ezzel a javaslattal több szocialista is egyetért (Infostart)
A Fidesz alelnöke szerint a kormány adócsomagja alkalmatlan a gazdasági növekedés gyorsítására, a munkanélküliség csökkentésére és a feketegazdaság visszaszorítására. Varga Mihály azt mondta, a kabinet közlésével szemben az adóváltozások nem csökkentik érdemben a családok terheit.
szept. 22
11:33
Fidesz: Gyurcsány Ferenc újra átverte az országot (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc újra átverte az országot, mert a kormány által benyújtott adótörvények nem csökkentik érdemben az adóterheket, így jövőre még nehezebb lesz a családoknak - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 22
12:03
A légszennyezettségen nem javít az M0-ás (Infostart)
Az M0-ás körgyűrű keleti szektorának átadása nem oldja meg a főváros légszennyezettségi problémáját - mondta a Levegő Munkacsoport környezeti tanácsadó irodájának vezetője. Lenkei Péter szerint érzékelhető változást a nehéz-teherautók kitiltása jelentene. Hozzátette: nemcsak a kipufogógázok, hanem az időjárás is szmogriadóhoz vezethet, akár az idei télen is.
szept. 22
12:09
Fontos a fővárosi kerékpározás fejlesztése (Alternatív Energia)
Az SZDSZ parlamenti határozatot és ötpárti egyeztetést kezdeményez a fővárosi kerékpározás fejlesztéséért hétfőn, az Európai Mobilitási Hét utolsó napján, az Autómentes Világnapon - közölte a párt parlamenti frakcióvezetője az MTI-vel.
szept. 22
12:57
Hiába az autómentes nap, nagy a forgalom a fővárosban (Infostart)
Az Európai Autómentes Nap ellenére a főváros több pontján is nagy a forgalom. Hétfő éjfélig lezárták az Andrássy utat a szervizúttal együtt. A MÁV vonalain díjmentesen utazhatnak ma a forgalmi engedéllyel rendelkező utasok.
szept. 22
13:33
Mi ez: mikrobi vagy szelektív hulladékgyűjtő? Nézze meg! (Infostart)
Bemutatta Budapest első szelektív panel projektjét a gazdagréti lakótelep egyik épületében Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A projekt az Öko-Pannon kht. és a XI. kerületi önkormányzat közös finanszírozásával valósult meg, mintegy 1,6 millió forintból, és további 5 hasonló berendezés kiépítését készítik elő.
szept. 22
13:39
Gyurcsány Ferenc további tevékenységre bíztatja a Chartát (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc nagy sikernek tartja a Charta újraélesztését és ennek hangot is adott blogján.
szept. 22
13:41
A Megegyezés lekerült a napirendről (Alternatív Energia)
Az alkotmányügyi bizottság hétfőn szocialista indítványra levette a napirendről azt a fideszes javaslatot, hogy az Országgyűlés vitázzon és szavazzon a kormányfő Megegyezés című írásáról - közölte a Fidesz frakcióvezetője újságírókkal.
szept. 22
14:15
A Fidesz szerint az SZDSZ igéretet tett neki, hogy... (Alternatív Energia)
Az SZDSZ nem támogatja Gyurcsány Ferenc Megegyezés című cselekvési programját, de nem akarja a parlament elé vinni a Fidesz ehhez kapcsolódó szavazási javaslatát - mondta Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője újságíróknak az SZDSZ hétfői frakcióülése után.
szept. 22
14:33
Meghosszabbították a Zalabaromfi dolgozóinak kényszerszabadságát (Alternatív Energia)
Újabb egy héttel, péntekig meghosszabbították a Zalabaromfi cégcsoport dolgozóinak kényszerszabadságát - tájékoztatta a két társaság szakszervezeti vezetője hétfőn az MTI-t.
szept. 22
14:45
Nem veszi napirendre a Megegyezés programot az Országgyűlés (Infostart)
Az Országgyűlés nem veszi napirendre a Fidesz javaslatát, hogy szavazzanak a miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozott Megegyezés című programról - közölte az Országgyűlés elnöke hétfőn, a házbizottság rendkívüli ülése után.

Keresés