2008. augusztus 15. péntek

aug. 15
14:03
A Gárdának "Nincs joga közhatalmat gyakorolni" (Alternatív Energia)
Nem fogadható el, hogy mások fenyegetése révén próbálja meg valaki az adott településen élők egyik vagy másik részének a biztonságérzetét javítani; az a rendőrség dolga - jelentette ki Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
aug. 15
14:21
Könnyített rendőri állások fiatal romáknak? (Infostart)
150-200 új körzeti megbízottra, és minél több fiatal roma rendőrre van szükség ahhoz, hogy azokon a településeken, ahol most nem érzik magukat biztonságban az emberek, javuljon a közbiztonság. A rendészeti miniszter bejelentette: nagyon komoly szisztematikus programot indítanak a következő hónapokban.
aug. 15
14:39
Bekeményít a kormány a tokaji ügyében (Infostart)
Olaszországgal és Szlovákiával szemben is fellép a kormány a Tokaji márkanévvel összefüggő visszaélések miatt. A kormányszóvivő elmondta: erről tegnapi ülésén döntött a kabinet.
aug. 15
14:39
"különítsék el a fogyatékkal élőket" (Alternatív Energia)
A Szabad Demokraták Szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy bárkit is fogyatékossága miatt kizárjanak egy olyan helyről, amelyet mindenki használhat, ezzel megvonva tőlük a szórakozás és pihenés lehetőségét - írta a párt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
aug. 15
14:41
Fidesz: pénz, vagy egészség - ez volt a tét Gyöngyösön (Alternatív Energia)
Pénz vagy egészség - Tatár László, a gyöngyösi Fidesz-frakció vezetője szerint ez volt a tét az indiai Apollo Tyres gumivállalat Gyöngyösre tervezett beruházása kapcsán. A beruházás ellen népszavazást kezdeményező polgári frakció vezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: nem lehet tovább terhelni a Mátra környezetét ilyen beruházásokkal, így nincs helye Gyöngyösön gumiabroncsgyárnak.
aug. 15
14:57
Fidesz: Gyöngyös nem áll készen az Apollo fogadására (Infostart)
A Fidesz gyöngyösi elnöke visszautasítja azokat a vádakat, hogy népszavazási kezdeményezésük miatt állt el gyöngyösi beruházásától az Apollo Tyres. Tatár László az InfoRádiónak azt mondta: a legfőbb ok az volt, hogy Gyöngyös városa az ipari parkban nem rendelkezett a beruházás megvalósításához szükséges 41 hektárnyi területtel. Az MSZP részéről nyilatkozó politikus szerint a Fidesz politikája áll…
aug. 15
15:15
A beruházó szerint nem késik a 4-es metró átadása (Infostart)
Nem csúszik a 4-es metró 2011-es átadása amiatt, hogy felfüggesztették az alagútépítést a Gellért térnél - jelentette ki a beruházó DBR Metró Projektigazgatóság operatív projektmenedzsere.
aug. 15
15:33
A legmagasabb fokú riasztással vonultak ki a tűzoltók (Infostart)
Mintegy háromszáz hektáron ég a nádas és az avar a Csongrád megyei Kajárújfalu és Eperjes térségében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A tűz terjedését a késő délutáni órákra sikerült megállítani.
aug. 15
16:27
Életmentő tanácsok kánikula idejére (Infostart)
Tanácsokkal látja el a Sziget Fesztivál látogatóit a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal. Az utcán vásárolt, vagy otthon, a szabad ég alatt elkészített ételek veszélyeire hívják fel a figyelmet - mondta az InfoRádiónak a szervezet főigazgatója. Nyáron különösen fontos az is, hogy rend és tisztaság legyen a hűtőszekrényekben; sokan nem tudják, hogy melyik polcon, milyen csomagolásban és hány fokon…
aug. 15
16:45
Kétséges a Szépvölgyi úti átjáró sorsa (Infostart)
A fővárosban a Szépvölgyi út és a rakpart közötti átjáró végleges megnyitását javasolja a II. és a III. kerület polgármestere.
aug. 15
16:45
Késik az amerikai vízummentességről szóló megállapodás (Alternatív Energia)
Szeptemberben megszülethet az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodás Magyarország és az Egyesült Államok között - mondta Thomas Ramsey amerikai főkonzul pénteken Budapesten. A diplomata arról is beszélt, hogy valószínűleg tíz százalék alatt marad az elutasított vízumkérelmek aránya Magyarországon, ami szintén a vízummentesség egyik kritériuma.
aug. 15
17:21
Narancs riasztás: vihar és felhőszakadás érkezik - földcsuszamlások Ausztriában (Infostart)
A Dunántúlra narancs figyelmeztető jelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a közeledő viharzóna miatt. Ausztriában áradásokat és földcsuszamlásokat okozott az ítéletidő.
aug. 15
17:21
Jégeső és felhőszakadás is lehet (Metropol)
Az esti óráktól kezdődően záporok, zivatarok várhatók az ország nyugati részében, néhol felhőszakadás és jégeső is előfordulhat - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat.
aug. 15
17:57
Üvegszilánkokat találtak az instant kávékban (Infostart)
A Lidl Magyarország kivonta a forgalomból az összes Monte Santos Instant kávé 100% Arabica 200 grammos kiszerelésű terméket, miután több csomagban is üvegszilánkot találtak.
aug. 15
17:57
"Magyar Bálint tette tönkre az SZDSZ-t" (Alternatív Energia)
A Szabad Demokraták Szövetségét Magyar Bálint hozta létre és ő is tette tönkre - írta a pénteki Élet és Irodalomban (ÉS) közölt Sakk! Matt? című elemzésében Kőszeg Ferenc. A párt egykori alapítója felidézte, hogy milyen szerepet játszott Magyar Bálint a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék működésében. Kitért rá, hogy az akkor szociológusként dolgozó képviselőt elbocsátották az állásából,…
aug. 15
17:59
Még egy lépés az amerikai vízummentesség felé (Infostart)
Várhatóan szeptemberben aláírja az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó, a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodást Magyarország és az Egyesült Államok - közölte az amerikai főkonzul.
aug. 15
18:51
Hajós 118 év után kapta vissza városi rangját (Alternatív Energia)
A Bács-Kiskun megyei Hajós 118 év után kapta vissza városi rangját; a pénteki városavatón Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter adta át az erről szóló okiratot Schőn Ferenc polgármesternek.
aug. 15
19:27
Szili: különösen fontos a nők szerepe a kultúrák közti párbeszédben (Alternatív Energia)
Különösen fontos a nők szerepe a kultúrák közti párbeszédben, párbeszédkészségük feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ezen a területen a lehető legtöbb eredményt érjék el - állapították meg az európai uniós tagországok női házelnökei a témáról folytatott pénteki amszterdami tanácskozásukon.
aug. 15
19:29
"A XX. század, a kommunizmus szelleme köszön vissza" (Alternatív Energia)
Oroszország grúziai bevonulása ellen tüntetett a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség pénteken Budapesten, az Oroszországi Föderáció nagykövetségének épülete előtt. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a tiltakozó akció során arról beszélt, hogy "a XX. század, a kommunizmus szelleme köszön vissza" az orosz hadsereg grúziai bevonulásában, a hidegháború vége óta nem…
aug. 15
19:45
Továbbra is az ezüstök csillognak - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Új Európa-csúccsal szerezte meg saját maga harmadik, a magyar olimpiai csapat negyedik ezüstérmét Cseh László; eddig 15 település jelezte, hogy befogadná az eredetileg Gyöngyösre tervezett indiai gumiabroncsgyárat; több mint 1 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le a MÁV Általános Biztosító Egyesület vezetőitől.

2008. augusztus 16. szombat

aug. 16
5:24
4-es metró: szeptemberben újra fúrhatnak (Alternatív Energia)
Egy időre muszáj volt leállítani a 4-es metró alagútjainak fúrását, mert a Gellért téri állomásnál a kivtelező nem kéret meg egy engedélyt, de ha minden jól megy a kényszerű várakozás nem tart tovább szeptember elejénél. Jövőre azonban ismét le kell állniuk 2-4 hónapra ráadásul a Duna alatt - ezúttal a Fővám tér csúszása miatt. Ettől még elkészülhet a 4-es metró a 2011. nyári határidőre. Az…
aug. 16
5:26
Sem kormányprogramja, sem hirtelen "előrántható" miniszterei nincsenek Orbánnak (Alternatív Energia)
Bár a fideszesek szerint Orbán Viktor már szinte alig hisz az előrehozott választásokban vagy az esetleges szakértői kormány megalakításában, néhányan ismét elképzelhetőnek tartják, hogy mégis benyújtanak egy konstruktív bizalmatlansági indítványt. Bár ez a forgatókönyv is lehetséges, sokak szerint a Fidesz elnöke érzi, hogy az ilyesminek túl nagy a veszélye, ezért nem szabad belekezdeni.
aug. 16
5:42
"A romák tulajdonképpen megérdemlik" (Alternatív Energia)
Ma sokan azt hiszik, hogy a társadalmi feszültségeket „le lehet verni” a cigányokon, ezzel ki lehet ereszteni a gőzt, és a romák tulajdonképpen megérdemlik, mert sok gond van velük – állítja Kállai Ernő. A kisebbségi ombudsman szerint életveszélyes helyzet alakult ki, hiszen a társadalom elkeseredettségét nagyon könnyű meglovagolni olyanoknak, akik valamilyen politikai célt szeretnének elérni.
aug. 16
8:06
Eloltották a solymári tüzet (Infostart)
Eloltották a tüzet, amely hajnalban keletkezett egy műanyagüzemben Solymár külterületén. Senki sem sérült meg.
aug. 16
8:24
Újabb mentőautót raboltak ki (Infostart)
Újabb mentőautót törtek fel péntek este Budapesten; az ismeretlenek egy műholdas helymeghatározó készüléket vittek el a járműből, miközben a mentők egy beteget láttak el.
aug. 16
8:24
Magyarországon eltüntették a csehszlovákiai invázió fényképes dokumentumait (Alternatív Energia)
Félezer fényképet készített 1968-ban a Csehszlovákia elleni invázióról a helyszínen Friedmann Endre, az MTI világhírű fotóriportere, de ezekből a képekből mindössze 42 maradt meg másolatban a hírügynökség archívumában, a többi képet az akkori magyar vezetés utasítására nyomtalanul eltüntették.
aug. 16
8:42
Szobrászoknak adják el az ellopott bronzszobrokat - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, könnyen megeshet, hogy az ellopott lovas szobrokból új lovas szobrok lesznek, miközben a leggyorsabban "fejlődő" bűnügyi üzletág, a színesfémlopás és feldolgozás kis és nagymesterei meggazdagodnak.
aug. 16
9:18
Mától nem közlekedhetnek a MÁV Biztosítóhoz tartozó autósok (Infostart)
Nem vehetnek részt szombattól a közúti közlekedésben a korábban a MÁV Általános Biztosító Egyesülethez tartozó autósok, ha a járműre nem kötöttek új kötelező gépjárműfelelősség biztosítást.
aug. 16
10:48
Háromórás várakozás Röszkénél (Infostart)
Már három óra a várakozási idő a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő oldalán a személyforgalomban.
aug. 16
11:42
"Gyurcsány a jövőben is Magyarországon kíván politizálni" (Infostart)
Gyurcsány Ferenc a jövőben is Magyarországon, az MSZP-ben kíván politizálni, nem akar uniós biztosi posztért indulni - mondta a miniszterelnök szavait tolmácsolva a kormányszóvivő.
aug. 16
15:18
Épülhetnek északon a járóbeteg-ellátó központok (Infostart)
Az észak-magyarországi régióban négy kistérség nyert pénzt a járóbeteg-ellátó központok építésére - közölte az egészségügyi miniszter.
aug. 16
15:54
Szili Katalin jelentése a parlamentek uniós elnökségi felkészüléséről (Alternatív Energia)
Jelentést készít Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke arról, milyen módon kapcsolódnak be a nemzeti parlamentek az európai uniós soros elnökségi tisztség előkészítésébe, illetve lebonyolításába - jelentették be az EU-tagországok női házelnökeinek amszterdami találkozóján, szombaton.
aug. 16
16:30
Patrubány: "a miniszterelnök bocsánatkérés nélkül káromolhatja a hazát" (Alternatív Energia)
Fordulatra van szükség a magyarság életében erkölcsileg, szellemileg, ha ez a nép élni akar - hangoztatta Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke a Magyarok VII. Világkongresszusának szombati megnyitóján, a Budapest Kongresszusi Központban.
aug. 16
17:42
Nem unatkoztak a balatoni mentők (Infostart)
A Balatonon öt esethez riasztották mentőket a pénteki vihar idején.
aug. 16
18:00
Orbán az oroszokról: Világosan kell beszélni (Infostart)
A Fidesz elnöke határozott és egységes közép-európai és uniós álláspontot sürgetett az orosz-grúz konfliktus ügyében. Orbán Viktor a Soli Deo Gloria református értelmiségi szervezet konferenciáján, Balatonszárszón beszélt.
aug. 16
18:00
Orbán Viktor uniós álláspontot sürgetett az orosz-grúz konfliktus ügyében (Alternatív Energia)
A Fidesz elnöke határozott és egységes közép-európai és uniós álláspontot sürgetett az orosz-grúz konfliktus ügyében; Oroszországgal szemben, ha szükséges, civilizált, békés, a nemzetközi diplomáciában elfogadott válaszlépéseket lehet tenni - fogalmazott Orbán Viktor szombaton, a Soli Deo Gloria (SDG) református értelmiségi szervezet konferenciáján Balatonszárszón.
aug. 16
18:36
Ötpárti egyeztetés lesz az amerikai vízummentességről (Alternatív Energia)
Újra ötpárti egyeztetést kezdeményezett a Külügyminisztérium az amerikai vízummentességi programmal kapcsolatban; a parlamenti pártok, az érintett tárcák képviselői és az amerikai nagykövet szeptember 2-án egyeztet a vízummentességhez szükséges utolsó megállapodásról - mondta Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára szombaton az MTI-nek.

2008. augusztus 17. vasárnap

aug. 17
11:06
Fidesz: függesszék fel a mentésirányítási központok bezárását (Alternatív Energia)
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy függessze fel a mentésirányítási központok bezárását - mondta Horváth Zsolt, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes tagja vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
aug. 17
11:24
Négy órát kell várni Röszkénél (Infostart)
A szabadságukról hazatérő török és szerb vendégmunkások miatt vasárnap délelőttre négyórás várakozás alakult ki Röszkén, a határátkelő belépő oldalán a személyforgalomban; a kilépés folyamatos - közölte a rendőrség.
aug. 17
15:18
Parkolás Budapesten - naponta csak egy "mikuláscsomag" (Alternatív Energia)
A fővárosban egy hónapja már nem tehetnek két vagy több "mikuláscsomagot" a parkolóőrök a díjfizetés nélkül ugyanott várakozó járművekre - derül ki Szabó Máté ombudsman vasárnapi közleményéből. A közleményben emlékeztetnek rá: az ombudsman két éve - majd idén májusban - vizsgálta a többszörös büntetések ügyét. Az ombudsman szerint a parkolási társaságok önkényesen értelmezik a Fővárosi Közgyűlés…
aug. 17
19:12
KDNP: az orosz nagykövet "megengedhetetlen durvasággal válaszolt" Orbán kritikájára (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint minél hamarabb nyilatkozatban kellene világossá tennie a kormánynak, hogy Magyarország szolidáris Lengyelországgal - ezt a párt alelnöke, Surján László tudatta közleményben vasárnap. Surján László szerint Oroszországnak joga, sőt kötelessége, hogy védje a határain kívül élő orosz népességet, "ez azonban nem szolgálhat nagyhatalmi érdekeket és nem…
aug. 17
20:06
A mentésirányítást védené a Fidesz - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Érem nélkül zárták a magyar sportolók az olimpia 9. versenynapját; elítélte a fajgyűlölet újjáéledését a katolikus egyházfő; még nem kezdődött meg az orosz csapatok kivonása a grúz-déloszét válságövezetből - a nap legfontosabb hírei.
aug. 17
21:00
Betörték a zalaegerszegi Fidesz-iroda ajtóüvegét (Alternatív Energia)
Betörték a zalaegerszegi Fidesz-iroda ajtóüvegét vasárnap kora délután. A rendőrség által még keresett elkövető CCCP feliratú piros pólót és rövidnadrágot viselt, a helyszínről egy régi típusú, fehér személygépkocsival távozott.
aug. 17
21:18
Gondatlanság okozta a halálos pécsi gázrobbanást (Infostart)
A Pécsi Bányakapitányság vizsgálata szerint a földmunkákat végző kábelszolgálató cég és annak fúrómestere a felelős az egy halálos áldozattal járó májusi gázrobbanásért. A detonáció köveztében tizenegy ember sérült meg a baranyai megyeszékhelyen, majd egy nő a kórházban meghalt.

2008. augusztus 18. hétfő

aug. 18
6:00
Dupla biztosítás augusztus 20-ra (Alternatív Energia)
Ezerhétszáz rendőr, 700 biztonsági őr, 50 mentőautó, 100 tűzoltó és 15 tűzoltóautó vigyázza majd az augusztus 20-i ünnepségek biztonságos lebonyolítását. Ha elromlik az idő, a kormány kérésére a belvárosi szállodák és közintézmények megnyitják kapuikat a vihar elől menekülők előtt az esti tűzijáték alatt.
aug. 18
6:02
A kormány és az ellenzék számháborúja – Siker és bukás a szótárban (Alternatív Energia)
A Fidesz szóvivője szerint megbukott a patikaliberalizációs törvény. A Magyar Gyógyszerész Kamara több dologban osztja a Fidesz véleményét, a szaktárca viszont felháborítónak tartja az állításokat, és számokkal cáfol: 2007-ben 959 készítmény ára csökkent, az idén – több árcsökkentés után – októberben újabb ármérséklődés várható. Az MSZP egészségpolitikusa, Kökény Mihály szerint a Fidesz régi…
aug. 18
6:04
Orbán szerint nem szabad elfogadni, amit a nyugati világban mondanak (Alternatív Energia)
A Fidesz elnöke fenntartja, Oroszország erősödése veszélyeket rejt magában Magyarország számára is. Orbán Viktor ezúttal az egyik meghatározó református értelmiségi szervezet összejövetelén, Balatonszárszón beszélt az orosz–grúz konfliktus és a hazai belpolitika összefüggéseiről.
aug. 18
7:30
Árverésen értékesítik a Lipót felszereléseit (Infostart)
Végleg felszámolják az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet - írja a Magyar Nemzet. Keddtől megnyílik az az internetes portál, ahol licitálni lehet a nagy múltú intézmény felszereléseire. Lapszemle.
aug. 18
7:32
"A 4-es metró miatt le kell bontani az Erkel Színházat" (Infostart)
Senkinek sem ajánlja a manapság annyira népszerű, tucatjával épülő lakóparkokat Zoboki Gábor építész. A szakember az InfoRádiónak elmondta: a lakossággal is meg kellene vitatni a várostervezés részleteit. Úgy véli: a 4-es metró megtervezése hibás, mert például olyan helyeket tesz tönkre az építkezés, mint az Erkel Színház.
aug. 18
8:06
Vádemelési javaslat egy kétmilliárdos biztosítási csalás ügyében (Infostart)
Vádemelést javasolnak a rendőrök az ellen a férfi ellen, aki egy biztosító ügynökeként 74 embertől eseti díjfizetés címén összesen kétmilliárd forintot vett át, de azt nem fizette be a társaságnak.

Keresés