2008. március 14. péntek

márc. 14
14:38
Sztrájkra készülnek a villamosenergia-ipari dolgozók (Infostart)
Sztrájba kezdenek a villamosenergia-ipari dolgozók, amennyiben a jövő hét keddi tárgyaláson sem tudnak megállapodni a szakszervezet és a munkaadók képviselői. A Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke hozzátette: elképzelhető, hogy a vasutasokkal közösen szerveznek sztrájkot. A villamosenergia-ipari dolgozók ágazati sztrájkbizottságának felhívására Budapesten, Párizsban…
márc. 14
15:04
Káosz lesz: megbéníthatják a fővárost a tiltakozó kamionosok (Infostart)
Hétfőn száz teherautó foglalja el napközben a Felvonulási teret, a tehergépkocsikra bevezetett útdíj ellen tiltakozva. Klinka László, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének képviselője az InfoRádiónak elmondta: ha hétfőn nem érnek célt, akkor kedden 1500 kamion vonul fel a Hungária körúton.
márc. 14
15:15
Elültette a gyereket, megverték a felbőszült szülők (Infostart)
Megvertek egy iskolaigazgatót a szülők Nógrád megyében. A tanár - akinek a nyakát szorongatták a felbőszült szülők - könnyű sérüléseket szenvedett. A konfliktust az váltotta ki, hogy az igazgató a szülők fegyelmezetlenül viselkedő lányát elültette a helyéről.
márc. 14
15:32
Hétvégén kamionstop lesz a magyar utakon (Metropol)
A hétvégén – szombaton 8 órától vasárnap 22 óráig – a 7,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművek nem közlekedhetnek az ország közútjain.
márc. 14
15:59
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetését kapta a Népszava főszerkesztője (Alternatív Energia)
Minden március 15. az emlékezés lehetősége, emlékezni kell 1848-49 nagyjaira, a reformkor hőseire, mert csak így érdemes és így lehet az ünnepet teljessé tenni - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter pénteken Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, ahol a nemzeti ünnep alkalmából adott át kitüntetéseket.
márc. 14
16:15
Összeszólalkozott a Gárda miatt a bíróság és az OCÖ (Infostart)
Sajnálatosnak nevezte a Fővárosi Bíróság elnökhelyettese, hogy a Magyar Gárda tárgyalásán olyanok is megjelentek, akik nem értenek egyet a szervezettel, mert emiatt alakult ki a tárgyalás kezdete előtt a rendbontás. Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke bízik abban, hogy Szebeni László nem őrá és szervezetének tagjaira gondolt.
márc. 14
16:32
Így reagál a Fidesz: (Alternatív Energia)
"A bukott miniszterelnök Brüsszelben tovább folytatja kétségbeesett ámokfutását" - így reagált a Fidesz arra, hogy Gyucsány Ferenc szerint a népszavazás kezdeményezőit terheli a felelősség, amiért ismét leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta a magyar adóskockázati besorolás kilátását a Standard & Poor's hitelminősítő intézet.
márc. 14
16:37
Vizsgálják a Magyar Gárda viselkedését (Alternatív Energia)
Vizsgálatot kezdeményez az Országos Igazságszolgáltatási Tanács következő ülésén a Magyar Gárda ügyének tárgyalására is figyelemmel a testület és egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke, miután a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) elnöke pénteken ezt kérte tőle.
márc. 14
17:35
A rendőrség még szigorúbban lépne fel az ittas vezetők ellen (Infostart)
További szigorításokat kezdeményez a rendőrség az ittas vezetők számának csökkentése miatt. Erre azért van szükség, mert még mindig sokan ülnek ittasan a volán mögé. A rendőrség szerint az ittas vezetésre vonatkozó szabályokon csak akkor lehet lazítani, ha az emberek megtanulják, hogy két-három pohár ital után már nem vezethetnek.
márc. 14
17:41
Megkezdődtek az ünnepi előkészületek a Kossuth téren (Infostart)
A Parlament főbejárata előtti volt parkoló területén pénteken délután már megkezdték a sajtóemelvények felállítását; szombat reggel az állami lobogó felvonásával itt veszi kezdetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójának ünnepe.
márc. 14
18:30
SZDSZ: "történtek szabálytalanságok" a tavalyi elnökválasztáson (Infostart)
Szabálytalanságok történtek az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán; ezt állapította meg a kisebbik kormánypárt belső vizsgálata. Az ügyvivői testület pénteken ismerte meg a vizsgálat eredményét, amelyet előbb az érintettek tudomására hoznak, s csak azután kerül nyilvánosságra.
márc. 14
18:31
Semjén Zsolt: a szolidaritás gondolata a kapocs 1848 és a mai világ között (Alternatív Energia)
Semjén Zsolt szerint 1848-at és mai világunkat a szolidaritás gondolata kapcsolja össze; erről a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke pénteken beszélt Budapesten, a párt március 15-i megemlékezésén.
márc. 14
18:37
Indul a pártszavazás az MSZP-ben (Alternatív Energia)
Országos pártszavazás indul szombaton az MSZP-ben a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által meghirdetett baloldali polgárosodás programjáról - közölte Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke pénteken az MTI-vel. A március 15. és 25. között az MSZP tagjai véleményét kérdezi arról a programról, amely a következő időszakban meghatározza a kormány politikáját - mondta a politikus.
márc. 14
19:02
Leminősítés: kormány és ellenzék egymásra mutogat (Infostart)
A kormány és a Fidesz kölcsönösen egymást okolja azért, hogy a világ legnagyobb hitelminősítő intézete úgy ítéli meg: a magyarországi reformok elfogadottsága és a gazdaság teljesítménye veszélyes mértékben csökkent.
márc. 14
19:15
Gyurcsány: valószínűleg hétfőn írják alá a magyar-amerikai vízumügyi nyilatkozatot (Alternatív Energia)
Valószínűleg hétfőn írja alá Magyarország és az Egyesült Államok a vízumügyi egyetértési nyilatkozatot - közölte pénteken Brüsszelben Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint ilyen nyilatkozatot írnak alá hétfőn Washingtonban Litvániával és Szlovákiával is. Ez - tette hozzá - olyan politikai nyilatkozat, amelynek nyomán elindulhat annak a kétoldalú megállapodásnak a véglegesítése és elfogadása,…
márc. 14
19:18
Változások a tömegközlekedésben az ünnepen (Infostart)
Számos forgalmi változás lesz a BKV vonalain az ünnepi rendezvények miatt. Az előzetes hírekkel ellentétben a közlekedési cég mégsem vonja ki hétvégén a Combinókat a Nagykörútról.
márc. 14
19:39
Nemzetközi megfigyelőket várnak a Fidesz ünnepi nagygyűlésére (Infostart)
Több százezer embert vár szombati ünnepi nagygyűlésére a Fidesz Budapest belvárosába. A párt most sem vesz részt azokon az állami rendezvényeken, amelyeken ott lesz a miniszterelnök.
márc. 14
19:50
Gazdag műsorral kezdődött meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál (Infostart)
A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjai mellett a Trio Midnight fellépése, és a 100 féle Erdély című kiállítás is várja az érdeklődőket a hétvégén a fővárosban.
márc. 14
20:11
SZDSZ: "történtek szabálytalanságok" a tavalyi elnökválasztáson - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Szabálytalanságok történtek az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán; ezt állapította meg a kisebbik kormánypárt belső vizsgálata. Jüttner Csaba, a munkával megbízott bizottság vezetője a liberálisok ügyvivői testületének rendkívüli ülése után elmondta: négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei küldött nem volt ott a szavazáson, miközben aláírásuk szerepelt a jelenléti íven.
márc. 14
20:39
Megállapodott Magyarország és az Egyesült Államok vízum-ügyben (Alternatív Energia)
Megállapodott Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok vízum-ügyben, a vízummentesség megadásának alapjául szolgáló egyetértési nyilatkozatot hétfőn aláírják - közölte Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter péntek este az MTI-vel.
márc. 14
20:45
Deutsch-Für Tamás párhuzamot vont 1848 és a múlt vasárnapi népszavazás között (Alternatív Energia)
Párhuzamot vont az 1848-as forradalom és a múlt vasárnapi népszavazás között a csütörtök este a Pilvax közben rendezett megemlékezésen Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke; mint mondta, mindkét esetben "milliók szétfutó akarata találkozott".
márc. 14
20:49
Aláírják hétfőn a magyar-amerikai vízummentességi nyilatkozatot (Infostart)
Megállapodott Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok vízum-ügyben, a vízummentesség megadásának alapjául szolgáló egyetértési nyilatkozatot hétfőn aláírják - közölte Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter péntek este.
márc. 14
21:24
Karlendítéses köszönés a Gárdánál (Alternatív Energia)
Felháborító, ami itt történik - mondta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke az MTI tudósítójának, hozzátéve, hogy két "náci egyenruhába öltözött" fiatalember a Jobbik március 15-ei megemlékezésére érkezve karlendítéssel köszöntötte őt és a társaságában lévő roma vezetőket pénteken Debrecenben.
márc. 14
22:07
Népszavazás - külképviseleti szavazatok: túlsúlyban az igenek (Alternatív Energia)
A külképviseleteken leadott szavazatok aránya nem sokkal tért el a magyarországitól, így mind a három népszavazási kérdésben az igenek kerültek túlnyomó többségbe. Az Országos Választási Bizottság (OVB) péntek késő estébe nyúló ülésén számolta össze a külképviseleteken március 9-én, leadott szavazatokat.
márc. 14
22:50
Népszavazás - az OVB megállapította a népszavazás összesített eredményét (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) péntek késő esti ülésén megállapította a március 9-ei népszavazás összesített eredményét, miután megszámolta a külképviseleteken leadott voksokat.

2008. március 15. szombat

márc. 15
9:12
Már dolgozik az operatív törzs (Infostart)
Megkezdte munkáját az operatív törzs, amely a március 15-i ünnepi programban közreműködő állami szervek és más szervezetek tevékenységét hangolja össze - közölte Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára, a törzs irányítója.
márc. 15
9:14
Videokamerák figyelik a fővárosi utcákat (Infostart)
Videokamerák rögzítik a március 15-i nemzeti ünnep idején az utcán történteket Budapesten. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára korábban közölte: így próbálják meg azonosítani azokat, akik az állami ünnepségek megzavarásával próbálkoznak.
márc. 15
9:41
Herényi Károly brit konzervatív vezetőkkel találkozott (Alternatív Energia)
David Cameronnal, az ellenzéki brit Konzervatív Párt vezérével és miniszterelnök-jelöltjével és több más tory vezetővel találkozott pénteken Angliában Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, aki részt vesz a konzervatívok tavaszi politikai fórumán.
márc. 15
9:44
"Le fognak lassulni a reformok" (Infostart)
A március 9-ei népszavazás eredménye nagy hatással lesz a reformfolyamatra - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának programvezetője. Gaál Péter hozzátette: ezzel üzent a lakosság a kormánynak, hogy nem ebbe az irányba kellene elmenni az egészségügyi rendszer átalakítása során.
márc. 15
9:50
Felvonták a magyar lobogót a Kossuth téren (Infostart)
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját a Parlament előtti Kossuth téren, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából.
márc. 15
9:57
Március 15. - Megkezdte munkáját az operatív törzs (Alternatív Energia)
Megkezdte munkáját az operatív törzs, amely a március 15-i ünnepi programban közreműködő állami szervek és más szervezetek tevékenységét hangolja össze - közölte Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára, a törzs irányítója az MTI-vel szombaton reggel.
márc. 15
10:02
Lezárták a forgalom elől az ünnepi rendezvények színhelyeit a fővárosban (Metropol)
Lezárta szombaton reggel az ünnepi rendezvények színhelyeit a forgalom elől a rendőrség a fővárosban, így a Parlament előtti Kossuth Lajos térre vezető utcákat is, az ünneplőket átvizsgálás után engedik a térre.
márc. 15
10:03
Az állami lobogó felvonásával megkezdődött az állami ünnepségsorozat (Alternatív Energia)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából katonai tiszteletadás mellett szombaton délelőtt felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Az ünnepi eseményen jelen volt Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság, valamint Lomnici Zoltán, a…
márc. 15
10:30
Videokamerák rögzítik az ünnep idején az utcai eseményeket a fővárosban (Alternatív Energia)
Videokamerák rögzítik a március 15-i nemzeti ünnep idején az utcán történteket Budapesten. Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára az ünnepet megelőzően egy háttérbeszélgetésen elmondta, hogy térfigyelő kamerák segítségével rögzítik mindazt, ami szombaton reggel, az állami lobogó felvonásakor a Kossuth Lajos téren történik. Úgy fogalmazott, hogy ennek segítségével…
márc. 15
10:35
A március 15-i ünnepségsorozat eseményei (Metropol)
A szokásos módon, az állami lobogó felvonásásval kezdődött meg az ünnepségsorozat, az operatív törzs vezetője szerint az embereknek nem volt kifogásuk a korábban kihirdetett részvételi szabályok ellen, megdobálták az Október 6. utcában kormányellenes jelszavakat skandáló menetet. A Múzeumkertben néhányezer ünneplő gyűlt össze, a megemlékezésen felépett a Győri Balett is. Kövesse nálunk az ünnep…
márc. 15
11:01
Ételmaradékkal dobálták a Nemzeti Múzeumhoz tartókat (Infostart)
Mintegy félezer árpádsávos és nemzetiszínű zászlót lobogtató ember vonult a fővárosi Szabadság téri Hazatérés temploma elől a Múzeum körútra a Nemzeti Múzeum közelébe, ahol az állami ünnepséget rendezik.
márc. 15
11:32
Több ezer ünneplő, párszáz rendbontó a Nemzeti Múzeumnál (Infostart)
Néhány ezer ünneplő és néhány száz rendbontó gyűlt össze szombaton késő délelőtt a fővárosban, a Múzeumkertnél, ahol a március 15-i nemzeti ünnep egyik központi rendezvényét tartják.
márc. 15
11:33
Lezárta a forgalom elől az ünnepi rendezvények színhelyeit a fővárosban a rendőrség (Alternatív Energia)
Lezárta szombaton reggel az ünnepi rendezvények színhelyeit a forgalom elől a rendőrség a fővárosban, így a Parlament előtti Kossuth Lajos térre vezető utcákat is, az ünneplőket átvizsgálás után engedik be a térre.
márc. 15
11:43
Dávid Ibolya: 1848 tanulsága, hogy egy kis nemzet is lehet erős (Infostart)
Az MDF elnöke szerint a nemzet 1848-ban megvalósította a szabadság szintézisét, amikor testvériességen és társadalmi igazságosságon alapuló hazát akart. Dávid Ibolya az Isaszegen tartott ünnepi megemlékezésen hangsúlyozta: vekkercsörgetéssel, vagy a reform szó imamalomkénti ismételgetésével még soha senki nem ért el valódi eredményeket.
márc. 15
12:29
Kint maradtak a fütyülők (Alternatív Energia)
Akik fütyüléssel vagy kiabálással akarták megzavarni szombaton kora délelőtt az állami ünnepséget a budapesti Kossuth Lajos téren, azok nem is akartak bemenni a rendezvény kordonnal elzárt területére - mondta Juhász Gábor államtitkár, a március 15-i nemzeti ünnepre felállított operatív törzs irányítója az MTI-nek
márc. 15
13:01
Indul a rendbontás? (Alternatív Energia)
Néhány ezer ünneplő és néhány száz rendbontó gyűlt össze szombaton késő délelőtt a fővárosban, a Múzeumkertnél, ahol a március 15-i nemzeti ünnep egyik központi rendezvényét tartják. A Nemzeti Múzeumhoz vezető utcákat és utakat kordonokkal zárta el a rendőrség, a Múzeumkerthez csak az Astoria és a Kálvin tér felől, a felállított beléptető kapukon keresztül lehetett bejutni. Az MTI tudósítói azt…
márc. 15
13:14
Rendzavarás nélkül zajlott a múzeumkerti ünnepség (Infostart)
Rendzavarás nélkül, méltóságteljesen zajlott le a múzeumkerti ünnepi program, ami a biztonsági rendszernek köszönhető - mondta el Juhász Gábor államtitkár, a nemzeti ünnep idejére felállított operatív törzs irányítója.
márc. 15
13:17
Megnyitott az árpádsávos bolt (Alternatív Energia)
Gyülekeznek a gárdisták a kettő órára, az Erzsébet térre bejelentett megemlékezes környékén. Egyenlőre 40-50 fekete egyenruhás gyülhetett össze.
márc. 15
13:22
Másfél ezren a Március 15. téren (Alternatív Energia)
A Március 15-e téren másfél ezren kísérik figyelemmel az eseményeket, a kordonon belül végig egyenruhás rendőrök állnak sorfalat - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A térre vezető utakon rendőrök és civil biztonsági őrök teljesítenek szolgálatot. Az Erzsébet hídról két-háromszázan figyelik az eseményeket, a térre csak átvizsgálás után lehet bejutni. A nagyobb zászlórudakkal…
márc. 15
13:24
Dávid Ibolya: 1848-ban a nemzet megvalósította a szabadság szintézisét (Alternatív Energia)
1848-ban a nemzet megvalósította a szabadság szintézisét, amikor testvériességen és társadalmi igazságosságon alapuló hazát akart - mondta Dávid Ibolya szombaton az Isaszegen tartott ünnepi megemlékezésen.
márc. 15
13:35
Kövekkel dobálták meg a rendőröket az ünnepség alatt (Infostart)
Budapesten folyamatos a rendbontás a Március 15-e téren, a Fővárosi Önkormányzat hivatalos, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségén.
márc. 15
13:50
Több mint ötszáz ember gyűlt össze a Fővám téren (Alternatív Energia)
Több mint ötszáz ember gyűlt össze szombaton késő délelőtt a fővárosi Fővám téren, a Magyar Rendszerváltók Országos Szövetségének rendezvényére - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.
márc. 15
14:04
A március 15-i ünnepségsorozat eseményei (Metropol)
Zászlófelvonással kezdődött az ünnepi megemlékezés, a Múzeumkertben néhány ezer érdeklődő jelent meg, a Március 15-e térre igyekvők közül sokan nyíltan közölték, meg akarják zavarni a rendezvényt, a környéken számos rendőr teljesít szolgálatot, ismét tojással dobálták Demszky Gábort, ezekben a percekben is tart a Fidesz ünnepi gyűlése, vízágyúkkal készül a rendőrség a radikális szervezetek…
márc. 15
14:18
Magyar György az SZDSZ-ről: okirathamisítás is történhetett (Infostart)
Az InfoRádió által megkérdezett jogi szakértő szerint az SZDSZ elnökválasztását meg kell ismételni, ha szabálytalanság történt a tavalyi tisztújítás során. Magyar György ügyvéd felhívta a figyelmet arra is, hogy valószínűleg okirathamisítás történt. Hozzáfűzte, hogy a bíróság is megsemmisítheti az elnökválasztás eredményét és elrendelheti a tisztújítás megismétlését.
márc. 15
14:20
Demszky is kapott tojást (Infostart)
Két embert állítottak elő a rendőrök Budapesten, mert köveket dobáltak a Fővárosi Önkormányzat március 15-ei ünnepségének ideje alatt. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: több rendzavaróról felvételt készítettek, azonosításuk folyamatban van.

Keresés