A 2008/2009-es tanévre 96.302 diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe - jelentette be Hiller István szakminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Gyurcsány Ferenc szerint nagyon mély koalíciós vita van, amely válsággal fenyeget. A miniszterelnök az MTI-nek adott interjújában azonban azt hangsúlyozta: ennek megoldása az ország érdeke, és erre - az SZDSZ javaslata alapján - van 30 napja a két koalíciós partnernek.
Gyurcsány Ferenc szerint nagyon mély koalíciós vita van, amely válsággal fenyeget. A miniszterelnök az MTI-nek adott interjújában azonban azt hangsúlyozta: ennek megoldása az ország érdeke, és erre - az SZDSZ javaslata alapján - van 30 napja a két koalíciós partnernek. Közölte: a szombati bejelentés óta is folyamatos az egyeztetés a két párt között.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke lemondásra szólította fel a miniszterelnököt a parlamentben napirend előtti felszólalásában. Gyurcsány Ferenc szerint azonban az MSZP célja, hogy a koalícióval együtt folytassa a kormányzást.
Az egészségügyi reform kapcsán már többször napirendre került a koalíció szakadása. Kóka János, az SZDSZ elnöke már egy éve kijelentette: a reform a koalícióban maradás feltétele.
A 2008/2009-es tanévre 96.302 diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe - jelentette be Hiller István szakminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatón. A Fidesz képviselője reagálásában azt írta: ebben az évtizedben ilyen kevesen még nem jelentkeztek a felsőoktatásba.
Hiller István, az MSZP alelnöke elképzelhetőnek tartja, hogy pártja kisebbségben kormányozza az országot, a politikus mégis a koalíció fennmaradására lát nagyobb esélyt.
Az Országgyűlés 199 igennel, 5 nem és 126 tartózkodással Majtényi Lászlót az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének választotta. A Ház megválasztotta az ORTT tagjait is.
Fodor Gábor szerint az SZDSZ ügyvivő testülete megszavazza a frakció kérését, vagyis visszahívják a szabad demokrata minisztereket és államtitkárokat Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca vezetőjének menesztése miatt.
A kisebbségi kormányzás idején eseti politikai kompromisszumokkal lehet a törvényeket elfogadtatni - mondta az InfoRádióban Lövétei István alkotmányjogász. A szakértő hozzátette: ilyen esetekben a kormány mozgástere és cselekvési képessége jelentősen gyengül.
Kilépnek holnap a kormányból a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok, miután a miniszterelnök leváltotta az egészségügyi tárca vezetőjét. Az ügyvivői testület ugyanis egyhangúlag megerősítette a délelőtti döntést, azaz visszahívják minisztereiket a kormányból. Ezt Kóka János pártelnök jelentette be az SZDSZ ügyvivői testületének tanácskozása után.
Az SZDSZ ügyvivő testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban - jelentette be hétfőn Kóka János pártelnök.
Az SZDSZ ügyvivő testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban - jelentette be hétfőn Kóka János pártelnök a testület ülését követően a…
Látom és értem, hogy Horváth Ágnes menesztése élesebb reakciót váltott ki az SZDSZ-ben, mint amire számítottam - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV hétfőn este sugárzott Friderikusz Most című műsorának délutáni felvételén. A miniszterelnök beszámolt arról: a szombati pártértekezlet előtt több nappal az SZDSZ vezetői fogalmazták meg, hogy ha a pénztártörvénynél az MSZP nem fogadja el az SZDSZ akaratát,…
Látom és értem, hogy Horváth Ágnes menesztése élesebb reakciót váltott ki az SZDSZ-ben, mint amire számítottam - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV hétfőn este sugárzott Friderikusz Most című műsorának délutáni felvételén.
Az SZDSZ ügyvivő testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban - jelentette be hétfőn Kóka János pártelnök a testület ülése után a…
Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet, a szocialista párt kedden tárgyal az SZDSZ-szel a kormány programjáról - közölte újságírókkal Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfő este Budapesten, a párt elnökségi ülése után.
Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet, a szocialista párt kedden tárgyal az SZDSZ-szel a kormány programjáról - közölte újságírókkal Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfő este Budapesten, a párt elnökségi ülése után.
Jelenleg Magyarországon kisebbségi kormány akkor jön létre, ha a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok lemondanak posztjukról, azonban az alkotmányjog nem ismeri a kisebbségi kormány fogalmát - mondta el Lövétei István alkotmányjogász az MTI érdeklődésére hétfőn.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a jelenlegi helyzetben mind az MSZP, mind az SZDSZ veszít; a politikus a Hír Tv Rájátszás című műsorában hétfő este azt mondta, az egyetlen "pozitív végösszegű játszma" ma az MSZP és az SZDSZ számára Gyurcsány Ferenc lecserélése és egy új miniszterelnökkel a koalíció folytatása.
Jelenleg Magyarországon kisebbségi kormány akkor jön létre, ha a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok lemondanak posztjukról, azonban az alkotmányjog nem ismeri a kisebbségi kormány fogalmát - mondta el Lövétei István alkotmányjogász.
Kilép a kormánykoalícióból az SZDSZ; a párt miniszterei és államtitkárai április 30-ával távoznak a kabinetből - jelentette be a liberálisok elnöke. Kóka János közölte: az ügyvivői testület egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy a miniszterelnök felmondta a közös reformprogramot, ezzel pedig a koalíciós megállapodást.