Aláírásgyűjtési akcióba kezd a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége azt követelve, hogy a jelenleginél jóval gyorsabb ütemben fogják ki a Balatonból az őshonos halfajokat kiszorító busát.
A 2009-re tervezett adó- és járulékcsökkentésre fordítható forrásokat február végén még 200-250 milliárd forintra becsülte a kormányzat, ma reálisan ennél 100 milliárd forinttal kisebb összeggel lehet számolni - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter kedden Szegeden.
A Vajdaságban attól tartanak, hogy etnikai konfliktusok lesznek, ha Budapest elismeri Koszovót. A házi gyermekorvosok vizitdíj-kompenzációját osztják szét az összes háziorvosi praxis között. Továbbra is a minisztériumi forrásokból, illetve a játékadóból pótolná a népszavazás miatt kieső bevételeket a Fidesz. A nap legfontosabb hírei március 18-án.
Élelmiszerbiztonság ellenőrzéseket folytat a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás - mondta az InfoRádiónak a Pest megyei és budapesti főállatorvos. Hajós Ádám hangsúlyozta: csak legális elárusítóhelyen érdemes megvásárolni a húsvéti élelmiszereket.
A koalíció felmondásával fenyegetett az SZDSZ elnöke, mert a szocialisták körében egyre többen érvelnek a februárban elfogadott egészségbiztosítási törvény visszavonása vagy elhalasztása mellett.
Életmód- és egészségügyi szolgáltatást indít a Pannon a wapportálon - jelentette be a társaság vezérigazgató-helyettese. Huszlicska József az InfoRádiónak elmondta: ilyen jellegű egészségügyi tartalmak, szolgáltatások kifejlesztésére a mobilszolgáltató mintegy 300 millió forintot fordított. A tartalmi fejlesztést végző IQ Medicina Zrt. vezérigazgatója arról beszélt: wapdoktorról többek között…
Ismét sztrájkveszély van a Kapos Volánnál, mert a társaság be akarja zárni a marcali műszaki telephelyet. A szakszervezet a munkabeszüntetésre is kész, hogy ezt megakadályozza - közölte Dobi István szakszervezeti vezető kedden, a cég vezetésével folytatott konzultációt követően az MTI-vel.
Időközi cigány kisebbségi önkormányzati választást tartanak Veszprémben, miután a testület feloszlatta magát. Az Országos Választási Bizottság keddi ülésén június 1-jére tűzte ki a szavazás napját.
Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő ötpárti egyeztetést javasol a rendbontókról szóló törvényi szigorításokról. A politikus szerint a fideszes Rogán Antal javaslata volt a kiindulópont saját tervezetéhez, eszerint el lehetne tiltani a rendbontókat a tömegrendezvényektől. A szocialisták ugyanakkor azt is szeretnék, ha szigorodnának a garázdaság büntetési tételei.
Kötelezővé tenné a fűtőberendezések szén-monoxid-szintjének mérését az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium. A tárca törvénytervezete szerint az évente 600 forintba kerülő vizsgálatot 2009-től a kéményseprők végeznék el.
Éjféltől elbontják a Kossuth téri kordont - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitány. Ennek ellenére megfelelő rendőri erőkkel tovább védik a Parlamentet. Újabb kordonozásra csak akkor kerül sor, ha fokozott biztonsági kockázatok vetődnek fel.
Az MSZP-frakció szerint szükség van az egészségbiztosítási törvény finomítására - mondta Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden késő este a képviselőcsoport informális budapesti ülése után, amelyen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
Az MSZP-frakció szerint szükség van az egészségbiztosítási törvény finomítására - mondta Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden késő este a képviselőcsoport informális budapesti ülése után, amelyen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
Kedd este tíz óra után lebontotta a rendőrség a Kossuth téri kordont, amelyet a március 15-i ünnepségek előtt fokozott biztonsági kockázatra hivatkozva állítottak fel a Parlament körül - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.