Nem kap büntetést frakciójának vezetőitől Orbán Viktor, amiért hétfőn tizenegyszer szavazott az Országgyűlésben a Fidesszel szemben - tudta meg a Népszabadság.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal készíti a világörökségi törvény tervezetét, amely lehetővé teszi, hogy a világörökségi cím birtokosai állami támogatásban részesüljenek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a hivatal elnöke. Mezős Tamás közölte: 5-7 éves előkészítő munka után dönti majd el a hatóság, jelöli-e a Balatont a világörökségi címre.
Pénteken is magas volt a ferihegyi sztrájk támogatottsága, napközben a 2B terminálon a zsúfoltságot nem sikerült csökkenteni, több sztrájkolót elszállított a BA, emiatt feljelentést tettek ellene. Az eddigi járattörlések a Lufthansát és a Malévet érintették, a szombaton kimaradó gépek listája és a felek értékelése is itt olvasható. Összefoglaló - utolsó frissítés 21:20-kor
A Fidesz szerint a Nemzetközi Valutaalap is egyetért azzal, hogy az elmúlt hat év rossz gazdaságpolitikája miatt fenyegette államcsőd Magyarországot. A párt alelnöke azután beszélt erről, hogy találkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai osztályának munkatársával. A Fidesz november 16-a óta követeli, hogy hozzák nyilvánosságra a kormány és az IMF közötti megállapodást a készenléti…
A B terminálon kialakult nagy tömeg ellenére az utasok reménykednek, hogy ha sokat kell is várniuk, de átjutnak a biztonsági ellenőrzésen és felszállhatnak.
A hatósági eljárások kiszervezése nagymértékben csökkentheti a bürokráciát és növelheti versenyképességünket - mondta az MTI-nek pénteken Hankó Faragó Miklós szabad demokrata országgyűlési képviselő.
Az Országgyűlés elfogadta azt a határozatot, amely szerint a kormány rendezi a tartalékos katonák helyzetét. 2009 végéig megalkotja az anyagi ráfordítást nem igénylő, legkésőbb 2011. december 31-ig pedig a költségekkel járó jogszabályokat, illetve előteremti a szükséges forrásokat. Ezt négy párt egyezsége tette lehetővé. Vadai Ágnessel, a honvédelmi tárca államtitkárával beszélgettünk róla.
December 10-én volt hatvanesztendős Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes, a Magyar Honvédség egykori vezérkari főnöke. Hét éve ül kerekes székben. Tragikus autóbalesete után a teste rokkant, de azért tervez, céljai vannak. Azt mondja, érdem az ő állapotában betölteni a hatodik ikszet, hiszen senki, ő maga sem hitte, hogy szellemileg teljes értékű lesz.
Nem volt köze az autójukban a horgosi határátkelőnél talált kábítószerhez Bogos Attilának és feleségének, Mehmet Karcsi édesanyjának a Szerb Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint – írta a pénteki számában a Délmagyarország.
A kormány és az ellenzék együttműködését várja a társadalom többsége a kialakult gazdasági helyzetben, s a megkérdezettek azt szeretnék, ha az ellenzék aktívan közreműködne a parlamenti munkában - mutatta ki pénteken közzétett közvélemény-kutatásában a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézet.
Jövő csütörtökön tartanák félnapos munkabeszüntetésüket a BKV sztrájkot jelentő szakszervezetei, ha hétfőig nem sikerül megegyezni a cég vezetőségével – mondta a sztrájkbizottság szóvivője.
Nincs olyan adat a rendőrség birtokában, amely azt bizonyítaná, hogy összefügg a december 4-én, Budapestről eltűnt francia lány és a december 6-án megerőszakolt amerikai diáklány esete - mondta az InfoRádiónak Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A Fidesz szerint kommunikációs trükkök helyett valódi távhődíjcsökkentésre van szükség, amihez az áfacsökkentés a megoldás - mondta László Tamás, az ellenzéki párt szakpolitikusa pénteken az MTI-nek.
Több ponton szükséges a sztrájkjog fogalmainak módosítása, meg kell határozni az elégséges szolgáltatás fogalmát és a sztrájkkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségeket is - mondta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Több ponton szükséges a sztrájkjog fogalmainak módosítása, meg kell határozni az elégséges szolgáltatás fogalmát és a sztrájkkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségeket is - mondta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
A forráshiány miatt mégsem kapnak jövőre pótlékot a pályakezdő pedagógusok - jelentette be az oktatási és kulturális miniszter a parlament szakbizottságának ülésén.
Az ünnepek előtti időszakban - novemberben és decemberben sokkal több feljelentés érkezik a rendőrségre vagyon elleni bűncselekmény miatt; a BRFK szigorúbban ellenőrzi a bevásárlóközpontokat és a forgalmas helyeket - közölte Oláh László, a BRFK bűnmegelőzési osztályának megbízott vezetője pénteki, a Keleti pályaudvari metrólejárónál tartott sajtótájékoztatóján.
Gyurcsány Ferenc blogján, vitába szállnak az olvasók a kormányfő receptjével. A vezető főzési tudománya megosztotta blogja olvasóit. Úgy látszik, nemcsak a poltitika konyhájában nehéz egyetértést kicsiholni.
Nem ismerte el bűnösségét Lengyel Zoltán (korábban fideszes, most MDF-es) országgyűlési képviselő, akit hivatalos személy elleni erőszakkal, könnyű testi sértéssel és becsületsértéssel vádol az ügyészség.
A munkavállalók csak az esetben állnának el a sztrájktól, amennyiben a kormány maradéktalanul betartja korábbi ígéreteit - jelentette ki az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kerpen Gábor kiemelte: a kormány felrúgta a sztrájkbizottsággal kötött tavalyi megállapodást.
Hétfőn 24 óráig elkezdődik a vasutassztrájk, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöksége huszonnégy órán belül összeül, és dönt a februárban megkezdett, és időközben felfüggesztett határozatlan idejű országos vasutassztrájk folytatásának időpontjáról - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöksége huszonnégy órán belül összeül, és dönt a februárban megkezdett, és időközben felfüggesztett határozatlan idejű országos vasutassztrájk folytatásának időpontjáról - nyilatkozta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke péntek délután.
Hétfőn 24 óráig elkezdődik a vasutassztrájk, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöksége huszonnégy órán belül összeül, és dönt a februárban megkezdett, és időközben felfüggesztett határozatlan idejű országos vasutassztrájk folytatásának időpontjáról - nyilatkozta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke péntek délután az MTI-nek.
Eddig egyáltalán nem kapott hivatalos bejelentést a légügyi hatóság arról, hogy a sztrájk ideje alatt ne lenne biztonságos a közlekedés Ferihegyen. A szakszervezetek csak informálisan juttatták el észrevételeiket a szabálytalanságokról, ezek azonban nem voltak megalapozottak. A sztrájkbizottság vezetője ennek ellenére továbbra is azt hangsúlyozza, hogy a Budapest Airport veszélyezteti a…
Lemondott a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsban (DDRFT) betöltött tagságáról pénteken Bonyhád város polgármestere, Potápi Árpád (Fidesz) országgyűlési képviselő - a lemondásról és annak indokáról közleményben értesítették az MTI-t.
Elindult a Cipősdoboz-járat, amely ezer cipősdobozba csomagolt ajándékot szállít erdélyi árva gyermekeknek a Baptista Szeretetszolgálat és a Malév Zrt. közös akciójában.
Biztonságosabbá tett utakat vár Kaposvár polgármestere az Állami Közútkezelő Kht. illetékeseitől - közölte Polgárdi Erika, a városháza sajtóreferense pénteken az MTI-vel, hozzátéve: Szita Károly kérésének azt ad különös nyomatékot, hogy a közelmúltban négy gyalogosbaleset is történt az állami kezelésben lévő kaposvári Füredi úton.
Sztrájk esetén is vannak jogai az utasnak, amelyeket a vele szerződésben lévő légitársasággal szemben kell érvényesítenie - mondta az InfoRádiónak a ferihegyi munkabeszüntetéssel kapcsolatban Morvay György, az Európai Fogyasztói Központ magyarországi igazgatója.
Az Országgyűlés gazdasági bizottságában folytatódik jövő héten az egyeztetés a Fidesz és a kormány között az építőipari vállalkozásokat érintő kérdésekről; erről állapodott meg Burány Sándor, a gazdasági minisztérium államtitkára és Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteki budapesti találkozóján.
Külön nyomozócsoport keresi azt a francia diáklányt, aki december elején tűnt el a fővárosban. Megerőszakoltak és brutálisan bántalmaztak egy 21 éves lányt is a fővárosban, ezzel a bűnténnyel kapcsolatban négy férfit állított elő a rendőrség.
Hétfőn 24 óráig elkezdődik a vasutassztrájk, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöksége huszonnégy órán belül összeül, és dönt a februárban megkezdett, majd többször felfüggesztett határozatlan idejű országos vasutassztrájk folytatásának időpontjáról - nyilatkozta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke péntek délután az MTI-nek.
Gyurcsány Ferenc szerint Antall József politikai öröksége méltó példaként szolgálhat mindenkinek, aki a felelősség mércéjét keresi. A kormányfő közleményben emlékezett meg a volt miniszterelnökről, halálának 15. évfordulóján.
Jövő héten az Országgyűlés gazdasági bizottságában folytatják az egyeztetést a Fidesz és a kormány képviselői az építőipari vállalkozások gazdasági nehézségeinek enyhítéséről - csak ebben állapodtak meg a felek a Gazdasági Minisztériumban tartott egyeztetésen.
Hétfőn 24 óráig elkezdődik a vasutassztrájk, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöksége huszonnégy órán belül összeül, és dönt a februárban megkezdett, majd többször felfüggesztett határozatlan idejű országos vasutassztrájk folytatásának időpontjáról.
Az MSZP Kecskeméti Városi Szervezetének küldöttgyűlése csütörtökön egyhangúlag támogatta, hogy a párt elnökének a márciusi kongresszus Gyurcsány Ferencet válassza meg. A küldöttgyűlés döntéséről az MSZP helyi szervezete pénteken közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Romlott a helyzet a ferihegyi repülőtéren péntek délutánra, jelentős késésekkel, járattörlésekkel kell számolni, ezért a Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy légitársaságaiknál érdeklődjenek járatukról mielőtt kimennének a reptérre. Mivel a tárgyalások nem vezettek eredményre, a sztrájk folytatódik.
A Malévnál pillanatnyilag nincs sztrájkfenyegetettség, a légitársaság pilótái pénteken egyeztetnek arról, hogy milyen lépéseket tegyenek a munkáltatóval még függőben lévő kérdések miatt; a Malév vezetése kész tárgyalni.
Gyurcsány Ferencnek továbbra is elvi vitája van azzal a klímacsomag-javaslattal, amelyet beterjesztett az Európai Bizottság, ám úgy látja, hogy az EU-csúcson végül fontos kompromisszumokat sikerült elérni.
Romlott a helyzet a ferihegyi repülőtéren péntek délutánra, jelentős késésekkel, járattörlésekkel kell számolni, ezért a Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy légitársaságaiknál érdeklődjenek járatukról mielőtt kimennének a reptérre.
Miközben Ferihegyen egyre romlik a helyzet, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke 24 órás sztrájkot helyezett kilátásba hétfőre. A BKV-sok - a metrósok és a HÉV-esek kivételével - csütörtökre jelentettek be munkabeszüntetést, a közszolgálati dolgozók pedig január 12-től sztrájkolnak majd. Összefoglaló.
"Szokatlan, békülékeny hangot ütött meg a Fidesz. A párt elnöke azt mondta, együttműködik a kormánnyal az építőipar problémáinak megoldásában. 2002 nyara óta nem volt példa rá, hogy az ellenzék vezetője ilyen mondatot mondott volna" - írja Gyurcsány Ferenc a blogjában.
Összességében nem támogatja, de elképzelhetőnek tartja a magyar orvosképzésben is a kórházi témájú tévésorozatok elemzését a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatója. Németh Erzsébet szociálpszichológus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy egy német egyetemen rendszeresen elemzik a Dr. House sorozat epizódjait a szemináriumokon. A magyar szakember azonban inkább a betegségeket…
A fenyegető szociális válságot kell megakadályozni - jelentette ki Lévai Katalin (MSZP) esélyegyenlőségi EP-képviselő Budapesten, a kezdeményezésére összehívott tanácskozáson. Hozzátette: ennek érdekében itthon is történnek intézkedések. Ilyen intézkedés az "Út a munkához" program, és az a felismerés, hogy az európai uniós pénzeket át kell csoportosítani. Ez a munka megkezdődött, és az eredmények…
A légi közlekedés veszélyeztetése és jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése miatt feljelentést tett a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) ismeretlen tettes ellen, amiért szerdán, a Budapest Airport sztrájkoló dolgozóit tiltakozásuk ellenére a szolgálati helyüktől távol eső helyiségbe szállították - közölte Futó Barnabás, a MOSZ jogi képviselője.
A költségvetés hétfői záró szavazásakor a debreceni fideszes képviselők ismét benyújtják összesen hárommilliárd forintos módosító indítványaikat, amelyek a város működését érintik - jelentette be Halász János, a Fidesz parlamenti képviselője pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.
Antall József a magyar sors küldötte volt - emlékezett a 15 évvel ezelőtt elhunyt kormányfőre Boross Péter, az MDF országgyűlési képviselője pénteken, a fővárosi Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.