Az Országgyűlés hétfőn 198 igen szavazattal, 181 ellenében megszavazta az adó- és járuléktörvények módosítását. A változás részeként a személyi jövedelemadó törvény úgy változik, hogy az adókedvezmény kulcsa évi 3,4 millió forintig egységesen 30 százalék, de összesen évi 100 ezer forintot lehet ilyen címen leírni az adóból. Vagyoni típusú adó lesz a cégautó adója, amelynek összege 1.600…
A parlament hétfőn - 208 igen és 168 nem szavazattal - elfogadta a jövő évi költségvetést megalapozó másfél tucatnyi törvényt módosító javaslatot, amelyben a 13. havi nyugdíj maximálása is szerepel.
Jóváhagyta az Országgyűlés 198 igen szavazattal, 181 ellenében az adó- és járuléktörvények módosítását. A személyi jövedelemadó törvény például úgy változik, hogy az adókedvezmény kulcsa évi 3,4 millió forintig egységesen 30 százalék lesz, de összesen évi 100 ezer forintot lehet ilyen címen leírni az adóból.
Hosszan tartó betegség után, vasárnap 53 éves korában elhunyt Graffelner Kálmán, az SZDSZ Győr-Moson-Sopron megyei választmányának alelnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökségi tagja.