Módosítaná a felsőoktatási törvényt az SZDSZ, a változtatás célja többek között az egyetemek, főiskolák gazdasági szabadságának növelése - mondta az önálló képviselői indítvány egyik előterjesztője, Magyar Bálint hétfőn az MTI-nek. Az MSZP és az oktatási tárca még nem alakította ki az álláspontját, a felsőoktatási szakszervezet elutasítja a javaslatot.
Szélesebb körű együttműködés szükséges a rendfenntartó szervek és a polgárőrség között - mondta az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) hétfői, budapesti ünnepi rendezvényén Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, aki azt ígérte: ennek megteremtéséért személyesen fog lépéseket tenni.
A hétfői frakcióülésen a képviselőcsoport szóbeli figyelmeztetéssel, illetve pénzbírsággal büntette azokat a képviselőket, akik az elmúlt hetek interpellációs szavazásainál jelen voltak ugyan, de nem szavaztak - mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója az MTI-nek hétfőn.
Magyarországon eddig mintegy 15600-an váltották ki az úgynevezett Start Plusz kártyát, amelynek tulajdonosa után járulékkedvezményre jogosultak a munkáltatók. A tapasztalatok alapján azonban a kártya kiváltása nehézkes, a rendelet pedig sok kismama számára nem egyértelmű.
Lezárják a Margit hidat a tűzszerészek kedden egy bomba kiemelése miatt; előreláthatólag mintegy három órán át, 12 órától 15 óráig nem lehet majd közlekedni a hídon és néhány környékbeli úton. A rendőrség a munkálatok idejére a forgalmat a Margit körútra, illetve a Fő utcába tereli.
A Kereszténydemokrata Néppárt közleményt adott ki, amely szerint jogorvoslattal fog élni, mert A szólás szabadsága című műsorban csupán négy parlamenti párt (MSZP, Fidesz, SZDSZ, MDF) frakcióvezetőjének részvételével folytattak beszélgetést.
A bírálók szerint Magyarország lehet a következő Izland, a jegybank vezetője viszont pánikkeltőkről beszél, írta "Magyarország védelmezi pénzügyeit" című cikkében hétfőn a The Wall Street Journal.
Csak az egy gyermeket nevelő családok esetében tartja elfogadhatónak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a családi pótlék jövő év elején esedékes emelésének szeptemberre halasztását. A szervezet elnökségi tagja szerint a megszorításnak komoly következményei lehetnek a családoknál.
A költségvetési tanács felállításáról kétféle elképzelés fut párhuzamosan a parlamentben: az Országgyűlés többsége hétfőn támogatta, hogy vegyék napirendre a Fidesz alkotmánymódosítását, de már a Ház előtt van az MSZP-MDF módosító csomagja is, amely más hatáskörrel és tagokkal javasolja a tanács felállítását, és mellé költségvetési hivatalt is létrehozna.
Az MSZP azon van, hogy Sólyom László köztársasági elnöknek az amerikai vízummentességgel kapcsolatos törvényre vonatkozó minden lényegi kifogására megoldást találjon - mondta Kocsi László, az MSZP-frakció európai ügyek szakcsoportjának vezetője hétfőn Budapesten.
Egy hét alatt meggondolta magát az MSZP, ezen a héten ugyanis - az SZDSZ-szel együtt - már nem támogatta, hogy az Országgyűlés napirendre vegye a Fidesz kisebb parlamentről szóló alkotmánymódosító javaslatát, amelynek általános vitáját két hete már elkezdte a Ház. Göndör István (MSZP) az MTI-nek azt mondta, a Fidesz csak pr-fogásnak használta a kezdeményezést.
A Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) közérdekű keresetet nyújt be az OTP Bank Nyrt. és az OTP Jelzálogbank Zrt. (együtt: OTP) ellen - közölte Erdélyi Márk, az FJSZ elnöke hétfőn az MTI-vel.
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az amerikai vízummentességhez kapcsolódó bűnügyi adatcseréről szóló megállapodást kihirdető törvényt a köztársasági elnök. Sólyom László hangsúlyozta: döntése nem hátráltatja a magyar-amerikai egyezmény hatályba lépését.
Forgalomkorlátozásra és fokozott ellenőrzésre kell számítani az október 23-i rendezvények miatt már szerdától. A budapesti rendőr-főkapitány rendészeti helyettese az InfoRádiónak elmondta: kordonnal zárják körbe azokat a rendezvényeket, amelyeket kiemelt kockázatúnak minősítettek. Bozsó Zoltán hozzátette: kaptak olyan jelzéseket, amelyek arra utalnak, hogy egyes rendezvények békés jellegét…
A szocialista kormány újabb ígéretét szegi meg, ugyanis 3,6 milliárd forintot nem hajlandó kifizetni a gyógyászati segédeszközök támogatására - jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Az egészségügyi tárca szerint nőtt az erre fordítható összeg az előző évhez képest.
A magyar közéletben nincs szükség olyan vezetőkre, akik a rokonokat, barátokat a miniszteri pozíciót felhasználva próbálják helyzetbe hozni-írja Gusztos Péter blogján.
Egyelőre nincs parlamenti folytatásuk a szombati nemzeti csúcson elhangzott javaslatoknak: az MDF nem készít törvényjavaslatot a válságkezelő programjából, a szocialisták eddigi javaslataikról tárgyalnának, a Fidesz szerint pedig nem az ő "térfelükön pattog a labda".
Kibiztosított, éles gránátot dobtak be az MSZP újpesti irodájának udvarába feltehetőleg még vasárnap este; a hétfő reggel megtalált kézigránátot a tűzszerészek helyben hatástalanították és szétszerelték. Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke elhatárolódásra szólította fel a pártokat, Hiller István, az MSZP alelnöke pedig elítélt minden hasonló, erőszakos cselekményt. Trippon Norbert helyi…
Amennyiben nagy egyetértés mutatkozik, a kormány nem ellenzi azt a törvényjavaslatot, amely Kercaszomor település számára a Comunitas Fortissima, azaz a legbátrabb falu címet adományozná - mondta Keller László pénzügyi államtitkár a javaslat hétfői általános vitájában, az Országgyűlésben.
A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslat részletes vitájában hétfőn több ellenzéki politikus is azt kérte, hogy a kormány vonja vissza az előterjesztést.
Megfontolásra visszaküldte tegnap Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlésnek az Amerikai Egyesült Államokkal a bűncselekmények megelőzéséről kötött egyezmény kihirdetéséről szóló törvényt. Úgy találtam, hogy ez az egyezmény nem vet fel alkotmányossági problémát, viszont olyan veszélyek vannak, hogy az egyezmény túlságosan széles körben enged meg hozzáférést az amerikai félnek a magyar…
Visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek Sólyom László államfő az amerikai vízummentességhez kapcsolódó bűnügyi célú adatcseréről szóló megállapodást kihirdető törvényt.
Nyíltan elzárkózott a peren kívüli megegyezéstől a kaposvári önkormányzat abban a perben, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány indított ellene a Pécsi utcai iskolába járó roma gyerekek jogellenes elkülönítése és hátrányos megkülönböztetése miatt.
Ilyenkor egy parancs van, a biztonság parancsa fogalmazott a parlamentben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amikor a hét végi nemzeti csúcs és a pénzügyi helyzet került szóba napirend előtt. Mint mondta, ez nem az az időszak, amikor egymásra kell licitálni. Ebben az időszakban felelősségversenyt kell folytatni. Hosszú idő után napirendre került a költségvetési tanácsról szóló FideszKDNP…
Öt olyan fantom diplomáciai képviseletet talált lapunk a fővárosban, melyek hivatalosan nem léteznek, jogosítványaik nincsenek. A hatóságok viszont amíg a bűncselekmény gyanúja be nem bizonyosodik nem járhatnak el ellenük. Nincs, aki meg tudná mondani, hogy hány olyan diplomata tevékenykedik Magyarországon, akiről a Külügyminisztérium nem tud. A telefonkönyvben egyikük sem szerepel.
Húsz kiemelt kockázatú rendezvényt tartanak a fővárosban október 22-én és 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, a többséget persze a nemzeti ünnepen. A rendőrség külön figyelemmel követi majd az állami rendezvényeket és a radikálisok által bejelentett demonstrációkat. Rendbontás a hatóságok szerint idén is várható, ám a rendőrség új technikákkal készül a tömegoszlatásra, és…
Újfajta influenzavírus megjelenésére számítanak Magyarországon, ami ellen nem védettek az emberek - tájékoztatta az InfoRádiót Falus Ferenc országos tiszti főorvos. Hozzátette, a jelenleg kapható oltások beadatásával kialakítható a védelem az új törzs ellen is.
Bence és Anna - tavaly ezek voltak a legnépszerűbb nevek Magyarországon. Az utónevek már tavaly is az élen álltak, az elmúlt néhány év azonban még kevés volt ahhoz, hogy megdöntsék a Lászlók és a Máriák uralmát.
Negyed egy után néhány perccel kiemelték a Margit híd budai hídfőjénél a második világháborús bombát, és háromnegyed egy előtt már meg is indult a forgalom a hídon.
"Egy levelet is találtunk az újpesti MSZP iroda mellett, amelyben halálos fenyegetés volt olvasható. A hozzánk bedobott gránát csak a szerensének köszönhető, hogy nem robbant - mondta el Burány Sándor az MSZP budapesti elnöke az MTV Nap-kelte reggeli műsorában.
Ha a forint is úgy akarja, jövőre mérséklődhet a földgáz ára - írja a Népszabadság. A lap értesülése szerint a nemzetközi olajjegyzések csökkenésének köszönhetően januártól alacsonyabbá válhat az Oroszországból Magyarországra szállított gáz behozatali ára.
Új dokumentum került elő az 1956. október 23-i forradalomról. A Nagy Imre és a tüntetők képviselői közötti tárgyalásokat megörökítő feljegyzést Fenyvesi Mária országgyűlési gyorsíró készítette a Parlament miniszterelnök-helyettesi tárgyalójában.
A befektetők nem bíznak a kormányban, sem a javulásban - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Hozzátette, a mostani válság annyiban más, mint a korábbiak, hogy azok nem érintették a nemzetgazdaságokat, és nem jártak a reálgazdaság visszaesésével.
Politikai okot sejt a fővárosi teherforgalmi stratégia hátterében a III. kerületi polgármester, aki nem érti, miért a Szentendrei utat jelölik ki teherszállítási útvonalként. A stratégiát kidolgozó Parking Kft. ügyvezető igazgatója szerint viszont nincs más lehetőség.
"A Nemzeti Csúcs sikeresnek számít, hiszen már az is siker, ha egy egy asztalhoz ülnek a pártok képviselői - mondta el Szili Katalin az Országgyűlűs elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában.
Idén sokat javult a helyzet a gyógyászati segédeszközök támogatása terén - véli a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, amelynek elnöke az InfoRádiónak elmondta: a jövő évi keretből valószínűleg hiányozni fog több mint 3 milliárd forint, de reméli, hogy a tárca szükség esetén biztosítja a plusz forrást. Az egészségügyi miniszter szerint az ez évi kiadásokhoz képest jövőre…
A Nagy Imre és a tüntetők képviselői közötti tárgyalásokat megörökítő feljegyzést Fenyvesi Mária országgyűlési gyorsíró készítette a Parlament miniszterelnök-helyettesi tárgyalójában.
Magyarországon az elmúlt 25 évben több mint 300 százalékkal emelkedett a szájüregi daganatok száma. Évtizedekkel ezelőtt az ilyen betegek általában kirekesztődtek a társadalomból, ma azonban már megfelelő korrekciós műtétekkel a gyógyulás után észrevétlenné lehet tenni a betegségeket.
A terrorizmus az elmúlt évtizedekben olyan iparággá nőtte ki magát, amely képes akár a világgazdasági folyamatok befolyásolására is - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság legutóbbi panelbeszélgetésén. A rendezvény a Terrorizmus politikai gazdaságtana címet viselte. Herencsár Lajos, a Corvinus Egyetem tanára, Közel-Kelet és terrorszakértő többek között arról beszélt, hogy a terrorszervezetek…
Kupa Mihály közgaszdász szerint a Magyar Állam nem tud mit kezdeni a válsággal. A kiadásokat csökkenteni kell - tette hozzá Kupa Mihály közgaszdász a Nap-kelte reggeli műsorában.
Tölgyessy Péter szerint a nemzeti csúcs csupán megerősítette a politikai szereplőket korábbi félelmeikben. A politikai elemző szerint az SZDSZ egyre többet ad föl magából, Gyurcsány Ferenc pedig el akarja felejteni a múltat, hogy a válság megoldójaként szerepelhessen.
A rendőrség és az ügyészség által nyilvánosságra hozott statisztikából is az derül ki, hogy a 2006. őszi zavargásokkal összefüggésben indított eljárások közül jóval több nyomozást szüntettek meg, mint ahány ügy jogerős ítélettel zárult.
Tíz órától teljesen lezárják a Margit-hidat a budai hídfőnél talált II. világháborús akna miatt. A budai rakpart forgalmát a Margit körútra irányítják át és a Bécsi úton közlekedők szintén a Margit körúton haladhatnak tovább.
A Pénzügyminisztérium (PM) 13,5 milliárd forint államháztartási hiányt vár októberre az önkormányzatok nélkül, az első tíz hónapra pedig 745 milliárd forintot - közölte Keller László államtitkár kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A terrorizmus károkat okoz, egyben hasznot is hajt - elég például arra gondolni, hogy a megtámadott országok milyen mértékben növelik védelmi, biztonsági kiadásaikat - mondta Tálas Péter A terrorizmus politikai gazdaságtana című rendezvényen.
Meg kell kezdeni az Országgyűlésben a módosított költségvetési javaslat tárgyalását, ha a folyamatok úgy alakulnak, menet közben még lehetőség van a további korrekcióra - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Két-két személyautó ütközött össze az M0-ás két oldalán a 14-es és a 15-ös kilométernél, a Duna-hídnál, emiatt az M5-ös irányába teljes, Győr felé pedig félpályás útlezárásra kell számítani.