Szombaton terjeszti az Országgyűlés elé Veres János pénzügyminiszter a módosított költségvetést. Az átalakított büdzsé lassabb növekedéssel és alacsonyabb inflációval számol, mint a korábbi.
Másodfokon is bűnösnek találta a bíróság azokat a kunmadarasi szülőket, akik elvi megfontolásból nem adatták be fiuknak a kötelezően előírt védőoltásokat.
A vasfüggöny utolsó darabját vágtuk át - így reagált Göncz Kinga külügyminiszter arra, hogy az amerikai elnök pénteken bejelentette, újabb hét ország, köztük Magyarország is csatlakozhat a vízummentességi programhoz.
A kormány megvitatta a költségvetés új változatát és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy szombaton nyújtsa be azt az Országgyűlésnek. Ezt Veres János jelentette be pénteken Budapesten újságíróknak, miután a kormány tanácskozott az MSZP elnökségével és a párt parlamenti frakciójának vezetőivel.
A korábbinál lassabb növekedéssel és alacsonyabb inflációval számol az átalakított költségvetés; 2,3 százalékos mínuszban zárt a budapesti értéktőzsde irányadó indexe; novembertől vízummentesen utazhatnak a magyarok az Egyesült Államokba - a nap hírei.
A jegybank volt elnöke és a bankszövetség főtitkára szerint is elodázhatatlan az adócsökkentés; Bod Péter Ákos és Nyers Rezső erről pénteken beszélt Debrecenben, a Hajdú-bihari Napló Top 100 gazdasági fórumán.
Az Orbán-kormány bevált költségvetési gyakorlatát vezetné be a Fidesz azzal a módosító indítvánnyal, amelyet az SZDSZ-es plafontörvényhez nyújtott be pénteken. A legnagyobb ellenzéki párt nem ért egyet a plafontörvényhez készített közös MSZP-MDF-es módosító csomaggal. Az MSZP reagálásában ugyanakkor kiemelte: a javaslat célja, hogy növelje a biztonságot, és védelmet nyújtson a polgárok számára.
A Vision Consulting igazgatója szerint a kormányfő által kezdeményezett nemzeti csúcs a külvilág felé az összefogást hirdeti, ám a találkozó belpolitikai üzenete a különbségek hangsúlyozása lesz. Török Gábor kifejtette: a pártok valószínűleg nem fognak megegyezni a gazdasági kérdésekben, és ezért egymást okolják majd.
"Évek óta tart a vita és pereskedés a Telkibánya külterületén,a Kánya-hegyen erdőrésszel rendelkező tulajdonosok és a honvédelmi tárca között, mert az erdőbirtokosság szerint a területen engedély, és az ő megkérdezésük nélkül létesült katonai objektum.
Hatvanhat meghívott vitázik ma a pénzügyi-gazdasági válság okozta problémák kezelése mellett hosszú távú reformfolyamatokról a nemzeti csúcson, melyet Gyurcsány Ferenc kezdeményezett. A semleges terepen, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezett tanácskozást nagy várakozás előzi meg. Ám kevéssé valószínű, hogy az eszmecsere zárónyilatkozattal vagy akár konszenzusos megállapodással…
Az amerikai elnök a Fehér Házban ünnepélyesen jelentette be, hogy újabb hét állam köztük Magyarország teljesítette a vízummentes utazáshoz szükséges feltételeket, és csatlakozhat a Visa Waiver programhoz. A magyar vezetők üdvözölték a döntést, és úgy vélték, a vasfüggöny újabb darabja tűnt el. Arra azonban érdemes figyelni, hogy nem minden magyar útlevéllel lehet vízummentesen utazni.
Olaszliszkán tart megemlékezést ma este mindkét Magyar Gárda Mozgalom. A kettős rendezvénnyel is hivatalossá válik, ami eddig is sejthető volt: kettészakadt a szervezet. A vidéki településen egyébként a megemlékezés közeledtével egyre feszültebbé válik a hangulat, s a rendőrség is nagy erőkkel készül. A belviszályok és szakadás után mindkét gárda folytatja a korábbról megismert többek szerint…
Gyurcsány Ferenc nyár végén publikált téziseit, a "Megegyezést" szeptember végén követte a szocialisták által indított eredménykampány. A "Beindultunk" szlogennel futó sikerpropaganda startjakor jó ideje tudni lehetett, hogy a másfél éve tartó hitelpiaci válság az egész világon súlyos problémákat okozhat. A kormányfő eleinte azt állította, hogy a válság elkerüli Magyarországot, majd néhány nap…
Kiválások, átülések, frakciószakadások, a függetlenek számának emelkedése ezek a mozgások kísérték a rendszerváltás utáni parlamenti képviselőcsoportok munkáját. A legtöbbször miként most Vas János kilépésével az MDF került bajba, viszont 1990 óta mindmáig van önálló frakciója a fórumnak. A kisgazdák eltűntek, a KDNP pedig a Fidesszel társbérletben működik. A frakcióalakítási szabályok…
Holnap dönt az MSZP országos választmánya arról, hogy az elnökség javaslatára 2009. március 2122-re összehívja a párt tisztújító kongresszusát. A felmenő rendszerű tisztújítás már hétfőn megkezdődhet a helyi szervezetekben. A pártelnökre és az elnökség tagjaira, illetve más választott tisztségviselőkre február 19-ig tehetnek javaslatot a helyi és területi szervezetek közölte lapunkkal Lamperth…
A piaci pánik és a szándékos támadás ellen időben védekeztünk mondja a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Ám senki ne higgye így Bajnai Gordon , hogy néhány hét alatt vége a válságnak, be kell spájzolni, mégpedig főként lelki erőből. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy megértsük: valamennyiünk biztonságát szolgálja az államháztartás hiányának további leszorítása. De fel a fejjel: lesznek…
A miniszterelnök meglátta a válságban a lehetőséget, ugyanakkor rendkívül kockázatos, hazárdjáték-szerű az általa választott taktika - jelentette ki Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. Az alábbiakban az interjú teljes, szerkesztett változatát olvashatják.
Magyarországon a betétesek pénze biztonságban van, további intézkedésre azért van szükség, hogy a befagyott pénzügyi folyamatok újra mozgásba lendüljenek - mondta a pénzügyminiszter a nemzeti csúcson. A jegybankelnök a gazdaság sérülékenységének csökkentését és mélyreható reformokat sürgetett.
Az őszinte, nyílt, világos beszédet, s ahol lehet, párbeszédet kért Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a nemzeti csúcsértekezletet megnyitó beszédében az Akadémia dísztermében szombaton.
Őszinte, nyílt, világos beszédet, s ahol lehet, párbeszédet kért Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a nemzeti csúcsértekezletet megnyitó beszédében az Akadémia dísztermében szombaton.
A válság miatt bajba került adósok megsegítésére szolgáló elképzeléseket vázolt a miniszterelnök a nemzeti csúcson. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: az állam nem lehet közönyös, ha emberek tömegeinek lakása, a fiatalok továbbtanulása kerül veszélybe. A tanácskozás vége felé elmondott második beszédében a kormányfő azt mondta: jó alap a kompromisszumra a munkaadók adóügyben tanúsított önmérséklete.…
A szocialista kormányt tette felelőssé az ország jelenlegi nehéz gazdasági helyzetéért a nemzeti csúcson a Fidesz elnöke. Orbán Viktor hangsúlyozta: a szocialisták ismét megszorításra készülnek, az ország felemelkedéséhez azonban növekedési programra van szükség. A pártelnök szerint a Nemzeti Csúcs összehívásával a kormány beismerte: egyedül képtelen a válság kezelésére.
Fodor Gábor a két párt összefogását hangsúlyozta. "Ki kell alakulnia egy párbeszédnek. Ha összefogásról beszélünk, akkor abban kell megegyeznünk, hogy senki se az ország ellensége, mindannyian a haza javát akarjuk, Fodor szerint ez az 1. lépés."
Gyurcsány Ferenc azt javasolja, hogy a válság kezelése után a résztvevők keressék a nemzeti megállapodás lehetőségét az euró bevezetésének menetrendjére, a nyugdíjreformra, a szociális illetve az önkormányzati rendszer megújítására, hasonlóan más európai országok gyakorlatához.
A kormány megszorító csomagja elleni összefogást és nemzeti növekedési programot javasolt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a nemzeti csúcsértekezleten az Akadémia dísztermében szombaton.
Magyarországon a betétesek pénze biztonságban van, további intézkedésre azért van szükség, hogy a gazdálkodó szervezetek működése pénzügyi oldalról is biztosított legyen, a befagyott pénzügyi folyamatok újra mozgásba lendüljenek - mondta Veres János pénzügyminiszter a nemzeti csúcson szombaton Budapesten.
Fogjunk össze Magyarországért, a magyar emberekért, fogjunk össze a sehová se vezető megszorítások, a bérbefagyasztás ellen és az adócsökkentésért - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a nemzeti csúcson tartott beszédében szombaton.
Gyurcsány Ferenc azt javasolja, hogy a válság kezelése után a résztvevők keressék a nemzeti megállapodás megkötésének lehetőségét az euró bevezetésének menetrendjére, a nyugdíjreformra, a szociális illetve az önkormányzati rendszer megújítására, hasonlóan más európai országok példájához.
A kormány megszorító csomagja elleni összefogást és nemzeti növekedési programot javasolt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a nemzeti csúcsértekezleten az Akadémia dísztermében szombaton.
Az MDF egyebek mellett a közalkalmazotti és köztisztviselői bérek befagyasztásával kezelné a válságot, míg az SZDSZ ismét a költségvetési kiadások csökkentését javasolta az Akadémia épületében zajló nemzeti csúcson. A KDNP összefogást sürgetett a kormány tervbe vett megszorításaival szemben.
Boross Péter volt miniszterelnök szerint a kormánynak döntenie és intézkednie kell, Medgyessy Péter volt kormányfő pedig arról beszélt a nemzeti csúcson, hogy szükség van egy nemzeti minimumra, amellyel egyet tudnak érteni.
A költségvetési kiadások visszafogásában nagyjából egyetértés volt a pártok között, de az adócsökkentés kérdésében nem közeledtek az álláspontok; a jegybank elnöke csak a jóléti kiadások lefaragása után tartotta reálisnak az adócsökkentést a szombati nemzeti csúcsértekezleten.Gyurcsány Ferenc közölte: a devizahitelek törlesztésében átmeneti segítséget kapnak azok a családok, ahol a munkahelyek…
Mintegy nyolcmillió forintba kerül a nemzeti csúcs szombati ülése, csak a terembérlet meghaladta a négymillió forintot - tájékoztatta Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-t. A résztvevők tyúkhúslevest és marhapörköltet ebédelnek majd.
Egri "kórházvédők" tüntettek szombat délelőtt a budai Várban a köztársasági elnöki palota előtt, hogy a HospInvest ne vehesse át a Heves megyei város kórházának működtetését; a kórházi dolgozók érdekképviselete petíciót juttatott el Sólyom László köztársasági elnöknek.
Áder János szerint megfontolandó, hogy a jövő júniusi európai parlamenti választással egy időben előre hozott országgyűlési választásokat is tartsanak - az Országgyűlés fideszes alelnöke erről a szombati nemzeti csúcs ebédszünetében beszélt újságírói kérdésre.
Megrepedt a Barátság kőolajvezeték a Pest megyei Ecsernél kora délután, a Mol szakemberei dolgoznak a hiba kijavításán, a lakosság nincs veszélyben, az M0-ás forgalma zavartalan - közölte a katasztrófavédelem.
Csak a bérek szinten tartására lát esélyt a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének vezetője ugyanakkor a nemzeti csúcstalálkozón azt mondta: a válság nem magyarázat a reálkeresetek csökkenésére.