2008. október 16. csütörtök

okt. 16
14:36
Fidesz: nem ideológiai alapon cserélik le a Somogyi Béla utcatáblán (Alternatív Energia)
Józsefváros képviselő-testülete nem ideológiai alapon, hanem civil kezdeményezésre döntött úgy, hogy a jövőben Molnár Ferenc író nevét viselheti a Somogyi Béla újságíróról elnevezett utca - mondta a kerületi Fidesz-KDNP frakció vezetője csütörtökön.
okt. 16
14:38
Fidesz: "cseréljük le a Népszava volt újságírójáról elnevezett utcanevet"! (Alternatív Energia)
Józsefváros képviselő-testülete nem ideológiai alapon, hanem civil kezdeményezésre döntött úgy, hogy a jövőben Molnár Ferenc író nevét viselheti a Somogyi Béla újságíróról elnevezett utca - mondta az MTI-nek a kerületi Fidesz-KDNP frakció vezetője csütörtökön.
okt. 16
14:40
Orbán: "kapzsiság és a mértéktelenség okozta a válságot" (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint kapzsiság és mértéktelenség húzódik meg a pénzügyi válság legmélyebb dimenziójában, vagyis valójában egy ember okozta válságról van szó. A Fidesz elnöke egy csütörtöki református konferencián emellett arról is beszélt, hogy Magyarországnak, a politikai változáson túl, elsősorban lelki fordulatra, valamint "új írástudókra" van szüksége.
okt. 16
14:42
ORTT: "nem törvénysértő a Klubrádió egyik reklámja" (Alternatív Energia)
Mégsem sért vallási meggyőződést és ezzel törvényt a Klubrádió egyik hirdetése - döntött saját korábbi határozatát megváltoztatva a médiahatóság, amely szerint a csak a közízléssel ellentétes hirdetések elleni fellépés nem hatósági, hanem önszabályozó szervezetekre háruló feladat.
okt. 16
14:54
MDF: még nem tudni, hogy jogszerűen működik-e a frakció (Alternatív Energia)
Az elvi szempontokon túl csupán MDF által az ORTT-be delegált tag tekintetében van jelentősége, hogy megszűnt és újjáalakult, vagy meg sem szűnt és jogfolytonosan működik a demokrata fórum parlamenti frakciója. A válaszra két hetet kell várni, az ügyrendi bizottság Szili Katalin házelnök megkeresésére akkor dönthet a kérdésről.
okt. 16
14:56
Orbán szerint az Unióban nem veszik komolyan Gyurcsányt (Alternatív Energia)
Most Magyarország számít, nem pedig a pártos csatározások - reagált Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtökön az MTI-nek a Fidesz elnöke, Orbán Viktor által előző napon elmondottakra.
okt. 16
15:12
Fidesz: "Gyurcsány Ferenc inkább ne csináljon semmit"! (Alternatív Energia)
A Fidesz arra kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy a jelenlegi válsághelyzetben inkább ne csináljon semmit, mert eddigi kijelentéseivel inkább rontott a helyzeten, mint javított - mondta az ellenzéki párt alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
okt. 16
15:30
Illegális tejfeldolgozó üzemet lepleztek le Hódmezővásárhely közelében (Metropol)
Illegális tejfeldolgozó üzemet lepleztek le Hódmezővásárhely és Orosháza között, a semmilyen engedéllyel nem rendelkező gyár raktárában csaknem négy és fél tonna tejterméket találtak.
okt. 16
15:48
"Magyarország ismét csak előbbre jár a mezőnynél" (Infostart)
Magyarországon széles körben elterjedt vélemény, hogy az ország rossz úton jár, abban azonban csekély az egyetértés, hogy pontosan min kellene változtatni - állítja a Financial Times a magyarországi helyzet elemzésével foglalkozó mellékletében.
okt. 16
15:48
Fidesz: "a Nemzeti Csúcs csak vízgereblyézés"! (Alternatív Energia)
A Fidesz azért lesz ott a nemzeti csúcson, mert szerinte minden alkalmat meg kell ragadni, hogy összefogjanak a kormány által tervezett "gigantikus megszorító csomag" ellen.
okt. 16
15:50
Fidesz: "ha nincs Gyurcsány, már euróval fizethetnénk" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint, ha nincs Gyurcsány Ferenc és a hazug, alkalmatlan gazdaságpolitika, Magyarország már bevezethette volna eurót, és így a pénzügyi válság sem érintené ennyire mélyen az országot - reagált az ellenzéki párt Gyurcsány Ferenc csütörtöki, az euróbevezetéssel kapcsolatos nyilatkozatára.
okt. 16
16:06
A briteknél a bankok, nálunk az emberek fizetik meg a válság árát (Infostart)
Nagy-Britanniában a héten történelminek mondott pénzügyi csomagot jelentettek be a bankrendszer megmentésére. Magyarországon 12 pontból álló csomaggal igyekszik védekezni a kormányzat a pénzügyi válság ellen. Mi a különbség a két ország válságkezelési terve között, és vajon profitál-e a válságból a két miniszterelnök, Gordon Brown, illetve Gyurcsány Ferenc?
okt. 16
16:06
Zuschlag-per: az MSZP választási kampányát is finanszírozták? (Alternatív Energia)
A Táncsics Alapítványtól nyert pályázati pénzekből juttatták plusz forráshoz az MSZP alapszervezeteit az 1996-os választási kampányban - vallotta a Zuschlag-per másodrendű vádlottja, Lados István csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben.
okt. 16
16:08
"Megdöbbentő, hogy Sólyom és Paczolay nem vesz részt a találkozón"! (Alternatív Energia)
A Demokratikus Hálózat felszólítja Sólyom László köztársasági elnököt és Paczolay Pétert, az Alkotmánybíróság elnökét, vegyenek részt a szombati nemzeti csúcson - ezt a civil szervezet elnöke közölte csütörtökön az MTI-vel.
okt. 16
16:10
Gyurcsány: "már az is eredmény, hogy nem támadták meg a javaslatunkat" (Alternatív Energia)
A kormányfő közölte: a három javaslat egyike megváltoztatná a kohéziós politikai EU-szabályozást a kis- és közepes vállalatok javára, a második intervenciós lehetőséget biztosítana az Európai Központi Banknak az euróövezeten kívüli uniós országok esetében is, a harmadik pedig a pénzügyi felügyeletek tevékenységében hozna létre új, egységes EU-szabályozást.
okt. 16
16:24
Kapzsiság okozta a pénzügyi válságot (Metropol)
Orbán Viktor szerint kapzsiság és mértéktelenség húzódik meg a pénzügyi válság legmélyebb dimenziójában, vagyis valójában egy ember okozta válságról van szó.
okt. 16
16:24
A KDNP szerint fontos a családi adózás bevezetése (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt a demográfiai helyzetet és a családi adózás bevezetését tartja a legfontosabb kérdésnek, ezért ezt a két témát kívánja hangsúlyozni a szombati nemzeti csúcson - mondta a párt szóvivője, Halász Zsuzsa csütörtökön az MTI-nek.
okt. 16
16:26
Fidesz: "Veres valótlant állít, nem is volt egyeztetés" (Alternatív Energia)
Nem volt semmiféle egyeztetés, Veres János megint olyan dologról beszél, ami nem történt meg - reagált Varga Mihály, a Fidesz alelnöke csütörtökön az MTI-nek a pénzügyminiszter által közöltekre.
okt. 16
16:42
"A szakadás már szakadékká nőtt a társadalmon belül" (Infostart)
A magyar társadalom tagjai bizonytalanok és ellenségesek egymással szemben - egyebek mellett ez derül ki abból a kutatássorozatból, amelyet a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársai készítettek Magyar Lelkiállapot 2008 címmel. Kopp Mária tudományos igazgató-helyettes, a kötet szerkesztője hozzátette: 2002 és 2006 között a magyar társadalomban 14-ről 20 százalékra nőtt a már…
okt. 16
16:42
Kivonultak az ellenzékiek az MTV ülésről (Alternatív Energia)
Határozatképtelenné tették az ellenzéki tagok a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnökségének rendkívüli ülését - közölte a csütörtöki tanácskozásról távozva az MTI-vel az egyik testületi tag.
okt. 16
17:00
Magyar kisfiú rajza kerül 50 ezer képeslapra (Metropol)
Egy 14 éves mozgássérült magyar kisfiú rajza kerül egy német bank karácsonyi üdvözlőlapjára, amely 50 ezer példányban jelenik meg.
okt. 16
17:18
Fidesz: "az ébredező Kongó mellett Magyarország is segítséget kért " (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a befektetőket inkább elriasztja, mint megnyugtatja a miniszterelnök bejelentése arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság kész Magyarország segítségére sietni; Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
okt. 16
17:20
Az UD Zrt. jogi lépéseket tervez az MSZP ellen (Alternatív Energia)
Jogi lépéseket tervez az UD Zrt. az MSZP ellen, miután a kormánypárt bejelentette, hogy politikai akcióba kezd, és valamennyi szervezetét felkérte: tegyen fel kérdéseket az adatgyűjtési ügyben érintett UD Zrt.-vel kapcsolatban a fideszes többségű megyei jogú városok és megyei közgyűlések vezetőinek - tájékoztatta az MTI-t a cég jogi képviselője csütörtökön.
okt. 16
17:36
Kötelet húz a Magyar Gárda az Olimpiai Parkban (Alternatív Energia)
Különleges politikai rendezvény megszervezésével állt elő a Zöld Párt: kötélhúzásra invitálja a jobb és baloldal képviselőit, az Olimpiai parkba, a Kossuth tér mellé október 23-án.
okt. 16
17:54
Vádat emeltek egy Hajdú-Bihar megyei cigányvezető ellen (Metropol)
Sikkasztás és jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt vádat emeltek egy Hajdú-Bihar megyei cigányvezető ellen.
okt. 16
17:54
Gyurcsány: "mi szóba akarunk állni az ellenzékkel"! (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint az együttműködés kultúrájának újraépítését segítheti a szombati nemzeti csúcs, amelyen ellenzéki pártok ott lesznek ugyan, de a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ alapvetően értelmetlennek tartja a monstre tanácskozást és inkább a kormánytól várna határozott cselekvést a pénzügyi válság hatásainak kivédésére, az MDF viszont bizakodóbb álláspontot képvisel.
okt. 16
18:12
Pokorni: Gyurcsány csak kommunikál, ahelyett, hogy kormányozna (Infostart)
A miniszterelnök csak szerepel és kommunikál, ahelyett, hogy kormányozna - mondta az InfoRádiónak a Fidesz alelnöke a kormányfő gazdasági válságot érintő bejelentéseiről. Pokorni Zoltán arról is beszélt, hogy a szombati nemzeti csúcstól nem vár komoly eredményeket.
okt. 16
18:12
Vádat emeltek a Lungo Drom egyik megyei vezetője ellen (Alternatív Energia)
Sikkasztás és jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt vádat emeltek egy Hajdú-Bihar megyei cigányvezető ellen – erősítette meg az MTI információját a megyei főügyészség szóvivője csütörtökön.
okt. 16
18:14
Kitálal a vádlott: az MSZP kampányát is finanszírozták alapítványi pénzből (Infostart)
A Táncsics Alapítványtól nyert pályázati pénzekből juttatták pluszforráshoz az MSZP alapszervezeteit a 2006-os választási kampányban - vallotta a Zuschlag-per másodrendű vádlottja, Lados István csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben. Baja Ferenc, a Táncsics Alapítvány akkori elnöke visszautasította Lados kijelentéseit.
okt. 16
18:48
Búcsú Albert Györgyitől (Metropol)
Mintegy százan vettek búcsút Albert Györgyitől csütörtökön Budapesten, a Fiumei úti sírkertben az újságírónő végső tiszteletadásán.
okt. 16
18:48
MSZP: "értékeljük, hogy Orbán felvállalta a kormány javaslatát" (Alternatív Energia)
Önmérsékletet vár az MSZP a munkavállalóktól, munkaadóktól és az államtól a miniszterelnök által szombatra összehívott nemzeti csúcson - mondta Lendvai Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Szekszárdon tartott sajtótájékoztatóján.
okt. 16
18:50
Rogán: "ne legyenek rendezvények a Belváros egyes részein" (Alternatív Energia)
Rogán Antal V. kerületi polgármester levélben fordult Bencze József országos rendőr-főkapitányhoz, amelyben arra kéri, hogy október 23-án ne adjanak engedélyt rendezvény megtartására a kerület azon területein, ahol útfelújítások és közmű-rekonstrukciók zajlanak. A levelet az MTI-hez is eljuttatta csütörtökön a polgármester.
okt. 16
19:24
Egyeztetés híján hogyan állapodhattak meg? - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Nem tartottak ma egyeztetést a parlamenti pártok, így nem állapodhattak meg a közpénzügyi szabályozás, illetve a kiadási plafon törvénybe iktatásáról. Erről a Fidesz alelnöke és az SZDSZ frakcióvezetője beszélt azután, hogy Veres János pénzügyminiszter azt mondta: a mai tárgyalások eredményeként a kormány megszerezte a parlamenti támogatást a két javaslathoz.
okt. 16
19:24
A Fidesz finn kapcsolatokkal erősítené magát (Alternatív Energia)
Szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatát a Fidesz és a finn Nemzeti Koalíciós Párt - közölte Navracsics Tibor parlamenti frakcióvezető újságírókkal, miután csütörtökön Budapesten megbeszélést folytatott Pekka Ravival, a finn párt képviselőcsoportjának vezetőjével.
okt. 16
19:42
Nem tudják eldönteni 30 millió forint sorsát a fővárosban (Alternatív Energia)
A városvezetés által szorgalmazott javaslatot elvetve a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága csütörtökön úgy határozott, hogy ne az utcai filmezések segítésére létrehozott kft.-re, hanem a Corvin Mozi felújítására költsék azt a 30 millió forintot, amit a Budapest Film Zrt.-nek adtak az idei költségvetés módosításakor.
okt. 16
19:44
MDF: "a benkbetétek védelme a legfontosabb" (Alternatív Energia)
Az MDF elvárja a kormánytól, hogy valós, többszintű javaslatokkal érkezzen a nemzeti csúcsra - írta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
okt. 16
20:00
Tölgyessy: Gyurcsány alatt bármikor beszakadhat a jég (Infostart)
Gyorsan és kreatívan reagált Gyurcsány Ferenc a pénzügyi válságra, igaz, elhatározását nemcsak a gazdasági ésszerűség, hanem a politikai számítás is mozgatta. Meglátta: esélyt adhat számára a válságmenedzseri szerep - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tölgyessy Péter, aki szerint a kormányfő nagyot lépett afelé, hogy 2010-ig hatalomban maradjon. A politikai elemző ugyan nem tartja…
okt. 16
20:18
Kenedi János: "18 éve mindannyiunkat megvezetnek" (Alternatív Energia)
Tizennyolc éve az orránál fogva vezetik a magyar társadalmat az állambiztonsági források hollétének, mibenlétének tekintetében - így vélekedett Kenedi János tudományos kutató, az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság vezetője a Heteknek adott interjújában, amelyet a lap csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
okt. 16
20:54
Orosz kézigránátot találtak tízemeletes házak közelében Győrött (Metropol)
F1-es típusú, éles orosz kézigránátot talált csütörtökön Győrött az Ady lakótelepen a tízemeletes házak közelében egy ember kutyasétáltatás közben.

2008. október 17. péntek

okt. 17
0:12
Simor: az államcsőd valószínűsége nulla (Alternatív Energia)
Simor András szerint Magyarországon az államcsőd bekövetkezésének valószínűsége gyakorlatilag nulla.
okt. 17
5:18
Orbán a bibliát hívta segítségül a válság beazonosításához (Alternatív Energia)
Kapzsiság és mértéktelenség áll a gazdasági válság hátterében – fejtette ki a Hold utcai református templomban rendezett konferencián Orbán Viktor. A Fidesz elnöke úgy vélte, hogy a jelenlegi helyzetet a Biblia segít beazonosítani. A politikus szerint: „Idehaza és Brüsszelben okosan elmagyarázzák nekünk, milyen gazdasági, pénzpiaci és kormányzati technikai összetevői vannak annak a hibasorozatnak,…
okt. 17
5:36
Magyar lapok hasábjain a megfigyelési botrány (Alternatív Energia)
Nemrég lemondott a megfigyelési botrány központi cégének, az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nek az igazgatósága, köztük az egyik részvényes, Horváth József – írta a HVG. A közgyűlés nem választott új testületet, az ügyeket a másik részvényes, Tóth János viszi tovább mint vezérigazgató, s cégjegyzési jogot kapott a pécsi Elter Attila biztonsági igazgató. A vezetői nyilatkozatok szerint az ügyfelek…
okt. 17
5:54
Drasztikus hatással lehet a sportéletre a pénzügyi válság (Infostart)
A gazdasági válság magyar sportra gyakorolt hatásait az állami támogatásokkal lehet kivédeni - a mondta az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdász. Dénes Ferenc hozzátette: a válság főként a beruházásokra és a sportolói bérekre hathat negatívan.
okt. 17
5:54
Az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes a kormány érdekegyeztetése (Alternatív Energia)
A pénzügyi válság ellenére sem fagyasztanák be a jövő évi béreket a szociális partnerek és a kormány, bár az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) három oldalának más-más a szándéka: a munkáltatók nominális szinten sem akarnak béremelést, a kormány az inflációt követné, a szakszervezetek pedig reálkereset-növekedésért harcolnak. A kormány azonban ma új javaslatot ismertet. Miközben az OÉT-en folyik…
okt. 17
6:12
MÁV: módosított menetrend október 17. és 25. között (Infostart)
Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok október 17-én és 18-án, illetve október 22-25. között, a közelgő nemzeti ünnep és egy munkanap áthelyezése miatt. Az esztergomi vonalon több apróbb változtatás is életbe lép.
okt. 17
6:12
Orbán: "továbbra is az előrehozott választásokban hiszek" (Alternatív Energia)
Most az ország érdeke a legfontosabb, Magyarországra kell koncentrálni, nem a sárdobálásra – reagált a kormányszóvivő Orbán Viktor napokban tett nyilatkozataira. Orbán sem Brüsszelben, sem itt­hon nem mulasztotta el megmutatni: válság idején kész együtt­mű­ködni, de továbbra is kész kor­mányt váltani. A pártok lassan ki­adják, mit „visznek” a nemzeti csúcsra. A miniszterelnök nem a sárdobálással…
okt. 17
6:30
Egy felmérés szerint a magyarok nem pánikolnak a válság miatt (Alternatív Energia)
Jócskán átlépte a magyar közvélemény ingerküszöbét a nemzetközi pénzügyi válság magyarországi megjelenése – írta a Medián a Népszabadság számára készített felmérésében. A megkérdezettek 85 százaléka mondta azt, hogy találkozott az erről szóló hírekkel, és 82 százalékuk tudta a válság valamilyek jelét fejből – kérdezőbiztosi segítség nélkül) – felidézni; a legtöbben a forint (60 százalék) és…
okt. 17
6:32
Változtatnák a baloldali újságíróról elnevezett fővárosi utcát? (Alternatív Energia)
Nem valószínű, hogy megkapja a fővárosi jóváhagyást a VIII. kerületi képviselő-testület szerdai döntése, melynek értelmében a Népszava mártír újságírójáról, Somogyi Béláról elnevezett utcát Molnár Ferencre változtatnák. A helyi szocialista és szociáldemokrata képviselők élesen bírálták a testület jobboldali többségét a döntésért, ám a Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint jóhiszeműen és…
okt. 17
7:24
Orbán nem látja, hogy a kormány cselekszik (Alternatív Energia)
Európa legsebezhetőbb láncszeme Magyarország – emlékeztetett az InfoRádiónak adott interjújában Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint ennek oka nem az, hogy kicsi a gazdasági növekedés, hanem az, hogy „az elmúlt években összevissza hazudoztunk, és eljátszottunk mindent, becsületet, szavahihetőséget, támogatást”. Orbán élesen bírálta a kormányt, mondván, a válság begyűrűzése után minden kormány…
okt. 17
7:26
Halállista készül az MDF-en belül? (Alternatív Energia)
Huber Szebasztián az Ifjúsági Demokra Fórum Országos Választmányi elnöke szerint halállista készül az MDF-en belül, azért, hogy kiszűrjék az Almássy-t támogatókat - hangzott el a Nap-kelte reggeli műsorában. De mindezt cáfolta az MDF elnökhelyettese.

Keresés