2008. január 16. szerda

jan. 16
17:32
Elsodort egy kisfiút, az apa megverte (Alternatív Energia)
Megbánta tettét az a férfi, aki kedden Ózdon megverte annak az autónak a vezetőjét, aki járművével elsodorta ötéves gyermekét - tudatta a rendőrség szerdán. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózd belterületén kedden délután az úttesten körültekintés nélkül átszaladó ötéves kisfiút elsodort egy szabályosan közlekedő személygépkocsi, a fiú édesapja ezt látva a járműhöz rohant és bántalmazta annak…
jan. 16
17:34
Hétvégére tisztul a levegő (Alternatív Energia)
A levegő minősége országszerte továbbra is "kissé szennyezett", ám javul a helyzet, sőt hosszú idő után a hétvégén esély van érdemi tisztulásra - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szerdán. A tárca közleménye szerint több autóforgalommal terhelt területen, főleg csúcsidőben a szálló por szennyezettség és a nitrogénoxid szennyezettség továbbra is meghaladhatja az egészségügyi…
jan. 16
17:37
Zsanett-ügy: elutasították az ügyvéd panaszát (Alternatív Energia)
A Fővárosi Főügyészség elutasította azt a panaszt, amelyet E. Zsanett jogi képviselője nyújtott be, így jogerőre emelkedett a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást megszüntető határozata - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán. A Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly december 10-án szüntette meg a nyomozást az öt rendőr ellen, az erőszakos közösülés bűntett miatt indult eljárást…
jan. 16
17:39
Külföldi befektetőkkel konzultáló tanács a Fideszben (Alternatív Energia)
Befektetői konzultációs tanács létrehozásáról döntött a Fidesz elnöksége - jelentette be Varga Mihály, a párt alelnöke szerdán Siófokon, a Fidesz elnökségi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Varga Mihály közölte: a tanács vezetésével Orbán Viktor pártelnök javaslatára Járai Zsigmondot kérték fel. Az Orbán-kormány volt pénzügyminiszterétől, a Magyar Nemzeti Bank exelnökétől azt várják,…
jan. 16
17:41
Már országos méretű az influenzajárvány (Infostart)
Országos méretű influenzajárvány alakult ki Magyarországon - közölte az országos tisztifőorvos. Falus Ferenc elmondta: a múlt héten 30 ezer beteget regisztráltak és hétről-hétre megkétszereződik az influenzás megbetegedések száma.
jan. 16
17:48
Egy nap alatt 26 körözött Zalában (Alternatív Energia)
Összesen 26 körözött személyt fogtak el a zalai rendőrök egy nap alatt, az ORFK országos körözési akciójának részeként - tudatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
jan. 16
18:19
Befektetői konzultációs tanácsot hoz létre a Fidesz (Infostart)
Befektetői konzultációs tanács létrehozásáról döntött a Fidesz elnöksége - jelentette be Varga Mihály, a párt alelnöke. A tanács vezetője Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és korábbi jegybankelnök lesz. Az ellenzéki párt így szeretné ráirányítani a kormány figyelmét arra, hogy gazdaságpolitikája megbukott.
jan. 16
18:21
Vizsgálati jelentések a főváros vitatott útfelújításairól (Alternatív Energia)
Vita nélkül tudomásul vette szerdán a 2006-os útfelújításokhoz kapott állami támogatás felhasználásának szabályszerűségi vizsgálatáról készült főpolgármesteri hivatali jelentést a Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi Bizottsága - közölte a testület elnöke.
jan. 16
18:30
Demszky: Egyes beruházásokat el kell halasztani a hiány miatt (Infostart)
Demszky Gábor főpolgármester megérti azokat, akik aggódnak a főváros vagyonának eladása miatt, de a pénzre szükség van az uniós támogatású fejlesztések önrészéhez. Hozzátette: az unióra csak 2010-ig számíthat a főváros, mert utána Budapest az egy főre eső magas GDP-arány miatt alig kap majd támogatást.
jan. 16
18:38
Nem keresik tovább a szigligeti nádasba menekülő betörőt (Alternatív Energia)
Befejezték a Balaton szigligeti öblében a nádasba menekülő bűnöző keresését szerdán este a beállt sötétség miatt, s másnap már nem is folytatják tovább a kutatást - tudatta Regdon László alezredes, a tapolcai rendőrkapitányság osztályvezetője, a nyomozás irányítója. A nádasba szerdán hajnalban bemenekülő férfit egész nap keresték a rendőrök, tűzoltók, vízi mentők és búvárok - mondta az alezredes.
jan. 16
18:43
Hivatalosan is influenza járvány van Magyarországon! (Alternatív Energia)
Az egész országot érinti az influenza járvány, amely közepes intenzitású - jelentette be Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerdán Budapesten. Az országos tiszti főorvos újságírók előtt elmondta, hogy az év második hetében az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága a duplájára emelkedett az előző héthez viszonyítva, így január 7-13. között mintegy 30 ezer beteg fordult orvoshoz influenzás…
jan. 16
18:45
Dulakodás mentősök és egy beteg között az Árpád Kórházban (Alternatív Energia)
Dulakodás tört ki mentősök és egy fejsérülés miatt az Árpád kórházba szállított beteg között az egészségügyi intézményben - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerdán. A szóvivő elmondta, reggel riasztották a mentőket a fővárosban, egy ittas, fejsérült beteghez.
jan. 16
18:54
Az SZDSZ nem nyújt be módosító indítványokat a tb-törvényhez (Alternatív Energia)
A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) országgyűlési képviselőcsoportja nem tervez módosítási indítványokat benyújtani az egészségügy átalakításáról szóló törvényhez, és bízik abban, hogy az Országgyűlés februárban ismételten elfogadja a jogszabályt - mondta Gulyás József, a párt országos tanácsának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján szerdán.
jan. 16
19:29
Nem veszett el az M3-as ügy hangfelvétele (Alternatív Energia)
Egyes sajtóorgánumok valótlanul állították, hogy a Hír TV által kirobbantott, úgynevezett M3-as kazettaügyben a hangfelvétel a rendőrségen elveszett volna - áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleményében. A kérdéses hangfelvételt tartalmazó kazetta az illetékes ügyészségen át a bíróságra került - közölte a szabolcsi főkapitányság sajtószolgálata. Az ügy nyomozása…
jan. 16
19:30
Az Oscarhoz közelít a thriller - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A következő hetekben alakítják ki álláspontjukat a köztársasági elnök új ombudsmanjelöltjeiről a parlamenti pártok frakciói. A képviselőcsoportok ezt azután közölték, hogy Sólyom László bejelentette: a jövő nemzedékek ombudsmanjának Fülöp Sándor jogászt, adatvédelmi biztosnak Zombor Ferenc ügyvédet jelöli.
jan. 16
20:41
Menesztették a vezető ügyeletest és egy forgalomirányítót a MÁV-nál 2-a miatt (Alternatív Energia)
A vezető ügyeletes és egy forgalomirányítási dolgozó elbocsátásával, valamint további 9 alkalmazott esetében személyes felelősséget megállapító eljárás megindításával megkezdődött a MÁV-nál és a MÁV Startnál az az intézkedéssorozat, amely a január 2-án kialakult vasúti közlekedési káosz miatt vált szükségessé a két vasúttársaságnál.
jan. 16
20:52
Nemzetközi katasztrófaelhárítási gyakorlat Szolnokon (Alternatív Energia)
Nemzetközi katasztrófaelhárítási gyakorlatot rendeznek szeptember 22-26. között Magyarország és Románia két-két megyéjében, amelyen a természeti katasztrófák, így a heves esőzések és áradások elleni védekezés és azok következményeinek a felszámolása lesz a feladat - jelentette be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője szerdán Szolnokon.
jan. 16
20:57
A taxisokat is bevonnák a betegszállításba (Alternatív Energia)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) lehetségesnek tartja a taxis szolgáltatók részvételét a betegszállításban és ezért soron kívüli tárgyalásokat kezdeményeznek - tudatta a kamara elnöke szerdán. Parragh László közleményében azt írta: a kulturált betegszállítás mielőbbi helyreállítása érdekében lehetségesnek tartja a közúti közlekedési taxis szolgáltatók jelentős hányadának bevonását az…
jan. 16
21:20
Megtalálták a járatkimaradás felelőseit (Infostart)
Két alkalmazottat bocsátanak el a MÁV-csoporttól a január 2-ai forgalomirányítási problémák miatt.
jan. 16
21:36
Kromofág egy fideszes és egy MSZP-s képviselő kocsijára (Alternatív Energia)
Nagy értékű károkozás vétségében tett rendőrségi feljelentést Fót alpolgármestere szerdán, miután az önkormányzati ülés végén az épület előtt parkoló kocsiját kromofággal leöntve találta, s hasonló kár érte fideszes képviselőtársát is - közölte Fábry Béla. A Pest megyei város szocialista alpolgármestere elmondta: a késő estig tartó ülés után a parkolóban lévő kocsiját megrongálva találta. A…
jan. 16
22:05
"Ne hagyd magad!" - országos diszkriminációs jelzőrendszer (Alternatív Energia)
Országos diszkriminációs jelzőrendszert indítottak fogyatékos emberek számára civil szervezetek; a "Ne hagyd magad!" elnevezésű fogyatékosságügyi antidiszkriminációs program célja az értelmi sérültek, halmozottan fogyatékosok és autisták egyenlő bánásmódjának elősegítése - közölték a programban résztvevő civil szervezetek képviselői szerdán budapesti sajtótájékoztatójukon.

2008. január 17. csütörtök

jan. 17
4:06
Egyelőre intézetbe kerül a késelő fiú (Alternatív Energia)
Tegnap délben átadták a román hatóságoknak azt a gyereket, aki a múlt héten a Blaha Lujza téren megkéselt egy 15 éves fiút egy mp3 lejátszójáért. A kormány tegnapi ülésén is szóba került a gyerek ügye, s az érintett minisztériumok a jövőben gyorsabb megoldást kértek a megfelelő szervezetektől.
jan. 17
4:55
Második nekifutásra lesz ombudsmanválasztás? (Alternatív Energia)
Az államfő Fülöp Sándor ügyvédet jelölte adatvédelmi ombudsmannak, Zombor Ferenc ügyvédet pedig a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának. Sólyom Lászlónak azután kellett új személyeket megneveznie a két posztra, hogy a parlament decemberben az elsőként javasolt aspiránsokat elutasította. Zombor és Fülöp - akik jobbára ismeretlenek a nyilvánosság előtt - megtiszteltetésnek tartja a jelölést. A…
jan. 17
5:06
Freedom House: stabil a demokrácia (Alternatív Energia)
Magyarország 2007-ben is a világ stabil demokráciái közé tartozott, bár nem volt mentes a politikai megrázkódtatásoktól - derült ki abból a jelentésből, amelyben az amerikai Freedom House a szabadság és a demokrácia világbeli helyzetéről adott számot. A független szervezet Magyarország demokrácia-teljesítményét továbbra is a legmagasabb pontszámmal értékelte mind a politikai, mind a polgári jogok…
jan. 17
5:17
Több mint 800 millió forint népegészségügyi programokra (Alternatív Energia)
Összesen 810 millió forintot költ az Egészségügyi Minisztérium az idén népegészségügyi programokra, s az egyik fő cél, hogy növeljék a szűrővizsgálatra jelentkező nők arányát - közölte a szaktárca vezetője. Horváth Ágnes a munkába bevonná a háziorvosokat is. A kormány már többször próbálta népszerűsíteni a prevenciót - eddig mérsékelt sikerrel.
jan. 17
6:40
Lendvai Ildikó: "Azt mondják, hideg kampányra készülünk" (Infostart)
Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője köszöni a támogatást, de magánvéleménye szerint most semmi szükség a miniszterelnök melletti szimpátiatüntetésre.
jan. 17
8:18
Vadai Ágnes: nincs szó semmilyen új Gripen-bizottságról (Alternatív Energia)
Nincsen szó semmilyen új Gripen-bizottságról, Gripen-vizsgálatról - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára a Magyar Televízió Nap-kelte című reggeli műsorában csütörtökön. Vadai Ágnes közölte: a kormány nemzetbiztonsági kabinete mindössze azt kérte, hogy a tavaly novemberben elkészült bizottsági jelentés jogi megállapításaival kapcsolatosan egy munkacsoport a 2001 és…
jan. 17
9:06
Békesi: a családok 96 százalékának nem lenne jó a családi adózás (Alternatív Energia)
Csak a nagy jövedelmű családoknak lenne kedvező a családi jövedelemadó, a magyar családok nagy részének nem - erről Békesi László egykori pénzügyminiszter beszélt a Nap-keltében a Fidesz által szorgalmazott adófajtáról.
jan. 17
9:11
Az ügyészség falaz a bántalmazó rendőröknek? (Alternatív Energia)
Az Index birtokába került hangfelvétel és több szemtanú szerint egy ügyész, a Fővárosi Főügyészség jelenlegi szóvivője volt az, aki tavaly szeptemberben egy tárgyalás után azt állította: tudja, hogy kik voltak a rendőr tettesek, de nem ők ülnek a vádlottak padján - ezt maga az internetes portál közli csütörtökön megjelent cikkében. A cikk emlékeztet arra, hogy tavaly szeptember 28-án beszámoltak a…
jan. 17
9:17
Mádl is csatlakozott a tb-népszavazáshoz (Alternatív Energia)
Az egészségbiztosítás tervezett átalakítása nem szolgálja a magyar állampolgárok érdekeit, az ebben a formában nem támogatható – értett egyet találkozójukon Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke. Mádl Ferenc a megbeszélés után aláírta a Liga „Tb-mentő” népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtő ívét.
jan. 17
9:22
Turulsors: új emlékművel váltanák ki (Alternatív Energia)
Hamarosan lezárul a főváros XII. kerülete által kiírt szoborpályázat: a 24-ből egy pályamű maradt versenyben, amely a II. világháború kerületi civil áldozatainak állít majd emléket. Mint azt Lovas Pál alpolgármestertől megtudtuk, a 24 tervet hétfőn egyenként értékelte a Budapest Galéria szakmai zsűrije, majd ötöt választott ki, melyeket a leginkább érdemesnek tartott a megvalósításra. A listát…
jan. 17
9:24
Suttogó propagandával haragítanák az embereket Gyurcsányra (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferencet, illetve a koalíciót támadó népszavazási kampányra készül a Fidesz. Információnk szerint a referendumot megelőző néhány hétben Orbán Viktor a miniszterelnök, illetve a kormány „bűneivel” akarja szembesíteni szimpatizánsait és megnyerni az általa vizionált új többséget. Az ellenzéki párt elnöksége tegnap Siófokon állítólag csupán részben szembesülhetett azzal, milyen kampányra…
jan. 17
9:50
Toller László táppénzen van a felesége tudomása szerint (Alternatív Energia)
Toller László feleségének tudomása szerint a másfél évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő férje táppénzen van. Toller Tünde erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt csütörtökön."Úgy tudom, hogy táppénzen van, de nem Pécsett, mint volt polgármester. (...) Országgyűlési képviselőként kapja havonta a juttatását" - mondta Toller Tünde a riporter azon kérdésére, hogy a…
jan. 17
10:00
Fagyasztóládába bújtak a körözöttek (Alternatív Energia)
Negyvenhat körözés alatt álló embert fogtak el Hajdú-Bihar megyében a keddi országos körözési akcióban. Az akció célja az elfogatóparancs alapján, illetve a tartózkodási hely megállapítása és eltűnés miatt körözés hatálya alatt álló személyek, valamint a jogellenesen az országban tartózkodó nem magyar állampolgárok felkutatás és kiszűrése volt. Tartózkodási hely megállapítása miatt körözöttek…
jan. 17
10:20
Toller László táppénzen van (Infostart)
Toller László szocialista képviselő pécsi polgármesteri fizetése után kap táppénzt, de az összeget, mint kifizető, az Országgyűlés Hivatala utalja - írta az Új Dunántúli Napló.
jan. 17
10:45
Nem üzemel az ősszel átadott határkikötő Mohácson (Alternatív Energia)
Bár már tavaly októberben átadták, nem üzemel a mintegy hárommilliárd forintból épült mohácsi határkikötő - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló. Végh Zsófia, a gazdasági minisztérium kommunikációs munkatársa elmondta: a kikötő nem kapta meg a használatbavételi engedélyt.
jan. 17
10:53
Visszavonta pályázatát a frissen megválasztott budaörsi jegyző (Infostart)
Visszavonta pályázatát Budaörs január 11-én megválasztott jegyzője. Erre az adott lehetőséget, hogy a polgármester - önkormányzati érdekekre hivatkozva - felfüggesztette a döntés végrehajtását. A frissen megválasztott jegyző egyúttal felmentését is kérte a pénzügyi irodavezetői posztjáról, mondván, távozni kíván a budaörsi önkormányzattól - közölte a Localinfo.
jan. 17
11:35
A Fidesz újra a MeH-tanulmányokról (Alternatív Energia)
A fideszes Cser-Palkovics András továbbra is várja a kancelláriaminiszter válaszát arra, hogy a Miniszterelnöki Hivatal milyen tanulmányokat rendelt meg az elmúlt időszakban, illetve a jövőben mekkora összeget szánnak erre célra; az ellenzéki politikus erről csütörtökön, Kiss Péter parlamenti dolgozószobája előtt tartott sajtótájékoztatót.
jan. 17
11:42
Megnyílhat a Demszky pub (Infostart)
Saját sörözőt szeretne a budapesti Városháza. Beleznay Éva megbízott főépítész az InfoRádiónak elmondta: régi álmuk teljesülhet a Főpolgármesteri Hivatal átépítésével, így a német városokhoz hasonlóan Budapesten is működhet majd söröző a Városháza pincéjében. A nagyszabású átépítés részletes tervei 2009-re készülhetnek el.
jan. 17
11:51
Hagyó: a BKV vezérigazgatója egyetlen egy forint prémiumot sem vett fel (Alternatív Energia)
Nem csak közműcégek vezetőit érintette a béremelés, hanem a fővárosi tulajdonú, saját cégek vezetőinek is emelték a javadalmazását - olvasható Hagyó Miklós városüzemeltetési és vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettes közleményében, amelyben a fővárosi Fidesz-frakció szerdai bírálatára reagált.
jan. 17
12:18
Nagycsaládosok: stop a több-biztosítós rendszernek! (Alternatív Energia)
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) azt szeretné, ha a kormány megállítaná a több-biztosítós rendszerrel kapcsolatos törvénykezés folyamatát és megvárná a tárgyban kiírandó népszavazást - mondta az egyesület elnöke csütörtökön Budapesten. "Családjainkat, gyermekeinket, öregjeinket féltjük ettől a rendszertől" - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Szabó Endre. Elmondta, hogy a közösen…
jan. 17
12:39
Márciusra készül el az új szombathelyi börtön (Alternatív Energia)
Befejezés előtti állapotban van az új, 800 ember befogadására képes szombathelyi börtön, amely várhatóan márciusra készül el - közölte az MTI-vel csütörtökön Csitke Sándor, a Vas Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka. "Az építési és szerelési munkálatok a végfázisban vannak, december végén megkezdődött a műszaki átadás-átvétel, ami jelenleg is tart, várhatóan március végén kezdődhet meg…
jan. 17
12:47
A nagycsaládosok lassításra kérik a kormányt (Infostart)
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete azt szeretné, ha a kormány a több-biztosítós rendszerről szóló törvény elfogadása előtt megvárná az ugyanebben a témában tervezett népszavazás eredményét.
jan. 17
12:49
Aba Botond csúcsról csúcsra (Infostart)
A BKV korábbi vezérigazgatója elvállalta a MÁV-Start Zrt. felügyelőbizottságának elnöki feladatát. Az előző testületet az elővárosi vonatok év eleji leállítása miatt menesztették, Aba Botond BKV-vezetői megbízását pedig tavaly január elején vonta vissza a fővárosi közgyűlés.
jan. 17
12:52
Az óriás pénteken Budapesten landol (Infostart)
A világ legnagyobb repülőgépe érkezik holnap Ferihegyre, mondta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. A Mrija, azaz Álom nevet viselő orosz teherszállító gépből egyetlen darab létezik a világon.
jan. 17
13:11
A HospInvest is pályázik az egri kórházra (Alternatív Energia)
A HospInvest cégcsoport pályázik az egri kórház üzemeltetésére - jelentette be csütörtökön Egerben a HospInvest Zrt. elnöke. A már általuk üzemeltetett hatvani és gyöngyösi kórházakkal együtt, 300-500 ezer ember gyógyításáért felelne a társaság a régióban, ha ők üzemeltethetnék az egri kórházat is. Márpedig számításaik szerint ilyen nagyságrend esetén hatékonyan tud működni egy terület…
jan. 17
13:16
A székházeladás negyed milliárddal növelte az MSZP bevételeit (Alternatív Energia)
A 2005-ös 66 millió 696 ezer forintról 2006-ban 305 millió 658 ezer forintra nőttek az MSZP úgynevezett egyéb bevételei - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből. A számvevőszék vizsgálata az MSZP 2005-2006 évi gazdálkodására terjedt ki. A jelentés tartalmazza, hogy a párt bevételei a költségvetési törvényben megállapított állami támogatáson felül tagdíjakból, magán- és jogi…
jan. 17
13:24
Egymásnak esett a bíróság, a rendőrség és az ügyészség (Infostart)
A Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint tudható hogy kik voltak azok a rendőrök, akik ártatlan embereket bántalmaztak 2006 őszén, de nem őket fogták perbe - ez derül ki az index.hu birtokába került hangfelvételből. Bárándy György, az egyik rendőr védője szerint elkerülhetetlen, hogy a hatóságok tisztázzák az ügyet. Korábban a rendőri túlkapások tárgyalását vezető bíró azt mondta: a rendőrök…
jan. 17
13:28
Közteresek traffipaxszal (Alternatív Energia)
Újabb feladatokkal, így az autók traffipaxos sebességmérésével, a BKV-nál pedig a biztonsági őrzés-védelmi teendők átvételével bővülhet a Fővárosi Közterület-felügyelet tevékenységi köre - nyilatkozta a szervezet igazgatója csütörtökön.
jan. 17
13:29
"Lovas futár" szintjén szolgáltatnak adatot a háziorvosok (Infostart)
Magyarországon nagyjából minden negyedik háziorvosi rendelőben nincs internet. Ők emiatt nem jutnak hozzá naprakészen a munkájukhoz szükséges információkhoz, de arra is képtelenek, hogy ellenőrizzék: érvényes-e a betegük TAJ-kártyája.

Keresés